Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-24 / 46. szám, péntek
I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 24. Harmincötödik éve fényképez négy nővért egy amerikai fotós, a sorozat galériákba került Dokumentumok a múló időről Egy fotóművész, a bostoni Nicolas Nixon 1974-ben lefotózta akkor 25 éves feleségét és annak 3 húgát. A legfiatalabb lány 15 éves volt. Semmilyen terve nem volt még a képpel, el is kallódott a negatív. JUHÁSZ KATALIN De a következő két évben a nővérek ismét összeálltak egy- egy kép erejéig, majd úgy döntöttek, minden augusztusban megismétlik a közös fotózást. 1999-ben, amikor a sorozat elérte huszonötödik évfordulóját, a New York-i Museum of Modem Art érdeklődését is felkeltette ez az egyszerű, ám zseniális ötlet. Megjelentették a portrékat könyv alakban. Az albumot hetek alatt szétkapkodták, nemcsak szakmabeliek és a művészet iránt érdeklőA sorozat valamennyi fotóját megnézhetik az ujszo.com-on. dők, hanem egyszerű családanyák is, akik a négy nő lassan változó arcát fürkészték, az öregedés folyamatát, a ráncok felbukkanását. 2008-ban megjelent a naprakész második kiadás, nyolc új fotóval, amelyet már sokan vártak. Ugyanis ekkor már a világ számos galériáját megjárta a sorozat egésze, vagy kisebb csoportjai. A Brown nővérek csak az arcukat adták a „projekthez”, a többi már a fotográfus tehetségén múlott. Nixon arra kérte őket, nézzenek közvetlenül a lencsébe. Majd feltehetően azt mondta neldk, viselkedjenek úgy, ahogy pillanatnyilag érzik magukat. Valahogy érezni, hogy Beverly, Heather, Mimi és Lauie beleszólhattak a beállításba. Hol komolyak, hol mosolyognak, hol átölelik egymást, máskor szinte kapaszkodnak egymásba. Mi történt velük az elmúlt egy évben? Mire gondolnak? Hol élnek, mivel fog(Nicolas Nixon felvételei) lalkoznak, milyen a természetük, van-e gyerekük?... Nos, ezekre a kérdésekre nincs válasz, a magánélet Nixon számára tabu, interjúiban is csak a fényképezés technikájáról beszél a sorozattal kapcsolatban. Csak annyit tudhatunk meg, hogy hagyományos filmre dolgozik, nem hisz a digitális technikában. Derítőt sem használ, a képeken a fények mindig természetesek. Néha az ő gépet tartó árnyéka is látható a képen, ezzel a családba tartozást akarja hangsúlyozni. Mert végül is családi fotók ezek, semmi hókuszpókusz, csak az idő múlása. Azt látjuk, ami van. De mit is látunk, amiért legtöbben szívesen tartoznánk ebbe a családba? Szeretetet, melegséget, harmóniát, összetartozást, erőt. Azt, hogy a Brown nővérek mindig számíthatnak egymásra. „Intenzív” képek ezek, megszólítanak minket. De mivel mondandójukat mindenki másképp fogalmazná meg magának, nem szeretném befolyásolni önöket. Mellékelt videónkban ott az összes kép, ide csak ennyi fért. Aztán van egy csomó egyéb, mellékesnek tűnő dolog: a frizuradivat változásai, az öltözködés, a divatkövetés, a stílusok egymásra hatása - ami antropológusok, szociológusok számára lehet érdekes, hiszen harmincöt évet követhetnek végig. A dokumentarista fotóművészet magasiskoláját látjuk. Az 1947-es születésű Nicolas Nixon - aki egyébként testvérek nélkül nőtt fel -, ezzel az egy sorozattal is beírta volna magát a fotótörténetbe, de életműve igen gazdag. Fotózott fiatalokat lerobbant állami iskolákban, betegeket és haldoklókat kórházakban, verandás vidéki életet. Az emberek mindenütt beengedték őt privát szférájukba, olyan helyzetekben is, amikor senki sem szereti, ha fotózzák. A Brown nővérek mindenesetre érezhetően szeretik, ha Nicolas Nixon fotózza őket. Hiszen ezeken a képeken egyszerre lehetnek nyitottak és titokzatosak. Kultúra 17 RÖVIDEN Indul a magyar YouTube Budapest. A Google megállapodott a TV2-vel és az MTV- vel, hogy a videómegosztó hamarosan induló magyar verzióján a két tévécsatornától származó, máshol nem látható tartalmak is meg fognak jelenni. A youtube.hu címet már 2006-ban lefoglalta a Google, de csak az elmúlt évvégén röppentek fel az első pletykák arról, hogy a videómegosztóból lokalizált, direkt a magyar felhasználókra szabott tartalmakat kínáló verzió indulna. A YouTube az elmúlt két évben egy sor európai országban jelent meg helyi mutációkkal, ezeket a premiereket általában hosszas tárgyalássorozat előzte meg a helyi szerzői jogvédő szervezetekkel, (kreativ.hu) Klimt magánélete kiállítva Bécs. Gustav Klimt születésének 150. évfordulója alkalmából különleges kiállítás látható mától a bécsi Leopold Múzeumban: a tárlat a múlt századforduló egyik legnagyobb osztrák művészének magánéletét mutatja be. Képeslapok, fotók és dokumentumok segítségével idézik meg a művész magánéletének fontosabb pillanatait a szervezők és egyúttal bemutatják Klimt (1862-1918) művészi munkásságának legfontosabb állomásait. „A magánélete és a művészete közötti kapcsolódási pontok érdekeltek bennünket” - fogalmazott a tárlat