Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-21 / 68. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2012. március 21., szerda 9. oldal A három évnél fiatalabb gyermekeket nem tudják felvenni az óvodák Minden hely foglalt Szenc/Galánta/Nagymegyer /Somorja/Dunaszerdahely. Az óvodák többségében kevés a hely. A 2009-es magas születési arány miatt mindenhol megugrott az óvodába íratott gyermekek száma. Ahhoz, hogy több gyermeket tudjanak fogadni az óvodák, újabb termekre lenne szükség. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szencen az öt városi fenntartású óvodába 364 szülő kérte gyermeke felvételét. Az óvodákba összesen legfeljebb 159 gyereket tudnak felvenni, attól függően, hány iskolaköteles gyerek marad még egy évig óvodában. Az elmúlt néhány évben két új osztályt nyitottak a Kollár utcai óvodában, egyet a Kiszucai utcában. „Kész van a terv a Kassai és a Kiszucai utcai óvodák bővítésére. A városban olyan sok gyerek születik, hogy fogalmunk sincs, a tervezett bővítések meddig tudnák kielégíteni az igényeket” - mondta lapunknak Anton Kubliniak, a városi hivatal oktatásügyi osztályának vezetője. A város legnagyobb, Kollár utcai óvodájába 200 gyerekjár, oda 113 kérvény érkezett. „Legfeljebb 55-60 gyereket tudunk fogadni. A hároméveseket vesszük fel, és előnyben részesül az, akinek már a testvére is ide jár” - mondta Éva Jó- násová óvodaigazgató. A legkevesebb, 16 gyereket a Szenczi Molnár Albert Magyar Nevelési Nyelvű Óvodába írattak. Itt senkit sem utasítanak vissza helyhiány miatt. Németh Katalin igazgatónőtől megtudtuk, hogy az óvodában, ahova jelenleg 43 gyerek jár, szeptemberben új csoport nyílik, felveszik a három évnél fiatalabbakat is. Évről évre nő a beíratott gyerekek száma a Szene környéki településeken is. Hegysúron eddig még sosem írattak ennyi - 16 - gyereket óvodába, nagyobb részben szlovák nemzetiségűeket. „Várhatóan egy kisebb csoportot is nyitunk, mert 21 helyünk van. Évről évre több a gyerek, egyre több a szlovák. A beiratkozáskor kifogásolják a szülők, hogy van magyar foglalkozás, de amikor látják, milyen munka folyik és azt, hogy gyerekeik magyarul is tanulnak, nincs ellenvetésük. A most beíratottak közül már senki nem megy magyar iskolába” - tudtuk meg Polák T erézia igazgatónőtől. Vökön, a Szenei járás egyik legkisebb településén hét gyereket írattak a 21 férőhelyes óvodába, ahonnan idén ketten mennek iskolába. „Magyar óvoda a miénk, de vegyes a csoport, a 19 gyerekből 10 magyar nemzetiségű. Eleinte nehéz volt kétnyelvű foglalkozásokat tartani, de ez mentett meg minket, mert kevés a magyar gyerek. A magyar szülők örülnek, hogy a gyerekeknek az iskolakezdéskor nincs problémájuk a szlovák nyelvvel. Elutasítom azt, hogy ezzel az asszimilálást segítjük” - mondja Koszorús Márta igazgató. Csemez Henrietta, a Galán- tai Városi Hivatal vezetője elmondta, hogy Galántán nincs gond, minden gyereket, aki szeptemberig betölti a három évet, felvesznek óvodába. A Nová Doba-i magyar óvodába 25 gyereket írattak be. A Galántai járás legnagyobb vegyesen lakott településén, Nagyfödémesen legfeljebb 19 óvodásra számítanak. „Eddig nem volt gond a gyerekek elhelyezésével. A községben sokkal többen járnak a szlovák óvodába. Magyar és szlovák foglalkozásaink is vannak” - mondta Manó Ivett, igazgatónő. Madarász Anikó, a nádszegi magyar óvoda vezetője elmondta, hogy a községben 2009-ben 28 gyerek született, 21-et magyar óvodába írattak. Mivel júniusban 33 óvodás ballag, mindegyiket fogadják. Nagymegyeren egy magyar és egy szlovák tannyelvű óvodába adhatják be a szülők a gyermekeiket. A március 15-én lezárult óvodai beiratkozások számadatai azt bizonyítják, az előző évekhez képest nő a létszám. A magyar tannyelvű óvoda nyolc osztállyal működik, egy Izsapon. Idén száznyolcvanán járnak a tanintézménybe. „2009-ben nagyon magas volt a városban a szaporulat, küencvenhat gyermek született. Ezek a kicsik a jövő tanévtől kezdenek óvodába járni. Szeptembertől ötvenen válnak iskolakötelessé, de akkor sem leszünk kevesebben, ugyanennyi kiscsoportos érkezik. Sajnos