Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-03 / 79. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 3. www.ujszo.com Beszélgetés Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerzővel, előadóval és amatőr régésszel Berlusconi filmet forgat magarol Róma. Rendezőt keres Silvio Berlusconi a politikai pályafu­tásáról forgatandó dokumentumfilmhez. A sajtó szerint őszre elkészül a film, amelynek ötlete magától az egykori négyszeres olasz miniszterelnöktől származik. A mű a vál­lalkozóból lett politikus karrierjét kíséri végig azóta, hogy 1994-ben megalapította a Forza Italia (Hajrá Olaszország) pártot egészen tavaly novemberig, amikor parlamenti többségét elveszítve Mario Montinak adta át a helyét. Saj­tóhírek szerint Berlusconi írta a forgatókönyvet is, és eddig már négy rendezőt váltott le. „Berlusconiról tíz-húsz év múlva lehet csak filmet forgatni, ha már letisztult az általa képviselt politikai korszak” - nyilatkozta Carlo Verdone rendező az olasz sajtónak. (MTI) A magyar közmédia is tehetséget kutat Lesznek mentorok is Az Illéstől a Holdvilágárokig (A szerző felvétele ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Fölszállott a páva címmel népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt indít az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza. Az ötmil­lió forint összdíjazású verseny­re 16-32 év közötti magyar és külhoni jelentkezőket várnak április 20-ig, a válogató egy hónappal később kezdődik. A selejtezők és az elődöntők is képernyőre kerülnek, a négy döntőt novemberben és de­cemberben rendezik meg: a döntősöket a kiírók által felkért szakmai mentorok segítik a felkészülésben és a műsorszá­mok összeállításában. Az első adás után 8, a második után 6, a harmadik után 4 versenyző jut tovább, a végső döntőben a zsűri közülük választja ki a Föl­szállott a páva 2012 győztesét. A legtöbb nézői szavazatot ka­pott versenyző közönségdíjat kap. A döntőket a Duna Televí­zió természetesen élőben köz­vetíti. A verseny megrendezését az idén 40 éves táncházmozgalom is motiválta. „E négy évtizedes munka méltó elismerése, hogy 2011-ben a táncház módszert, műit a szellemi kulturális örök­ség védelmének magyar mo­delljét, az UNESCO felvette nyilvántartásába” - áll a szer­vezők felhívásában. A versenyre adatlap és de- mófelvétel beküldésével lehet jelentkezni, a zsűri helyszínen­ként maximum 100 produkciót hív meg a selejtezőkre, ame­lyeket május 20. és június 30. között rendeznek Gödöllőn, Komáromban, Pécsett, Miskol­con, Szegeden, Kolozsváron és Csíkszeredában. Az érdeklődők a következő honlapokon találják meg a részleteket: www.dunatv.hu és www.hagyomanyokhaza.hu Szvorák Katalin és Rud­iik Júlia társaságában Füleken és Losoncon hallhatták átgondolt, a helyi értékeket és emlé­keket kiemelő gondola­tait a nógrádiak. Élve a ritka lehetőséggel, Lo­soncon ültünk le beszél­getni. PUNT1GÁN JÓZSEF Zenei pályafutásának kez­dete az újpesti Könyves Kál­mán Gimnáziumba vezet vissza, ahol iskolai zenekart alapított. Úgy 50 évvel ez­előtt. A 3. és 4. évfolyamot végez­tem el itt, előtte két évig a váci gimnáziumban tanultam. Osz­tálytársam volt Bajtala János, évfolyamtársam pedig Kőszegi Imre, aki a mai napig egy köz­ismert dzsesszzenész. Hárman hoztuk létre a zenekarunkat (dob-zongora-gitár), amely­ben, bármilyen furcsán is hangzik a mai fül számára, dzsesszt játszottunk. Elvégez­ve a gimnáziumot alakítottuk meg a Mediterrán együttest, amelyben már ott volt a testvé­rem, Szabolcs is. Jelentkez­tünk a Ki Mit Tud?