Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-23 / 45. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria Esterházy-palotabeli kiállítótermeiben installált kortárs művészeti bemutató május 27-éig tekinthető meg Esztétikummá törölt életünk (Reprofotók: SNG) A Delete - művészet és törlés (Delete - umenie a vymazávanie) című kiállítás olyan munkákra összpontosít, amelyekkel a számítógépes információfeldolgozás során megismert „delete” művelet hozható összefüggésbe bármely változatban, módozatban, formában. TALLÓSl BÉLA Hogy jobban értsük, a kiállításon, melynek kurátora Petra Hanáková, olyan kortárs művészeti alkotásokat láthat a közönség, amelyeken az alkotók egyebek közt az elvonás, az elvétel, a törlés, kitörlés, a megszüntetés, a kifehérítés, a satí- rozás, a szeparálás, a cenzúra és az öncenzúra problematikájával foglalkoznak. Még egyszerűbben magyarázva: olyan munkákat sorakoztat egymás mellé ez a tárlat, amelyeken a művész egy konkrét tárgyi létezésbe, illetve valamely élethelyzetbe belenyúl a „delete” gombbal, ezáltal a tárgyi komplexumból, illetve az élethelyzetből kitöröl valamit, mondhatni, megfosztja eredeti funkciójától, illetve az eredeti történéstől, vagy legalábbis módosít a dolgokon. Ezt a módosított valóságot aztán látványként, esztétikumként kínálja fel, műtárgyfunkcióval felruházva, elgon- dolkodtatásra. Ám nemcsak a gondolatokra, más érzékekre is hat a kiállítás. Rögtön a nyitóalkotás, a bejárat, a tárlatba belépést is nyújtó-szolgáló alkotás is ilyen. Olyan kisugárzással hat, hogy egyből magába szippant: ily módon Jaroslav Varga annul- lált könyvtára megadja a megfelelő alapot a kiállítás befogadásához. Munkája tabula rasa információkkal túlzsúfolt világunkba: olyan könyvtárba vezet, ahol nem kell bolyonga- nunk a ránk zúduló címjegyzékben, magunk alakíthatjuk ki könyves információtárunkat. S há már könyvek közül indulunk tárlatnézésre, folytassuk az írott szóval, világirodalommal. Franz Kafka aforizmáival. Ezek egyikének hősét Kalmusnak hívják, aki az irodalmi mű egyik passzusában saját magáról, a nevéről elmélkedik, kimondva azt is, hogy egy csomó embert hívnak ezen a néven... Peter Kalmus ebből alkotta meg Franz Kafka: Kalmus című művét, amelyben különféle eljárásokkal kitörölte az irodalmi szöveg részeit, csak azt a passzust hagyva meg olvasásra, amely a „Kalmus” irodalmi alak létezését magyarázza, hogy elgondolkoztasson, ki is valójában ez vagy amaz a Kalmus? Marek Kvetannak több dele- te-ciklusa is látható a tárlaton. Köztük az internettel dolgozó sorozata: ebből is például a www.google.com oldal, amely csak esztétikai üzenetként jelenik meg a képernyőn azt követően, hogy Kvetan minden szöveges vagy képi hordozót kitöröl róla - marad csak a puszta ablak a google fejléccel. Kvetan másik sorozata (amelyből az írásunk illusztrálásához is választottunk) a városképekkel manipulál. Egy lakótelepi panelház tárul a néző elé, amelyről a törlés valamely eljárásával eltűntek az ablakok. Kvetan egy másik, a New City-sorozatának egyik darabja a jól ismert pozsonyi Duna-part, amelyről azonban kitörlődik a természeti környezetbe és az épületkomplexumokra helyezett minden információ (reklámok, azonosító feliratok stb.). Mariana Sedlačíková festményein a múzeumok, galériák világra kitárt ablakai inkább holt felületekké válnak a törléssel -se felületek sok irányba vihetik el a gondolatokat. Pavel Maria Smejkal a világ fotóművészeiének klasszikus, jól ismert felvételeiről törli ki az objektívvei megörökített élethelyzetet, s a legendás fotókon csak a környezet, a természet, az élehelyzet kulisszája marad meg. Intimebb világok eltüntetésével összefüggő kérdések is felvetülnek a bemutatott Mariana Sedlačíková: Szép kép anyagon. Magdaléna Kuchto- vá Magdaléna című munkája egy keresztelőre Magdaléna névvel hímzett ingecske, amelyből ő, egykori viselője most kifejtette a színes hímzést, bonyolult üzenetet fogalmazva így, amelyről többet a helyszínen, a kiállított ingecske mellé kifüggesztett információs tábláról tudhatunk meg. Apropó, az információs táblák is - a szerzők nevével, a művek címével és az alkotások röviden megfogalmazott olvasatával - beleolvadnak a kiállítás témájába, ugyanis Zuzana Janečková ezeket a feliratokat a nem látók számára is olvashatóvá tette. Ez azonban számunkra, akik nem tudjuk kódolni a Braille-írást, csupán műalkotás-funkcióval bírnak, bináris kóddal. A kiállításon videók is láthatók, köztük Veronika Šrama- tyová Fehér papír című per- formansza. Az utca emberének szórólapokat osztogat egy forgalmas utcán. A járókelők a megszokott reflexszel nyúlnak érte, és veszik el a reklámlapot. A