Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-14 / 62. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 14. www.ujszo.com Piszár József 27 évesen súlyos sérülést szenvedett, azt jósolták neki, már sosem fog futballozni, végül mégis csak negyvenéves korában hagyta abba Nem vezetett statisztikát a góljairól Piszár József a rima- szombati labdarúgás meghatározó alakja. BŐD TITÁN ILLA Gólkirály volt a II. ligában, amikor a gömöriek először felkerültek az élvonalba, s kulcsszerepet játszott a második feljutásban is. Tavaly január óta sportigazgatóként irányítja a klubot, de mellette még játszott is, ősszel azonban végleg befejezte aktív pályafutását. Az egykori kiváló csatárral legszebb emlékeiről, legkedvesebb csapattársairól és a legnagyobb elszalasztott lehetőségéről is beszélgettünk. Ez az első olyan téli felkészülés, amelyet csak a pálya mellől, sportvezetőként követett. Nem húzza vissza a szíve a pályára? Dehogyisnem! Mindig úgy érzem, jó lenne még játszani, de a sportigazgatói pozíciót nem lehetett már tovább összeegyeztetni a játékosi teendőimmel. Egy évig még lehetett együtt csinálni a kettőt, de év végére már szörnyen fáradt voltam. Ezért döntöttem úgy, hogy befejezem. Búcsúmeccse nem lesz? Magamnak nem fogok szervezni. Kicsit furcsán venné ki magát. Ha valaki megszervezi, akkor lesz, de ha nem, nem. Élvezi a sportvezetői feladatokat? Annak nagyon örülök, hogy sok gyerek futballozik. Nyáron nagyon jó érzés volt kijönni a stadionba, és látni, hogy tele a pálya szülőkkel, gyerekekkel. Az is nagy öröm, ha megnyerünk egy bajnoki meccset. De van nehéz oldala is a munkámnak: szponzorokkal egyeztetni, új támogatókat keresni. Nem elég csak egyszer tárgyalni velük, négyszer-ötször le kell ülnünk, hogy megállapodjunk. Milyen a klub anyagi helyzete? Minden ki van fizetve, nem tartozunk a szövetségnek és a játékosoknak sem. Nincsenek nagy igényeink, a klub működése biztosított. Nem forognak itt nagy pénzek, de nem fordulhat elő, hogy két vagy három hónapig ne kapjanak a játékosok fizetést, mert úgy nem lehet futballozni, ezt tapasztaltam a saját bőrömön. Prémiumokra sajnos már nem Név: Piszár József Született: 1971. július 20-án, Rimaszombatban Játékos-pályafutása: Rimavská Sobota ( -1989), DAC (1989-1990), Dukla Banská Bystrica (1990- 1991), DAC (1992), Tauris Rimavská Sobota (1993-1997), Bardejov (1997-1998), l.FC Košice (1998), Rimavská Sobota (1999-2011) jut. Hiányzik egy nagy cég, amely felkarolná a futballt, de nagyon nagy segítséget jelentenek a kisebb szponzorok is. Az egyik legnagyobb tétel például a bíróknak járó összeg, amit a szövetségnek kell befizetni. Ez évi 20 000 euró, s négy részletben kell befizetni. De a támogatás az utánpótlás helyzetén is sokat lendít. Hány gyerek futballozik most a klubban? Körülbelül százhúsz. Tavaly nyár óta már a legkisebbekkel, az öt-hatévesekkel is foglalkozunk, hét korosztályos csapatunk működik. Igyekszem minél több pénzt fordítani az utánpótlásra. Korábban a gyerekek még trikót, gatyát, melegítőt sem kaptak, de az elmúlt egy év alatt elég sokat tudtam venni nekik. Ha megmarad egy kis pénz, azt mindig az utánpótlásra szánom. Őket is fel kell öltöztetni, téli és nyári holmira is szükség van, ezt minden kor- osztályos csapatnak meg akarom venni. Egyszerre nem tudom az összes csapatot ellátni felszereléssel, mert nincs annyi pénze a klubnak, de apránként is lehet javítani a helyzeten. Felújíttattam a klubházban a mellékhelyiségeket, most az ificsapatok fürdőszobáit akarom rendbe rakatni. Találtam már rá szponzorokat is. Szeretném, ha látható nyoma lenne, hogy a gyerekekkel is törődünk. Önt Rimaszombatban szinte mindenki ismeri. Érzi ennek az előnyét, amikor a szponzorokkal tárgyal? Igen, ez előny. De az is sokat jelent, hogy azzal fordulok a szponzorokhoz, az utánpótlásra kérem a pénzt. A várostól kapott költségvetésből fenn tudjuk tartani a felnőttcsapatot, a szponzorok segítségével az utánpótlást is fel tudom lendíteni. Pályafutása kezdetén hitte volna, hogy még negyvenévesen is a II. ligában fog játszani? Ezt talán nem hittem, de azt tudtam, hogy nem fogom egyhamar befejezni, mert nagyon szeretem a futballt. Sokat tettem