-ra is, ahon­nan akkor úgy kivágtak, mint a macskát. Nem kellett az-a zene senkinek! Azért volt ott más is. Az Il­lés zenekar. Bródy Jánossal milyen a kapcsolatuk? Ez hosszú történet lenne, azóta sok év telt el. Most egy közös bemutató előtt állunk, a 12 évvel ezelőtt bemutatott Ve­led uram című darbunk alapja­iban felújított premierje lesz. Ezt akkor nem azért írtuk, hogy valahogyan meghosszabbítsuk az István a király sikerét, ha­nem hogy közzétegyük azt, ami az István a királyban nem hangzott el, és az ottani eufóri­kus színezetű véghangulat után történik. Ez az igazi drá­ma! Az öreg király a trónbitor­lásra gondolva vívódik, végül a koronát felajánlja Máriának. Hogyan jut el egy, az Illést, Fonográfot és egyéb sikere­„Netn engedek a minőségből" két maga mögött tudó rock­zenész odáig, hogy egy törté­nelmi témát dolgozzon fel? Bennem volt, csak váratott magára. Igazából nem készül­tem rá, csak megszületett. A si­ker megerősítette bennem azt az érzést, hogy ezen az úton to­vább kell mennem, fel kell dol­gozni egyéb, a régmúlthoz tar­tozó konfliktushelyzeteket is. Nem önmagukért, azért, hogy leporolódjanak, de azért, hogy valahol felmérje, hogy a mai magyar ember konfliktushely­zetek közepette hogyan tud ez­zel szembesülni. Ez a lényeg, a történet nem igazán lenne ér­dekes. Hattyúdal. 2010. december 18. Hatalmas sikerű koncert. Mit juttat az eszébe? Ez az esemény egy évekig tar­tó tépelődésem eredménye volt. El tudom-e találni azt az utolsó pillanatot, amikor még érvényesen, hitelesen tudok a színpadra lépni? Amikor még képes vagyok a szervezetemet, az idegrendszeremet, a torko­mat, egyszóval mindent össz­pontosítani arra, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényen tel­jesítsek. Nem is a közönség, de elsősorban a magam számára. Magamat akartam elszórakoz­tatni ezzel a lehetőséggel, per­sze tízezer ember előtt! Három évig tartott a tépelődés, majd­nem kicsúsztam az időből. Keresgélve az Önnel kap­csolatos érdekességeket, ket­tőt is találtam, ami nem annyira ismert. Az egyik a bo­rászat, amivel 1994-től fog­lalkozik. Borai között arany és ezüstérmesek is bőven vannak. Én nagyon tisztelem a célszerűségeket. Nem vagyok babonás, nem hiszek a jósla­toknak, de az élet megtanított arra, hogy figyeljem a kihíváso­kat. Ezek közül a legnagyobbak közé tartozott az, amikor 16 éves házasság után 10 éves gyermekkel magam mellett el­váltam. Ilyenkor hajlamos az ember kétségbe esni, magában őrlődni. Mit is rontottam el... Jóval később, már a fiamra gondolva gondolkoztam el azon, hogy kellene vennem va­lamit. Létrehozni egy saját- „takarékpénztárat”, amit ké­sőbb odaadhatok a fiamnak. Felvetődött, hogy Budán vagy a Pilis környékén veszek telket. Azután a Balaton-felvidéken ajánlottak fel egy helyet, mond­ván: „nem mindegy az, hogy földrajzilag hol van a taka­rékpénztárad”. Elképesztően rossz állapotban volt, romos házzal. Ezt tettem rendbe, itt jött létre a borászat is. Persze egyedül nem ment volna, kel­lett hozzá a segítség és a magam igényessége is. Ha ez utóbbi megvan a zenében, akkor meg kell lennie más területen is. Egy határon alul nem engedek a mi­nőségből. És a Holdvilág árok? Ez egy különleges hely! Édes­apám jóvoltából a gyermekkori kirándulások nagy részét itt töl­töttük. Ő az MTA Régészeti Ku­tatócsoportjánál dolgozott, személyesen ismerte a hely fá­radhatatlan kutatóját, Sashegyi Sándor pomázi helytörténészt. A helyet emlegetik Árpád te­metkezési helyszíneként, po­gány kultikus áldozati helyként, de járhattak itt a rómaiak is. Tudtam, hogy folytatni