előfordult, hogy télen pár szülő szerette volna óvodába adni a gyermekét, de helyhiány miatt kénytelenek voltunk nemet mondani. Új teremre lenne szükségünk, hogy minden apróságot fogadni tudjunk, és kényelmesen elférjünk, így is maximális a létszám. Szeptemberig még biztosan akad pár szülő, aki be szeretné adni a gyermekét, de nálunk és a szlovák oviban is telített a létszám. A városházán jegyzett adatok is azt mutatják, régen született ennyi gyerek Nagymegyeren. Viszont a 2010-es és 2011-es adatok ismét visszaesést mutatnak, ez valószínűleg a gazdasági válság hatásainak is tulajdonítható”- tájékoztatott Vass Ilona, az óvoda igazgatóhelyettese. Hasonló gondokkal küszködnek Somorján is. A tanügyi osztály vezetője elmondta, az újonnan beíratott gyerekek száma 222. A városban nyolc óvoda van, kettő magyar, kettő szlovák nyelvű, négyben vegyes osztályok működnek. A nyolc intézményt 471-en látogatják. Szeptembertől több lesz a kiscsoportos, mint eddig. A környező falvakból is sokan a somorjai ovikba hordják a gyermekeiket, de természetesen a helybelieket részesítik előnyben, így minden somorjai apróságot fel tudnak venni. Ám így is maximális a kihasználtság, tavaly nyitottak új osztályt, de továbbra is kevés a férőhely, (jéem, kb) RENAULT CLIO GRANDTOUR MOST AZ ÖTAJTÓSNAK AZ ÍRÁN MÁR 6990 €-TÖL A RENAULT CHOVAL: KEDVEZMÉNYT KAP A LlZINGÁRBÖL, ' 4 ÉVRE SZERVIZELLENŐRZÉST, • 4 ÉV JÓTÁLLÁST NYER, HA IGÉNYBE VESZI A RENAULT FINANCE SZOLGÁLTATÁSÁT AZ ÁRNÁL NEM SZÁMÍT A NAGYSÁG ADVANTAGE VERZIÓ MÁR 7990 C-TÓL GAZDAG FELSZERELTSÉGGEL • klímaberendezés • CD-/MP3-lejátszós rádió • el. vezérlésű elülső ablakok és visszapillantó tükrök • bőrborítású kormánykerék www.renault.dscar.sk Az árak 2012.3.1-jétöl 4.30-áig ávényesek a Renaii Finance általi finansáozás esetén 'A 4 éves/40 000 kntig tartó jótáBás (az ávényes, andyik előbb következik bejaCfoésCIio 2 Gnnditu modeto Mnp tea* Fnjna4nrsaroases*r u aütanos Beiett idet Waöewo a szervseRenórxs az oiaicsere! nem togtaRi magátttn A Renarf Fnanceen —( KUnörttLasngSi(Mloí.is AKak fnansarozasl ertpik. Oo es Cto Grandkw to^aszas 35-TfiV1(10lim.CO, ttiocsatas 136-135 jVc A képén lattiato wxs* csak iNusztráooK HtNAULI ^ ouuniutt ÉVESS DS-CAR spol. s r. o., Gaštanový rad 4178/2,929 01 Dunajská Streda, 40 000 km * 031/551 72 32, ds-car@partner.renault.sk DRIVE THE CHANGE Egy no súlyos sérüléseket szenvedett Nem adott előnyt ÚJ SZÓ-HÍR Kisfalud. Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn a duna- szerdahelyi járásbeli Kisfalud mellett. Egy Mercedes furgon 26 éves sofőrje nem adott előnyt a kereszteződésben egy Škoda Fa- bia 57 éves vezetőjének. A Škoda sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést. A Mercedes sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A Skodában utazó 77 éves nőt a légi mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Škoda harmadik utasa, egy 25 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, a gépkocsi vezetője nem sérült meg. Egyik autó sofőrje sem fogyasztott alkoholt. ,A járművekben 8000 eurós kár keletkezett. A rendőrség testi sértés gyanújával indított eljárást, amiért egytől öt évig terjedő börtön- büntetést szabhat ki a bíróság” - nyilatkozta Michal Hanus, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányságszóvivője. (jéem) Itt és Most improvizációs est MjyRJglS A játszók: Bandor Éva, Gál Tamás, Nádasdi Péter, Öllé Erik, Olasz István, Lakatos Róbert. A játékmester: Czajlik József Jegyek kaphatók: a Családi Könyvklub Max -ban lévő üzletében, ill. a köv. tel.szamon: 0948 /160105. Ár: 7 EUR Támogatók: Cff Mesto Dunajská Streda Családi #Ính Könyvklub Médiapartner. Parameter, Uj Szó, Pátria rádió, Bumm MP120154 Vichy termékek -15%* Avene termékek -10%* Ceutical termékek -5% Érvényes: 2012. március 20-tól a visszavonásig, és a készlet erejéig. *Az akció csak a különálló termékekre vonatkozik, a csomagokra nem. **Az akció a TB által támogatott, VÉNYKÖTELES termékekre nem vonatkozik. ^ ETOPARK 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31. földszint www.etopark.hu MP 120078 MP 120211