azért, hogy ilyen hosszú pályafutásom legyen. Rajtam kívül senki nem tudja, hogy ha edzés után azt éreztem, a kondim még nem a legjobb, akkor elmentem még 10 kilométert futni. Ha nem törődtem volna magammal, biztosan nem játszottam volna ilyen magas szinten negyvenéves koromig. Szedtem táplálék-kiegészítőket is. Edzéseken kipróbáltam, melyiktől érzem magam a legjobban, és a meccsek előtt mindig azt vettem be. Sok magnéziumot is fogyasztottam, reggel, délben, este, szünetben... Sokat fektettem ebbe, figyeltem, mik az új termékek, kipróbáltam, milyen hatásuk van. Nemcsak a pályán kell az embernek törődnie magával, hanem a pályán kívül is. Mik a legszebb emlékei játékos-pályafutásából? Az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor a kilencvenes évek közepén a II. ligában a rozsnyóiaknak egy meccsen hat gólt rúgtam. Az élvonalbeli évekből mire emlékszik a legszívesebben? Minden egyes meccs szép emlék. A szurkolóktól nemrég kaptam egy DVD-t a régi mérkőzések összefoglalóiból. Az élvonalban teljesen más futballozni. A II. liga színvonala is elég jó, szerintem bármelyik második ligás csapat legyőzheti az élvonalban a táblázat alsó felében álló együtteseket, ez sokszor megmutatkozik a Szlovák Kupában. Nincs olyan nagy különbség a két osztály között, de a hangulat összehasonlíthatatlan. Lesz még valaha Rimaszombatban első liga? Ezt nehéz megmondani. Ahhoz, hogy a feljutásért harcolhassunk, sokkal több pénz kellene. Egyelőre abból főzünk, amink van, amit megengedhetünk magunknak. A feljutást nem is tervezzük, mert nincs rá keret. Jól akarunk szerepelni a II. ligában, szép játékkal megörvendeztetni a szurkolókat. Ehhez az kell, hogy mindenki szív- vel-lélekkel játsszon, ezt meg is követelem a csapattól. Elvárom, hogy mindenki mindent kiadjon magából a meccsen, hogy teljesen leizzadva, szinte négykézláb másszon le a pályáról a hármas sípszó után. Kétszer lett a II. liga'legjobb góllövője, s Rimaszombatban általában ön volt a házi gólkirály. Vezetett statisztikát arról, hány gólt rúgott összesen? Nem. Viszont a rólam szóló újságcikkeket édesanyám mindig elrakta, szép gyűjteménye van. Anekdoták keringenek a rimaszombati stadionban arról, mennyire nem szeret fejelni. Azt tudja, hány gólt szerzett fejjel? Tavaly ősszel besikerült egy öngól, de ezenkívül is volt egy fejesgólom: még Bártfán, 12 méterről remekül eltaláltam a labdát! Az viszont tény, hogy szívesebben játszottam lábbal, mint fejjel. Kiskoromtól fogva csatár akartam lenni, gólokat rúgni. Idővel kipróbáltak a középpályán is, és ott is jól éreztem magam, mert az ember ott sokszor találkozik a labdával. Öregségemre már szerintem hasznosabb voltam a középpályán, mert már nem voltam olyan gyors, de a kondim jó volt. Melyik csatártársával értette meg magát a legjobban? Volt sok jó csapattársam. Vlado Sýkorával nagyon jól megértettük egymást elöl, de remek volt az összjáték Marek Trvallal is. Magasságának köszönhetően mindig megnyerte a fejpárbajokat, s én egyedül vezethettem a labdát a kapusra. Robo Tomkóval is jó páros voltunk. Volt olyan kapus, akitől tartott? Nem. Lehet, hogy a kapusok tartottak tőlem! Akadt néhány csapat, amelyik ellen mindig jól ment a játék, például a nagymihályi Zemplín. Nekik otthon és idegenben is gyakran gólt lőttem. Melyik edzőtől tanulta a legtöbbet? Szikora Gyuri nagyon sokat adott nekem. Rengeteget beszélgettünk négyszemközt, hosszasan magyarázta, hogyan, merre kell mozognom a pályán. Nagyon szerette a focit, csak annak élt... Kár, hogy olyan korán elment. Volt olyan edző is, akivel nem jött ki? Néhány tréner véleményével nem értettem egyet. Ezt meg is mondtam nekik, én nem szoktam magamban tartani, ha valami nem tetszik. De hát aztán végül úgyis mindig az edzőnek van igaza. Csapatkapitányként a bírókkal is sokat kellett kommunikálnia. Milyen volt a viszonyuk? A bírókkal nagyon nehéz. A meccs előtt minden rendben van, nagy barátok vagyunk, de utána... már nem annyira. Piros lapot viszont nagyon ritkán kaptam, talán ha egyet-kettőt egész pályafutásom során. Voltak meccs előtti rituáléi, babonái? Mérkőzések előtt igyekeztem mindig elmenni templomba, és mindig marhahúst ettem. Közvetlenül a mérkőzés előtt