Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-03 / 53. szám, szombat

2012. március 3., szombat SZALON 6. évfolyam, 9. szám A minisztérium és az önkormányzatok felelősei az adminisztrációt figyelik. Az oktatás minősége szemükben másodlagos, mivel ehhez nem is értenek Egy zenetanár az operák városában Kevés olyan város van a világon, amely annyira vonzotta volna az opera- librettistákat, mint Sevil­la. Az „operák operája”: Mozart Don Giovannija, a legnépszerűbb opera: a Carmen, a kitűnő víg­opera: A sevillai borbély és a Figaro házassága, vagy a Verdi-remekmű: A végzet hatalma cselek­ménye is az andalúz vá­rosban játszódik. CSERMÁK ZOLTÁN Megtartotta-e zenei hagyo­mányait a város? E kérdést is fel­tettük Székely Katalinnak, a Se­villai Zeneművészeti Főiskola tanárának. A professzor az Új Szónak a nagy múltú intéz­ményben adott interjút. Jelentős zenei tudományos tapasztalattal 1990-ben ér­kezett Spanyolországba. Ott tudta folytatni munkáját, ahol Magyarországon abba­hagyta? Megérkezésem első napjai nem adtak okot optimizmusra. Noha Magyarországon tizenkét évet tanítottam a Zeneakadémia Debreceni Tagozatán, új ha­zámban azonban mint külföldi állampolgárnak mindent elölről kellett kezdenem. Magyaror­szág akkor még nem volt az Eu­rópai Unió tagja, ezért zárva ma­radtak előttem a felsőfokú köz- intézmények kapui. Végül Sevil­lától száz kilométerre egy tele­pülés zeneiskolájában kaptam munkát. A kollégák kedvesen fogadtak, s az első napon körül­vezettek új munkahelyemen. A látottakon viszont csak nevetni tudtam, a tanintézmény mód- szereinekvajmi kevés közük volt a korszerű zeneoktatáshoz. Kü­lönösen furcsa volt számomra az, amikor-egy tanuló ritmus­gyakorlatot mutatott be, s köz­ben verbálisán, dallam nélkül skandálta a szolmizációs jegye­ket. Érthetetlennek tűnt szá­momra a módszer, de az is lát­szott, hogy az előadó sem értett sokatbelőle. Az említett gyermek példá­ja a spanyol zeneoktatási módszert minősítette? Nyugat-Európa több országá­ra is jellemző e téves oktatási szemlélet. Jól mutatja az előző példa: a zene egységét bontják meg, amikor elválasztják egy­mástól a ritmust és a dallamot. Pedig a jó muzsika egy ritmus­dallam egységben formált kis univerzum. Példával élve: a módszer olyan, mint amikor egy embert szeretnénk alaposan megismerni, de először csak a kezét, majd csupán a szemét ta­nulmányoznánk. A ritmusgya­korlat zenei tartalom nélkül fe­lesleges munkát jelent. E logiká­ban a dallam ismerete csak ez­után következik, ott is szeparál­tan: olyan gyakorlatokat végez­tetünk, amelyben csak tiszta kvart vagy nagy szekund van. Itt is elszakadunk a valóságtól, mi­vel a zenében a különböző hangközök ötvöződnek. Ha sommásan fogalmazok, az úgynevezett Kodály-mód- szert vitte sikerre Spanyol­honban is? A Kodály-módszert egyrészt legendák veszik körül, másrészt máig sem szűntek meg a viták körülötte. Ennek megértéséhez vissza kell menni az időben. A zeneszerző halála után megje­lentek az önjelölt próféták, ki­alakult kis hazánkban egy szűk csoport, akik e tanítási módszert kisajátították, s egyben le is já­ratták. Többek között látványos bűvészmutatványokat produ­káltak a szolfézs tanításakor, büszkék voltak, amikor a tanít­ványaik soha nem használt ug­rásokat tudtak leénekelni. E me­todika inkább cirkuszi mutat­ványszámba ment, a zenei gya­korlathoz vajmi kevés köze volt. Tanárom, Soproni József - aki­nek nagyon sokat köszönhetek - maga is tett néha kételkedő kije­lentést a szemléletre, pedig in­kább a gyakorlati alkalmazás­ban kellett volna keresni a hibát. A Kodály-módszer számunkra olyan, mint a levegő, akkor vesszük észre, ha hiányzik. Egy évig mint meghívott tanár kur­zusokat tartottam a