Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-14 / 62. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 14. www.ujszo.com Piszár József 27 évesen súlyos sérülést szenvedett, azt jósolták neki, már sosem fog futballozni, végül mégis csak negyvenéves korában hagyta abba Nem vezetett statisztikát a góljairól Piszár József a rima- szombati labdarúgás meghatározó alakja. BŐD TITÁN ILLA Gólkirály volt a II. ligában, amikor a gömöriek először fel­kerültek az élvonalba, s kulcs­szerepet játszott a második fel­jutásban is. Tavaly január óta sportigazgatóként irányítja a klubot, de mellette még ját­szott is, ősszel azonban végleg befejezte aktív pályafutását. Az egykori kiváló csatárral leg­szebb emlékeiről, legkedve­sebb csapattársairól és a legna­gyobb elszalasztott lehetőségé­ről is beszélgettünk. Ez az első olyan téli felké­szülés, amelyet csak a pálya mellől, sportvezetőként kö­vetett. Nem húzza vissza a szíve a pályára? Dehogyisnem! Mindig úgy érzem, jó lenne még játszani, de a sportigazgatói pozíciót nem lehetett már tovább összeegyeztetni a játékosi te­endőimmel. Egy évig még lehe­tett együtt csinálni a kettőt, de év végére már szörnyen fáradt voltam. Ezért döntöttem úgy, hogy befejezem. Búcsúmeccse nem lesz? Magamnak nem fogok szer­vezni. Kicsit furcsán venné ki magát. Ha valaki megszervezi, akkor lesz, de ha nem, nem. Élvezi a sportvezetői fel­adatokat? Annak nagyon örülök, hogy sok gyerek futballozik. Nyáron nagyon jó érzés volt kijönni a stadionba, és látni, hogy tele a pálya szülőkkel, gyerekekkel. Az is nagy öröm, ha megnye­rünk egy bajnoki meccset. De van nehéz oldala is a munkám­nak: szponzorokkal egyeztetni, új támogatókat keresni. Nem elég csak egyszer tárgyalni ve­lük, négyszer-ötször le kell ül­nünk, hogy megállapodjunk. Milyen a klub anyagi hely­zete? Minden ki van fizetve, nem tartozunk a szövetségnek és a játékosoknak sem. Nincsenek nagy igényeink, a klub működése biztosított. Nem fo­rognak itt nagy pénzek, de nem fordulhat elő, hogy két vagy három hónapig ne kapjanak a játékosok fizetést, mert úgy nem lehet futballozni, ezt ta­pasztaltam a saját bőrömön. Prémiumokra sajnos már nem Név: Piszár József Született: 1971. július 20-án, Rimaszombatban Játékos-pályafutása: Ri­mavská Sobota ( -1989), DAC (1989-1990), Dukla Banská Bystrica (1990- 1991), DAC (1992), Tau­ris Rimavská Sobota (1993-1997), Bardejov (1997-1998), l.FC Košice (1998), Rimavská Sobota (1999-2011) jut. Hiányzik egy nagy cég, amely felkarolná a futballt, de nagyon nagy segítséget jelen­tenek a kisebb szponzorok is. Az egyik legnagyobb tétel pél­dául a bíróknak járó összeg, amit a szövetségnek kell befi­zetni. Ez évi 20 000 euró, s négy részletben kell befizetni. De a támogatás az utánpótlás helyzetén is sokat lendít. Hány gyerek futballozik most a klubban? Körülbelül százhúsz. Tavaly nyár óta már a legkisebbekkel, az öt-hatévesekkel is foglalko­zunk, hét korosztályos csapa­tunk működik. Igyekszem mi­nél több pénzt fordítani az utánpótlásra. Korábban a gye­rekek még trikót, gatyát, mele­gítőt sem kaptak, de az elmúlt egy év alatt elég sokat tudtam venni nekik. Ha megmarad egy kis pénz, azt mindig az utánpót­lásra