Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-10 / 59. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 10.

Vélemény És háttér 7

Mindenki döntse el maga, fog-e szavazni, végül is ez a szabad választás egyik feltétele

Menni vagy nem menni?

Menjünk választani - nagyjából ez az idei előrehozott parlamenti választás üzenete.

JURAJ HRABKO

Ebben minden érintett egyetért, pontosabban azok, akik a választók kegyeit keresik. Sőt, a párttagok már ahhoz sem ragaszkodnak, hogy a választók az ő pártjukra adják a voksukat, állítólag megelégednek azzal, ha a választók elmennek szavazni és leadják érvényes szavazatukat.

A sajtó hemzseg attól az értelmetlen szövegtől, hogy azoknak, akik nem vesznek részt a választáson, nem lesz joguk bírálni a kormányt és a politikusokat, mert nincs joguk ítélkezni felettük. Meg hogy a

választás állampolgári kötelesség stb. Közben szó sincs semmiféle kötelességről. Épp úgy, ahogy a szabadsághoz való jog része a hallgatáshoz való jog, épp úgy része a választáson való részvételhez való jog a választások mellőzéséhez való jog. Az a lényeg, hogy mindenkinek joga van szabadon, önállóan dönteni. Egyébként azt gondolom, hogy Szlovákiának a jelenlegi helyzetben nem ártana, ha törvénybe iktatnák a választásokon, népszavazásokon való kötelező részvételt, ahogy ez néhány más országban van. A távolmaradókat pedig megbüntetnék.

Megtehetjük azt is, hogy elmegyünk ugyan szavazni, de az urnába üres borítékot dobunk, ezzel üzenve a politikusoknak, hogy az emberek hajlandók elmenni voksolni, de nincs kit választaniuk. De biztos, hogy ezt az üzenetet nem kapják meg a politikusok - az üres boríték statisztikailag és jogilag is egyenlő az érvénytelen szavazattal, ugyanaz, mint ha a választó két vagy az összes párt listáját tenné a borítékba Szlovákiának nem ártana, ha törvénybe iktatnák a választásokon, népszavazásokon való kötelező' részvételt.

azt ugyanis nem hozzák nyilvánosságra, miért volt érvénytelen a szavazat. Olyan ez, mint amikor valaki meggyőződésből, más meg sajnálatból mert nincs esélye bejutni a parlamentbe - választaná valamelyik pártot. A szavazat számít, nem az ok.

Természetesen jogos az attól való félelem, hogy az idei, előrehozott parlamenti választáson lesz a legalacsonyabb a részvétel 1990 óta. Az okokat nem kell részletezni - elég megemlíteni, milyen előzmények alkották a kampány tárgyát. S az sem mellékes, hogy amint bezárul a választóhelyiségek ajtaja, a politikusokat már nem érdeklik a választók, csak néhány hónap múlva, amikor ismét kinyílnak ezek az ajtók.

Akkor menni vagy nem menni? Nem adok tanácsot senkinek - mindenki döntse el maga. Végül is ez az egyik feltétele a valóban szabad választásnak.

1 Ly

1

I / I \ * l i

' fc /' / i

1

" / V \ 1 I

,l j

í'/r y- Vagy elmegyek választani, vagy négy évig szidni fogom a kormányt.

(Peter Gossányi rajza)

JEGYZET

Kettészakadt

irodalom

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Menthetetle- nül ketté szakadt Magyar- ország. S most az egyszer nem feltétlenül a politikára gondolok. Athághataüan a szakadék az irodalomban is. Vannak népnemzeti, úgymond konzervatív és baloldali, liberális írók, mintha a minőség egyre kevesebbeket érdekelne. Még emlékszem a rendszerváltozás utáni évekre (akkor Budapesten éltem), kommunistából népnemzetivé avanzsált politikusok és irodalmárok egy része József Attilát akarta betiltatni „kommunista múltja miatti’. Később egy önjelölt irodalombarát, miközben Pósa Lajost készült visszaemelni az irodalomba, Adyt mocskolta

és próbálta sárba tiporni. A napokban Magyarországon újfent fellángolt a vita, melyik oldal irodalma is az egyedül üdvözítő, s egyik, magát nemzeti beállítottságúnak minősítő irodalomtörténész a Nemzeti alaptantervet szidja, mivel abból olyan, szerinte korszakos írók maradtak ki, mint a háromszor is irodalmi Nobel-díjra jelölt Herczeg Ferenc, az olvasási toplisták élmezőnyében található Wass Albert vagy Szabó Dezső, s mint mondja, a Herczeg által jegyzett Új Időket tízszer annyian olvasták mint a Nyugatot. Mondja, s mintha maga is hinne abban, hogy az eladott példányszám egyenesen arányos lenne a minőséggel, főleg a progresszivitással. Ez esetben a régiek közül Berkesi András, a maiak közül pedig Lőrincz L. László lenne a magyar mérce, hiszen magasan vezették-vezetik a toplistákat. A Nobel-díjról pedig inkább ne beszéljünk, díjat Hofi szerint egyébként is az kap, akinek adnak, és vajon az elmúlt

száz év díjazottjai közül hányán kerültek be az irodalomkönyvekbe. Ha már valakit hiányolok az irodalmi kánonból, az sokkal inkább Fekete István vagy Kodolányi János, akinek Szép Zsuzska című kisregénye remekmű.

De nem azért, mert szerzője a jobb- vagy baloldalhoz tartozott. S attól, hogy a szélsőjobbnak átadott Új Színház elővette a szerzőt, nem biztos, hogy javít a szerző imidzsén, sőt. Miközben Kertész Ákos Kanadában kért menedékjogot, mert véleményt mert mondani a magyarországi állapotokról.

Szerencsés ember voltam, mind a gimnáziumban, mind a budapesti egyetemi éveim alatt olyan tanárok mutatták meg a magyar irodalmat, akiknek elsősorban az értékek számítottak, s nem az illető politikai és egyéb vélt vagy valós hovatartozása. Czine Mihályt borozgatás közben órákig elhallgattam Kós Károlyról, Re- ményik Sándorról, Veres Péterről, de akár József Attiláról

vagy Hunyady Sándorról is. Nekem is megvannak a kedvenceim, s azok nem mindannyian szerepelnek az irodalomkönyvekben, de azért tudom, ha a mindenkori magyar valóságról szeretnék képet kapni, akkor Ady, József Attila, Radnóti, a maiak közül Nádas Péter, Kertész Imre, Bodor Ádám, Csoóri Sándor, Spiró György (és mások) műveit fogom elővenni, nem Herczeg Ferencet vagy Wass Albertet. Az ugyanis, hogy járt-e Cecüe a Török utcában vagy sem, felettébb izgalmas kérdésnek tűnik Herczeg Ferenc számára, de nem biztos, hogy az itt-ott könnyed és szellemes társalgási színdarab bármit is elmondana a magyar valóságról. S ha már efféle dolgokra vagyok kíváncsi, akkor sokkal inkább Molnár Ferenc, aki szintén nem kapott Nobel-díjat. Ha valaki, akkor ő, Weöres vagy a szintén jelölt Füst sokkal inkább megérdemelte volna. De nem ettől lettek jó írók, s nem is attól, hogy melyik oldal vette őket védőszárnyai alá.

KOMMENTAR

Befogott orral, mégis

MÓZES SZABOLCS

Irigylem azokat a naivakat, akik nyugodt lelkiismerettel vagy lelkesedéssel tudnak szavazni az egyikre vagy a másikra - írtam pár napja chaten az egyik kollégának. Merthogyjó ienne elmenni szavazni, vagyis el kellene menni, de nehéz eldönteni, hogy kire. S tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Ennek az írásnak itt és most arról kellene szólnia, hogy milyen fontos a választásokon való részvétel. S most ki lehetne nyitni a választási részvételre buzdító klisék címkéjű fiókot, s telehányni ezt a másfél flekknyi helyet az ott rohadó jelszavakkal. „Ha nem választunk, nincs jogunk bírálni a politikusokat.” „Aki nem szavaz, az a bejutó pártokra adja voksát, tehát arra is, amelyet közülük a leginkább utál.” Vagy egy fennköltebb:, A választás a demokrácia ünnepe.” Tovább is van, folytassam? Ugye, hogy inkább ne.