kecskeméti Kodály Intézetben. Nagyon sok külföldi diák tudását mérhettem fel, s megismerhettem a magyar zeneoktatás értékeit. Új hazám­ban is, amikor az őskori és logi­kátlan oktatási gyakorlattal szembesültem, akkor értékel­tem igazán a kodályi „levegőt”, s ennek nyomán kamatoztattam az otthon szerzett ismereteket. Az első stressz után meg­szokott, vagy megszökött? Természetesen nem rontot­tam ajtóstól a házba, de követ­kezetesen jártam a magam útját. Egy magyar mintájú zeneiskolát építettem föl, s az eredmények láttán később kineveztek az in­tézmény igazgatójává is. A sze­rencse is mellém szegődött, 1990-ben egy átfogó oktatási re­form a zeneoktatást is alapjai­ban változtatta meg. Az átszer­vezésért felelős tisztviselő hosz- szasan tanulmányozta a közép­európai gyakorlatot, így több évet töltött Magyarországon is. Az új törvény megszületése után lélegezhettem fel igazán: végre valamiben én is otthon voltam. Természetesen a madridi válto­zások elég lassan jutottak el An­dalúziába, a mai napig vannak vaskalapos tanárok, akiknek munkamódszerén nem fogott az idő. Iskolámban jelentős sikere­ket értem el, egy kis településen nagyon sokjó zenészt neveltem, s számos helyre, többek között a madridi Királyi Konzervatóri­umba is hívtak kurzusokat tar­tani, tanítani. Mivel a tanköny­vek is hiányoztak, így tollat ra­gadtam, és az évek során számos saját szakkönyv is „öregbítette" hírnevemet. Tanárként mivel tudta a Sevillai Zeneművészeti Főis­kolát gazdagítani? Férfiasán be kell vallanom, hogy a már említett zeneiskolá­ban sokkal több sikerélményem volt. A gyermekek tudását a kez­detektől építhettem fel, vadhaj­tásaikat időben nyesegethet­tem. A gyerekek olyanok, mint egy fehér papírlap, amit ráírok, az egész életükben megmarad. Szívják magukba a tudást, és jól­eső érzés követni fejlődésüket. Ráadásul alapszinten szolfézst, hangszereket is taníthattam, kamarazenéltünk, s magam ve­zettem az intézmény énekkarát is. A már elrontott, sokszor illú­zióját vesztett fél-felnőttekkel nehezebb eredményeket elérni. Emellett a főiskolán a spanyol felsőoktatás morális helyzetével ismeg kell küzdeni: apedagógu- sok nem képzik magukat, sokak számára a nap a tessék-lássék munkára és a pénz felvételére korlátozódik. E hibás mentali­tást: „a legkisebb erőfeszítéssel keresni a pénzt” adják át hallga­tóiknak. Ä „fejétől bűzlik a hal” mondás Spanyolországra is igaz. Az oktatási minisztérium és az önkormányzatok oktatási felelősei az adminisztrációt fi­gyelik, s arra koncentrálnak, hogy a rájuk bízott intézmé­nyekben ne legyen botrány. Az oktatás minősége szemükben másodlagos, mivel ehhez nem is értenek. E munkaszemlélet is fe­lelős Spanyolország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetéért. A Magyarországról hozott világlá­tás itt egyedinek számít, így vannak ugyan, akiket irritál, de sokan hálásak erőfeszítései­mért. Az elmondottak alapján ki­lóg a zenét oktatók sorából. Kollégái elnézik különcségét? A kapcsolatom mindenkivel jó, de a mentalitásból fakadóan konfliktusok is adódnak. Mint Európa országaiban mindenütt, itt is kötelező a továbbképzés, amiért a tanárok pontokat kap­nak. Bevett szokás, hogy mun­Fent: Székely Katalin tanítványaival. Oldalt: Székely Katalin két könyve: A tengerparton című gi­tárdarab és a Zongoraiskola (Rohmann Imre bevezetőjével) kacsoportok alakulnak, s a pe­dagógusok közösen dolgoznak az adott projekten. Spanyolor­szág élenjár Európában a számí­tógép-használatban, a csopor­tok eredményeiket egy webol- dalra töltik fel. A Sevillai Tanár­továbbképző Központ felkért, hogy tartsak előadásokat, vala­mint ellenőrizzem, hogy e mun­kacsoportok teljesítik-e vállalt feladataikat. A már említett mo­rális hozzáállás menthetetlenül konfliktushoz vezetett. Sokak szemében a beiratkozással véget ér a feladat, az, hogy munkát is fektessenek bele, már sérti sze­mélyiségüket. Sokakkal kellett vitatkoznom és megértetnem, hogy az ő érdekük az állam által támogatott továbbképzés. Mit könyvel el sikernek? A már említett konfliktusból is sikert kovácsoltam, hiszen a delikvensekből végül kihajtot­tam az eredményt. Az is fontos számomra, hogy van munkám CORAZON SONORO ensbRanza musical profesionál INICIACTÓN Al PIANO MéTOĎO DE LA Escueu HÚNGARA por Katalin Székely prólogo por Imre Rohmam Ed Lantos Budapest és szakmailag előrejutok, s kol­légáim is elismerik szakmai tu­dásomat. Szerzeményeimet bemutatják, darabjaimat kiad­ják CD-n, s büszke vagyok ti­zenkét könyvemre is. Tanítvá­nyaim is szeretnek, annak elle­nére, hogy szigorúan követe­lek, s próbálom pótoltatni a már említett hiányosságaikat. Újra megtanítom őket tanulni, s ez egész életükre kihat. Mozart Don Giovannija, a Carmen, A sevillai borbély és a Figaro házassága vagy A vég­zet hatalma történetét is Sevil­lába álmodta meg a librettista. A külső szemlélő a hagyomá­nyok alapján a várost zenei központnaktekintheti. Sevilla kulturális életét sem­miképpen sem szabad összeha­sonlítani Budapestével vagy Madridéval. Párhuzamot von­hatunk viszont Debrecennel vagy Szegeddel. A zenei élet ak­tív, az érdeklődő mindig talál értékes hangversenyt. A kortárs zenei és táncprodukciók külö­nösen vonzók. Október-novem­berben rendezik Sevillában a Tánc Hónapját. Neves tánc- együttesek kortárs zeneszerzők műveivel mutatkoznak be. Ta­vasszal kortárs zenei fesztivált tartanak, ahol olyan zeneszer-, zőkkel ismerkedhettem meg, akikről otthon nem is hallot­tam. Az Operaházban négy-öt bemutatót tartanak évente, s emellett balettek is színesítik a palettát. A Müncheni Balett és a Magyar Állami Operaház Ba­lettkara is nagy sikerrel lépett fel Sevillában. Az Opera zene­kara nagyon jó, de a művészeti igazgató és a karmester kivá­lasztásánál itt is érvényesül a nepotizmus: nem a képessége­ket, hanem az összeköttetése­ket Veszik alapul. A zenészek ja­va része külföldi: orosz és ro­mán, ez az arány különösen a vonós hangszereknél szembe­tűnő. Természetesen hazánk fi­ai is dolgoznak az együttesben, magyar nagybőgőssel és trom­bitással is találkoztam a hang­versenyeken. E jelenség plasz­tikusan mutatja meg a zenei képzés hiányosságait. Mi lesz a tanítványaival, ha vendégművészek népesítik be a zenekari árkot? A válasz itt is a felsőoktatás erkölcsi nihiljéből fakad. A főis­kolán a tanár- és művészképzés kevésbé vált el egymástól, mint otthon. A hallgatók nagyobb megfeszítés nélkül végzik ta­nulmányaikat, megkapják a diplomájukat, s helyezkednek el, mondjuk tanítani. A tudásuk kevés egy professzionális zene­kari felvételin. Tehát tanárként dolgoznak, s az ő tanítványaik még mélyebbre csúsznak le az ördögi spirálban. Eddig mű­ködött a módszer, de közben szép csendben megtelt a piac. Állandóan sulykolom tanítvá­nyaimba, hogy e dekadens ha­gyományból csak akkor képe­sek kiszakadni, ha többet tud­nak társaiknál. Egykor zeneis­kolámban lasszóval fogták a ta­nárokat, ma hegyekben állnak az életrajzok az igazgató aszta­lán. Szerencsére vannak sike­res, szívmelengető történetek is. Mikor elkezdtem a tanítást, eredményeim nyomán az ottani tanácselnök elhozta hozzám ötéves lányát, kérve, hogy fa­ragjak belőle jó zenészt. Húsz év elteltével a hallgató nálam fe­jezte be zongora és zeneszerzés tanulmányát, és érett művész­ként hagyta el a főiskola ódon falait. Máig őrzőm megható le­velét, amelyben példaképének nevez. Az elvetett magjó talajba hullott. T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents