Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-23 / 94. szám, hétfő
I J Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 23. www.ujszo.com KOMMENTAR Pártbeszéd VERES ISTVÁN Állítólag közeledne az MKP-hoz a Híd. Állítólag ősszel nevet változtat az MKP. Állítólag Somogyi Szilárd volt SaS-es képviselő magyar pártot alapítana. Vicces leírni, de jelenleg ezek a kérdések aktuálisnak számítanak. Még viccesebb leírni, hogy a szlovákiai magyarság eddigi leghatékonyabb politikai képviseletét Vladimír Meéiarnak köszönhette. Ha a volt kormányfő 1998-ban nem kényszeríti rá az akkori három magyar pártot, hogy MKP-vá egyesüljenek, ez valószínűleg sohasem történt volna meg. Az alkalmi koalíciók egyébként jobbak, mintha egyetlen párt uralná a nemzetiségi terepet. Az egypártrend- szer ugyanis kényelmes politikusokat nevel, nincs versenyhelyzet, anélkül pedig fejlődés sincs. Jelenleg Szlovákiában van versenyhelyzet (fejlődésnek egyelőre azért ne nevezzük) . Versenghet például a Híd és az MKP, vagy egy-egy civil szervezet, ki képes többet elérni helyi vagy akár országos szinten. Hogy a pártok állandóan veszekednek? De hát ez a dolguk! Vitatkozzanak, amennyit bírnak, a végén pedig, ha a helyzet közös fellépést követel, egyezzenek meg, mert ez is a dolguk, elválja tőlük a választó. Jövőre megyei, azután elnöki, majd európai parlamenti választások. Lesz alkalom a párbeszédre. Agyalni addig mindenkinek van miről. Az MKP lássa végre be, hogy Szlovákiában más magyar pártoknak is lehet helyük a nap alatt (elvégre nagy szövetségesük, a Fidesz például Erdélyben két új párt útját is egyengeti annak ellenére, hogy a többség húsz éve a harmadikra szavaz). A Híd ismerje be, hogy ha az MKP-val szövetségre lép, elbúcsúzhat a szlovák szavazóktól, így elméletileg is megszűnik a szlovák-magyar együttműködés pártja lenni. Somogyi Szüárd pedig lássa be, hogy felesleges pártot alapítania, hiszen azok a szlovákiai magyarok, akik nem azért járnak szavazni, amiért a szlovákiai magyarok, azok vagy nem járnak szavazni, vagy eddig sem a magyar párt (ok) ra szavaztak. Ezek nélkül a beismerések nélkül nehezen lesz a következő években szlovákiai magyar politikai párbeszéd. Legfeljebb pártbeszéd. Abból meg már elegünk van. TALLÓZÓ PER STANDARD A gyöngyöspatai hangfelvételről írt szombati számában a Der Standard című osztrák liberális napilap. A Jobbik polgárháborúról beszélt című cikkben részletesen beszámolt a gyöngyöspatai hang- felvételről és ismertette, hogy az ügy miatt összeült a magyar parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Gregor Mayer tudósító értékelése szerint a Fidesz vezette kormány megpróbálta kisebbíteni az eset jelentőségét. A romák és szélsőjobboldaliak közötti tavalyi összecsapások után - íija a cikk - bevezettek egy törvényt, amely betiltja az egyenruhás polgárőr szervezetek önálló tevékenységét, kivéve, ha a helyi hatóságok kérik fel őket. „Sajtójelentések szerint az akkori »polgárőrök« ma a közmunka-programban részt vevő romákat felügyelnek“ - zárult a Der Standard írása. (MTI) Ama bizonyos bolhaköhögésre emlékeztet az MKP politikai közhelyektől hemzsegő kiáltványa Ennyit tudtok... Nézőpont kérdése, na- gyobb-e annak a hírértéke, hogy a hétvégén ülésezett a választási vereséget elszenvedett Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa, mint annak, hogy egy bukott politikus, nevezetesen az SaS egyik volt parlamenti képviselője - szlovákiai magyar - egy további „magyar párt” megalapításán töri a fejét. BARAK LÁSZLÓ Az átlagolvasó ugyanis, mivel se nem politológus, se nem