Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-02 / 27. szám, csütörtök

14 POPKULTÚRA ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com Miles Kane megígérte Jó ideje keringtek már mendemondák az Arctic Monkeys frontembere, Alex Turner és a tavaly si­keres szólóalbumot meg­jelentető Miles Kane kö­zös zenekara, a Last Sha­dow Puppets esetleges új lemezéről. A 2008-as, si­keres bemutatkozó album óta hiába várja a közönség a folytatást. Kane most a Noisell.com nevű hon­lapnak nyilatkozva árulta el, hogy jó esetben már idén kijöhet a folytatás, de legkésőbb jövőre biztosan lesz lemez. (juk) Diplomamunka Lady Gagából Lady Gaga művészeté­ből úja diplomamunkáját a patinás cambridge-i egyetem egyik végzős hallgatója. A Daily Mirror beszámolója szerint a 21 éves Amrou Al-Kadhinak sikerült rávennie pro­fesszorait annak engedé­lyezésére, hogy egyetemi tanulmányait a pop extra­vagáns amerikai világ­sztárja által a pop-art tör­ténelmében betöltött sze­rep feltérképezésének szentelhesse. Al-Kadhi a „Modernizmus, posztmo­dernizmus, és ami utána jön” című egyetemi kur­zus keretében vetette alá mélyreható elemzésnek Lady Gaga videóit, és - sa­ját szavai szerint - kimu­tatta a Telephone című klipben fellelhető, warho- li színvonalú esztétiku­mot. Valószínűleg Al- Kadhi is érzi, hogy diplo­mamunkájának tárgya meglehetősen szokatlan a 800 éves egyetem történe­tében. A Mirromak kije­lentette: elismerés illeti professzorait, amiért elfo­gadták ezt a szakdolgozati témát. (MTI) Rákkal kezelik Tony lommit A Black Sabbath gitáro­sánál limfómát állapítot­tak meg, de a betegség még korai stádiumban van. A 63 éves Tony lom­mi betegségéről a me­nedzsment a Black Sab­bath Facebook- oldalán tá­jékoztatott: „A rock and roll vasembere továbbra is jó kedélyű és elszánt, hogy mielőbb teljesen meg­gyógyuljon” - áll a közle­ményben, amely arra is ki­tér, hogy a jelenleg Rick Rubin sztárproducer irá­nyításával Los Angelesben új albumon dolgozó zene­kar rövidesen Angliába megy, hogy folytassák a munkát Iommival. Arra, hogy a betegség mennyi­ben érinti a Black Sabbath idei turnéját, nem tér ki a közlemény, (juk) A zeneipar kiéhezett Kiwanukára (Képarchívum) Könnyű helyzetben volt a szakma - egyértelmű, ki lesz a legnagyobb Michael Kiwanuka, az aranyember Mi, közép-kelet-európa- iak akár csodálhatnánk is a brit zeneipar szak­embereit, mivel mindig eltalálják, ki lesz az év legnagyobb felfedezett­je. Igazság szerint azon­ban nincs nehéz dolguk, varázsgömb, hókuszpó­kusz nem kell a jövőbelá­táshoz. PUHA JÓZSEF A brit közszolgálati rádió a BBC Sound of keretében 2002 végén szavaztatta meg először a honi zeneipar szakemberei­nek egy csoportját arról, hogy szerintük kik lesznek a követ­kező év felfedezettjei, köztük a legnagyobb. Azóta minden év­ben megteszi. A voksolást az utóbbi években már hatalmas médiatámogatás övezi, a szakmabeliek jóslata ugyanis eddig mindig beigazolódott. Ebben nincs semmi meglepő. Mifelénk ugyan általában telje­sen ismeretlen, de a brit piacon már a befutás küszöbén álló előadók, zenekarok közül vá­lasztanak. Hónapokkal ezelőtt beazo­nosítható volt az idei év legna­gyobb ígérete, a BBC Sound of 2012 várományosa. Biztosra vehettük, hogy felbukkan nap­jaink legnagyobb sztárja, a 2011-ben világszerte a legtöbb hanghordozót értékesítő Ade­le férfi megfelelője. Sőt már egy ideje a színen is van! Mi­chael Kiwanukának hívják, Londonban született, ugandai gyökerekkel rendelkezik. A Tell Me a Tale című EP-je a szi­getországban még tavaly ápri­lisban jelent meg, amit július­ban további kettő követett. Rá­adásul tavaly Adele és Laura Marling koncertjein is fellépett. Persze nem Kiwanuka az el­ső énekes, akire rásüthető a „férfi Adele” jelző, de benne és zenéjében minden adott ah­hoz, hogy ő legyen a befutó. Lelkizés szerzeményei egy­szerűek, múltba révedőek. Soulos, folkos, dzsesszes dalai hallatán Bill Withers és Otis Redding juthat eszünkbe. Gi­tárjátékán a brit folkzene 2009 januárjában elhunyt legendá­jának, John Martjainak a hatá­sa érezhető. Hangja, énekstílu­sa pedig a Coldplay frontembe­rének, Chris Martinnak a stílu­sára emlékeztet. Első nagyle­meze Home Again címmel március második felében érke­zik, a címadó szerzemény az album beharangozójaként ja­nuár 1-től szerezhető be. A fel­vétel egyelőre csak az Egyesült Királyságban ismert, a lista 29. helyéig jutott. Nyilvánvaló, hogy Michael Kiwanuka nem­csak a szigetországban, hanem vüágszerte 2012 nagy felfede­zettje lesz, generációkon átíve­lő siker vár rá. Mindezek tudatában már