Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-29 / 50. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 29. Vélemény És háttér 5 Ha nincs bizalom a politikusok iránt, az ország kormányzása sokkal nehezebb vagy lehetetlen Hazugságvizsgálóra kötve Marián Kočner tegnapi sajtótájékoztatója logikus folytatása volt mindannak, ami az elmúlt hónapokban a szlovákiai politikában történt. RAVASZ ÁBEL Már maga a szituáció is végtelenül groteszk: az úgynevezett maffialistán szereplő, különböző múltbeli „ügyekkel” kapcsolatba hozott nagyvállalkozó ül a sajtó képviselőivel szemben, és másfél órán keresztül magabiztosan, sőt meglehetősen arrogánsán beszél a politika „valós” működéséről, a háttérügyekről és -alkukról, olyan történetekről, amelyek létezését sokan sejtették eddig is, de nyíltan annál kevesebben szóltak hozzájuk. És közben a teljes sajtó és a fél ország lélegzetvisszafojtva figyel, hogy ki és hogyan gabalyodik még bele az egyre dagadó botrányhálóba. Ez persze nem azt jelenti, hogy amit Kočner mondott, az mind igaz is. Maga is jelezte: sokszor csak információtöredékekből dolgozik, azokhoz hozzáteszi saját rutinját és tapasztalatát. De ha csak a töredéke valóság azoknak a vádaknak, amelyeket - egyébként nagyon óvatos, kimért szóhasználattal - a nagyvállalkozó megfogalmazott, az újabb szöget ver be a szlovákiai politika eddigi műkö- désénekkoporsójába. A kampány egyik főszereplője a hazugságvizsgáló lett. Nem is annyira a használata, mint az emlegetése. Főleg a parlamentbe bejutni igyekvő új pártok vezetői szövik bele minden mondatukba a gépet, mintha a szigorú mérés lenne az egyetlen mód arra, hogy a politikustól/ról kiderüljön az igazság, a lehető legkülönfélébb ügyekben. Nyilván a Gorilla, aTengerirózsaésa többi futó ügy árnyékában ez a politizálás legitim, és a választók számára tetszetős. Hosszútávon azonban egyáltalán nem visz előre. A politika ugyanis a bizalomra épül. Ha nincs bizalom a politikusok, a politikai elit iránt, akkor az ország kormányzása sokkal nehezebb vagy lehetetlen. Ha az állampolgárok nem kooperálnak jóindulatúan az ország vezetésével, akkor hiába fogad el a parlament jó törvényeket, nem válnak hatékony eszközökké. Nyilván a bizalom- vesztésről nem a szavazók tehetnek, hanem az az elit, még pontosabban az a rendszer, amely nem vagy nem teljesen őszinte velük, amelynek működését Kočnerek sajtótájékoztatóin keresztül kell megismerniük. Abban van valami egészen abszurd, ha az igazság hordozóivá egy demokráciában a titkos- szolgálati szivárogtatások, az ismeretlen hátterű új populisták és a kilencvenes évek vállalkozói válnak. Mi jöhet a választások után? Az már látszik, hogy az ország nem ússza meg a populisták megerősödését a parlamentben. Az erős baloldali populizmus- hoz most a jobboldali is felzárkózhat, és a törvényhozás könnyen az egymást túllicitáló promóciós események, ígéretek, bemondások és gesztuspolitizálás színhelyévé válhat. Úgy tűnik, Szlovákiát is eléri a permanens kampány átka: egyre kisebb lesz a különbség kormányzás és kampányolás között, és a rövid távú, egymás legyőzésére irányuló logika válhat dominánssá az ország hosszú távú érdekére koncentráló, a kooperációt kereső kormányzati logikával szemben. A korrupció visszaszorítása az ország legfontosabb problémájává lépett elő. De a megoldás nem az, hogy a politikusokat rákötjük a hazugságvizsgálóra: az nem állítja helyre azt a bizalmat, amely nélkülözhetetlen a kormányzáshoz, és amely az egyetlen ellenszere lehetne az egyre erősödő populizmusnak. Felség, a nép azon háborog, hogy néhány menedzser a királyi fizetéshez császári jutalmat is kap. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Dalolnak VERES ISTVÁN Manapság mindenki dalol. A tele víziók tele vannak a tehetségkutató műsorok felfedezettjeivel, mégcsakfebruárvan, de két magyar csatorna is indított idén ilyen műsort. Dalolni viszont nemcsak a tehetségeknek kikiáltott szimpatikus fiatal sztárjelöltek, hanem a bűnügyekben és botrányokban érintett személyek is szoktak. Ha a korábban háttérben rejtőző régi jó barát egyszer csak kitálal a régi szép időkről, arra a bűnügyi zsargon azt mondja: dalolni kezdett. Marián Kočnert (bár hasonlít néhány olasz operaénekesre) valószínűleg senki sem nevezné be egy televíziós tehetségkutató versenybe. Tegnap mégis a fél ország (legalábbis a politikusok legtöbbje) azt leste, hogy az állítólagos maffiózólistán is szereplő vállalkozó miről „dalol”. Kočner fogta magát, felvette a fehér ingét, és összehívta az újságírókat. Kérdezték egy csomó mindenről: a főügyészválasztástól és az SaS politikusainak egykori gyanús ügyeletéitől kezdve az SDKÚ-ban zajló belső harcokon át egészen addig, hogy kivel bútoroztatta be a nappaliját. Ő pedig csak dalolt, és látszott rajta, hogy élvezi. Nemrég új slágerrel álltak elő a tavalyi X Faktor döntősei. Kocsis Tibor és Muri Enikő „saját” dalait olyanok írták, akik már nem