Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-27 / 73. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 27. Sport 23 Először lesz élő közvetítés szlovák női fociról Pakusza Zsolt: „Nem mi vagyunk a favoritok” ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Pontokat akar szerezni Pakusza Zsolt, a szlovák női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Finnország elleni két Európa-bajnoki selejtezőn. A szombati szenei és az április 5-i idegenbeli mérkőzéseken kiderül, hogy továbbra is reális cél lehet-e a szlovák csapat számára a tornára való kijutás. ,A selejtezőcsoport állása csalóka, mert több együttes kevesebb meccset játszott, de így is szeretnénk az élen maradni a két összecsapás után - kezdte mondandóját a tegnapi sajtótájékoztatón Pakusza. - Nem mi vagyunk a favoritok. Szerintem a finnek az utolsó körig harcban lesznek az első helyért, az ukránokat is jóval magasabban jegyzik nálunk és Fehéroroszország sem adta még fel a küzdelmet. Remélem, sikerül a tavalyi jó eredményeinkhez hasonlót produkálni” A kapitány nem véletlenül emlegette az elmúlt időszakot: egy ukrajnai döntetlen mellett az észteket és a fehéroroszokat is legyőzték a szlovákok a csoportban, majd pedig Horvátországot is megverték kétszer a nemrégi előkészületi meccseken. ,A taktikáról most nem beszélnék, mert a finn edző nagyon alapos szokott lenni a felkészítésben. A finn játékosok magasak, fizikálisán erősek, de a mi keretünkben is vannak focisták, akik ezen a téren is felveszik velük a harcot, emellett pedig kreatív középpályásaink biztosan ki fognak találni valamit támadásban. Sok játékosomra még az idény eleji forma a jellemző, de ennél sokkal fontosabb tényező az, hogy kellőképpen motiváltak legyenek” - fejtette ki véleményét Pakusza. A szövetség vezetése mindent megtesz, hogy népszerűsítse a lányokat: Szencen ingyenes lesz a belépés, és a szlovák tévé történetében először élőben fogja közvetíteni a női válogatott meccsét. Az U17-es együttes létrehozása és a 2016-os U19-es Eb rendezési jogának megszerzése után tehát egy újabb lépéssel közelebb kerülhet a szlovák női labdarúgás a nyugaton megszokott háttér kiépítéséhez, (ot) Még mindig súlyos, de stabil az állapota Már felült és eszik Muamba MTl-JELENTÉS London. Egyre javul az állapota Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers labdarúgójának, aki ágyában felült és evett is. Bogdán Ádám csapattársa a klub és az őt kezelő londoni kórház közös hétfői közleménye szerint még mindig súlyos, ám stabil állapotban van,'s továbbra is az intenzív osztályon ápolják. „Már képes volt felülni, televíziót nézett és elkezdett enni is” - áll a közleményben. A 23 éves Muamba a március 17-i, Tottenham elleni FA-kupa-mérkőzésen esett össze a pályán, miután leállt a szíve, s többször újra kellett éleszteni. Múlt keddi bajnokiját lemondta csapata, ám szombaton pályára lépett a Premier League 30. fordulójában és 2:1-re legyőzte a Blackburn Roverst, ma pedig lejátssza a Muambá- val történtek miatt félbeszakított kupameccsét. Még mindig Zidane a legnépszerűbb Párizs. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint továbbra is Zinedine Zidane a legnépszerűbb francia sportember. Az 1998-ban aranylabdás futballsztár mögött a nyolcszoros rali-világbajnok Sébastien Loeb lett a 2. és Yannick Noah, az 1983-ban a Roland Garroson győztes teniszező a harmadik. Az úszó olimpiai bajnok Laure Manadou nyolcadikként zárt, míg a jelenleg is aktív focisták közül Karim Ben- zema, a Real Madrid csatára a legjobb, ő 21. lett. (MTI) Ma délután (17.30): DAC-Tatran Prešov kiesési rangadó Újra Werner Lorant a DAC vezetőedzője Werner Lorant három év után tért vissza a DAC-hoz (Somogyi Tibor felvétele) Dunaszerdahely. Edzőcsere történt a sereghajtó DAC futballcsapatánál, Werner Lorant váltotta fel Németh Krisztiánt. Tehát a mai (17.30), bennmaradás szempontjából sorsdöntőnek ígérkező eperjesiek elleni összecsapáson már a 63 éves német szakember irányítja a sárga-kék alakulatot. SZABÓ ZOLTÁN Werner Lorant 2008 augusztusától 2009 tavaszáig már tevékenykedett a DAC-nál, de három éve a klubvezetés menesztette. A tapasztalt tréner munkáját asszisztensként Németh Krisztián és Simon Gyula segíti. Stefan Horný és Németh Krisztián után Werner Lorant a harmadik vezetőedző a duna- szerdahelyieknél a 2011/2012-es bajnokságban. „Nem azért váltottuk le Németh Krisztiánt, mert elégedetlenek lettünk volna a munkájával. Éppen ellenkezőleg. Mindent megtett, hogy sikeresek legyünk, végig becsületesen dolgozott, ezért a szakmai stáb tagja marad. De mivel tavasszal zsinórban vesztettük el a meccseket, tennünk kellett valamit - mondta Dušan Chytil, a DAC menedzsere. - Werner Lorant nagyon tapasztalt szakember, bízunk benne, hogy irányításával kivívjuk a bennmaradást. A német edzővel egyelőre a bajnokság végéig kötöttünk szerződést.” „Ilyen az edzői munka, egyszer fent, egyszer lent. Sajnos nem jöttek az eredmények, és a klubvezetők a változás mellett döntöttek. Nincs bennem tüske, maximálisan segítek az új szakvezetőnek - szögezte le Németh Krisztián. - Eleinte arról volt szó, hogy hivatalosan én maradnék a vezetőedző, Lorant pedig szaktanácsadóként lenne a főnököm. De én ebbe nem mentem bele, mert én mindig tiszta lapokkal játszom. Egyébként a rutinos mester emlékezett rám, tudja, hogy ismerem a keret tagjait, és számít a munkámra. Elmondom a neki véleményem, de most már Ödönt.” Köztudott Lóránttól, hogy a meccsek előtti edzőtáborozások híve, most sem történt másként, a dunaszerdahelyi Legend Szállóban készül a csapat a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos eperjesiek elleni összecsapásra. „Eddig tavasszal rendre a bajnokesélyesekkel találkoztunk, s a nagyszombati mécsesén kívül nem okoztunk csalódást. Most jönnek azok a találkozók, amelyeket meg kell nyernünk. Az eperjesiek elleni összecsapás nem is hat-, hanem hétpontos kiesési rangadó, hiszen a végelszámolásnál az egymás elleni meccsek dönthetnek - hangsúlyozta Németh Krisztián. - Boya, Laštovka és Kabele eltütása lejárt, így a lehető legerősebb csapattal léphetünk pályára. Számunkra csak a győzelem elfogadható, a játékosok fogadkoznak, hogy mindent megtesznek a három pont begyűjtéséért. Az eddigi hazai meccseken rendre nyertünk a Tatran ellen, biztosra veszem, hogy most is így lesz.” Az eperjesieknek a meglepő senicai pontrablásuk után négy pont az előnyük a sereghajtó csallóköziek előtt. A DAC 2008-as élvonalbeli visszatérése óta ötször találkozott a két csapat Dunaszerda- helyen, s a sárga-kékek valamennyi meccset megnyerték: 2009 áprilisában 2:l-re (góllövők: Nlend 2, ill. Belejík), 2009 augusztusában 3:0-ra (Május, Selaus, Koejoe), 2010 áprilisában 2:l-re (Marcin, Nkendo, ill. Poliaček), 2010 augusztusában 2:l-re (Konečný, Harsá- nyi, ill. Belejík), tavaly áprilisban szintén 2:l-re (Helísek, Struhár, ill. Farbák). Ősszel a Tattan-stadionban Delarge és Coric találatával 2:0-ra nyert a DAC. A sárga-kékek szurkolói remélik, hogy ma is folytatódik kedvenceik eperjesiek elleni hazai győzelmi sorozata. mim ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, első mérkőzések - 20.45: APOEL Nicosia-Real Madrid, Benfica Lisboa-Chelsea. CORGOŇ LIGA, 19. (pótolt) forduló -17.30: Zlaté Moravce-Žilina (játékvezető: Trutz), Košice-Trenčín (Valášek), Nitra-Slovan Bratislava (Samotný), Ružomberok-Senica (Leško), Banská Bystrica-Tr- nava (Pavlík), DAC-Prešov (Kráľovič). A bajnokság állása: 1. Žilina 2. Slovan 3. Trnava 4. Senica 5. Zl. Moravce 6. Ružomberok 7. B. Bystrica 8. Nitra 9. Trenčín 10. Košice 11. Prešov 12. DAC ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFP, elődöntő, harmadik mérkőzés -18.00: Zvolen—Košice (a négy győzelemig tartó sorozat állása: 0:2.). 22 13 6 3 36:20 45 22 12 6 4 34:23 42 22 11 6 5 27:19 39 22 10 8 4 29:16 38 22 9 6 7 25:25 33 22 8 8 6 31:23 32 22 7 5 10 29:30 26 22 5 11 6 22:24 26 22 5 9 8 28:32 24 22 6 6 10 21:28 24 22 3 7 12 10:26 16 22 4 0 18 12:38 12 STV 2, ČT4, DIGI SPORT (magyar), PRO 4 20.45: Benfica-Chelsea foci BL-negyeddöntő (élő) NOVA SPORT - 19.10, 23.10: Miami férfi tenisztorna (élő) 20.45: APOEL Nicosia- Real Madrid foci Bajnokok Ligája-mérkőzés (élő) DIGI SPORT - 17.30: Nitta-Slovan labdarúgó Corgoň Liga-meccs (élő) SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh) - 18.00: Pápa-Videoton labdarúgó Ligakupa-elődöntő (élő) SPORTKLUB - 20.30: Tottenham-Bolton foci- FA-kupa-mérkőzés (élő) SPORT 1 (cseh), SPORTM - 18.00: Zvolen-Košice jégkorong extraliga-mér- kőzés, elődöntő (élő) EUROSPORT - 19.00: Miami női tenisztorna (élő) ČT 4 - 17.30: Plzeň-Bmo cseh bajnoki jégkorong- mérkőzés (élő) Kedd, március 27. Foci BL-ne- gyeddöntő, eiő mérkőzés: 9612. Benfica- Chelsea 2,38-3,11-3,04- 1,35-1,54-1,34. Ma este (20.45) a labdarúgó Bajnokok Ligájában: APOEL Nicosia-Real Madrid, Benfica Lisboa-Chelsea Tovább tart a ciprusi csoda? KISS TIBOR NOÉ A fanatikus közönség és a betonvédekezés a Real Madrid ellen is elég lesz az APOEL-nek? Tényleg olyan jól fekszik a Ben- ficának a Chelsea stílusa, ahogy azt a portugálok edzője gondolja? A kérdésekre ma este választ kapunk. APOEL-Real Madrid mérkőzés következik a legjobb nyolc között. Az idei sorozatban a ciprusiak a védekezés magasiskoláját mutatták be, az APOEL az eddigi nyolc meccsén mindössze 7 gólt kapott, miközben a még versenyben lévő csapatok közül a Chelsea 8, a Milan pedig már 11 találatot szedett be. Nincs mit lebecsülni az APOEL- en, a ciprusiak a csoportkörben megelőztek három olyan klubot (Sahtar, Porto, Zenit), amely a közelmúltban megnyerte az UEFA-kupát, illetve az Európa Ligát, a legjobb 16 között pedig tizenegyesekkel ejtették ki az utóbbi évtized egyik legsikeresebb BL-csapatát, a Lyont. A Real Madrid persze más szint lesz, és ezt mindenki tudja Cipruson. A Real korábban kétszer találkozott ciprusi csapattal a nemzetközi porondon, 1968-ban a AEL Limasszolt (6:0, 6:0), 1969-ben pedig az Olimpiakosz Nicosiát (8:0,6:1) is kettős győzelemmel búcsúztatta. Azóta a ciprusi foci sokat fejlődött, de az ország az APOEL sikerei ellenére sincs rajta a fut- balltérképen. Jósé Mourinho viszont jól tudja, merre van Ciprus. A portugál tréner már járt is ott: 2008-ban az Interrel csak 3:3-as döntetlent játszott az Anorthoszisz Famaguszta vendégeként a csoportkörben. A meccsről eltiltás miatt Mandu- ca, illetve Xabi Alonso hiányzik, előbbi kiesése nagy veszteség á ciprusiak számára, lévén három góljával (Aíltonnal együtt) ő a csapat házi gólkirálya a sorozatban. A másik meccsen a Benfica fogadja a Chelsea-t, s a portugáloka sorsolás előtt erről a párosításról álmodtak. „Szeretek angol csapatok ellenjátszani, mert talán mi jobban tudunk alkalmazkodni az ő játékstílusukhoz, mint fordítva” - elemzett Jorge Jesus, a lisszaboniak trénere. Van mire alapoznia: csapata a csoportkörben a Manchester Unitedet előzte meg, az EL nyol- caddöntőjében pedig a Sportingnak a Manchester Cityvel szemben sikerült továbbjutnia. A Chelsea-t az doppingolhatja, hogy a jövő évi BL-indulás kiharcolására a londoniaknak lassan több esélyük marad a BL- ben, mint az angol bajnokságban. Di Matteóval a kispadon hiába állt talpra a gárda, a ManCity elleni 1:2 és a Tottenham elleni 0:0 azt jelenti, hogy a Premier League-ben talán nehezebb lesz megszerezni a BL-in- dulást jelentő negyedik helyet, mint megnyerni a BL-t. A meccs néhány játékos számára pikánsnak ígérkezik. David Luiz és Ramires a Benficától igazolt a Chelsea-hez, míg Ashley Cole, Lampard és Terry számára a lisszaboni stadion rossz emlékeket idézhet: Anglia a 2004-es Eb-n itt veszítette el büntetőkkel a Portugália elleni negyeddöntőt.