nincs miért csodálni a brit szakembereket. A Madonna-lemez címe két dologra utal, mások szerint egy harmadikra Beindul 2012 zenei motorja ÖSSZEÁLLÍTÁS Magunk mögött hagytuk 2012 első hónapját, s vele együtt a zeneipar holtszezon­ját. Végre beindul a nyüzsgés, az igazi élet, a slágerlistákon véget érnek az újdonságsze­gény hetek. Az év eiső nagy do­bása holnap jelenik meg, a popkirálynő, Madonna újdon­sága, a Give Me All Your Lurin’, amely Nicki Minaj, a Trinidad és Tobagóban született rapper- lány és M.I.A. angol énekesnő közreműködésével készült, Martin Solveig francia produ­cer az egyik szerzője. A zeneszám demóváltozatá- nak egy részlete novembertől érhető el az interneten, videó- klipje a ma esti American Idol tehetségkutató tévéműsorban A március 26-án érkező lemez borítója (Képarchívum) debütál. A dal vasárnap India- napolisban a Super Bowl szü­netében is felcsendül, az ame- rikaifutball-döntő fő sztárven­dége ugyanis Madonna lesz. A Give Me All Your Lurin’ az énekesnő 12., MDNA című stú­diólemezét harangozza be. A cím nemcsak Madonna nevére utal, hanem a mitokondriális DNS-re is, amely csak anyai ágon öröklődik. Sőt utalhat ká­bítószerre is, emiatt a drogel­lenes aktivisták már támadásba lendültek, kirobbantva az al­bum körüli első - s valószínű­leg nem utolsó - botrányt. A nagylemez március 26-án kerül forgalomba. Bár Madon­na a BBC egyik rádióműsorában azt nyilatkozta, hogy a megje­lenés attól függ, milyen gyorsan tudják feltörni a szervereit, és kiszivárogtatni az anyagot a vi­lághálóra. Elmondása szerint komoly munkával teli hónapok várnak rá, turnézni is fog, mivel az elmúlt időszakban javarészt a W.E. című mozifilmen dolgo­zott, s most már azzal kell tö­rődnie, hogy miből fizeti ki a lakbért... (puha) Szólóalbummal jelentkezik Jack White „A saját színeim” MT1-H1R Saját albumot készül piacra dobni április végén Jack White, a tavaly feloszlott legendás The White Stripes együttes front­embere. Az Blunderbuss című koron­gon a zenész új, saját szerze­ményei kapnak helyet. „Már jó ideje nem készítek dalokat a sa­ját nevem alatt, de most úgy érzem, hogy ezek a számok csak az én nevemen futhatnak” - fogalmazott a zenész egy hét­főn megjelent közleményében. Mint hozzátette, ezek a da­lok tényleg zsigerből születtek: „semmi közük sincs más elő­adókhoz, csak a saját önkifeje­zésemhez, a saját színeimhez a saját vásznamon.” A Tennessee állambeli Nash­ville városában felvett lemez a 36 esztendős zenész első szó­lóalbuma. Jack White a Grammy-díjas The White Stri­pes duóval, amelyben testvére, Meg White dobolt, a szakma szerint forradalmasította a rockzenét, a közönség körében pedig valódi ikonná vált. A duó hivatalosan csak 2011 február­jában bomlott fel, 14 év után, de az utolsó években már nem jelentettek meg új albumot, ezért a feloszlás híre senkit sem lepett meg. Jack jelenleg a szintén rend­kívül sikeres The Raconteurs, valamint a kevésbé ismert, kí- sérletezőbb The Dead Weather nevű együttesek tagja. A Blun­derbuss album megjelenése előtt a türelmetlen rajongók egy kis ízelítőt is kaphatnak a Love Interruption című első kislemezből, amely hétfő óta elérhető és megvásárolható az interneten. Jack sokat ígérő mosolya (Képarchívum) Újraalakulás továbbra sem fenyeget „Új” Abba-dal várható JUHÁSZ KATALIN A Guardian röpítette világgá a hírt, mely szerint az Abba együttes csaknem két évtizedes hallgatás után talált egy eddig még nem hallott szerzeményt, amelyet a The Visitors című 1981-es utolsó albumuk felvé­teleinek idején rögzítettek, ám akkor nem került rá a lemezre. A dal címe Twinkling Star To A Passing Angel, és az április­ban újra megjelenő The Visi­tors albumon szerepel majd. Hasonló örömteli információt legutóbb 1994-ben kaptak a ra­jongók, amikor a Thank You For The Music dobozos díszki­adásával addig nem ismert anyagok kerültek elő. Benny Andersson és Bjöm Ulvaeus továbbra is rendíthe­tetlennek tűnnek az újraalaku- lással kapcsolatban. „Szeret­nénk, ha az emberek úgy emlé­keznének ránk, mint amilye­nek voltunk. Fiatalon, tele energiával és ambícióval“ - mondta Ulvaeus. Tavalyelőtt a fiúk nem reagáltak egykori tár­suk, Agnetha Fáltskog javasla­tára, miszerint találkozzanak, beszélgessenek el a régi szép időkről, és esetleg lépjenek is fel együtt. A The Visitors cso­mag egy CD-t és egy DVD-t fog tartalmazni, vágatlan videók­kal, köztük azzal a felvétellel, amelyen a BBC The Late Late Breakfast Show-jában bemu­tatkoznak a brit tévénézőknek. A régi szép időkben (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents