Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-03 / 28. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 3. Sport 25 Az al-Ahli játékosait sokkolta a katasztrófa Nem akarnak többé focizni MTl-JELENTÉS Kairó. Nem akarnak többé futballozni a szerdai, 74 halá­los áldozatot és több száz sebe­sültet követelő egyiptomi sta­dionkatasztrófa után az al-Ahli játékosai. A kairói csapat a he­lyi al-Maszrival találkozott Port Szaídban, s a meccs után tö­megverekedés tört ki. „Kész, vége. Úgy döntöt­tünk, hogy soha többé nem fo­cizunk - mondta Sarif Ikrami, a fővárosiak kapusa, aki maga is megsérült. - Emberek haltak meg a szemünk előtt, gondolni sem tudunk a játékra.” Tragédiák afutballpályákon - tematikus összeállításunk a jövő keddi Focitippben. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Az örmény Levon Áronján meggyőző diadalával ért véget Wijk aan Zee-ben az év első szupemagymester versenye. Az olimpiai bajnok válogatott él­táblása igazán gazdag, ízletes sakkot játszott, és két veresége ellenére is egypontos előnnyel lett győztes a Carlsen, Radzsa- bov és Caruana alkotta trió előtt. Nagyon izgalmas versenyt láthattunk, és úgy tűnik, hogy a harcias sakk egyre gyakoribb vendége az elittornáknak, ami egy valóban pozitív tény. Nézzük Áronján egyik siker­telenebb napját, amikor a cseh Navara nagyon megverte őt: Grünfeld védelem Világos: Áronján- Sötét: Na­vara l.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.e4 Fg4 8.Fb5+ c6 9.Hg5 0-0 10.Fe2 Fxe2 ll.Hxe2 Ha6 12.Fe3 Vd6 (Világos erőtlen já­tékát követően Navara gond nélkül kiegyenlített, és Áronján az, akinek a centrum sebezhe­tőségével kell törődnie.) 13.0-0 Vb4! 14.Vxb4 Hxb415.Bfcl e5! (Sötét már átveszi a kezdemé­nyezést. Sikerült pontosan azt elérnie, amit szeretett volna a nyitás után.) 16.Hf3 exd4 17.Fxd4 Bfe8 18.Fxg7 Kxg7 19.Hg3?! (Jelentős pontatlan­ság. A világos huszárnak a c3 mezőn lett volna a helye.) 19...Bad8 20.Hel Bd2 21.a3 Hd3 22.Hxd3 Bxd3 23.Babl Be5! (Sötét az ötödik soron ke­resztül aktivizálja a bástyáját.) 24.Bdl Bxdl+ 25.Bxdl Bb5 26.b4 Hc4 27.Bd3 a5! 28.bxa5' Bxa5 29.f4 Bxa3 30.Bd7 b5 31.e5 b4!? 32.e6b3 33.Bxf7+? Kh6 34.Bb7 b2 35.KÍ2 Ba7 36.Bb8 Ba8 37.Bb7 Ba2 38.He2 Hd6! (A huszár épp időben ér­kezik vissza a védelembe.) 39.e7 Hxb7 40.e8V blV 41.VÍ8+ Kh5 42.Ve7 Vb6+ 43.KÍ3 Vb3+ 44.KÍ2 Bxe2+ 45.Vxe2+ Kh6 46.g4?! Hd8 47.Ve7 He6! 48.Vh4+ Kg7 49.Ve7+ Kg8 50.Ve8+ Hf8 51.Vxc6 Ve6 52.VÍ3 Hd7 53.h3 Kf7 54.Vc3 Vd5 55.Kg3 Hc5 56.Kh4 hő 57.Vh8 g5+ 58.fxg5 hxg5+ 59.Kh5 Ve4 60.Kxg5 He6+ és világos az elkerülhe­tetlen matt előtt feladta. 2783. fejtörő Világos indul, és két lépés­ben mattot ad. <á? £ w k V % a Ellenőrző jelzés - világos: Kf5, Vc3, Bfl, Hf4 (4 báb). Sö­tét: Ke3, Hf2, gy.: d3 (3 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2782., a 2784. és 2785. fejtörőkkel együtt-2012. február27. Mattligások 2012-ben Összesen 40 megfejtőnk került - a 2011-es eredményei alap­ján- a Mattliga 2012-es mezőnyébe. Akad köztük 10 beküldő, aki mind az 52 feladvánnyal megbirkózott, vagyis telitalála- tos. Nevük után kis t betű található. Gratulálunk! A MATTLIGA 2012-ES MEZŐNYE: Adamcsek Károly, Somor- ja; Balogh Gábor, Ipolybalog; Berza István, Komárom (t); Bodrogi Tibor, Rozsnyó; Bory Árpád, Hontvarsány; Csama- kovics Denisa, Királyhelmec; Csintalan Csaba, Hetény; Mari­án Červenka, Pozsony; Demjanics Ferenc, Zselíz; Farkas Ist­ván, Zselíz; ifj. Gágyor Károly, Komárom; Gajdos Jenő, Komá­rom; Hlavatý Sándor, Galánta (t); Hlavatý Zoltán, Somorja; Hriastély Márton, Somoija; Chovan László, Zsigárd; Kanócz Ferenc, Királyhelmec (t); Kiss István, Sajógömör (t); Kiss Sa­rolta, Hubó (t); Kovács Katalin, Nagymegyer; Kubačka Klára, Rimaszombat; Kucman Mihály, Bátorkeszi; Lencsés Ferenc, Nagyszarva; Mács Zoltán, Rimaszombat; Major Imre, Nagya- bony; Mózes Endre, Kassa; Nagy Árpád, Zselíz; Nagy István, Csilizradvány (t); Nogely Ferenc, Pozsony; Petykó István, Nagyszarva; Princz Péter, Losonc; Renács Ferenc, Vága (t); Scheffer Frigyes, Léva (t); Szabó Arnold, Nagymagyar; Szabó Tamás, Nagymagyar (t); Szegi Viktor, Bátorkeszi (t); Téglás Ferenc, Marcelháza; Torna Pál, Rimaszombat; Varga Aladár, Sajógömör, Veselý András, Losonc. Többi - régi és új - megfejtőnk idén is a Ligában szerepel, (ú) Rendkívül nehéz tavasz vár a sereghajtó DAC-ra (Somogyi Tibor felvétele A többségi tulajdonos továbbra is érvényesítené elővásárlási jogát Mohseniék alibistának nevezték a várost Az FK DAC 1904 labda­rúgóklub többségi tulaj­donosa közleményben reagált a dunaszerdahe- lyi önkormányzat azon döntésére, amellyel a képviselő-testület egy­hangúlag a DAC-cal kö­tött szerződés felmondá­sa mellett foglalt állást. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A többségi tulajdonos a köz­lemény szerint „nem ért egyet azzal az érvvel, amely alapján a kisebbségi tulajdonos fel akarja mondani a szerződést. Az ok, hogy a szerződés 50 évre kötte­tett (a városnak ez túl hosszú időnek tűnik), nem elégséges és megdöbbentő érv.” A dunaszerdahelyi képvise­lő-testület egyébként nem az 50 éves időtartamot sokallja a szerződésben, azonban a jogi analízisben erre támaszkodik, mivel ilyen hosszú időtartam esetében a megállapodások már meghatározadan időre kö­tött szerződésnek minősülnek. A többségi tulajdonos Tárgyaltak a vezetők a játékosokkal Dunaszerdahely. A DAC vezetői tegnap tárgyaltak a játéko­sokkal arról, hogy kik vállalják a szereplést a tavaszi idény­ben. A futballistáknak néhány napon belül kell dönteniük. Németh Krisztián vezetőedzővel is egyeztettek. „Az őszi idényhez képest szerényebb feltételeket kínálnak, de az a legfontosabb, hogy az ígéretek be legyenek tartva. Ami en­gem illet, közöltem a vezérkarral, hogy csak olyan csapattal vállalom a feladatot, amely felveszi a versenyt az élvonalbe­li együttesekkel. Nem akarok még egyszer úgy szégyenkez­ni, mint az olomouci 6:0-s fiaskó után” - mondta lapunk­nak Németh Krisztián. A sárga-kékek a korábban Győrben játszó gaboni Copát, a bosnyák Inanovicot, valamint a sváj­ci Donát tesztelik. A szerb Tasicsot és Hmyiakot viszont már elküldték. A gyomorproblémákkal küszködő Németh Zsoltot