Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-08 / 57. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 8. www.ujszo.com SZEMSZÖG Az MKP a felvidéki magyar emberek nemzeti öntudatán élősködik KARKÓ HENRIETTA Az István a király, A Megfeszített, A napba öltözött leány, A költő visszatér rockoperák és több nemzeti rockoratórium szerepel az általam vezetett Felvidéki Rockszínház repertoárjában, de szerveztem segélykoncert erdélyi árvízkárosultakért, megemlékezést Trianon vagy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulóján. Az MKP-t sokáig természetes partnerként kezeltem, azt gondoltam, munkámmal önzetlenül hozzájárulok egy fontos egészhez, azt hittem, hogy a párt nemzetmegtartó küldetéssel bír a felvidéki közélet és politika területén. Egy ideje azonban egyre feltűnőbb lett az MKP politikai impotenciája, illetve az, hogy sok esetben a párt parlamenti politikája hoz a fejünkre több nem kívánatos törvényt, ellentörvényt vagy szankciót. De magyar emberként sokáig felülkerekedett bennem az elfogultság. Végül maga az MKP tett arról, hogy mindent, ami a felvidéki érdekképviseletben történik, más szemszögből lássak, értelmezzek. Falumban, Búcson nem titok az sem, hogy az MKP-s polgár- mester, Szigeti János szinte kezdetektől fogva ignorálja, ellenzi a rendezvényeimet. De az igazi törés, amikor végleg megrendült á párt iránti bizalmam, akkor következett be, amikor Szigeti János polgármester-je- lölti kampányát eljött erősíteni Szigeti László mint volt oktatási miniszter, jelenleg az MKP oktatáspolitikai és kulturális alelnöke. Senki mást nem engedtek felszólalni a rendezvényen. Ettől a pillanattól kezdve tudatosítottam, hogy az általam képviselt értékrend teljesen eltér attól, amit az MKP művel a Felvidéken, és azóta akarva-akaratlanul másként nézek a pártra. Levettem a rózsaszín szemüveget, és kezdtem tisztán, objektiven látni, mi zajlik itt tulajdonképpen. Nagyon ellentmondásosak az MKP elképzelései Bugár Béla kiválása óta a felvidéki magyarok boldogulásával kapcsolatban. Szinte nem akarják tudomásul venni, hogy itt élünk szlovákiai kisebbségként, ráadásul a szlovák megyeszékhelyek tovább nehezítik kisebbségi sorsunkat. Ellentmondásos elsősorban azért, mert nagy erőfeszítések árán segédkeztek a magyarországi főiskolákon, majd a Selye Egyetemen az úgymond felvidéki magyar értelmiség kinevelésében, az itt végzett fiatalok azonban nagyrészt nem tudnak szlovákul, így nem foglalhatnak el hivatalnoki, de más olyan állásokat sem, ahol az alapvető konver- záción kívül ismerni kell a jogi nyelvet, illetve a törvényeket szlovákul kell értelmezni. Ez megmutatkozott az Új Szó választási stúdiójában, az MKP-s Szigeti László és Ožvald Erzsébet (Híd) vitájában is. Ožvald Erzsébet egyértelműen szorgalmazni kívánja a szlovák nyelv oktatásának javítását, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével sikeresek legyenek a szlovákiai munkaerőpiacon. Szigeti szerint nincs gond a szlovák nyelv tanításával, szerinte a testnevelésórák számát kell növelni. De említhetek más kiábrándító eseteket is. Elszomorító volt például az a hír, hogy Be- rényi József, az MKP elnöke azért nem tartotta meg előadását Strasbourgban a kisebbségi nyelvek chartájáról, mivel parlamenten kívüli politikusként a kormány már nem volt hajlandó kifizetni az útját, 850 km-t. Én 1100 km-t autóztam isten nevében a Rockszínház