Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-02 / 52. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 2. Régió-hirdetés 5 A napokban Gyerken, Ógyallán és Diószegen is a helyükre kerülnek a táblák Kikerültek a hivatalos magyar helységnévtáblák A képviselők idén is nagyvonalúak voltak, ami a sportot illeti (A szerző felvétele) Jóváhagyták a támogatásokat Idén először üléseztek a városatyák Párkány. Tegnap Párkányban kikerültek a hivatalos magyar helységnévtáblák. A város határában az összes be- és kivezető úton kihelyezték a Párkány feliratot. A következő napokban Gyerken, Ógyallán és Diószegen is kikerülnek a magyar táblák. GULYÁS ZSUZSANNA Érsek Árpád közlekedésügyi államtitkár először januárban tárgyalt a Szlovák Közútkezelő Vállalat vezérigazgatójával a helységnévtáblákról. Február 16-án levélben szólította fel az illetékeseket a táblák mielőbbi kihelyezésére. Az MKP és helyi civil szervezetek február 10-én Párkányban, Ógyallán, Pereden és Taksonyban figyelem- felkeltés céljából magyar helységnévtáblákat helyeztek ki. A párkányi táblát ismeretlen tettesek megrongálták, ezt az MKP egy hét elteltével másik, ellenállóbb anyagból készített táblával pótolta. „Nem tartom korrekt lépésnek, hogy politikai pártok kampány céljából önkényesen magyar nyelvű helységnévtáblákat helyeznek ki, ezért kértem az útkezelő vállalatot a kétnyelvű helységnévtáblák mielőbbi elhelyeÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Zsolna. Hosszú éveken át húzódó pereskedés után tegnap végérvényesen felmentette a vád alól a Zsolnai Kerületi Bíróság azt a poprádi bírót, aki ellen tiltott fegyvertartás és kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. Miroslav R. azért került a vádlottak padjára, mert 1999 zésére” - nyilatkozott az ügy kapcsán az államtitkár. A módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény és az ehhez kapcsolódó kormány- rendelet januártól lehetővé teszi a helységnevek magyar megjúliusában egy közúti ellenőrzés során Kassán autójában 16,8 grammnyi kokaint, házilag gyártott lőfegyvert és négy töltényt találtak. Ä vádlott végig ártatlannak vallotta magát, és nem akarta elárulni, honnan szerezte a fegyvert és a kábítószert. Csupán annyit ismert be, hogy a kassai Tokajská utcában levő házban járt, azon a címen, ahol felelőinek használatát azokon a településeken is, amelyeket szlovák nemzetébresztőkről neveztek el. A törvény értelmében az illetékesek legkésőbb július 1-jéig kötelesek kihelyezni a kétnyelvű táblákat. akkoriban a fia lakott. „Legfeljebb bűnsegédletért, vagy bűncselekmény bejelentésének elmulasztása miatt ítélhettek volna el, az ellenem felsorakoztatott vádak alaptalanok voltak” - mondta Miroslav R. A közel tizenkét évig húzódó perben a zsolnai bíróság háromszor elítélte - kétszer egy évre, egyszer pedig két évre -, a vádlott mindig meg„Örvendetes hír, hogy a regionális útkarbantartó vállalat végre kihelyezte a táblákat Párkányban. Ez a lépés is azt bizonyítja, hogy figyelemfelkeltő akcióink hatásosak voltak. Attól tartottunk, ha a parlamenti választásokig nem kerülnek ki a táblák, előfordulhat, hogy a választások utáni kormány esetleg módosítja az ide vonatkozó törvényt és eltörli a kormányrendeletet. így a táblák hosszabb ideig nem kerültek volna a helyükre” - nyilatkozott Farkas Iván, az MKP alelnöke. Párkány önkormányzata korábban saját jogkörben Ga- ramkövesd irányában Szlovákiában elsőként helyezte ki a magyar helységnévtáblát. A többi be- és kivezető úton a táblakihelyezés az közútkezelő vállalat