Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-16 / 88. szám, hétfő

6 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com KOMMENTÁR Még tart az ötletbörze S1DÓ H. ZOLTÁN , J\z egykulcsos adó március 10-éről 11 -éré vir­radóra elhunyd’ -közölte Peter Kažimír pénz­ügyminiszter. Ez az alaphang kellően kifejezi mindazt, ami a gazdaságpolitikában az elkövet­kező négy évben vár ránk. Robert Fico békülé- keny hangneme fokozatosan harciasabbá válik, mivel lassan rájön, hogy a sokaknak oly tetsző milliomos- és luxusadókkal túl sok pénzt nem söpör be az ál­lamkasszába. Acélzott szociális juttatások folyósítása ugyan életképes ödetnek tűnik, azonban hatékonysága azon múlik, mekkora havi keresetnél húzzákmeg a határt. Ha már havi 800 euró is magas keresetnek számítana, ez esetben a teljes közép­osztályelesne a családi pótléktól. Fico a múlt héten igyekezett ráijeszteni a közvéleményre, mondván, a Radiéová-kormány az év első negyedévében a ta­valyihoz képest 500 millió euróval többet költött el. Ilyet még nem látott a világ-színészkedett a kormányfő. Szerényjavas­latunk, hogy agya mozgatásával is foglalkozzon, mert akkor eszébe jut, hogy előző kormányzásának utolsó évében, 2010- ben jóval nagyobb pénzszórást folytatott. Ariogatás ahhoz kell, hogy megteremtse a pénzbehajtás feltételeit. Abankokat már megfenyegette a magasabb adókkal, a magánnyugdíjpénztá­rakból szintén a maximumot akaij a kisaj tolni, és ismét nekifu­tott a magán egészségpénztáraknak, miközben fél szemmel már újra a Szlovák Gázmüveket méregeti. Mindezt már megél­tük egyszer, azzal a különbséggel, hogy most talán kifinomul- tabb eszközökkel facsalj a ki a pénzt az érintettekből. Tény, a második nyugdíjpillér komoly teher az állam számára, a rend­szer csupán bő tíz évmúlva fordul termőre, amikormárFico remélhetőleg nem lesz a honi politika meghatározó szereplője. Viszontkormányánakmostkellpénz, ígyamajdani nyugdíja­sok kárára csökkenteni fogj ák a magánpillérbe történő befize- tésekmértékét.Azegészségpénztáraknyeresége sem elégte­temes ahhoz, hogy annak elvételével akár csak három héten át finanszírozni lehessen a több sebből vérző egészségügyet. Ilyenkor érdemes emlékeztetni arra, hogy a jelenlegi egész­ségügyi miniszter korábban milyen hihetetlen veszteséget halmozott fel az állami egészségbiztosítónál. Tény, az uniós feltételek teljesítésének szorításában a kabinet nem lehet válogatós, le kell faragni a hiányt, méghozzá sürgő­sen. Járható út lehet az államigazgatás karcsúsítása, a párhu­zamosan működő hivatalok felszámolása, az adóhivatalok működőképessé tétele. Nem győzzük hangsúlyozni, ha Szlo­vákia nem volna a rutinos adóelkerülők országa, akkor semmi­lyen megszorításra nem volna szükség. Peter Pellegrini pénz­ügyi államtitkártegnap közölte, apénzügyi, abelügyiésaz igazságügyi tárca közös erővel támadást indít az adóelkerülők ellen. Az ilyen trojkák csak akkor hatékonyak, ha kitartóan, nem kampányjelleggel göngyölítik fel az adóelkerülókszöve- vényes hálóját. Ödetektehátvannak, ideje volna kidolgoznia takarékossági intézkedések ütemtervét úgy, hogy az életképes ágazatokból, társaságokból túl sokat azért ne sajtoljanak ki, az elszivárgó pénzforrásokatpedigleállítsák. Már csak azért is, mert nem egyszeri intézkedésekről van szó, a Fico-kormány tel­jes ciklusát a pénzügyi szerénységnek kellene jellemeznie. Egyelőre az ötletbörze gyöngyszemeiből csemegézhetünk, ta­lán a kormányprogramból kiderül, a jó gazda mértékletes visszafogottsága, vagy a politikai túlhatalomtól megrészegül- tekvagdalkozásalesz-ejellemzőamásodikFico-kormányra. A kisebbségi miniszterelnök-helyettes poszt megszüntetésével máris sérül a kisebbségi status quo Légy észnél, Robo! Ha RobertFico megszelídü- lése a szlovákiai magya­rokhoz és az országban élő nemzeti kisebbségekhez fűződő viszonya szempont­jából sem puszta képmuta­tás, egyértelmű és konkrét gesztussal is bizonyítania kellene ezt. Azon túl, hogy kormányra lépése előtt és után is deklarálta, nem kí­vánja megváltoztatni a Radiéová-kormánymásfél aktívévé alatt kialakított kisebbségi status quót. BARAK LÁSZLÓ A puszta ígéreten túl a konk­rétumot első lépésben kétségkí­vül az jelentette volna, ha a sta­tus quo érinthetedenségének hangoztatásával párhuzamo­san nem jelenti ki a kormányfő azt is, hogy kabinetjében nem számol kisebbségekért és em­beri jogokért felelős helyettesé­nek posztjával. Ami Fico ki­sebbségi status quóra vonatko­zó ígéretének épphogy ellent­mond. Ha mégoly profi szó­zsonglőrökre bízza is ennek a ténynek a cáfolatát. Hiszen, ha például egy mankóra szoruló rokkant kezéből kiveszik a mankót, akkor nyilvánvalóan megváltozik a helyzete. Vagyis más lesz a helyzete, mint ami­lyen mankója birtokában volt. A kisebbségekért felelős mi­niszterelnök-helyettesi funkció a Radičová-kormányban egyébként valóban mankóként szolgált a szlovákiai kisebbsé­gek számára. Amit bizonyít az is, hogy megszüntetését vissza­lépésnek minősítette a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Berényi József is. Holott, amíg Rudolf Chmel személyében egy Híd párt által delegált politikus funkcionált kisebbségekért fele­lős miniszterelnök-helyettes­ként, az MKP politikusai lépten- nyomon bagatellizálták a kor­mányhivatalban általa irányí­tott hivatalnokok munkáját, a miniszterelnök-helyettes tör­vénykezdeményezői, érdekvé­delmijogköreivel együtt. Hagyjuk azonban az alkalmi politikai játszmákat, hiszen az MKP politikusainak különben is butaság lenne most már olyan riválisokként, sőt, ellenségek­ként kezelni Híd párti kollégái­kat, mint amikor azok kor­mányzó pozícióban voltak. Ak­kor sem, ha a Hídnak parlamen­ti pártként továbbra is nagyobb a mozgástere a kisebbségi, em­beri jogi érdekképviselet tekin­tetében is, mint a megint par­lamenten kívül rekedt MKP- nak. Hiszen, ha tetszik, ha nem, jelenleg egyedül Bugár Béla az a kisebbségi politikus, aki ugyan most már ellenzéki státusban, de egy parlamenti párt elnöki pozíciójából partnerként fi­gyelmeztetheti a kormányfőt: Légy észnél, Robo! Ne barmol- jál bele a kisebbségi és emberi jogi intézményrendszerbe, mert kiderül, hogy képmutató vagy... Az ígéreteket különben is illik betartani. A kisebbségi status quóra vonatkozót például úgy, hogy nem kerül fölszámolásra az a kisebbségi kormányhivatal, illetve intézményrendszer, amely a Híd jóvoltából Rudolf Chmel idején kezdett kiépülni. Egy olyan kisebbségvédelmi, törvénykezdeményezői és a ki­sebbségi kultúrák állami finan­szírozását felügyelő ágendával, amilyenre nem volt példa Szlo­vákia létezése óta. E konkrét status quo, vagyis a kialakult helyzet változatlan fenntartása ráadásul abban az esetben is lehetséges, ha Fico mégis ragaszkodna a kisebbsé­gekért felelős miniszterelnök­helyettesi poszt megszünteté­séhez. Meg kellene vele értetni, ha a kisebbségi, emberi jogi kormányhivatal intézményként megmarad, majdnem mindegy, hogy a vonatkozó feladatkörö­kért felelős hivatalnoki appará­tust nem miniszterelnök-he­lyettes, hanem mondjuk, kor­mánybiztos, avagy épp maga a miniszterelnök felügyeli majd! Ez esetben Fico sem lenne su­nyi képmutatással vádolható. Ám, ami a kormányfő lelki vi­lágánál, emberi és politikusi megítélésénél nagyságrenddel fontosabb, a szlovákiai kisebb­ségek sem éreznék magukat ki­fosztva. Hallottad, hogy drágább lesz a fogorvos? (Peter Gossónyi rajza) A dotációs politika és az egységes uniós agrárpolitika újragondolásában kellene megjelennie egy Prága-Varsó-Pozsony-Budapest érdekközösségnek Az árszabályozással van egy kis gond: a kereskedő a legolcsóbbat veszi LOVÁSZ ATTILA A miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy az élelmi­szer- és energiaellátás két olyan terület, amelyet nagyon szigorúan kell szabályozni. A Smer elnöke ezzel a mérhetet­len drágításnak szeretne gátat vetni. Ha a szabályozás köz­ügy, akkor semmi baj, a politi­kusokat azért választjuk, hogy a közügyekkel foglalkozzanak. A kérdés csak az, mennyire közügy egy-egy termelő, vagy szolgáltató szektor szabályo­zása, s maga a szabályozás mi­vel jár. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban már mantra, hogy a hazai helyett behozzuk az unió más országa­iból a bóvlit (ez azért nem min­dig igaz), mert olcsóbb (ez vi­szont mindig igaz). Ilyenkor kiált szabályozás után magára valamit is adó politikus, mert a szigorúbb szabályoknak kö­szönhetően majd biztos ol­csóbb lesz az élelmiszer és több hazai terem. Ha ez ilyen egy­szerű lenne, akkor azt mond­hatnánk, ide nekünk a szabá­lyozást. Igen ám, de a szlovák élelmiszer-ipari szabályozás minőségi része rendben van és szigorú (ennek ellenére gyako­ri a szabálysértés), a minőségi mutatók kapcsán pedig min­den élelmiszer-ipari terméket forgalmazó vállalkozó jól tud­ja, mennyire nehéz új áruval betömi a piacra. Ami az ársza­bályozást illeti, ott viszont van egy gond, nem is kicsi: az áru­házláncok, a kereskedők az árak leszorításakor valóban a lehető legolcsóbb beszállítótól vásárolnak. A lehető legol­csóbb beszállító pedig a lehető legjobban dotált beszállító - legalábbis Európában. Az ár­versenyt a spanyol, olasz, oszt­rák termelőkkel a hazai terme­lők nem szellemi fogyatékos­ságuk vagy dilettantizmusuk okán nem tudják megnyerni, hanem azért, mert a behozott áruk olyan mértékű támoga­tást élveznek, amilyenre a ha­zai közpénzekből nem jut. A spanyol alma nem azért szép és olcsó, mert spanyol, hanem azért, mert a spanyol termelő költségei alapján eleve olcsób­ban képes szállítani. A szabá­lyozás tehát - amelyért most Fico kiált - olyan értelemben deformálja a piaci árakat, ami­re a hazai termelő fizet rá. A do­tációs politika tehát önmagá­ban rossz - ha innen nézzük. A kormánynak persze van azért eszköze arra, hogy a hazai ter­melőket részesítse előnyben. Pl. jogszabályi úton kötelezheti a nagykereskedőket, üzletlán­cokat, hogy bizonyos százalék­ban hazai termékeket kell kí­nálniuk. Igaz, mondhatnánk, hogy ez diszkrimináció, de ezt a részét most nem boncolgatjuk. Nézzük inkább, mi lenne a következménye egy ilyen dön­tésnek. A hazai áru a polcokra kerülne, a termelők akár nor­mál haszonnal is dolgozhat­nának, de a polcon a hazai drá­gább lenne. E kis országban 22 éve kizárólag árverseny folyik. A fogyasztó szemével nézve nagyon jó tendencia, hiszen olcsóbban juthat hozzá a napi betevőhöz. De ugyanaz a fo­gyasztó, aki a legolcsóbb meg­oldást keresi bevásárláskor, hazaérve esetleg termelő, aki­nek viszont az az érdeke, hogy áruját eladja és haszna is le­gyen. Az árverseny tehát átté­telesen egy sor hazai termelőt tesz tönkre, de ha az árverseny így marad, akkor az áruházak polcain rohad meg a hazai, így azok nem akarják a drágább terméket. Ha százalékarány­ban viszont be akarják tartani az esetleges kötelező kvótát, akkor bizony az a választék ro­vására megy majd. A jóhisze- műnek eladott szabályozás végeredményben a fogyasztó ellen fordul - márpedig a fo­gyasztó ugyanúgy adófizető polgár, mint a termelő, a kor­mányzat tehát nem ússza meg, hogy az egyik probléma meg­oldását követően azonnal je­lentkezik egymásik. Mi a megoldás? A dotációs politika és az egységes uniós ag­rárpolitika újragondolása. Eh­hez viszont az unióban erő kell, befolyás. Pontosan itt kellene megjelennie egy Prága-Varsó- Pozsony-Budapest érdekközös­ségnek (román és szlovén ér­dekkel is bővülhetne). Nos, itt van a politika előtti nagy kihí­vás, s nem a végcélt nagyon ne­hezen megvalósító helyi, or­szágos szabályozás megerősí­tésében.

Next

/
Thumbnails
Contents