énekeseivel a székely végekre, hogy március 15-én együtt rójuk le tiszteletünket a szabadságharc emléke előtt. Berényi évekig szedte a nem alacsony parlamenti fizetést szavazataink fejében, és nem volt képes üzemanyagra költeni még azoknak a magyaroknak az érdekében sem, akik rá szavaztak még a legutóbbi parlamenti választásokon. Ha akkor az MKP-ra szavaztam volna, bizony nagyon sértve éreztem volna magamat. Kampányidőszakban bezzeg eljut mindenhová, csak hogy visszajussanak a parlamentbe. De már a „ki a magyarabb” témában is alig tud tisztán látni az ember. Vegyük például Komáromot. Most ki a magyarabb? Az az MKP, amely az ellenségem ellensége a barátom alapon behódolt a szlovák polgármesternek, aki a Slota érdekeltségű ügyvédi irodával intézteti Jókai városának ügyes-bajos dolgait, vagy aki éveken keresztül ellenállt Slo- táéknak a Cirill és Metód-szo- bor felállítása kapcsán? Az az MKP-s polgármester, aki kitiltja a faluból a Tavaszi Hadjáratot, vagy az a hidas Bastrnák, aki a Klapka téren fogadta és megvendégelte a hagyomány- őrzőket? Nem árt megjegyezni, hogy a kettős állampolgársággal szembeni ellentörvényt és a rossz államnyelvtörvényt akkor varrták a nyakunkba, amikor az MKP a parlamentben volt. A Híd amennyire csak tudta, javította a nyelvtörvényt, végigvitte a kisebbségi nyelvtörvényt, és partnereket szerzett a kettős állampolgársággal kapcsolatos alkotmánybírósági beadványhoz. Akkor feltehetjük a kérdést, miért hasznos az MKP jelenléte a szlovák parlamentben, ha csak árt a felvidéki magyarságnak? Végtelenül szerencsétlen dolognak tartom, hogy az MKP kétségbeesésében lehazaáru- lózza a Hidat. Azt a pártot, amelyet a szlovákiai magyarok nagy többsége az egyetlen alternatívának tart a hatékony érdekképviselet terén. A többség igenis a Híd politikai kultúráját és irányvonalát tartja az egyedüli lehetséges és üdvös megoldásnak, és szülőföldünkön való boldogulásunk zálogának. Az együttműködés, az optimális és mindegyik fél számára egyaránt elfogadható megoldások keresése sokkal inkább előmozdítja a dolgokat, mert ez a politika lényege. SZEMPONT SZUBJEKTÍV Erősítsük az MKP-t AGÁRDYGÁBOR Szombaton előrehozott választások lesznek. Nem túl jő időben, mert nyakunkon a (világ) gazdasági válság és az ezzel járó hazai recesszió, a Gorilla-ügy és a Tengeri rózsa videó és persze a magyar érdekeltségű pártok rivalizálása is. Egy ilyen politikai párharc normális demokráciában elképzelhető lenne, sőt kívánatos is, de a mostani időben energia- és időfecsérlés. Tudatosítani kellene, hogy mi, szlovákiai magyarok csak azt fogjuk elérni és megkapni, amit kiharcolunk magunknak. Semmit sem fognak csak úgy ajándékként ingyen adni! Ezért logikusnak tűnik az az eszmefuttatás, hogy pozitív irányú változást csakis akkor tudunk elérni, ha megfelelő számban van parlamenti képviselője Dél-Szlo- vákiának és a szlovákiai magyarságnak. Más szóval: parlamenti súlyunk szerint kussolhatunk vagy ugrálhatunk. Mivel két párt indul a magyar szavazatokért, a fenti logika szerint az volna a jó, ha mindkét párt bejutna. Ugyanis: aki megrögzött MKP-szimpatizáns, az az MKP-t választja. A Híd állhatatos választója saját pártját fogja preferálni. A rivalizálás mértéke sajnos olyan nagy, hogy átszavazások csak hébe-hóba jöhetnek szóba, noha a pártok programjában sok közös elem is fellelhető, amelyek elsősorban minket érintenek. A