Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-14 / 87. szám, szombat

20 DIVAT-HIRDETÉS PRESSZÓ ■ 2012. ÁPRILIS 14. www.ujszo.com Galliano utóda Raf Az idei évre szóló tavaszi/nyári haute couture Dior-kollekciót tavaly szeptemberben mutatták be. A ruhákat a brit Bili Gaytten tervezte. Tipi­kus Dior-ruhák: A-vonal, keskeny váll, szűk derékrész, bővülő szoknya. R af Simons belga tervezőt nevezte ki a tavaly antiszemita megnyilvánulásai miatt menesztett John Galliano helyére a Dior francia divatház. A ház közleménye szerint Simons lesz a felelős a női haute couture és pret-a-porter vonalért, vala­mint a női kiegészítőkért. A Dior örömének adott hangot, amiért sikerült a divatvilág „jelenlegi egyik legnagyobb tehetségét” megszereznie. A közlemény idézte Raf Simonst is; a tervező örömét fejezte ki, hogy csadakozhat a tekintélyes divatházhoz. Mint fogalmazott, a Diornál dolgozni nagy meg­tiszteltetés, a márka az abszolút elegancia védjegye. Számára Christian Dior, a ház alapítója volt a legnagyobb tervező. Raf Simons júliusban mutatko­zik be a Diornál első haute couture-kollekciójával Párizs­ban. Az 1968. január 12-én szü­letett tervező korábban hét évig állt a német Jil Sander divatmárka kötelékében. A belga dizájner korábban bútorokat tervezett, mielőtt ádépett a divat világába. 1995-ben Raf néven alapította meg saját divatmárkáját. John Galliano menesztése után több tervező neve is felmerült a lehetséges utódok között, mások mellett Marc Jacobsé is. (MTI) ons Bili Gaytten anyagokkal az eros díszítésekre helyezte a hangsúlyt Térjen be a Mokkába, egy igazán jó kávéra! MP120172 A kávézó a tulajdonos személyiségét tükrö­zi. Elvégre senki nem nyit olyan kávézót, amely neki nem tet­szik, vagy ha nem hisz abban, hogy annak kínálata, belső elrendezése megragadja a vendéget, így van ez a Mokka kávézóval is, amit talán ,A Kávézónak” lehetne nevezni Komáromban. A Szent András-templommal szemben, a múzeum háta mögötti sétálóutcban található. „Senki nem nyit kávézót csak a maga örömére. Figyelembe kell venni az igényeket, az adott hely azonban mégiscsak tükrözi a tulajdonos egyéniségét. Alapköve­telmény, hogy egy kávézó legyen tiszta, kényelmes, hangulatos, a kiszolgálás kifogástalan, hiszen a legjobb kávé sem ízlik, ha egy mor­cos pincér szolgálja fel” - mondja Miklós György tulajdonos, akinek van gyakorlata a vendéglátásban. Az olyan helyeket szereti, és eddig még mindig csakis olyan vendéglá­tó-ipari egységek tulajdonosa volt, amelyek különböztek a többitől, amelyek az egyediségükkel vonzot­ták a vendégeket. Úgy látja, hogy egy kávézónak időnként meg kell újulnia, csak a „törté­nelmi” kávézók engedhe­tik meg maguknak, hogy változadanok maradja­nak éveken, évtize­deken keresztül. A tulajdonos fon­tosnak tartja, hogy ismert személyisége­ket csalogas­son presszójába. Nem sztárokat, celebeket, hanem inkább érdekes embereket keres, olyanokat, akik­nek van mondanivalójuk, akikkel konstruktív vitát lehet .folytami. „Nagyon jól sikerült a legutóbbi Új Szó-estünk is. Nagyon színvonalas beszélgetésnek lehettünk szem- és fiiltanúi” - meséli Miklós György. Ilyen esteket rendszeresen tartanak, s ezek általában teltházas rendez­vények. Szerdánként szalonbeszél­getéseket tartanak, csütörtökön alkalomadtán a dzsesszé a főszerep, pénteken pedig a laza beszélgeté­sekbe kapcsolódhatnak be a láto­gatók, rögtönzött műsorokat élvez­hetnek, s az se baj, ha a jó zenére táncra perdül a vendég. 50 személy kényelmesen elfér a hangulatos kévéházban, és egy igazán jó kávé mellett kellemesen töltheti az időt. Záróra pedig akkor van, amikor az utolsó vendég is elhagyja a kávézót. „Ha jó a kávé, a vendég vissza fog térni” - vallja a tulajdonos. A választék bő, de ha valakinek külön óhaja van, azt is telje- Nyáron a kávézó előtti teraszon lehet ücsörögni egy hűsítő koktél mel­lett, és aki a búzasört szereti, de eddig Komáromban nem találta, az itt kérheti, (czm) (SITA/AP-fetvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents