Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-21 / 43. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 21. Vélemény És háttér 7 Végre itt lenne az ideje, hogy Magyarország megtanuljon ügyesebben lavírozni „Magyarország a kereszténység ellensége” Magyarország a keresz­ténység ellensége - ez a kijelentés a 17. század végén került a köztudat­ba. A Habsburg udvar ez­zel kívánta a nyugati közvélemény előtt elle­hetetleníteni az ország függetlenségét oszmán segítséggel kivívni akaró Thököly-felkelést. HORBULÁK ZSOLT Azóta Magyarország hírne­vén többször esett csorba. Köz­ismert, hogy a századfordulón a nemzetiségi elnyomásra hivat­kozva érték komoly támadások az ország belpolitikáját. Keve­sebben tudják, hogy a trianoni békeszerződés évében is em­bargót hirdettek tiltakozásul a fehérterror ellen. Az pedig máig élő toposz, hogy „Magyarország volt Hitler utolsó csatlósa”. Igaz, voltak olyan korszakok, amikor a magyar név szép volt. Ilyenek voltak az 1849, 1956 vagyl990utáni évek. Magyarországra a múltban olyan gyakran nehezedett külső politikai nyomás, mind katonai, mind pénzügyi, ellenben a tör­ténelemkönyvekben ezekre lé­nyegesen kisebb figyelem irá­nyul. Az is tény, hogy az utóbbi évszázadokban Magyarország ritkán volt ténylegesen önálló, gazdasági és politikai döntéseit nagyon gyakran kellett erős szomszédai elvárásaihoz igazí­tania. A 2000-es évek mégis je­lentős változást hoztak. A ha­gyományos „hintapolitikát” és a „kompországot” végre egy önál­lóbb és őszintébb politizálás, il­letve egy irányba tartás válthat­ta fel. A nagy különbség az elő­ző, magyar szempontból pozi­tívnak tekintett időszakokhoz viszonyítva az, hogy amíg 1849-ben, ’56-ban vagy ’90-ben legfeljebb vállonveregetést ka­pott az ország a vele szimpatizá­ló nyugati közvéleménytől, mi­után csatlakozott az unióhoz, már komoly anyagi támogatás is érkezik, amely megközelíti a nemzeti össztermék 2%-át. Most nem csupán kényszerből kell alkalmazkodni egy külső rendszerhez, hanem azért is, mert ez Magyarország saját ér­deke. A társadalomtudósok egyik megállapítása, hogy a magyar külpolitika hagyományosan rossz. Vele gyakran a románok sikeres külföldi érdekérvényesí­tő képességét szokás összeha­sonlítani. Strasbourgban Ma­gyarország ellen egy politikai határozat született. Ezt az mu­tatja, hogy négy baloldali frak­ció szavazta meg, míg a többiek ellene voltak. Magyarország ismét gyengén politizált. A dön­tést mégsem helyes támadás­nak tekinteni, inkább figyel­meztetésnek. Egyrészt arra, hogy végre itt lenne az ideje, hogy Magyarország megtanul­jon ügyesebben lavírozni, más­részt viszont arra, hogy rá lehet venni az uniós politikát, hogy érdemben foglalkozzon bizo­nyos belpolitikai kérdésekkel is. Lenne mire figyelni a szlovák belpolitikában is.- A feleségem azt mondta, érdekes, bárki, aki lassabban vezet, mint én, idióta, míg bárki, aki gyorsabb, az vadállat. (Peter Gossónyi rajza) Gazdasági zseninek kell lenni ahhoz, hogy 276 ezer euróért narancsba borítsa a déli országrészt Híd - segít a bajban Szlovákia nehéz időket él: halmozódik az államadósság, nagy a költségvetési hiány. Rá­adásul jön az‘előrehozott vá­lasztás, amelyen kulcsfontossá­gú problémákról dönthetünk, hiszen valamelyik pártnak a pénzügyi tárca élén rendet kell tennie a költségvetésben. A kézenfekvő megoldások, az egy gazdasági csodát már levezénylő Ivan Miklós, vagy a Smer előző minisztere, Ján Počiatek mellett váratlanul megmutatta tehetségét egy másik párt, a Híd. Hogy miért? A nyilvános kimutatások sze­rint mindössze ezen a szinten bagatell összegnek számító, nagyjából 276 ezer euróért si­került narancsba borítania a déli országrészt, megszervez­nie több tucat előadást sztárfel­lépőkkel, és kinyomtatnia az ehhez szükséges plakátokat. Ehhez gazdasági zseninek kell a csapatban ülnie. Valójában persze a pártok annyit hazudnak el valós ki­adásaikból, amennyit nem szé­gyellnek. Köszönhetően pél­dául a kampánykiadások ér­telmeden korlátozásának. Mégis, ha a jelenlegi kampány egyik központi témája a transzparens gazdálkodás, a nyitottság és a korrupció meg a klientelizmus visszaszorítása, akkor legalábbis nevetséges­nek hat, ha valaki ostobának nézi a választóit. Az alulárazott szolgáltatá­sokra hivatalosan lehet indokot találni: kölcsönösen előnyös csereügyletek, a város és a falu vezetésével összehozott meg­egyezések, csoportos kedvez­mények, baráti szívességek. Mégis egyenesen szürreálisnak tűnik például, hogy a Hídnak - ha hihetünk a központi adatok­nak - tokkal-vonóval kinyom­tatni és hónapokig az utcákon tartani az óriásplakátokat nem került többe nyolcvanezer eu- rónál. A kis plakátokat és szóró­lapokat négyezer euróból hoz­ták ki. Ennyi erővel a szlovák or- szágimázsközpontnak csak annyit kéne tennie, hogy felve­szi a kapcsolatot a Híddal. Szlo­vákiáról szóló propagandapla­kátokkal lehetne elárasztani Európát, csak úgy özönlenének a befektetők - mondjuk száz­ezer euró befektetésével. A végére marad a rendez­vényszervezés, az adatokból ugyanis kitűnik, hogy a jövő gazdaságitárca-vezetői csillog­tatják a tehetségüket a Hídnál. A párt 36 ezer eurót költött a közönségtalálkozóira és zenés rendezvényeire február kilen­cedikéig, amiben az a szép, hogy a jobbára Tolvai Renátá­val, Lagzi Lajcsival, a köztudot­tan nagyon drága Irigy Hónalj­miriggyel, Fenyő Miklóssal hir­detett rendezvényekből tartot­tak összesen hatvanhetet. Egy darab rendezvény hangosítás­sal, épületbérléssel, művészi gázsival nem egész hatszáz eu­ró. Ennél jobb érv tényleg nem kell amellett, hogy a párt vezes­se a gazdasági tárcát, és húzza ki Szlovákiát a bajból. Gondol­junk csak bele, mire lenne pénz tizenegy milliárd euróból, ha egy efféle kampányt ki lehet hozni 276 256 euróból és 42 centből! KOMMENTÁR Ki marad a pályán? NAGYANDRÁS Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai a föld­be döngölték a szlovákjobboldal 2010-es veze­tő pártjait. Leginkább az SDKÚ, de az SaS is óri­ásit bukott minden felmérés szerint a két évvel ezelőtt elért eredményéhez képest, és a válasz­tásokig akár még folytatódhat a lejtmenet. Az SDKÚ törzsszavazóinak nagy része annyira csalódott, hogy nemcsak saját pártját képes otthagyni, ha­nem választások sem érdeklik. A jobboldal kilencvenes évek óta vezéralakjának tartott Mikuláš Dzurinda ahogy felemel­te, úgy fogja valószínűleg a mélybe húzni saját gyermekét, az SDKÜ-t. Hiába voltak reformtervek, valójában soha nem si­került megújítani a pártot, s hiába tartják a legdemokratiku- sabbnak a párt belső választási rendszerét, a kétszeres volt kormányfőt soha senki nem tudta elmozdítani, s bár Iveta Radičová lett 2010-ben az SDKÚ miniszterelnök-jelöltje, majd kormányfője, Dzurinda hagyta elvérezni. Soha ki nem derül ki a kérdés, hogy ha az SDKÚ legszűkebb vezetésében előre látták volna a Gorilla hatását, vajon hátrább léptek volna-e eggyel, nagyobb teret és hatalmat hagyva a kor­mányfőnek. Kétlem, az SDKÚ minden demokratikus belső mechanizmusa ellenére egyenlő Mikuláš Dzurindával. Ajobboldal