szórólap azonban törölt reklám, vagyis üres fehér papírlap - érdemes a videón végigkísérni a reakciókat. Éberségüket is tesztelhetik a kiállításon. Észreveszik-e, ha megzavarják az önök elé tárt információt. Dorota Kenderová V TV című installációjával több tévéadó műsorát követhetik szimultán, különféle híradásokkal. Rájönnek-e, hogy manipulálva vannak, s mivel akarják befolyásolni önöket. Észreveszik-e, mi az, ami valamennyi híradásban zavaró elemként, foltként jelenik meg e célból. Hogyan jelenik meg a művészetben korunk gyakori számítástechnikai művelete, a delete, milyen hatásai lehetnek, milyen következményei, milyen befolyással lehet életünkre, s mit lehet ezzel a műalkotásra (mint alkotói folyamatra s annak eredményére) applikálva üzenni. Mi születhet - természetesen tágab- ban értelmezve - egy gombnyomáshoz kapcsolható műveletből. Hova vezet az információk megsemmisítése (manipulálása?). Művészet feletti meditációra érdemes betérni a Szlovák Nemzeti Galériába. Marek Kvetan: Prefab Büszkén vallották magukat a városukat alapító honfoglaló magyarok leszármazottainak, valamennyien „hétszilvafás nemesek" voltak Egy letűnt világ - kiállítás a komáromi szekeresgazdákról Szekereikkel télen-nyáron szállították az utasokat (Képarchívum) Dél-Komárom. A Klapka György Múzeum 2005-ben indította útjára a régi komáromi mesterségeket bemutató időszaki kiállítássorozatot. 2005-ben a pingáló asztalosok, 2007-ben az aranymosók, 2009-ben a komáromi molnárok életét ismerhették meg a látogatók, idén a komáromi szekeresgazdák kerültek sorra. Bár jó néhány éve meghalt már az utolsó szekeresgazda is, a leszármazottak a mai napig nagy becsben tartják őseik emlékét, hagyatékát, éljenek a Duna bármelyik oldalán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a múzeum megkeresésére a Csukás, a Füssy, a Kacz, a Kelemen, a Kecskés, a Pathy a Nagy, a Rátz, a Ráczke- vi Nagy, a Salamon és a Vida szekeres gazda család tagjai készségesen adták kölcsön családi emlékeiket a kiállításra. Többen a megnyitóra is az őseik által hordott - és a Jókai által is megörökített - hagyományos szekeresgazda díszruhában érkeztek. A magánszemélyek, családok mellett sikeres intézményi összefogás is segítette a programot. A Rév-komáromi Református Egyház, a Duna Menti Múzeum, a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár és a Kecskés Társaság, valamint a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár is kölcsönzött tárgyakat, dokumentumokat az időszaki kiállításhoz. A komáromi szekeresgazdák is országos hírűek voltak. Szekereikkel télen-nyáron szállították az utasokat. Ünnepeken lóháton, ezüstláncosan, ezüstgombos feketemagyarban vonultak fel; oldalukról nem hiányzott a fringia, csizmájukról a sarkantyú, prémes kucsmájuk mellől a sas- vagy kócsagtól! Szemet gyönyörködtető látvány volt a szekeres gazdák lovas bandériuma. A komáromi szekeresgazdák büszkén vallották magukat a városukat alapító honfoglaló magyarok leszármazottainak. A török háborúk óta valamennyien „hétszilvafás nemesek” voltak. Közülük került ki a naszádosok tekintélyes része. Bátran harcoltak, de ezért a császártól csak birtok nélküli, ún. armális nemességet kaptak, tehát két kezük munkájával kellett megkeresniük a kenyerüket. A szekeresgazdák Komárom lakosságának azt a rétegét alkották, amely letelepedése óta a második világháborúig kitartott az ősi foglalkozás mellett. Folytatták az állattenyésztést, a földművelést, és ellátták a szállítási feladatokat: a szekérrel való fuvarozást és a hajóvontatást. A hagyományokhoz erősen ragaszkodtak. Külön vendéglőjük volt, itt időnként mulatságokat rendeztek. Reggelig fújták a nótát, és járták a híres „megyercsi utcait”. Színjátszó csoportjuk, énekkaruk is volt. Jól beszéltek latinul és németül, ezt a távolba szólító munkájuk kívánta meg. A szekeresgazdák köztiszteletben álló tagjai voltak a város társadalmának. Ha alkalom kínálkozott, országos kulturális rendezvényen szerepeltek, vagy gazdasági kiállításon állták a versenyt terményeikkel. Érdekes, regényes életük már a múlté. Emléküket őrzik a regények, és szájról szájra adják az utódok. A szekeresgazdák színmagyar közössége egészen az 1930-as évekig megőrizte szokásait, jellegzetes viseletét. A kiállítás a szekeresgazdák végnapjait is bemutatja, mikor a vasúti hálózat kiépülésével és a dunai gőzhajózás fejlődésével a hajóvontatás mellett a távolsági fuvarozás szerepe is csökkent. Az első világháború után a végső lökést a kitelepítés adta meg a szekeresgazdák alkotta réteg felbomlásához. A kiállítás február végéig tekinthető meg. Ünnepeken lóháton, ezüstláncosan, ezüstgombos feketemagyarban vonultak fel