általában közösen ebédeltünk, de én még mindig bekaptam pár szem gumicukrot is. A válogatottban négy hivatalos meccset játszott. Fantasztikus érzés volt, amikor végre bekerültem a válogatottba. Sok jó ismerősöm volt a nemzeti csapatban: Jančula, Majoros, Timko, Kožlej, Tittel, Laco Molnár, még Moravčíkkal is játszottam együtt. Kár, hogy pont akkor jött egy sérülés, amit egy orvos félrediagnosztizált, s ezzel teljesen eltolta az egészet. Mi történt pontosan? Levált a meniszkuszom, és ahogy mozgott a térdemben, tönkretette a teljes porcszövetet, úgy, hogy a csont már a csonthoz ért. Ekkor Bártfán futballoztam, és az ottani orvos azt állította, csak be van gyulladva a térdem, nincs semmi komoly baj. Meccs előtt szúrt egy fájdalomcsillapítót, néha még szünetben is, egészen addig, amíg a porc teljesen kikopott. Amikor elmentem egy másik orvoshoz, azt hittem, végem van, mert azt mondta, abba kell hagynom a futballt. De én nagyon önfejű voltam, nem akartam huszonhét évesen visszavonulni. Telefonon sokat konzultáltam Maiovié doktorral, a válogatott orvosával, aki speciális gyógyszereket, oldatokat küldött nekem. Fél évig ezeket szedtem, és minden nap majdnem 30 kilométert bicikliztem. Futni nem tudtam, de kondiban akartam tartani magam, ezért minden egyes nap elbicikliztem Rimaszombatból Rimabányáig, pontosabban a kokavai letérőig és vissza. Már nem is tudtam ülni a széken, de nem adtam fel, és meglett az eredménye. Volt olyan döntése, amit megbánt? Nem bántam meg semmit. Nem volt egyetlen olyan tréning sem, amit ellazsáltam volna, edzéseken is 105%-ra akartam teljesíteni. Sosem mondtam azt, hogy fáradt vagyok, mindig mindent beleadtam. A meccseken is mindig küzdöttem. Ha nem ment a játék, akkor is legalább futottam, harcoltam. Nem kíméltem magam. Nem szerettem veszíteni, az öltözőben is felemeltem a hangom, ha kellett. Csapatkapitányként „rendet csináltam” néhányszor a szünetben. A szurkolói bekiabálások sosem hozták ki a sodrából? Nem igazán figyeltem rájuk. Mire mentem volna azzal, ha meccs közben veszekszek valakivel? Igaz, előfordult, hogy idegenben kiszóltam a nézőknek, amikor a magyarokat szidták. Pályafutása nagy részét Rimaszombatban töltötte. Mit jelent önnek ez a klub és ez a város? Rimaszombat a szívügyem. Itt nőttem fel, jó embereket, hű szurkolókat ismertem meg itt. Néhány szezont ugyan más csapatoknál töltöttem, de a szívem mindig Rimaszombatért dobogott. Nem sajnálja, hogy sosem próbálhatta ki magát külföldön? Egyszer eligazolhattam volna a spanyol másodosztályban szereplő Las Palmashoz, amely nemsokára fel is jutott az élvonalba. Még próbajátékra sem kellett volna mennem, azonnal vittek volna. Csakhogy pont akkor sérültem meg. Olykor felmerül bennem, hogy ha az akkor összejön, ma talán egészen másutt lennék, máshogy alakult volna az életem. Később már nem volt lehetősége külföldre igazolni? A sérülésem miatt egy évig végképp nem is focizhattam. Amikor visszatértem, még fájdalmaim voltak. Nagyjából fél év kellett, hogy teljesen rendbe jöjjek. Örültem, hogy egyáltalán játszok, nem gondoltam én akkor külföldi csapatokra. Sok szlovákiai futballista harminc fölött elmegy alacsonyabb osztályú osztrák csapatokhoz levezetni, s egy kis pénzt keresni. Önnek ez nem fordult meg a fejében? A rimaszombati csapatnak a 2000-es évek elején, közepén jól ment, ezért maradtam. Később elgondolkodtam rajta, hogy elmehetnék az osztrák harmadik ligába, de ahogy kiszámítottam, mennyibe jönne ki, belekalkuláltam a sok utazást is, rájöttem, nem is járnék annyira jól. Ez azoknak ideális, akik az osztrák határ közelében laknak, vagy legfeljebb 70-80 kilométerre tőle, de nem háromszázra. Azt sem tervezi, hogy Rimaszombat környékén .elfo- cizgat még egy alacsonyabb osztályú együttesben? Több csapat is szeretné, ha eljárnék hozzájuk kisegíteni, de mikor? Szombaton a rima- szombati csapattal vagyok, s másnap még menjek valahová játszani? Húz is vissza a szívem a pályára, fontolgatom is ezt a lehetőséget, de arra meg nincs szükségem, hogy elmenjek valahová a IV. ligába, és az ellenfél egy-két túlbuzgó játékosa összerugdosson. Hosszú éveken át volt a gömöriek csapatkapitánya (Somogyi Tibor felvétele)
