Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-23 / 45. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 23. Utazás 17 Vietnam egy olyan ország, amelyet egyszer mindenkinek érdemes megnézni - egész életre szóló élményekkel térhetünk haza A robogók, a rizs és a sült kutya hazájából jelentjük Jobbra néz, balra néz, majd újra jobbra, felve­szi a szemkontaktust a motorosokkal, és már indulhat is az út túlolda­lára. Fél nap alatt meg­tanulható, utána már a zebra nélküli körforga­lom sem okoz gondot, a turista ott is vidáman át­haladhat az úttesten. Nem kell félni, a motoro­sok kikerülnek bennün­ket, csak elsőre tűnhet félelmetesnek a mutat­vány. A régi Saigon, ma már Ho Chi Minh váro­sában járunk, amely vi­etnami túránk első állo­mása. SZABÓ LÁSZLÓ Már a reptérről a városba vezető úton látni lehet, hogy közlekedési szempontból Sai­gon (a legtöbb turistáknak szó­ló információs anyagban ez a név szerepel, nem Ho Chi Minh, ezért mi is maradunk ennél az elnevezésnél) egy óriási káosz. Bár vannak jelző­lámpák, senki sem figyel rájuk. Az úttestre festett zebrák szin­tén csak díszletként szolgál­nak, gyakorlatilag ott is csak szaladva, több tíz, néha száz motoros között cikázva lehet átkelni. És ami a legfontosabb, az a duda. A néhány napos vi­etnami tartózkodás után rájöt­tünk a helyi közlekedés arany- szabályára: mindegy, hogy ki vagy mi van előtted, nem kell fékezni, csak dudálni. És meg­lepetésünkre működik a rend­szer, egyetlen balesetet sem láttunk, és a turisták is - ve­lünk egyetemben - megtanul­ták a helyi „szabályokat”. Az útikönyvek szerint Saigonban hatmillió robogó van, ezek nagy része állandóan megy va­lamerre, így felér egy mutat­vánnyal, amikor átkelünk az úttesten, a körforgalomról nem is beszélve... A város hangulata érdekes, azt is lehet mondani, hogy szerethető - néhány napig. A maga kis utcácskáival, piacai­val és az utcán áruló és élő la­kóival. Este a szálloda felé tartva megéheztünk, jól jönne egy fi­nom gyümölcs - gondoltuk. Oda is mentünk egy gyü­mölcshalomhoz, de eladó se­hol. Egyszer csak a háttérben megmozdult egy függőágy, kimászott belőle egy néni, akin már pizsama volt, kiszol­gált bennünket, és ment vissza az ágyba. Nem egyedi eset, a helyi utcákon így élnek az em­berek. Mivel Saigonban nagyon ér­ződik a francia hatás, ezért sok pékség és cukrászda is találha­tó itt, de a városban igazi, eu­rópai színvonalú bevásárló- központok, bevásárlóutcák is vannak, szóval itt mindenki megtalálja azt, amit keres. Próbáljuk ki a helyi ízeket, a helyi éttermeket, merült fel az ötlet, és beültünk egy ren­dezettnek tűnő étterembe, hogy megkóstoljuk a helyi le­vest, a „pho”-t (ejtsd fa). A leves már az asztalon illato­zott, amikor arra lettünk fi­gyelmesek, hogy az egyik sa­rokból előbb egy nagy bogár mászik felénk, majd őt két kis egér követi - ez utóbbiak egyenesen a konyha felé tar­tottak. A meglepetés itt még nem ért véget, hiszen az ege­reket újabb pár követte. Ekkor úgy döntöttünk, talán még­sem vagyunk annyira éhesek, és továbbálltunk... Marad­tunk a finom gyümölcsöknél, amelyekből valóban nagyon gazdag a kínálat - friss ana­nász, pomeló, jackfruit, ram- bután, durián, mangosztán, mangó, stb. Saigonban este sötétedés után kezdődik az igazi élet: az üzletek bezárnak, és minden­ki az utcán vacsorázik, be­szélget, kártyázik. Ilyenkor az utcák, a járdák mobil étter­mekké