Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-10 / 83. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 10. Sport 21 A győriek a BL-döntő után is mosolyogva szeretnének integetni szurkolóiknak (MTI-felvétel) Két magyar női kézilabdacsapat is bejutott a fináléba az európai kupasorozatokban Döntős a Győr és a Fradi is A magyar férfi kézilabda-válogatott második lett Ott lesz Londonban a Mocsai-csapat Mindkét, még versenyben lévő magyar női kézilabdacsapat bejutott a döntőbe az európai kupákban: a Győr 2009 után ismét ott lesz a Bajnokok Ligája fináléjában, míg a Ferencváros a KEK-ben védheti meg tavalyi elsőségét. ÖSSZEÁLLÍTÁS Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győr, mivel elődöntős párharcában az első mérkőzésen, Romániában összeszedett négygólos hátrányát szombati 31:23-as, veszprémi győzelmével magabiztosan ledolgozta a Valceával szemben. Kissé görcsösen kezdte sorozatban hatodik BL-elődöntőjének visszavágóját a Győr, Amorim például az első két kísérleténél csúnyán fölé lőtt. Néhány perc elteltével azonban feloldódott Karl-Erik Böhn vezetőedző csapata, és két Görbicz-villanással a hatodik percben átvette a vezetést (4:2). A Győr ezután maximális fordulatszámon pörgött, így a Valcea vezetőedzője öt perccel a félidő vége előtt időt kért, de a szünetre így is 19:12-es hazai vezetéssel mentek a csapatok. A második játékrészben ugyan felzárkóztak öt gólra a románok, ám Katrin Lunde-Haraldsen kapus átlendítette a holt ponton a győrieket, akik a hajrában ismét azt a játékot nyújtották, amit a találkozó elején, így 31:23 lett a vége, 2009 után a Győr ismét BL-döntős (akkor a dán Viborggal szemben elbukta a párharcot, miután az első meccset idegenben megnyerte). Az ellenfél, a montenegrói Buducnost Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett. „Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótábora is” - mondta a zöld-fehérek norvég szakvezetője. A budapesti zöld-fehérek is ünnepelhettek szombaton: a címvédő Ferencváros ugyanis bejutott a KEK-döntőbe, miután hazai nyolcgólos sikerét követően csak három góllal, 38:35-re kapott ki az orosz Dinamo Volgográd vendégeként. Az orosz gárda alaposan ráijesztett magyar riválisára, alig pár perc után a Volgográd felére csökkentette hátrányát (5:1). Ezt követően viszont észbe kapott Elek Gábor együttese és megkezdte a felzárkózást. 12:12-nél utolérték ellenfelüket, sőt Kovacsicz a vezetést is megszerezte. Ez mintha kissé meg is törte volna a hazaiak lelkesedését, mert sorozatos technikai hibáik után ellépett az FTC (22:29), Zácsik Szandra és Szucsánszki Zita is parádézott. A végén így kiengedhetett a magyar csapat, amely a Rosztov és a Zvenyigo- rod után a harmadik orosz csapatot is búcsúztatta a mostani sorozatban. A zöld-fehérek a dán Viborggal találkoznak a döntőben, miután a dánok az elődöntő visszavágóján 33:27-re legyőzték a Leipziget. Hogy ki kezdi otthon a finálét, az a mai sorsoláson dől el. (MTI) ÖSSZEÁLLÍTÁS Göteborg. Kijutott a londoni olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután a gö- teborgi selejtezőtornán Macedóniát (28:26) és Brazíliát (29:27) legyőzve a második helyen végzett. A macedónok pénteki legyőzése után Mocsai Lajos szövetségi kapitány a brazilok elleni meccsen sem változtatott az összeállításon - mint ahogy a rendkívül izgalmas hajrá sem maradt el a szombati találkozón se: hiába vezetett a magyar csapat négy góllal is, a kihagyott ziccerek és hétméteresek miatt a brazilok a végén egyenlíthettek volna. Fazekas Nándor azonban védett, s fél perccel a befejezés előtt Krivokapic Milorad kipattanóját Zubai Szabolcs bevágta a brazü kapuba, eldöntve ezzel az izgalmas derbit (29:27). S mivel az esti mérkőzésen Svédország legyőzte Macedóniát, már a második játéknap után eldőlt a két londoni kvóta sorsa: a házigazda svédek mellett a Mocsai- csapat készülhet az olimpiára. ,.Amiért jöttünk, elértük, de nem volt könnyű. Mindenki láthatta, milyen sok jó csapat van, és még egy brazil válogatott is képes remek játékra ” - mondta Zubai. Mocsai Lajos is boldogan értékelhetett: „Hosszú utat tettünk meg addig, hogy kijutottunk az olimpiára. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a szövetségi kapitánya lehetek. Sikerült lépésről lépésre haladni, ennek eredménye, hogy átjutottunk minden akadályon, amely előttünk tornyosult. Ezt a selejtezőt sem volt könnyű megoldani, de legalább az utolsó napon már nem kell izgulni, felszabadultan játszhatunk a svédek ellen.” Ennek megfelelően a kapitány a vasárnapi meccsen pihenőt adott Pereznek és Iván- csik Gergőnek, helyükre Szöl- lősit és Vadkertit nevezte be, míg a kezdősorban az eddig kevesebbet játszók bizonyíthattak. Az 53. percig vezetett is a csapat, a hajrát azonban a svédek bírták jobban, és végül 26:23-ra nyertek. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy Magyarország a harmadik kalapba kerülve várhatja a londoni olimpia csoportbeosztásának május 30-i sorsolását. (MTI) Az olimpiai torna kiemelése 1. kalap: Franciaország (világbajnok), Spanyolország (a spanyolországi olimpiai selejtezőtorna győztese) 2. kalap: Svédország (a svédországi torna győztese), Horvátország (a horvátországi torna győztese) 3. kalap: Izland (a horvátországi torna 2. helyezettje), Magyarország (a svédországi torna 2. helyezettje) 4. kalap: Szerbia (a spanyolországi torna 2. helyezettje), Nagy-Britannia (rendező) 5. kalap: Dánia (Európa-bajnok), Argentína (a Pán-Ameri- kai Játékok győztese) 6. kalap: Koreai Köztársaság (az ázsiai torna győztese), Tunézia (Afrika-bajnok) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 33. forduló: Everton-Sunderland 4:0, g.: Gueye (52.), Pienaar (75), Osman (76), Anichebe (81); Newcastle-Bolton 2:0, g.: Ben Arfa (73), Cis- se (83);Tottenham-Norwich1:2, g.: Defoe (33), ill. Pilkington (13), Bennett (66). A további meccsek lapzárta után értek véget. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFTPLAYOFF, döntő, első mérkőzés: Košice-Slovan Bratislava 2:5 (1:3,0:0,1:2), g.: Mlynarovič (8), Marcel Haščák (48), ill. Šatan (7), Jerofejevs (12), M. Bakoš (17), Stajnoch (53), Lipiansky (59). A tegnapi második mérkőzés lapzárta után élt véget. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS, Kassa: Szlovákia-Dánia 3:4 (0:0,2:3,1:0 - 0:0,0:1). Gólütők: J. Mikúš (32., 52), P. Mikuš (33), ill. Morten Green (27), Starkov (35), Lassen (38), sorsdöntő rávezetés: Ja- kobsen. A szlovákok közül Ružička, J. Mikúš és Radivojevič is kihagyta a büntetőt. NHL - péntek: St. Louis-Phoenix 1:4. Szombat: Detroit-Chicago 2:3, New JerseyOttawa 4:2, Boston-Buffalo 4:3, Pittsburgh-Philadelphia 4:2, Calgary-Anaheim 5:2, NY Rangers-Washington 1:4, Montreal-Toronto 4:1 - a hazaiak kapuját végig Peter Budaj védte, Winnipeg-Tampa Bay 3:4, Columbus-NY Islanders 7:3 - Milan Jurčina (NYI) 1+1, Florida-Carolina 4:1- Tomáš Kopecký (F) 0+1, Minnesota-Phoenix 1:4, Dallas-St. Louis 2:3 - Jaroslav Hálák (S) végig védett, Colorado-Nashville 1:6, Vancouver-Edmonton 3:0, San Jose-Los Angeles 3:2. A playoff első fordulójának párosítása - Keleti tő- csoport: NY Rangers (Marián Gáborík)-Ottawa Senators, Boston Bruins (Zdeno Chára)-Washington Capitals, Florida Panthers (Tomáš Kopecký)- New Jersey Devils, Pittsburgh Penguins-Philadelphia Flyers (Andrej Mészáros). Nyugati főcsoport: Vancouver Canucks-Los Angeles Kings, St. Louis (Jaroslav Halák)-San Jose Sharks (Michal Handzuš), Phoenix Coyotes-Chicago Black- hawks (Marián Hossa), Nashville Predators-Detroit RedWings. ■ Kézilabda . FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐ, Göteborg -1. forduló: Svédország-Brazllia 25:20 (12:10). 