kérdés tehát az, hogyan tudnánk az érdekeinket védő legtöbb képviselőt bejuttatni a parlamentbe. Lévén e sorok írója műszaki beállítottságú, jól tudja, hogy a matematika egzakt, de könyörtelen tudomány, a számok nem engednek. Eszerint legtöbb képviselőnk úgy lehetne, hogy első-., sorban mindenki elmenne választani. Akik már döntöttek, hogy melyik pártra adják voksukat, amelyek főleg a magyar nemzetiségű polgárok kegyeiért versengenek, azoknak nincs semmi gondjuk - tegyék meg, amit elhatároztak. Döntöttek és ez így tisztességes. Tudatosítsuk, hogy mi, szlovákiai magyarok csak azt fogjuk elérni és megkapni, amit kiharcolunk magunknak. A tétovázóknak és a bizonytalanoknak két lehetőségük is van. Az egyik szerint egy család vagy rokonság szavazhat úgy is, hogy a társaság egy része az egyik pártra, a másik része a másik pártra szavaz - szimpátia, pártprogramok vagy megegyezés szerint. A nagy számok törvénye kimondja, hogy nagyjából egyenletesen oszlanának meg a szavazatok. A másik lehetőség figyelembe venni a közvélemény-kutatásokat - persze több ügynökséget kellene megnézni és figyelni. Eddig úgy néz ki, hogy a Hídnak megvannak a preferenciái ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe. Tehát meg lehet és meg kell erősíteni a parlamenten kívül rekedt pártot - az MKP-t. Ezzel bejuthat mind a kettő, és így lehetne a legtöbb képviselőnk. így majd a parlamentben mutathatnák meg a két párt tisztelt képviselői, hogyan is tudnak együttműködni Dél-Szlovákiáért és a szlovákiai magyarságért. Sokkal jobb, ha két párt jut be, mintha egy sem - ez vitathatatlan! A leírtak pedig csak akkor működhetnek, ha nagyon- nagyon sokan elmegyünk választani. „Mindnyájunknak el kell menni”, ahogy a nóta mondja. Ha nem hallgatunk a józan eszünkre, és nem vesszük figyelembe nemzetrészünk és régiónk valós igényeit és elvárásait, a nagy bukás és közös kudarc mellett megmarad az esztelen megosztottság és az észbontó rivalizálás, ami hosszú távon csakis káros lehet az „oszd meg és uralkodj” elv alapján - nemcsak nekünk, hanem az itt élő szlovákoknak is. Ha ehhez hozzátesszük a már kipróbált Fico-féle rossz, a bolsevik-nacionalizmussal is megspékelt perspektívát, a leromlott szlovák-magyar viszonyt és a gazdasági gondokat, nem sok jót várhatunk. Nincs jó megoldás - most is csak a kisebbik rosszat választhatjuk. Hát ne tétovázzunk - legyünk okosak -, és ha fogcsikorgatva is, de tegyük meg azt, amit ebben a helyzetben még megtehetünk! A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Méltó parlamenti képviseletet! JÓBA MIHÁLY Nem állt még nagyobb választási feladat előtt a rendszerváltás után a szlovákiai magyarság, mint most, két nappal az előrehozott parlamenti választások előtt. Úgy kellene voksolnia, hogy parlamenti képviseletünk megfeleljen a magyarok részarányának a szlovákiai népességben. Ez legkevesebb tizenöt jól felkészült parlamenti képviselőt jelent. Joggal feltételezhetjük, hogy a népszámlálásnál a nemzetiségét be nem valló 382 ezer polgár legalább lélekben vállalja nemzeti hovatartozását, s ha az említett lélekszámnak csak a fele magyar és ráérez a leselkedő veszélyre és elmegy szavazni - már akkor is 10%-on jóval felül vagyunk. Hiába örülnek balgaságunknak mások, a be nem vallott nemzetiség lélekszámúnak fele minimálisan a miénk. A gyávaságról és felületességről a többi nem tehet. S ha még választani sem