Sokat nem érne. Nem csak azért, mert időközben mind elcsépelt lett. Az elmúlt hónapok botrányai még azok kedvét is elvették a politikától és a szavazástól, akik amúgy, máskor, nagyobb zsörtölődés nélkül mennek voksolni. „Ünnepelni.”

S ehhez jön még a mi kis házi, szlovákiai magyar dilemmánk. Ami 2009-ben még pozitívabb töltetű sztoriként indult, van választék jelszóval. És reménnyel. Lesz itt verseny, s a versenynek köszönhetően magasabb színvonal és igazi minőség. Ahogy erről az összes közgazdasági kézikönyv regél: ahol megjelenik a konkurencia, elindul a verseny, melyből a fogyasztó profitál. Vagy nem.

így indult a történet, hogy aztán lassan kiderüljön, lett, van két MKP-nk. Mármint a régi értelemben vett MKP-nk. Egy helyett két magyar pártunk, amelyekről ugyanúgy elmondható, mint a régi, „egypárti” MKP-ról: kicsi, büdös, de a miénk. Azelőtt könnyebb volt a választás, mert igazán nem is volt. Vagy a mi kis büdösünkre szavazunk, vagy sem. Most pedig azt is el kell dönteni, melyik büdösünkre szavazzunk. Vagy se.

Azért mégis. Akár tetszik, akár nem, akár beleszólunk, akár nem, a karaván halad. A parlamentbe március végén beül 150 új megbízatású képviselő, akik többségének szavazatával létrejön egy kormány. Ha pedig ez már így van, akkor jobb beleszólni, akár befogott orral is. Figyelembe véve azt is, hogy minél kevesebb magyar képviselő ül be a padsorokba, annál marginálisabb helyzetbe kerülünk. Mert a többiek még a mi kis büdöseinknél is jobban tesznek ránk. Most pedig - elsősorban az alacsony részvételnek köszönhetően - akár mind a két kicsink bejuthat a parlamentbe.

16-os, 24-es? Ha mi nem veszünk részt a választáson, nem velük tolunk ki. Közülük valamelyik - vagy mindkettő - ettől függetlenül úgyis ott lesz. Rajtunk múlik, hogy elmondjuk-e róluk a véleményünket.

TALLÓZÓ

KÜLFÖLDI SAJTÓ

A Spiegel Online a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki fórumán elhangzott kormányfői beszéddel foglalkozott Orbán kormányfő „vidéki kóceráj- jal” hasonlítja össze az EU-t címmel. A Spiegel szerint Orbán szerdán még igyekezett békülékeny hangot megütni az EU-val folytatott, elhúzódó vitában, de „egy nappal később már vége is szakadt a diplomáciának”, Orbán kemény szavakkal bírálta az uniót. A lap felidézte a januárban indított kötelezettség- szegési eljárásokat, amelyekkel kapcsolatban az Európai Bizottság szerdán „megerősítette, hogy még mindig nem kapott minden tekintetben kielégítő választ akifogásaira”.

A Handelsblatt című német üzleti lap Magyarországból rulettjáték lesz című összeállításában elemezte a magyarországi gazdasági helyzetet. Stefan Menzel kiemelte, hogy Kelet-Európa „érdekes” lehetőségeket kínál a befektetőknek, és míg Lengyelország és Csehország biztonságos, Magyarország és a Balkán a nemfizetés magas kockázatát hordozza és árfolyamkockázatokat is rejt. Magyarországról megjegyezte, hogy „nagy bátorság” kell az állampapír vásárlásához, majd hozzátette: nem látni előre, mikorra állapodhat meg Budapest az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és a kormány - amely a vitatott gazdaságpolitikájával nemcsak a magánbefektetőket, hanem az IMF-et is elbizonytalanította - a tőkepiacon tetjedő aggodalom szerint „tudatosan elnyújtja a megbeszéléseket, hogy minél később kerüljön az IMF gondnoksága alá”. Magyar- ország továbbá „a nagy árfolyamkockázat legjobb példája” - fűzte hozzá Menzel, majd a forint árfolyamában az utóbbi időben végbement mozgást bemutatva megjegyezte, hogy „az óvatos és a konzervatív befektetők valószínűleg jobban teszik, ha messze elkerülik a magyar eszközöket”. (MTI)