alakulnak át, és köztük sétálva azt gondoltuk, hogy az egész város este az utcára költözött. Aki nem evett vagy beszélgetett valamelyik kis ét­teremben, az a függőágyából követte figyelemmel az utca eseményeit. Saigonból csak egy kirán­dulást terveztünk, ez pedig a Mekong-delta volt. A város­ban szinte minden sarkon ta­lálható utazási irodákban le­het befizetni ezekre az utakra, s mivel nagyobb kedvezményt szerettünk volna kapni, így a fővárosból induló túrákra - Halong-öböl és Sapa - is itt foglaltunk helyet. Izgalmas volt látni az Mekong-deltán az úszópiacot, amely nem a turistáknak lett kialakítva, hanem a helyieknek, hiszen ott ők adnak-vesznek a kis bárkákból, kisebb hajókból. Sok család ezeken a hajókon ringatózva él, köztük hajózva szinte belátni a mindennapi családi életükbe. A program egy ebédet, és egy szörnyen hamis éneket is tartalmazott - az ebéd rizspapírba csomagolt tavaszi tekercs volt, majd mi­után ezt elfogyasztottuk, az egyik pincérnő kezébe vette a mikrofont, és énekelni kezdett... Bár ne tette volna! Borzasztóan hamis volt. Az ebéd után pedig a folyó menti kisebb házi piacokat lehetett megnézni, ezek már nem vol­tak annyira érdekesek, ezt akár ki is hagyhatták volna a programból... Saigonból Hanoiba egy belső repülőjárattal lehet a leg­könnyebben és legolcsóbban eljutni. A fővárosban az óvárosi szállodánk környéke nem ép­pen bizalomgerjesztő: szmog, szemét, szűk utcák, tele robo­gósokkal, akik természetesen folyamatosan dudálnak, és nem hiányoznak a helyi árusok sem. Mindenki eladna valamit, legyen az ruha, víz, káposzta, csirke vagy kutya. Ez utóbbi természetesen pirítva, dara­bolva, ahogy az itt szokás. Mivel Vietnam fővárosában kevés a látnivaló, így Hanoit a legtöbb turista kiindulópont­nak tekinti - innen könnyen el Utcai árus Hanoiban (Gajdos Emese és Tóth Péter felvétele A kosárral közlekedő hegyi törzsek női tagja Zöldségárus a Mekong-delta úszópiacán lehet jutni Sapába és a Ha- long-öbölhöz is. Érkezés után nem sokkal a vietnami ízek ut­cája felé vettük az irányt, hogy az esti vonatozás előtt még együnk valami finomat. Az é- telek ízletesek voltak, az egész értékét csak az rontotta el, hogy kifelé menet bepillantot­tunk a konyhába... Este irány Sapa, hogy meg­tekintsük a csodás rizsteraszo­kat, és bepillantsunk a hegyi törzsek életébe. Az utazás ki­csit bonyolult, mert szinte csak éjszakai vonattal lehet eljutni a kínai határ közelében fekvő városhoz. Az utazási iroda két és fél órával a vonat indulása előtt kivitt az állomásra - hogy miért, nem értettük. Beültünk a legtisztábbnak látszó kávé­zóba, hogy ott üssük el az időt, és elfogyasztottunk egy föl­dön, fura edényekben lefőzött kávét. Nagy nehezen elérke­zett az indulás ideje, elfoglal­tuk a fülkénket, és elindultunk a 380 kilométerre fekvő Lao Cai város felé. A kabinok tiszták, az ágyak kényelmesnek mondhatók, bár a sínek állapota miatt sok­szor ringatózik a fülke, így ké­nyelmes alvásra nem lehet szá­mítani. A kora reggeli órákban érkeztünk meg Lao Caiba, ez a kínai határtól csupán 5 kilo­méterre van. Innen egy 30 ki­lométeres autóút vezet Sapá­ba, a mindössze hétezer lako­sú, már-már alpesi falura em­lékeztető településre. Amint kiszálltunk a szálloda előtt az autóbuszból, helyi asszonyok csoportja fogott körbe ben­nünket, és akkora zajt csaptak, hogy szinte menekültünk a szállodába. Délután elindul­tunk az egyik