először írnak befutó slágert. A két énekesnek viszont sajnos nem illik a saját dal. Ha el tudják is hibátlanul énekelni, üresnek és műanyagnak hat. A legtöbben azt várnák tőlük, hogy a többi popzenei előadóhoz hasonlóan álljanak neki, és készítsenek egy albumot. Szövegírás, zeneírás satöbbi. Őket viszont sajnos nem erre tanították. Ha tudták volna, hogyan kell jó zenét csinálni, valószínűleg már évek óta elismert sztárok lennének, és nem jelentkeztek volna az X Faktorba. Kár értük. Náluk még Marián Kočner is szebben énekel. Vagy ha nem is szebben, de eredetibben. Már csak egy szempont marad: az őszinteség. Sokan azt mondják, Kočner egész tegnapi mondókája kitaláció. Kiderül. Mindenesetre az ő dala sokkal őszintébben szólt, mint Muri Enikő és Kocsis Tibor új szerzeményei együttvéve. KOMMENTÁR Csak az ököl NAGY IVÁN ZSOLT Ha egy pillanatra is reménykedni mert volna valaki, hogy ha már nagyon nagy a baj, de úgy igazán nagyon nagy, akkor majd egy pillanatra megállnak a magyar politika szembenálló felei, picit leteszik a fegyvert és legalább értelmesen elbeszélgetnek, nos, akkor iszonyatosat tévedett. Nincs tűzszünet, nincs beszélgetés és nincs értékelhető nyoma értelemnek sem. Csak az ököl - ha verbálisán is. Mert mi is történt múlt héten: az Európai Bizottság bejelentette, hogy kilenc hónap múlva befagyaszthatják a kohéziós alapokból Magyarországnak járó támogatásokat, a költség- vetési deficit ugyanis már túl rég túl nagy, ráadásul ők igazából nem is látnak konkrét lépéseket, amelyek ezen a helyzeten változtatni fognak. Hogy mennyire indokolt vagy sem ez a döntés, az e ponton, illetve ebben a megközelítésben nem is lényeges. A kérdés ugyanis az, hogy miért nem sikerült most fékezni a magyar pártoknak. Ehelyett a Fidesz első felindulásában nekirohant a magyar uniós biztosnak, akit egykor még a szocialista kormány nevezett ki, és méltatlannak nevezte e posztra, mert nem vett részt a fenyegetésről a végső szót kimondó brüsszeli tanácskozáson. Ami kétségtelenül igaz, ott lehetett volna, bár ez semmit sem változtatott volna, sőt. A bizottság ugyanis egyhangú döntést hozott, ebben pedig benne lett volna Andor László is. De ez a Fidesznek nem számított. Nem számított az sem, hogy a bizottságban megannyi jobboldali politikus is van, és szavazott egy hangon Magyarország ellen. Egy dolog számított: presztízsmentés idehaza, nyilván mindenki más hibáz- tatásával és az európai politikusok gyepálásával. És ez azóta sem ért véget. Most éppen ott tartunk, hogy rendes ember csak az lehet, aki jobboldali és keresztén);, meg lehetőség szerint házasságon kívül ne is szexeljen. És mindezt 2012-ben! Ám nem jött rokonszenvesebb válasz a túloldalról sem. A baloldaliak kicsit még hümmögtek, hogy hát de kár, de kár, aztán ők meg nekiestek a kormánynak, hogy totálisan alkalmatlan és nem ért el semmit. És persze tették ezt megfeledkezve arról, hogy ők maguk lelkesen vitték az országot ebbe a szerencsétlen gazdasági helyzetbe. Ráadásul nem másfél, hanem hat évig. Ugyanis a deficittel 2004 óta nem boldogulunk. Nagy kérdés, minek kell történnie ebben az országban ahhoz, hogy a pártok képesek legyenek értelmesen beszélni egymással. Hajói belegondolunk, még a vörösiszap-kataszt- rófa utáni kormánykommunikáció is arról szólt, hogy valamikor régen kommunisták privatizálták. Pedig az nem fenyegetés volt, hanem tragédia. Szóval, szóval, inkább isten mentsen meg minket attól, hogy megtudjuk, mi kell az összefogáshoz. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ LIPOVÉ NOVINY A Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hasábjain Bohumil Doležal, cseh politológus Magyar uniós lecke című kommentárjában bírálta a cseh sajtót. Rámutatott, hogy bár korábban számos, a mai magyar politikát bíráló anyagot közöltek, észre sem vették az újságírók Martonyi János prágai látogatását, valamint Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint a magyarok nem engednék meg a demokrácia megkérdőjelezését országukban. Hasonló módon alig írtak Petr Nečas kormányfő Magyarország melletti kiállásáról. A neves politológus úgy vélte: legitim dolog fenntartásokat megfogalmazni a magyar kormány politikájával szemben, s indokolt esetben legitim a gazdasági szankciók bevezetése is. „Nyíltan szólva azonban disznóság, hogy a magyar kormány politikájával kapcsolatos fenntartások abban nyilvánuljanak meg, hogy szinte eltitkoltan és kitérő utakon gazdasági szankciókat vezetnek be ellene. Nem vagyok euroszkeptikus és nem szeretem az EU-KGST összehasonlításokat. Ám nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezek bolsevik eljárások. Az EU a KGST-től eltérően remélem megreformálható, csak valakinek a reformok érdekében igyekezetét is ki kell fejtenie. A cseh kormány ebben a konkrét kérdésben igyekszik, de többé-kevés- bé illegalitásban teszi ezt. A cseh média nagy része ignorálja a kormányt. Miért?” - zárta kommentárját Doležal. (MTI)