pártkatona, mindkét információt azzal nyugtázhatja: csináljátok csak, ha ennyit tudtok... Mindazonáltal a sajtómunkásoknak épp úgy be kell számolniuk egy pártgyűlésről meg egy pártalapítási szándékról is, mint pl. arról, hogy „ki vágta fejbe Hudák elvtársat” vagy miként alakul a retek csomónkénti ára stb. Merthogy a pártgyűlés és a pártalapítási szándék is érdekelhet bizonyos olvasókat. Ugyanezért közöl a sajtó hír- magyarázatokat és kommentárokat, véleményeket is. Amelyek egyébként általában az adott hírmagyarázatok, kommentárok szerzőinek véleményét tükrözik. Ezért hát nyilvánvaló arány- és szereptévesztésnek, sőt, ostobaságnak minősül, ha bizonyos hírek szereplői azért tesznek szemrehányást a sajtónak, mert az beszámol viselt dolgaikról. „Néhány kommentátorra” pedig azért rágnak be, mert véleményezik azokat. De miért is volt szükség erre a „Bevezetés a sajtó rejtelmeibe” című fejezetre itten? Azért, kérem szépen, kedves hölgyeim és uraim, mert a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Be- rényi József a fent említett szombati tanácskozást megelőzően-az Új Szó (szlovákiai magyar sajtótermék) segítségével eljuttatott pártnyomtatványban (Hírvivő) - a következőképpen értekezett: „A szlovákiai magyar sajtó sokat tett az elmúlt években azért, hogy a Magyar Koalíció Pártja vesszen jelentőségéből, perifériára szoruljon, esetleg megszűnjön.” Ennek tetejébe, mintegy csicsás masniként hozzáteszi még az elnök úr: ...„Ennek következtében (mármint, hogy a szlovákiai magyar sajtó az MKP megszüntetésén munkálkodott) néhány kommentátor véleményére már nem is tudunk megfelelő komolysággal figyelni.. El bítják hinni, hogy választási fiaskójukat főként a szlovákiai magyar sajtó és néhány kommentátor okozta. Mármost, van-e azon csodálkoznivaló, ha mindezek után „néhány kommentátor” sem igazán képes megfelelő komolysággal figyelni az MKP vezető politikusainak tevékenységét? No és azért sem, mert a szombati összejövetelen kiderült, az MKP jelenlegi országos vezetőségét zömében olyan tagok alkotják, akik elnökükkel együtt el bírják hinni, hogy választási fiaskójukat főként a szlovákiai magyar sajtó és néhány kommentátor okozta. Ezért aztán, mintha mi sem történt volna, bizalmat is szavaznak az elnök úrnak. Mameluk sleppjével és a párt kommunikációs stratégiáját a kezdetektől fogva mintaszerűen elbaltá- zó bel- és külföldi „kampány- lúzerekkel” együtt. Márpedig, ha ez így van, a legenyhébben szólva is kétes kimenetelű vállalásnak tűnik, sőt, ama bizonyos bolhaköhögésre emlékeztet az MKP legfrissebb, politikai közhelyektől hemzsegő kiáltványa. Értsd, az MKP OT szombati nyilatkozata. Amely a pártra a választásokon leadott 110 ezer, a választási kudarc tükrében tulajdonképpen tényleg fölöslegesnek tekinthető szavazattal virítva szólítja föl(!) „a szlovákiai magyar társadalmi és civil szervezeteket, politikai pártokat és egyéni csatlakozókat, hogy az MKP-val közösen alakítsák ki nemzeti megmaradásuk feltételeit”. A műsor nem többet és nem kevesebbet állított, mint hogy a bíróság meg sem próbálta „minden kétséget kizáróan" bizonyítani a tényállást Szakma vs. szabályozók, avagy egy díj társadalmi üzenete LOVÁSZ ATTILA Díjat az kap, akinek adnak, mondta szépemlékű Hofi Géza, aki Horváth Charlie-nak egy aranylemezátadáson finoman megsúgta (a nyilvános rádió- felvétel mikrofonjába): „Char- liekám, tudod mi a jó a díj átvételekor? Hogy nem más kapta meg.” E sorok írójának szkepszise a díjak kapcsán alapvetően nem Hofi Gézától ered, ő csak az igazolás. A szakmai díjakra ugyanis érvényes, hogy nem csak a díj minősíti annak hordozóját, hanem a díjazottak névsora is a díjat. Ez a szkepszis a múlt héten sikeres sugárkezelést kapott. Az Open Society Found Újságírói Díját ugyanis Štefan Hríb azon Lámpája kapta, amelyben a Cervanová-ügy másodszorra is jogerősen elítélt vádlottai szólaltak meg. Csak ők, mert sem az ügyészég, sem a bíróság képviselői nem vállalták, hogy taláron kívül a nagy nyilvánosság előtt is megvédjék az eljárást, amely, legalábbis a műsor készítői szerint, bicskanyitoga- tóvolt. Tévedés ne essék, a későbbi elmarasztaló frekvenciatanácsi döntés ellenére a műsor nem azt állította, hogy az elítéltek ártadanok, hanem azt, hogy a bíróság nem csak sikertelenül bizonyította „minden kétséget kizáróan” a vádlottak bűnösségét, hanem a másodszori perben, a kommunizmus bukása után húsz évvel is megtette, hogy meg sem próbálta - ismételjük - „minden kétséget kizáróan” bizonyítani a tényállást. A riporterek kenyerét ne vegyük el, de a perben valóban tisztázatlanul maradtak szálak, élő és vallani akaró tanúkat utasított el a tanács, feltehetően létező dokumentumokat nem kért be a bíróság, és megismételte pártállami döntését - igaz, enyhébb büntetésekkel. Egyik riporter kollégánk már a kilencvenes években föltette a kérdést, vajon mi bizonyítja, hogy egyáltalán Cervanová holttestét találták meg? Jó kérdés, hiszen dr. Csont nem léphet közbe, nem tisztázott gyilkosságok áldozatait manapság sem sűrűn engedik elégetni, pedig a közel negyven év alatt kissé szokványosabb temetkezési módszer lettakremálás. A bírói kar még nem szisszent fel a díj hallatán - igaz, nagyon hiteltelen lenne akkor sziszegni, amikor érvényes bírsági beadványok vannak itt fizetésügyekben. Nem a kisember bére, hanem a nem speciális bírók bére, tehát a sajátjuk kapcsán. Meg úgy is nehéz sziszegni, hogy a bírói pálya az egyetlen életfogytiglani biztos állás, nem véletlenül, mégis kivetkőznek egyesek a talárból, politikai babérokra vágyva (ez még nem baj, a papi hivatást is szögre lehet akasztani), hogy néhány év múlva visszatérjenek a talár adta szociális biztonságba. Felszisszent viszont a frekvenciatanács elnöke. Aki érdekütközést vélt felfedezni a zsűriben. Szép és hiteles lenne a megszólalás, ha a frekvenciata- nács elnökét nem ugyanabban az órában választották volna meg hat évre, amikor a Tower- com stratégiai igazgatóságának alkalmazottját. A Towercomról meg tudjuk, hogy domináns tartalomszóró - a frekvenciapiac cápája, magyarán. Igaz, a nevezett tag harminc napon belül rendezte az érdekütközést, de azt, hogy a kormányfői bér né- hányszorosát hagyta ott egy ezereurós tanácsi tagságért, még Hofi Géza kabaréjában is csak lapos tréfaként vennénk tudomásul. Ami meg a szabályozás minőségét illeti, ugyanaz a szabályozó testület a „magyar” szó káromkodásként való használatát elektronikus médium főműsoridejében a feljelentés ellenére sem találta megtár- gyalnivaló (hát még elmarasz- talnivaló) ballépésnek. Summa summárum: egy szakmai, államtól mindenképpen teljesen független testület szakmai díjat adott egy olyan műsornak, amelyet a médiaszabályozó elmarasztalt. Ez vagy azt jelenti, hogy a szakmai zsűri tagjai elvesztették józan eszüket (hiszen Eugen Korda is kapott hedviges anyagáért díjat anno), vagy csak azt, hogy a médiaszabályozás és a szakma nem feltétlenül ugyanaz. Nagy Attila Kristóf után szabadon: vagy médiapolitika van, vagy média. A média oldalán állva: végre van hová nevezni.- Szerencsés ember! Amíg funkcióban volt, azért tömték a zsebét, hogy segítsen, most meg azért, hogy hallgasson. (Peter Gossányi rajza)