közeli hegyi fa­luba, hogy megtekintsük a he­gyi törzsek életét. De az út so­rán a csodás rizsteraszokban is gyönyörködhetünk, lenyűgöző a látvány, felejthetetlen a túra a völgyben fekvő faluba. Másnap a másik irányba in­dultunk helyi idegenvezetőnk­kel, hogy megtekintsük, hol, miből és milyen körülmények között élnek a Black Hmong törzs tagjai. Felejthetetlen ké­pek maradtak meg bennünk a 10 kilométer hosszú túrából. A törzsek ruháiba öltözött gyere­kek már nagyon korán rákény­szerülnek arra, hogy pénzt sze­rezzenek a turistáktól, így szin­te folyamatosan hallani a kis­lányoktól, hogy „buy somet­hing from me, please!” (vegyél valamit tőlem, kérlek). Az áru szinte mindenhol ugyanaz: színes táskák, karkötők, kiegé­szítők. Sapa után ismét Hanoi kö­vetkezett, ahol az óvárosi ut­cákat járva megállapítottuk: tartogat még meglepetéseket. Mindenhol árus, minden a föl­dön. A szemétben, húsdara­bok, aprólékok, tészták... De számunkra a legfurcsább lát­vány az volt, amikor sült ku­tyákat kínáltak eladásra, sze­gények már darabokban vol­tak a pulton. Vietnamban kihagyhatatlan program a Halong-öböl. A csodálatos sziklás öbölben ér­demes legalább egy éjszakát eltölteni egy hajón, hogy soká­ig gyönyörködhessünk a cso­dás látványban. Este pedig ér­demes kipróbálni a tintahalha- lászatot, igazi sikerélmény, amikor horogra akad a tinta­hal. Az öbölben található szik­lák egyikében egy cseppkőbar­lang is van, bár érthetetlen módon nem vigyáztak rá, mindenki tapogatta, folyama­tosan vakuzták, fénnyel világí­tották, így a cseppkövek el­haltak. .. Vietnamot érdemes felke­resni. Teljesen mást kap a tu­rista északon, mint délen, míg Saigonban nagyon érez­hető a francia hatás, addig északon és a fővárosban a kí­nai hatás érződik. De mind­két résznek megvan a maga varázsa - és Sapa és a Ha­long-öböl megtekintése szin­te kötelező program. Bár a helyszínen sokszor már zavaró, ahogy a helyiek élnek, a sok szemét, a fura szokások, a szmog, a sok-sok robogó, de itthon már más kép alakul ki az országról. És nem szabad elfelejteni, hogy egy turista nem pihenni megy egy üyen országba, hanem azért, hogy megnézze az adott ország látnivalóit, és hogy betekintsen a helyiek mindennapi életébe. Ez alap­ján kijelenthető, hogy Viet­nam egy olyan ország, ame­lyet egyszer mindenkinek ér­demes megnézni! Egész élet­re szóló élményekkel, és sok­sok megmosolyogtató törté­nettel térhet haza a. rizs, a ro­bogók, a tavaszi tekercs és a sült kutyák hazájából. INFOSAROK Mielőtt Vietnamba utazunk Be kell szerezni a vízumot, melyet a Vietnami Nagykövetsé­gen lehet igényelni (Dunajská 15, 811 08 Bratislava - Staré Mesto). Az egyszeri belépésre jogosító beutazási dokumen­tum ára 45 euró. A vízumintézés ideje megközelítőleg 1-2 hét, de lehetőség van gyorsított eljárásra is, ennek azonban felára van. Vietnam nemzeti fizetőeszköze a vietnami dong. Az ország­ban eurót, amerikai dollárt is be tudunk váltani, egy euróért megközelítőleg 27 ezer dongot, míg egy dollárért 21 ezer dongot adnak a pénzváltóban. Vietnamba nincsenek közvetlen repülőjáratok Bécsből, így csak átszállásos jegyet lehet foglalni. Saigonba és Hanoiba a legjobb árakat a katari Qatar Airways, az orosz Aeroflot, és a lengyel LOT kínálja. A menettérti jegy ára 600-750 euró kö­rülvan. (szí) I----:-----—________________________ Kutya, ahogy a vietnamiak szeretik

Next

/
Thumbnails
Contents