2. forduló: Magyarország-Brazília 29:27 (16:15), magyar góldobók: Iváncsik G. 6, Császár 6/2, Perez 5, Zubai 4, Lékai 3, Gulyás 2, Mocsai 1, Harsányi 1, Schuch 1; Svédország-Macedónia 27:23 (14:12). 3. forduló: Svédország-Magyarország 26:23 (11:12). góldobók: Petersen 6, Zachrisson 4, ill. Harsányi 8/3, Vadkerti 6, Lékai 3, Szöllősi 2, Mocsai 2, Putics 1, Krivokapic 1: Brazílla-Macedónia 28:27 (15:13). A végeredmény: 1. Svédország 6 pont, 2. Magyarország 4,3. Brazília 2,4. Macedónia 0. Az első két helyezett vehet részta londoni olimpián. NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, elődöntő, visszavágók: Győri Audi ET0-0ltchim Valcea 31:23 (19:12), az első meccsen: 31:35, továbbjutott: Győr. Buducnost Podgorica (montenegrói)-Larvik HK (norvég) 23:13 (10:7), az első meccsen: 22:20, tj.: Podgorica. KEK, elődöntő, visszavágó: Dinamo Volgog- rád-FTC-Rail Cargo Hungária 38:35 (17:18), az első meccsen: 26:34, tj.: HC. BRING-KUPA, térti felkészülési torna: Szlovákia- Oroszország 19:29 (12:16), legeredményesebbek: Rábek 6, M. Straňovský 4/1, Guzy 3, ill. Gyibirov 8/1, Csipurin 5, Gorbok, Singyin 4-4. Rocha 6; Szlovákia-Portugália 26:26 (13:16), Sulc 7/1, T. Urban 5, Kopčo 4, ill. Rocha 6; Norvégia-Oroszor- szág 29:33 (15:19). A végeredmény: 1. Oroszország 6,2. Norvégia 4,3. Portugáliai (76:89), 4. Szlovákia! (72:89). ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, playoff-elődöntő, negyedik mérkőzés: Nitra-Prievidza 74:87 (20:16, 11:27, 23:22,20:22), legeredményesebbek: Clemente 25, Vido 15, Majok 12, ill. Livas 19, B. Davis 17, Phillips 17.3:1-es összesítéssel a privigyei csapat nyerte a párharcot. NŐI EXTRALIGA, playolf-elődöntő, harmadik mérkőzés: Ružomberok-Šamorín 92:59 (21:11,23:15, 27:14, 21:19), legeredményesebbek: Jaeschke 22, Cernáková 18, Stépánová 13, ill. Slama 14, Suja 12, Raková 8. A három győztes meccsig tartó párharc állása: 2:1. NBA - péntek: Indiana-Oklahoma City 103:98, Atlanta-Detroit 101:96, New Jersey-Washington 110:98, Toronto-Cleveland 80:84, Miami-Memphis 82:97, Dallas-Portland 97:99, San Antonio-New Orleans 128:103, Milwaukee-Charlotte 95:90, Utah- Golden State 104:98, Denver-Phoenix 105:99, LA Lake rs-Houston 107:112. Szombat: Indiana-Boston 72:86, Charlotte-Atlanta 96:116, Philadelphia-Orlando 82:88, Memphis-Dallas 94:89, New Orleans-Minnesota 99:90, Milwaukee-Portland 116:94, Phoengr-LA Lakers 125:105, LA Clippers-Sacramento 109:94, Golden State-Denver 112:97. Vasárnap: New York-Chicago 100:99, New Jersey- Cleveland 122:117, Boston-Philadelphia 103:79, Miami-Detroit 98:75, Oklahoma-Toronto 91:75, San Antonio-Utah 114:104, Sacramento-Houston 97:104. FÉRFI MATTONINBL (cseh bajnokság), playoff, selejtező: Svitavy-Astrum Levice 84:86 (42:35), tj: Levice, 2:0-s összesítéssel. I Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, a 7. helyért, első mérkőzés: Myjava-Trenčín COP 3:2 (22, -22, -21,18,10). ■ Tenisz DAVIS-KUPA, negyeddöntő: Spanyolország-Auszt- ria 4:1, Franciaország-USA 2:3, Csehország-Szerbia 4:1, Argentína-Horvátország 4:1. CHARLESTONI NŐI TORNA, döntő: Serena Williams (amerikai, 5)-Lucie Sáfárává (cseh, 9.) 