tematikájáról Tobias G. Natter, a kiállítás kurátora, egyben a Leopold Múzeum igazgatója. A kiállítás augusztus 27-ig látogatható. A kiállítás vezérmotívuma egy 400 képeslapból álló gyűjtemény. (MTI) Képregény Stefan Zweig utolsó napjairól Kettő az egyben AATl-HIR Párizs. A visszaemlékezés, az irodalom és a legújabb kifejezési formák sajátos találkozása az a képregény, amely Párizsban jelent meg a napokban Stefan Zweig (1881-1942) osztrák író utolsó napjairól. Zweig 1934-től a nácizmus előretörése elől menekülve elhagyta Ausztriát, Londonban élt, majd 1941-ben feleségével együtt Brazíliába emigrált abban a reményben, hogy ott megtalálja a nyugalmat, és újra az írásnak szentelheti idejét. Az írót elismerték és szerették Brazíliában, Ausztriában viszont a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, könyveit elégették. Amikor a sajtó a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adott hírt, Zweig az öngyilkosság mellett döntött, 1942. február 23-án második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt búcsút mondott az életnek. Laurent Seksik, aki előbb regényt írt a témáról, Guillaume Soréi rajzolóval fogott össze: megírta a forgatókönyvet a képregényhez. Soréi először illusztrátorként szerzett nevet, majd Thomas Masdi szövegére alkotta meg A halottak szigete című első képregényét, amelyet több más is követett. A Le Figaro ebben a műfajban az év eddigi legjelentősebb albumának nevezi a két szerző alkotását, méltatja mind az irodalmi ambíciót, mind a rajzok eleganciáját. A képregény nem helyettesíti Laurent Seksik eredeti regényét, hanem mintegy „újra feltalálja” a maga sajátos műfajában. Rio de Janeiro az 1940-es években a béke szigete lehetett, de a kötet a derű mellett a nyugtalanságot is érzékelteti. A francia lap megfogalmazása szerint a mű figyelemre méltó együttérzéssel és komolysággal viszi „kép-színre” Stefan Zweig utolsó csatáját. Milan Cieslar vígjátéka, A szerelem az szerelem több szálon futó kapcsolatai arra épülnek, hogy a szenvedély vak és nem ismer határokat Mozivegyes a szerelemről, marihuánás süteménnyel, forrón tálalva TALLÓSl BÉLA Megszoktuk már Milan Cieslar rendezőtől, hogy remek témát tálal, azt mindenféle szempontból, több vonalon körbejárja, ehhez választ alapnak egy műfajt - ez esetben a vígjátékot azt sok más műfajjal ötvözi, s így születik valamiféle beazo- nosíthatatlan vegyes. Mint savanyítással a csalamádé. De hogy pörkölttel fogyasztva milyen jó is a káposztából, hagymából, paprikából ecettel nyakon öntött, cukorral édesített, sózott vegyes, az további ecsetelés nélkül is megindítja a nyáltermelést. Hogy Cieslar filmje pattogatott kukoricával fogyasztva milyen jó, mennyire szórakoztató, az vitathatatlan! Ám ínyencek, akik ismerik és szeretik az olívabogyót, a capri- bogyót, a mézes mustárt és egyebeket, kicsit másként vannak vele. Nincs kiérlelve a film. Nincs kiforrva, mint a jó bor. Nincs leválasztva a söprűtől. Vígjáték melodrámával és már-már tragikus elemekkel. A végén olyan fájdalmas, hogy el is felejtettük, miért is nevettünk rajta, ami pattogatott kukoricával mindegy, de egyébként! Ilyenek a színészi alakítások - ingadozók a ripacskodás és a hiteles átélés között. Attól függően, milyen a helyzet, ingadozó színvonalat tudnak csak kihozni a dialógusokból, melyek hol filozofiku- sak, hol banálisak, hol megrekednek a televíziós szappanopera szintjén. Pedig jó a téma. Naná, hiszen a szerelem örök. Miként a válfajai is - Lucie Bílá óta ezt a könnyűműfajból is tudjuk: Láska je láska. Nincs ez másként ebben a filmben sem. Több szálon bontakozik a szerelem e cseh moziban - a már fentebb sorolt műfajok valamelyikében. Van egy idős pár, akik ifjú korukban együtt voltak ugyan, de nem egymásban látták az igazit, ezért útjaik különváltak. Most marihuánás süteményt fogyasztva újra egymásra találnak nyugdíjasként. Aztán van itt két „tiltott” kapcsolat is. A Csipkerózsikaként nevelt ártatlan leányka, a vak Maruš- ka, aki beleszeret egy roma fiúba, Marekba. Szép érzelgős sztori, a végére tartogatva egy Apa (Ondrej Vetchý) és fia (Petr Vanéura) más-más okból, de nem szeretik a nőket (Fotó: Forum Film) gyönyörű szép felismerést, ami a szülőszobában lát napvilágot. E felismerés összefügg a másik „tiltott” kapcsolattal. Maruška barátjával, Honzával, akit egy alkalommal fiúval kapott rajta az anyja, egy menő menedzserasszony. Azonnal kezébe veszi fia szerelmi kapcsolatát főiskolai tanárával, azzal a szándékkal, hogy gyermekét kigyógyítsa „vélt” másságából. A képbe beúszik Honza apja is, aki attól szenved, hogy felesége otthon is megingathatatlan menedzserasszony. Pokollá vált házasélete okán is kiáll fia mássága mellett, mondván, hogy csak nővel ne kezdjen soha... Ez a vonal, az apa-fiú kapcsolat a film sava- borsa. Majdnem minden egyéb azonban nem új a nap alatt.