hatáskörébe tartozott. „Párkányban már olyan régi a táblaprobléma, hogy az embereket nem lehet kampányfogásokkal megvezetni. Most azért kerültek a helyükre, mert ezt törvény írja elő a közútkezelő vállalatnak. Ez nagy különbség. Bízom benne, hogy a párkányiak annak ellenére is tudják, ki harcolta ki ezt a törvényt, hogy nem szervezünk a táblák köré táncházat. Örülök, hogy kint vannak” - fogalmazott Hégli Dusán, a Híd kulturális szakértője. fellebbezte a döntést. Csak a negyedik, végleges és jogerős határozat után lélegezhetett fel végre. ,A bíróság jogerős határozata szerint nem követett el bűncselekményt, az említett tett ugyanis az adott helyzetben nem számít bűntettnek” - kommentálta a felmentő ítéletet Anna Záhorská, a Zsolnai Kerületi Bíróság szóvivője, (dem, SITA) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Első alkalommal üléseztek a városatyák, az egyik leglényegesebb programpont a városban működő kulturális, szociális és sport- szervezeteknek nyújtandó támogatásjóváhagyása volt. Az Érsekújvári Rockszínpad működését biztosító Kultúráért és Művelődésért Alap két tételben kapott támogatást a várostól, 1000 eurót a most készülő új darabra, 2000 eurót a társulat működésére. Stugel Tibor, az Érsekújvári Rockszínpad alapítója elmondta, tavaly 2500 eurót, tehát kevesebb támogatást kaptak a várostól. A KultúrKorzó tavaly több pénzt, 3700 eurót kapott a városi büdzséből, idén 2000 eurót a rendezvénysorozataikra és további 1000 euró működési költséget. A 25-25 ezer eurót, tehát a városi kultúrára szánt nagyobb összegű támogatást az idei költségvetésből azonban ismét a Csemadok és a Matica slovenská helyi szervezetének ítélték oda a városatyák. Az emlőrákban szenvedőket segítő írisz önsegélyező csoport 871 eurót kapott, a hallás- károsultak szervezete 1000, a vakok és gyengénlátók városi egyesülete 680 euró támogatásban részesült. A képviselők jóváhagyták továbbá, hogy a városi állatmenhelyet működtető Feketefülecske Polgári Társulás ne negyedévente, hanem havonta kapja a húsz évre ígért támogatást a létesítmény működtetésére, hogy időben ki tudja fizetni a rezsiköltségeket, és ne legyenek tartozásaik az energiaszolgáltatókkal szemben. A városi képviselők idén is nagyvonalúak voltak, ami a sportot illeti. Képviselői javaslatra a városi futballklub már jóváhagyott 20 ezer eurós támogatását megtoldottak további 10 ezer euróval. Az atléták 12 ezer euró támogatást kaptak, a Start kézilabdacsapat 72 ezer eurót. Az ülésen jóváhagyták továbbá a Castrum Novum városi hetilap éves költségvetését és a városi televízió félévi működési költségeihez szükséges támogatást. Az idei költségvetés módosításai között szerepelt a városi rendőrség állományának egy fővel való bővítése, ez a rendőr a Komárom úti ipari negyed közelében élők biztonságára és a Murgaš utcai bárház környékére felügyelne. A város vagyongazdálkodási elveinek módosításával a következő ülésen foglalkoznak a képviselők. A bizottságok és a városi tanács elfogadta ugyan a tervezetet, de több képviselő is módosítani akarta a beterjesztett anyagot. Az egyik sarkalatos probléma az volt, hogy pontosan meg kellett határozni, az új törvény értelmében milyen feltételek között adhatják bérbe a városi intézmények helyiségeit. Negyedszerre felmentették a tiltott fegyvertartással és kábítószer-kereskedelemmel vádolt bírót Tizenkét évig perelték, háromszor elítélték FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS MP120091 A város határában az összes ki- és bevezető úton kikerült a tábla (A szerző felvétele)