másik nagy reménysége, az SaS pár évvel ezelőtt úgy lépett a színre, hogy sokan elhitték, belőlük lehet az új, az igazi liberális párt. Sajnos Szlovákiában a kilencvenes évek eleje óta nem volt olyan politikai csoportosulás, amely nem- csaka nevében, hanem valóban, belülről is a sajátjának val­lotta az igazi liberális értékrendet. Annak nemcsak a gazda­sági részét, mely a deregulált piacról és a minimális államról szól, hanem a liberális témák emberi jogi vetületeivel is. Valószínű, hogy Sulíkék 2010-es eredménye nem azt mutatta, hogy az országban lett volna 12 százalék ízig-vérig liberális szavazó. A párt megpróbált kiállni programpontjai és értékei mellett, de a gazdasági pontokon kívül olyan sok témában nem volt képes markáns egyéniséget felmutatni, így történhe­tett meg, hogy az SaS hátán becipelt Igor Matovič könnyedén vette át Suliktól a rendszer fenegyereke szerepét, mely úgy tűnik, simán hoz 5-6 százalékot, s azt sajnos nem a baloldalról szerzi be. Ha a felmérésekhez hűen alakul a választási ered­mény Szlovákiában, az egész jobboldalt újra kell építeni. A KDH-t ebből a szempontból nem igazi jobboldali párt, ők in­kább keresztény szocialisták. És ennek megfelelően nem okoz nekik gondot a Smerrel való szövetkezés sem. TALLÓZÓ CSEH LAPOK Bíráló hangnemben írt a kettős állampolgárság intéz­ményéről a Lidové noviny cseh konzervatív napilap, míg a Hospodárské noviny politikai és gazdasági lap szerint a ket­tős állampolgárság lehetősé­gének bevezetésével Csehor­szág „nyitottabbá” válik. A ha­tályos szabályozás szerint az a cseh állampolgár, aki felvesz egy másik állampolgárságot, automatikusan elveszíti az eredetit. Ez megváltozna. A jegyzet szerint a kettős állam- polgárság bevezetése elleni érvek, főleg hogy nem lehet lo­jálisnak lenni egyszerre két ál­lamhoz, meggyőzőnek tűn­nek. Ideális, normális esetben ez így is van. Miután azonban „ideális” helyzet nem igen lé­tezik jó, hogy indokolt esetek­ben a kettős állampolgárság felvétele egyszerűbbé válik. „Ez nem jelenti azt, hogy a ket­tős állampolgárságot mint tö­meges jelenséget támogatni kellene. Az állam nem tulajdo­nosa az embereknek, s nincs joga akadályokat gördíteni az elé, ha ők úgy gondolják, hogy máshová tartoznak. Ugyanak­kor egyetlen társadalom sem tud hosszú távon fennmarad­ni, ha tagjainak többsége meg­szűnik azonosulni vele” - véle­kedik a szerző, Martin Weiss. Leszögezi: ezért „egészségte­len jelenség”, ha például a tö- rökelnöknémetországi látoga­tásán az asszimiláció elutasítá­sára hívja fel az ottani törökö­ket, vagy ha a mexikói elnök a mexikói érdekek mentén való szavazásra szólítja fel az ame­rikai mexikóiakat az amerikai választások előtt. „Ha valami­ben az államnak korlátozónak kell lennie, akkor abban, kinek ad állampolgárságot. Az ál­lampolgárságnak kell, hogy ára legyen, és nem túlzás, ha az állam megvizsgálja, hogy a kérvényező mennyire van meggyökerezve. Féltékenyen azon őrködni, hogy az illető­nek ne maradjon más állam- polgársága, nem szükséges” - zárjajegyzetétalap. Ä Hospodárské Noviny sze­rint a „kizárólagos” állampol­gárságot és a hozzá vezető ne­héz utat a kilencvenes évek első felében megalakult új cseh ál­lam a kor szellemében két ok­ból választotta: nem bízott az emigránsokban, s meg akarta akadályozni, hogy a Szlová­kiában született romák „teljes értékű csehek” lehessenek. „Az új elv igazságosabb és nyi­tottabb állammá teszi Csehországot” - állapítja meg Jindŕich Šidlo, a jegyzet szer­zője. (kés)

Next

/
Thumbnails
Contents