szánom. Őket is fel kell öl­töztetni, téli és nyári holmira is szükség van, ezt minden kor- osztályos csapatnak meg aka­rom venni. Egyszerre nem tu­dom az összes csapatot ellátni felszereléssel, mert nincs annyi pénze a klubnak, de apránként is lehet javítani a helyzeten. Felújíttattam a klubházban a mellékhelyiségeket, most az ifi­csapatok fürdőszobáit akarom rendbe rakatni. Találtam már rá szponzorokat is. Szeretném, ha látható nyoma lenne, hogy a gyerekekkel is törődünk. Önt Rimaszombatban szin­te mindenki ismeri. Érzi en­nek az előnyét, amikor a szponzorokkal tárgyal? Igen, ez előny. De az is sokat jelent, hogy azzal fordulok a szponzorokhoz, az utánpótlás­ra kérem a pénzt. A várostól kapott költségvetésből fenn tudjuk tartani a felnőttcsapa­tot, a szponzorok segítségével az utánpótlást is fel tudom len­díteni. Pályafutása kezdetén hitte volna, hogy még negyven­évesen is a II. ligában fog ját­szani? Ezt talán nem hittem, de azt tudtam, hogy nem fogom egy­hamar befejezni, mert nagyon szeretem a futballt. Sokat tet­tem azért, hogy ilyen hosszú pályafutásom legyen. Rajtam kívül senki nem tudja, hogy ha edzés után azt éreztem, a kon­dim még nem a legjobb, akkor elmentem még 10 kilométert futni. Ha nem törődtem volna magammal, biztosan nem ját­szottam volna ilyen magas szinten negyvenéves koromig. Szedtem táplálék-kiegészítő­ket is. Edzéseken kipróbáltam, melyiktől érzem magam a leg­jobban, és a meccsek előtt mindig azt vettem be. Sok magnéziumot is fogyasztot­tam, reggel, délben, este, szünetben... Sokat fektettem ebbe, figyeltem, mik az új ter­mékek, kipróbáltam, milyen hatásuk van. Nemcsak a pályán kell az embernek törődnie ma­gával, hanem a pályán kívül is. Mik a legszebb emlékei já­tékos-pályafutásából? Az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor a kilencvenes évek közepén a II. ligában a rozsnyóiaknak egy meccsen hat gólt rúgtam. Az élvonalbeli évekből mi­re emlékszik a legszíveseb­ben? Minden egyes meccs szép emlék. A szurkolóktól nemrég kaptam egy DVD-t a régi mér­kőzések összefoglalóiból. Az élvonalban teljesen más futbal­lozni. A II. liga színvonala is elég jó, szerintem bármelyik második ligás csapat legyőzhe­ti az élvonalban a táblázat alsó felében álló együtteseket, ez sokszor megmutatkozik a Szlovák Kupában. Nincs olyan nagy különbség a két osztály között, de a hangulat összeha­sonlíthatatlan. Lesz még valaha Rima­szombatban első liga? Ezt nehéz megmondani. Ah­hoz, hogy a feljutásért harcol­hassunk, sokkal több pénz kel­lene. Egyelőre abból főzünk, amink van, amit megengedhe­tünk magunknak. A feljutást nem is tervezzük, mert nincs rá keret. Jól akarunk szerepelni a II. ligában, szép játékkal megör­vendeztetni a szurkolókat. Eh­hez az kell, hogy mindenki szív- vel-lélekkel játsszon, ezt meg is követelem a csapattól. Elvárom, hogy mindenki mindent kiadjon magából a meccsen, hogy telje­sen leizzadva, szinte négykézláb másszon le a pályáról a hármas sípszó után. Kétszer lett a II. liga'leg­jobb góllövője, s Rimaszom­batban általában ön volt a házi gólkirály. Vezetett sta­tisztikát arról, hány gólt rú­gott összesen? Nem. Viszont a rólam szóló újságcikkeket édesanyám min­dig