6:0,6:1. Páros, döntő: Pavljucsenkova, Sáfárává (orosz, cseh)-Medinová-Garrigues, Svedova (spanyol, kazal) 5:7,6:4,10:6. KOPPENHÁGAI NŐI TORNA, 1. forduló: 1. forduló: Babos (magyar)-Date-Krumm (japán) 1:6,7:6,7:5. FÉRFI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a múlt heti helyezés): 1. (1 )Djokovics (szerb) 12 670 pont; 2. (2.) Nadal (spanyol) 9935; 3. (3)Federer (svájci) 9035; 4.(4) Murray (brit) 8040; 5. (6.) Tsonga (francia) 4735; 6. (5.) Ferrer (spanyol) 4700;... 66. (67.) Lacko 741;... 90. (94.) Kližan 602; ... 108. (110) Beck (szlovákok) 508. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Azarenka (fehérorosz) 8980 pont; 2. (2) Sarapova (orosz) 7930; 3. (3.) Kvitová (cseh) 7095; 4.(4.) Radwanska (lengyel) 6710; 5. (5.) Stosur (ausztrál) 5825; 6. (6.) Wozniacki (dán) 5450;... 17. (18.) Cibulková 2545;... 19. (20) Hantuchová 2450; 67. (68.) Babos 916, 69. (70) Arn (magyarok) 887, 90. (89.) Rybáriková (szlovákok) 742,105. (109.) Czink (magyar) 640. ■ Motorsport KATARI NAGYDÍJ - MotoGP: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 42:44,214; 2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +0,852; 3. Casey Stoner (ausztrál, Honda) +2,908; 4. Cal Crutchlow (brit, Yamaha) +17,114; 5. Andrea Dovizioso (olasz, Yamaha) +17,420; 6. Nicky Hayden (amerikai, Ducati) +28,413. Moto2:1. Marc Márquez (spanyol, Suter) 40:34,225; 2. Andrea lannone (olasz, Speed Up) +0,061; 3. Pol Espargaro (spanyol, Kalex) +1,412; 4. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) +1,639; 5. Thomas Lüthi (svájci, Suter) +3,981; 6. Scott Redding (brit, Kalex) +6,768. Moto3: 1. Maverick Vinales (spanyol, Honda) 38:40,995; 2. Romano Fenati (olasz, Honda) +4,301; 3. Sandro Cortese (német, KTM) +18,013; 4. Luis Satom (spanyol, Kalex) +18,200; 5. Miguel Oliveira (portugál, Honda) +18,745; 6. Zulfabmi Chairuddin (malajziai, KTM) +19,052. ■ Sportfogadás LOT014. játékhét, I. húzás: 5,23,27,28,31,35; Két év után nyert a Slovan Kassán (2:5). A jégkorong extraliga második döntője lapzárta után ért véget. (TASR-felv.) pótszám: 47. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 10 625,60 euró (1 nyertes); 3. díj: 1 062,50 euró (15); 4. díj: 23,30 euró (985); 5. díj: 3,90 euró (18 120). JACKPOT: 2 055 684,44 euró. II. húzás: 1,2,8,16,35,39; pótszám: 13. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 2 892 046,43 euró (1 nyertes); 2. díj nincs nyertes; 3. díj: 758,90 euró (21); 4. díj: 22,00 euró (1 044); 5. díj: 3,70 euró (18 848). JACKPOT: 300 000,00 euró. JOKER-szám: 094602. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 11 777,38 euró (1); 2. díj: 3 300,00 euró (1); 3. díj: 330,00 euró (14); 4. díj: 33,00 euró (151); 5. díj: 3,30 euró (1461). L0T0 5 a 35-ből: 5,10,14,21,34. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 15114,75 euró (1); 2. dij: 114,15 euró (66); 3. díj: 3,30 euró (1 897). KENŐ - szombat: 7,9,15,18,22,23,24,25,28,29, 31,34,35,37,46,60,65,67,70,73. KENŐ pluszszám: 22. Vasárnap: 2,4,7,13,14,15,26,31,32, 33,35,40,43,44,53,56,57,62,64,76. KENŐ pluszszám: 26. Hétfő: 5,6,7,9,17,18,20,23,31,33,38, 43,44,51,52,55,60,64,71,77. KENŐ plusz-szám: 71. ÖTÖSLOTTÖ: 35,75, 80, 84, 86. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 4 306 380, a hármasok 34 270, a kettesek 1 970 forintot érnek. JOKER-szám: 521968. Telitalálatos szelvény nem volt. HATOSLOTTÓ: 1,7,21,24,27,38. Telitalálatos szelvény nem volt. Az ötösökre 316190, a négyesekre 5 635, a hármasokra pedig 1 225 forintot fizetnek. A TOTÚ14. játékhete 2. lordulójának helyes tipp- oszlopa: 2, X, 1,2,1, X, 1,1,2, X, 1, X, 1 -X. Nyeremények: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosokra 155 405, a 11 találato- sokra 9090. a 10 találatosokra 1680 forintot fizetnek. GÚLTOTŰ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények 63 630 forintot émek. (td)