mennek el, magukra vessenek. Hogy mit akarunk és mit várunk el a ránk erőszakolt választásoknál, a világ legtermészetesebb dolga. Szülőföldünkön vagyunk Szlovákiában és csak rajtunk múlik, teljesítjük-e szombaton, ami teljesíthető. Az előrehozott választások közzététele óta gyakran lehetett hallani szlovákiai magyar közösségekben, hogy miért kellett megosztani a szlovákiai magyarságot, vagy ha már megtörtént, miért nem lehetett együttműködni legalább most a ránk szakadt választások előtt a szlovákiai magyarok érdekében. Politikai elitünk a két pártban egymást okolja. Ebben a helyzetben a legjobb, amit tehetünk, hogy elmegyünk szavazni, és azokat választjuk, akiket méltónak tartunk a képviseletre. Ha a politikusok még nem vették volna észre, az emberek, akik csak élni meg dolgozni szeretnének anélkül, hogy valaki a nyakukon üljön, már rég nem a politikai pártok hatalomszerzési vágyaira és a magukat legtöbbre tartók tündökléseire kíváncsiak, hanem azokra a szlovákiai magyar emberekre, akik két párt, az MKP és a Híd listájáról kiválaszthatók a közszolgálatra. És nemcsak a szlovákiai magyarokéra gondoltam - mármint köz- szolgálatra -, hanem mindenkiére, aki ezt az országot tekinti hazájának. Ha egy politikus nem tudja, hogy amikor az élet az összefogást rendeli el, és ő ki akar tartam a semmibe vezető politikai szólónál - ami a széthúzásban és gyalázkodásban nyilvánul meg -, attól meg kell szabadulni. Egyébként a szlovákiai magyarok tudnának választani olyan 15-20 parlamenti képviselőt - a szolgálatát kínáló háromszázból - pártoskodás nélkül is, ha már a nagypolitika szintjén lehetetlenné tették az együttműködést. Mert az óriásplakátok utóiratait, grafikai kiegészítéseit, meg, hogy ki micsoda és mekkora mi, hova menjen stb., egyáltalán nem élvezzük. Mert ami együtt nem lett volna lehetetlen, vagy még csak rendkívüli feladat sem, szétszóródva, nem a magyar választó hibájából fog tönkremenni. A szlovák parlamentben csak azoknak lesz esélye ringbe szállni a várható, nem a szlovákiai magyarság érdekeit szolgáló túlerővel, akik tudásuk, tehetségük, képességeik és emberi kvalitásaik tekintetében képesek felvenni a versenyt azokkal, akik a többségi oldalon nem mutatnak hajlandóságot a jogállamiságot bizonyító polgári esélyegyenlőségre. Akikre nem fogható rá az első parlamenti megnyilvánulásuknál, hogy parlamenti képviselők akarnak lenni és megvédeni sem tudják magukat a többség nyelvén, vagy az, hogy csak a szlovákiai magyarság érdekében akarnak képviselők lenni. Mindent meg kell tenni azért, hogy ezek a vádak ne legyenek bevethetők március 10-e után annak ellenére sem, hogy szeretjük anyanyelvűnket, van nemzeti önbecsülésünk, büszkék vagyunk nemzeti és lelki értékeinkre, hagyományainkra, kultúránkra. Es amit akarunk szülőföldünkön, nem Szlovákia ellen irányul, hanem kiállás az emberi és polgári jogainkért, anyanyelvűnk szabad használatáért mindenhol, ahol azt érvényes jogszabály és a demokratikus társadalom erkölcsi rendje lehetővé teszi. De ezzel még korántsem tettünk eleget. Dolgozni akarunk tudásunk és képességeink szerint, adóinkkal hozzájárulni a társadalom rendes működéséhez és olyan jogszabályok szerint élni, mint a nemzeti többség. Az idő rövidül. Dönteni kell és jól! Ady Endre azt üzeni: „Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot...” Csak annyit teszek hozzá, most nagyon kellene!
