Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-17 / 65. szám, szombat
ÚJ szó 2012. március 17., szombat, 6. évfolyam, 11. szám A monacói herceget is lepipálta Mária hercegnővel, a dán trónörökös feleségével 2010-ben a koppenhágai Rosenborg palotában Miből finanszírozhatták az orosz elnök feleségének olaszországi nyaralását, amelynek költségei alaphangon is csaknem háromszorosan meghaladták Dmitrij Medvegyev megtakarításainak összegét? - ezen a kérdésen rágódik napok óta több orosz blogger. A Szabadság Rádió orosz nyelvű honlapjának beszámolója szerint még a monacói herceget is lepipálta Szvetlána Medvegyeva. Egy egész szállodát foglaltak le számára a toscanai Montecatini Terme városban, hogy a legnagyobb nyugalomban pihenhessen pár napot. Az olasz sajtó értesülése szerint Medvegyeva és 15 éves fia, Ilja március 6-án érkezett a Grand Hotel & La Pace nevű ötcsillagos szállodába, ahol cárnőnek kijáró luxuskörülmények között töltött el öt napot. Bár mintegy harmincfős kíséretével együtt csak egy emeletet - azaz az összes luxuslakosztályt - foglalt el, az egész szállodát lezárták a kívülállók előtt. Bloggerek kiszámolták, hogy mennyibe kerülhetett ez a pihenés. A négyszintes szállodában 130 szobával várják az üdülőket. A legolcsóbb 189, a legdrágább pedig 600 euróba kerül egy éjszakára. Durva számítást végezve egy szoba ádag- ára 395,5 euró, így a 130 szoba hét napra majdnem 360 ezer euróba kerül. Egy euróért nagyjából 39 rubelt kell adni, azaz mintegy 14 millió rubelbe került csak a szálloda, s ehhez jönnek az utazási költségek, éttermi számlák és egyéb kiadások. ' Dmitrij Medvegyevnek tavaly áprilisi adóbevallása szerint 4,961 millió rubeles megtakarítása van, s felesége nem dolgozik. Ha az elnök állta a költséges utazást, akkor a megtakarításának majd kétszeresét kellett még pluszba kölcsönkérnie. A Gazeta.ru portálnak az orosz first lady protokollosztálya megerősítette az olaszországi üdülés tényét, de azt állította, hogy Szvedana Medvegyeva a saját w Durva számítást végezve egy szoba átlagára 395,5 euró, így a 130 szoba hét napra majdnem 360 ezer euróba kerüi számlájáról fizette a költségeket... Az olasz sajtó, amely a „gyógyfürdők cárnőjeként” emlegette az orosz elnök pazarló feleségét, megjegyezte, hogy még Monaco hercege sem engedhette meg magának az egész szálloda kibérlését. A mintegy húszezres lélekszámú Montecatini Terme a toscanai termálfürdők fővárosa, könnyen megközelíthető, Firenzétől mindössze 18 kilométerre fekszik. A termálfürdők köré szerveződött sétálóparkok és sétálóutcák gyönyörűek, a városkát rengeteg turista keresi fel. Sok az orosz látogató, amit jól jelez, hogy sok szállodában és gyógyfürdőben orosz tolmácsokat vettek fel, és orosz nyelvre is lefordították a szolgáltatásokról szóló információkat. Az olasz és az angol mellett már oroszul is kiírják az információkat az új útjelzőkre és egyéb közlekedési táblákra. A Gazprom orosz mamutcég meghívására a közelmúltban Moszkvában járt a toscanai kisváros polgármestere, hogy tárgyaljanak a Gazprom Szibériában megtört és gyógyulni vágyó alkalmazottainak szervezett utazásairól. (MTI) Dmitrij Medvegyev nem kísérte el feleségét Olaszországba, viszont ugyanakkor olasz vendéggel, Silvio Berlusconi exminiszterelnökkel időzött a Szocsi közelében levő Krasznaja Poljanában (SiTA/AP-feivéteiek) Egy toscanai szállodában cámőnek kijáró luxuskörülmények között töltött el öt napot az orosz first lady