kell a munkát! Kerestem régészt, mert nem akartam kalandorkodni! Szvorák Katin keresztül ismer­tem meg Repiszky Tamást. Em­lékszem, halálsápadt lett, ami­kor meglátta. A Holdvirág árok az a téma, amely egy időben ki­verte a biztosítékot a hivatalok­ban. Édesapám 1988-ban el­hunyt, egy évre rá édesanyám átadta nekem Sashegyi általa megőrzött jegyzeteit és doku­mentumait. Ez vezetett oda, hogy egy 1991-es rövid kutatás után, 2000-ben létrehoztam a Holdvüágárok Alapítványt, az­óta is rendszeresen ásunk és ku­tatunk ott. Mit üzen a szlovákiai ma­gyaroknak? A mai internetes világban szinte semmit sem lehet titok­ban tartani. Teljesen mindegy, hogy én mit mondok, hiszen ugyanazt látom és hallom, mint bárki más. Az viszont nem mindegy, hogy ezekből milyen következtetéseket von le az ember. Ha valaki nem érzékeli azt, hogy mi történik a világban, akkor annak hiába beszél az ember. A felvidéki magyar sze­rintem ugyanazt látja és tapasz­talja, mint más, de nem mind­egy, hogy hogyan. Ha csak le­gyint rá, akkor van a baj. A 40 éves táncházmozgalom is motiválta a tehetségkutatót (Képarchívum) E cseh filmvígjátéknak jó a humora, jók a helyzetei, autentikus a szocis filing, csak ne abba a figurába kellene szerelmesnek lenni, akibe kell Tegnapra ébredve - s visszatérve a régi szocialista iskolába TALLÓSl BÉLA Nem lenne baj ezzel a film­mel kapcsolatban, hogy az alapélményt, amelyet kínál, 2009-ben már megélhettük a Megint 17 című amerikai vígjá­tékkal. Ez ugyanis csak egy alapélmény, amelyet mindkét film, korábban az amerikai, most a cseh kínál: a főhős, itt a cseh filmben egy középiskolai tanár, aki felett összecsapnak a hullámok, egy kísérlet során időutazást tesz, amelynek vé­gén nem tanárként, hanem di­ákként csöppen be a középisko­lai osztályba. Ugyanez a vissza­térés az amerikai vígjáték témá­ja is. De csak az alaphelyzet ugyanaz, a cseh film sokkal jobb, mint az amerikai. Eleve azzal jobb, hogy a tanár diák­ként visszacsöppenve a „teg­napba”, volt érettségiző osztá-. lyába, olyan tipikusan keser- édes valóságot mutat, amit az amerikai nem tud: s ez nem más, mint a régi „szép” szocia­lista iskola. Miroslav Šmídma- jer rendezése ezt ragyogóan ki­aknázza. Le a kalappal a kellé­kes és az építész előtt, abszolút autentikus környezetet tudtak kialakítani. Ami e filmben abszolút ötlet, hogy a tanár tizenéves önmagát úgy játszatják el, hogy meg­hagyják tanárként megszerzett tudását. Régi osztályában iro­dalomtudásban lepipálja egy­kori tanárát. Élvezetesek az eb­ből adódó helyzetek. Ám a 2009-es tini sztárt, Zac Efront (aki az amerikai törté­netben játszott) nem lehet Jirí Mádllal helyettesíteni. Nem ér­demes vele eljátszatni egy olyan figurát, akiért az osztály tini bombázói a falat kaparják. Minden mást talán ellehet, ezt nem. Attól függetlenül, hogy A film előzetesét megnézhetik az o.co -on. úgy áll rajta az egykori szocialis­ta Tuzex-üzletekben beszerzett csúcsfarmer, mint tehénen a ga­tya, eleve paródiája egy szívsze­relmes hódítónak. Alapból, ele­ve nem lehet elhinni, amit el akar hitetni. Erre a szerepre egy ütős csávó kellett volna. Olyan, mint a felnőtt énjét eljátszó Filip Blažek. Bele az összes tanítvá­nya bele van zúgva. Érthető. Jirí Mádl azonban szexepil- ben nem tudja vinni a filmet. Mégis úgy nyújtják körülötte a sztorit, mint a rétestésztát. Ám hova-tovább, fogy belőle a tölte­lék. A Tegnapra ébredve tökö: sebb legénykével édesebb lehe­tettvolna. Az időutazó tanár szerepében Filip Blažek (Fotó: Continentalfilm)

Next

/
Thumbnails
Contents