meg kell műteni, így várhatóan kihagyja az egész tavaszi szezont, (sz. z.) (amely az FK DAC 1904 Rt. részvényeinek 90%-át birtokol­ja, s a közleményben mindig csak ezzel az általános megne­vezéssel szerepel, Khashayar Mohseni, Antal Barnabás vagy az általuk irányított FC Senec Rt. neve nincs feltüntetve) rá­mutat arra, hogy Dunaszerda­hely városa mint kisebbségi részvényes 2012. január 18-án eladásra kínálta a tulajdoná­ban lévő maradék négy rész­vényt, s ez alapján a többségi tulajdonos írásban is jelezte igényét a 10% megvásárlására. ,A városi képviselő-testület ennek ellenére nem egyezett bele a részvények eladásába. A többségi tulajdonos továbbra is szeretné érvényesíteni elővá­sárlásijogát” - olvasható a köz­leményben, amelyben a több­ségi tulajdonos „alibistának” nevezi a szerződés egyoldalú felbontását, (bt) A versenyló mindenképpen Duhajban marad a versenysorozat végéig Overdose-nak még pihennie kell ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dubaj. Pár hét pihentetés után, február végén talán in­dulhat Overdose a dubaji ver­senysorozat néhány futamán. A magyar ló még január köze­pén elszenvedett ínsérülése miatt kihagyta az eddigi közel- keleti viadalokat. A helyszínről nemrég visszaérkezett Mikóczy Zoltán, Overdose társtulajdo­nosa lapunknak elmondta, nincs szó ínszakadásról, ami a ló pályafutásának végét jelen­tette volna. „Nem lehet megál­lapítani, hogy húzódást szen­vedett vagy maga rúgott-e bele a lábába. Mindenesetre az biz­tos, hogy a mesterséges futófe­lület nem felel meg neki, ezért kerestük a lehetőséget, hogy a tréningezést is gyepen végez­hesse. Erre ígéretet kaptam.” Az edzés természetesen most háttérbe szorul egy időre. A hétvégén újra kiutazik Over- dose-hoz állatorvosa, aki egy-két milliméterrel megeme­li az első patái sarkát, hogy ez­zel is tehermentesítsék az ina­kat. „A felgyógyulás üteme at­tól is függ, mennyit segít a mos­tani beavatkozás. Február 19-éig pihenés jön, és jó eset­ben háromnapos felkészülés után már indulhatna a ló az ak­tuális futamon vagy a március elsejein, de biztosat most még nem lehet mondani - informált Mikóczy. - Mindenképpen kint leszünk a március 31-én záruló sorozat végéig. Ha most haza­hoznánk Overdose-t, az megfu- tamodás lenne.” A kinttartózkodás a ló szá­mára biztosan nem jelent kel­lemetlenséget, mivel az ellá­tása első osztályú. ,A dubaji körülmények összehasonlít­hatatlanok az itthoniakkal. Ott az istállókban olyan tisz­taság és rend van, mint ná­lunk a kórházakban is alig. Overdose-nak valóban csak a pihenés a dolga” - tette hozzá Mikóczy. (ot) SPORTMENÜ ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 45. forduló - 17.00: Martin-Poprad, Skalica-Banská Bystrica, Nitra- Žilina, Zvolen-Slovan; 17.30: Trenčín- Košice. ■ Kosárlabda SZLOVÁK KUPA, férfiak, negyeddöntő, Nyitra - 12.00: Sp. N. Ves-Svit: 14.30: Prievidza- Handlová; 17.00: Nitra-Žilina; 19.30: Komárno- Levice. NŰI EXTRALIGA, 19. forduló-16.30: Cassovia Ko- šice-Good Angels Košice. ■ Vízilabda FÉRFI EMM EXTRALIGA, 7, forduló -18.00: Hor­nets Košice-ŠKP Košice. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás AFRIKA-KUPA, 0 csoport, 3. forduló: Mali-Botswa­na 2:1, g.: Dembele (57.), Keita (75.), ill Ngele (51.); Ghána-Guinea 1:1, Agyemang Badu (28.), ill. Cama­ra (45.). Végeredmény: 1. Ghána 7 pont, 2. Mali 6,3. Guinea 4,4. Botswana 0. ANGLIA, 23. forduló: Aston Villa-Queens Park Rangers 2:2, g.: Bent (45.), NZogbia (79.), ill. Cissé (12.), Warnock (29., öngól): Blackburn-Newcastle 0:2, Dann (12., öngól), Obertan (91.); Bolton-Arse­nal 0:0; Fulham-West Bromwich 1:1, Dempsey (69.), ill. Tchoyi (82.); Sunderland-Norwich 3:0, Campbell (21.), Sessegnon (28.), Ayala (54„ öngól). OLASZORSZÁG, 21.forduló: Cagliari-Roma 4:2, g: Ribeiro (7„ 49.), Pinilla (41.), Ekdal (91.), ill. Juan (13.), Borini (34.): Internazionale-Palermo 4:4, Mi- I'lto (22., 55,61,69, a másodikat 11-esből), ill. litan- tovani (17.), Miccoli (52, 66, 85.); Lazio-AC Milan 2:0, g.: Hernanes (76.), Rocchi (85); Napoli- Cese- na 0:0; Udinese-Lecce 2:1, g.: Pazlenza (2.), Di Na­tale (36.), ill. Di Michele (26.). KIRALY-KUPA, elődöntő: Valencia-Barcelona 1:1. ELŐKÉSZÜLETI MECCSEK: Prešov-Harkov 1:2, Slovácko-Nitra 2:1. ■ Biatlon VILÁGKUPA, Oslo - női 7,5 km: 1. Neuner (német) 20:41,9 (0 büntetökör); 2.Domracseva (fehérorosz) +38,2 (1); 3. Berger (norvég) +48,9 (1):... 7. Kuz­mina +1:15,3 (2); ... 12. Gereková (szlovákok) +1:31,4(1). Férfi 10 km: 1. Garanlcsev (orosz) 25:22,2 (0); 2. Peiffer (német) +0,7 mp (0); 3.Svendsen (norvég) +11,8(2). ■ Kosárlabda NŰI EUR0LIGA, 14. forduló: Brno-Good Angels Košice 57:79, Győr-Jekatyerinburg 45:85. FÉRFI NBL (cseh bajnokság), 26. forduló: Inter Bratislava-Astrum Levice 76:66. NBA: Philadelphia-Chicago 98:82, Orlando-Was- hington 109:103, Boston-Toronto 100:64, New Jer-. sey-Detroit 99:96, Milwaukee-Miami 105:97, Dal- las-Oklahoma 86:95, Minnesota-lndiana 99:109, New Orleans-Phoenix 103:120, San Antonio- Hous­ton 99:91, Utah-LA Clippers 105:107. ■ Jégkorong NHL: Buffalo-NY Rangers 0:1, Toronto-Pittsburgh 1:0, Florida-Washington 4:2 - Kopecký (F) 0+1, Anaheim-Dallas 2:6, Los Angeles-Columbus 3:2. ■ Kézilabda NŐK, WHIL, 8. forduló: Senec-Veselí 21:33. ■ Sífutás VILÁGKUPA, Moszkva - férfi sprint: 1. Peterson (svéd) 3:08,4; 2.Glöersen (norvég) +0,1; 3. Kershaw (kanadai)+0,6. Női sprint: 1. Kowalczyk (lengyel) 3:39,9; 2. Kor- osztelova 3:39,9; 3. Docentova (oroszok) +0,2. ■ Tenisz ZÁGRÁBI FÉRFI TORNA, 2. forduló: Lacko (szlo- vák)-8ogomolov (orosz, 2) 6:0,6:7,6:1. ■ Sportfogadás A magyar TOTÚ 5. játékhete 1. fordulójának helyes tipposzlopa: X, 1, X, 1, X, 1, X, 1,2,1,1,2, X -X. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosok 451 565, a 11 találatosok 22 580, a 10 találatosok 3905 forintot érnek. GÖLT0TÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 4025 forintot fizetnek. KENŐ: 8,10,13,18,22,24,28,32,36,37,38,42, 54,55,61,63,65,66,68,69. Kenő Plusz-szám: 66. NIK Péntek, február 3. Jégkorong extraliga: 7571. Zvo­len-Slovan 2,84-4-2- 1,67-1,33-1,17; 7573. Trenčín-Košice 2,71-4- 2,07-1,62-1,37-1,17.

Next

/
Thumbnails
Contents