elrakta, szép gyűjteménye van. Anekdoták keringenek a rimaszombati stadionban ar­ról, mennyire nem szeret fe­jelni. Azt tudja, hány gólt szerzett fejjel? Tavaly ősszel besikerült egy öngól, de ezenkívül is volt egy fejesgólom: még Bártfán, 12 méterről remekül eltaláltam a labdát! Az viszont tény, hogy szívesebben játszottam lábbal, mint fejjel. Kiskoromtól fogva csatár akartam lenni, gólokat rúgni. Idővel kipróbáltak a kö­zéppályán is, és ott is jól érez­tem magam, mert az ember ott sokszor találkozik a labdával. Öregségemre már szerintem hasznosabb voltam a középpá­lyán, mert már nem voltam olyan gyors, de a kondim jó volt. Melyik csatártársával ér­tette meg magát a legjobban? Volt sok jó csapattársam. Vlado Sýkorával nagyon jól megértettük egymást elöl, de remek volt az összjáték Marek Trvallal is. Magasságának kö­szönhetően mindig megnyerte a fejpárbajokat, s én egyedül vezethettem a labdát a kapus­ra. Robo Tomkóval is jó páros voltunk. Volt olyan kapus, akitől tartott? Nem. Lehet, hogy a kapusok tartottak tőlem! Akadt néhány csapat, amelyik ellen mindig jól ment a játék, például a nagymihályi Zemplín. Nekik otthon és idegenben is gyakran gólt lőttem. Melyik edzőtől tanulta a legtöbbet? Szikora Gyuri nagyon sokat adott nekem. Rengeteget be­szélgettünk négyszemközt, hosszasan magyarázta, ho­gyan, merre kell mozognom a pályán. Nagyon szerette a focit, csak annak élt... Kár, hogy olyan korán elment. Volt olyan edző is, akivel nem jött ki? Néhány tréner véleményével nem értettem egyet. Ezt meg is mondtam nekik, én nem szok­tam magamban tartani, ha va­lami nem tetszik. De hát aztán végül úgyis mindig az edzőnek van igaza. Csapatkapitányként a bí­rókkal is sokat kellett kom­munikálnia. Milyen volt a vi­szonyuk? A bírókkal nagyon nehéz. A meccs előtt minden rendben van, nagy barátok vagyunk, de utána... már nem annyira. Pi­ros lapot viszont nagyon ritkán kaptam, talán ha egyet-kettőt egész pályafutásom során. Voltak meccs előtti rituá­léi, babonái? Mérkőzések előtt igyekez­tem mindig elmenni templom­ba, és mindig marhahúst et­tem. Közvetlenül a mérkőzés előtt általában közösen ebédel­tünk, de én még mindig bekap­tam pár szem gumicukrot is. A válogatottban négy hiva­talos meccset játszott. Fantasztikus érzés volt, ami­kor végre bekerültem a váloga­tottba. Sok jó ismerősöm volt a nemzeti csapatban: Jančula, Majoros, Timko, Kožlej, Tittel, Laco Molnár, még Moravčíkkal is játszottam együtt. Kár, hogy pont akkor jött egy sérülés, amit egy orvos félrediagnoszti­zált, s ezzel teljesen eltolta az egészet. Mi történt pontosan? Levált a meniszkuszom, és ahogy mozgott a térdemben, tönkretette a teljes porcszöve­tet, úgy, hogy a csont már a csonthoz ért. Ekkor Bártfán futballoztam, és az ottani orvos azt állította, csak be van gyul­ladva a térdem, nincs semmi komoly baj. Meccs előtt szúrt egy fájdalomcsillapítót, néha még szünetben is, egészen ad­dig, amíg a porc teljesen kiko­pott. Amikor elmentem egy másik orvoshoz, azt hittem, végem van, mert azt mondta, abba kell hagynom a futballt. De én nagyon önfejű voltam, nem akartam huszonhét éve­sen visszavonulni. Telefonon sokat konzultáltam Maiovié doktorral, a válogatott orvosá­val, aki speciális gyógyszere­ket, oldatokat küldött nekem. Fél évig ezeket szedtem, és minden nap majdnem 30 kilo­métert bicikliztem. Futni nem tudtam, de kondiban akartam tartani magam, ezért minden egyes nap elbicikliztem Rima­szombatból Rimabányáig, pon­tosabban a kokavai letérőig és vissza. Már nem is tudtam ülni a széken, de nem adtam fel, és meglett az eredménye. Volt olyan döntése, amit megbánt? Nem bántam meg semmit. Nem volt egyetlen olyan tré­ning sem, amit ellazsáltam volna, edzéseken is 105%-ra akartam teljesíteni. Sosem mondtam azt, hogy fáradt va­gyok, mindig mindent belead­tam. A meccseken is mindig küzdöttem. Ha nem ment a já­ték, akkor is legalább futottam, harcoltam. Nem kíméltem ma­gam. Nem szerettem veszíteni, az öltözőben is felemeltem a hangom, ha kellett. Csapatka­pitányként „rendet csináltam” néhányszor a szünetben. A szurkolói bekiabálások sosem hozták ki a sodrából? Nem igazán figyeltem rájuk. Mire mentem volna azzal, ha meccs közben veszekszek valaki­vel? Igaz, előfordult, hogy ide­genben kiszóltam a nézőknek, amikor a magyarokat szidták. Pályafutása nagy részét Rimaszombatban töltötte. Mit jelent önnek ez a klub és ez a város? Rimaszombat a szívügyem. Itt nőttem fel, jó embereket, hű szurkolókat ismertem meg itt. Néhány szezont ugyan más csapatoknál töltöttem, de a szívem mindig Rimaszomba­tért dobogott. Nem sajnálja, hogy sosem próbálhatta ki magát külföl­dön? Egyszer eligazolhattam vol­na a spanyol másodosztályban szereplő Las Palmashoz, amely nemsokára fel is jutott az élvo­nalba. Még próbajátékra sem kellett volna mennem, azonnal vittek volna. Csakhogy pont akkor sérültem meg. Olykor felmerül bennem, hogy ha az akkor összejön, ma talán egé­szen másutt lennék, máshogy alakult volna az életem. Később már nem volt lehe­tősége külföldre igazolni? A sérülésem miatt egy évig végképp nem is focizhattam. Amikor visszatértem, még fáj­dalmaim voltak. Nagyjából fél év kellett, hogy teljesen rendbe jöjjek. Örültem, hogy egyálta­lán játszok, nem gondoltam én akkor külföldi csapatokra. Sok szlovákiai futballista harminc fölött elmegy ala­csonyabb osztályú osztrák csapatokhoz levezetni, s egy kis pénzt keresni. Önnek ez nem fordult meg a fejében? A rimaszombati csapatnak a 2000-es évek elején, közepén jól ment, ezért maradtam. Ké­sőbb elgondolkodtam rajta, hogy elmehetnék az osztrák harmadik ligába, de ahogy ki­számítottam, mennyibe jönne ki, belekalkuláltam a sok uta­zást is, rájöttem, nem is járnék annyira jól. Ez azoknak ideális, akik az osztrák határ közelében laknak, vagy legfeljebb 70-80 kilométerre tőle, de nem há­romszázra. Azt sem tervezi, hogy Ri­maszombat környékén .elfo- cizgat még egy alacsonyabb osztályú együttesben? Több csapat is szeretné, ha eljárnék hozzájuk kisegíteni, de mikor? Szombaton a rima- szombati csapattal vagyok, s másnap még menjek valahová játszani? Húz is vissza a szívem a pályára, fontolgatom is ezt a lehetőséget, de arra meg nincs szükségem, hogy elmenjek va­lahová a IV. ligába, és az ellen­fél egy-két túlbuzgó játékosa összerugdosson. Hosszú éveken át volt a gömöriek csapatkapitánya (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents