Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-18 / 41. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 18. Régiósport 27 Bernáth Ferenc, a triatlonszövetség elnöke: „Ennél sokkal többet nem tudok az asztalra letenni” A mozgalom virul, a vezetőség vitatkozik 2010 novemberében váratlanul lett a Szlovák Triatlonszövetség elnöke. Akkor 5:2 arányban nyert a szavazáson a szövetség főtitkára, Jozef Jurášek ellen. Mit hoztak az eltelt hónapok? Mit sikerült megvalósítania székfoglalójából? Hol tart Szlovákiában a negyedik olimpiájára készülő sportág? Bernáth Ferenc elnök, udvardi vállalkozó válaszolt kérdéseimre. J. MÉSZÁROS KÁROLY Bő egy éve került a szövetség élére. Megszokta már? Másképpen néz azóta a triat- lonra? Nem olyan ez a közeg, mint gondoltam, sokkal keményebb dió. Amit kimondok, azt másképpen értékelik, mint ha klubelnökként tenném ugyanazt. Nehéz úgy irányítani, hogy mindenkinek jó legyen. Egy üzemi konyhához hasonlítanám a helyzetet: főzzön az ember olyat, ami mindenkinek ízleni fog. Hát nem fog, főleg a mostani időszakban, amikor abból indulunk ki, mit tudunk letenni az asztalra, hogy főzzünk. Keveset tudunk letenni, mert tényleg kevés a pénzünk. És az állam nem támogat, a szponzorok pedig megszokták, hogy nem támogatják a triatlont, mert azt az állam támogatja. Családias hangulat kialakítását ígérte székfoglalójában. A felmerült nehézségek ellenére milyen családdá vált a szlovákiai triatlonmozgalom? Ez is két szemszögből közelíthető meg. A nagy triatlonos családról elmondható, hogy nem rosszabb, mint volt, sőt egyértelműen jobb. Mert a hobbitriatlonnal sikerült olyan embereket is beszerveznünk sorainkba, akik tényleg kedvtelésből csinálják, és több a vicc, több a tréfa, s főleg több a barátság és az ismerkedés. Nem csak a sportközpontúság dönt, sokszor nem az a lényeg, hogy ki milyen eredményt ér el, és ez a fontos. Hogy szórakozzunk, beszélgessünk, s emellett éljünk, és hasznosan éljünk. Ez a szemlélet a sok hobbiversenyző megjelenésével a triatlonban most egyértelműen érvényesül. Viszont ami a szövetség vezetőségét illeti, azt kell mondanom, hogy korábban egybe- hangzóbb döntéseket hoztunk. Tehát az elnök és a titkár által irányított kilenctagú társaság nem folytatott olyan vitákat, mint most folytatunk. Ennek elsősorban az az oka, hogy elnökként asztalra tettem olyan problémákat, amelyek azelőtt nem kerültek oda, eltűntek alatta, vagy teljesen a szőnyeg alá voltak söpörve. Próbáltam rendet csinálni. Éppen ezért mondtam a legelején, hogy nem könnyű ez, mert tetteimmel, azzal, hogy ki akarok tenni mindent az asztalra, ami oda való, bizony ellenségeket szerzek, és szereztem is. Mikor elvállaltam az elnöki posztot, megfogadtam, konfliktusokba nagyon nem akarok belemenni, hanem úgy próbáltam volna irányítani a hajót, hogy jól menjen, de konfliktusok nélkül sajnos ez nem megy. Hiába javaslok optimális megoldást, a vezetőség bizonyos részének az úgy nem jó, mert nem a megszokott, kényelmes, előnyös utakat kínálja. Ebből keletkeznek a konfliktusok, melyeket naponta, hetente átélünk, s bizony fékezik a munkánkat. Ismétlem: ez kisebb százalékban van jelen a triatlonmozgalom- ban, a nagy család még nem érzékeli. Arra sikerült odafigyelnem, hogy ez ne szivárogjon ki a vezetőségi gyűléseinkről. Egyelőre még nem is ment ki, de csak idő kérdése, hogy megtörténjen. Mert egyszerűen nem vagyok hajlandó úgy vezetni a triat- lonszövetséget, hogy teljes biztonsággal nem tudom megmondani, mit hogyan teszünk, miközben bizonyos dolgokat el kell tűrnöm, mert a korábbi szokások szerint történnek. Említette már a hobbiversenyzőket, akiknek felkarolását is megígérte. Amit Ud- vardon próbáltak ki korábban, azt akarta szlovákiai viszonylatban is megvalósítani. Meddig jutott e téren? Két és fél éve merült fel először a szervezők fejében, mert az ő érdekük elsősorban, hogy hobbiversenyzőink is legyenek. Minél többen vagyunk, annál jobb a versenyzőnek és a szervezőnek egyaránt, hiszen jobb a hangulat, és ha kész a pálya, akkor száz helyett akár kétszáz vagy négyszáz, esetleg majdnem ötszáz induló is végigmehet rajta, mint tavaly Pozsonyban történt. A fővárosi Riso Varga jött ezzel az ötlettel, van benne biznisz is, de fontosabb az, hogy segíti a mozgalmat, s látványosan megemelte az indulók számát az utóbbi két évben. Bízom benne, hogy ez tovább folytatódik. Még azt kell elérnünk: a hobbitriatlon végeredménye nálunk is ugyanúgy ki legyen értékelve, mint a környező orBemáth Ferenc kupát ad át a sportág hagyományos díjkiosztóján (www.triathlon.sk-felvételek) szágokban, ahol rájöttek arra, ez az út vezet oda, hogy minél többen legyünk. Ami megnöveli annak az esélyét, hogy több versenyző nőjön fel, s akadhat a hobbitriatlonosok között olyan, aki megszereti a sportágat, és hajlandó áldozni is rá valamit. Ebből mi is profitálhatunk ajövőben. Elnöki székbe ülésekor a sportág anyagi bázisának megerősítését is jelezte. A nem éppen sportbarát Szlovákiában és a gazdasági válság kellős közepén sikerült előrelépniük? Azt gondoltam, másképp teremtjük elő az anyagiakat, mint korábban. Sokkal egyszerűbbnek tűnt akkor, mert láttam a hibákat, az eddigi csúcsvezetés mit csinált rosszul. Utólag rájöttem, igaz, nem volt ugyan minden optimális a pénzforrások előteremtésében, de a kialakult helyzet visszafog(ott). Olyan szerencsétlen időben kerültem az elnöki székbe, amikor begyűrűzött hozzánk a gazdasági válság, és ugrásszerűen visszaesett az állam sportra szánt támogatása. Tavaly nem indulhatott képviselőnk valamennyi Eb-n és vb-n, mert nem volt rá pénzünk. A vállalkozói szférából is ilyen-olyan támogatások bejöttek, de annyi nem, hogy Észak-Európába vagy a tengerentúlra tudjuk belőle elküldeni a versenyzőinket. Arra nehéz pénzt előteremteni. E téren továbbra is szkeptikus vagyok. A topon lévők eljutnak versenyekre, számukra azért van pénz. Abban biztos vagyok: idei évi mérlegünket nem állít- jukfel felelőtlenül, és csak annyit fogunk elkölteni, amennyire lesz fedezet. Bernáth Ferenc (jobbról a harmadik) a díjazott veteránok között Milyen 2012 első hónapjaiban a szlovákiai triatlonmozgalom? Ha a többi sportághoz hasonlítom, akkor viszonylag sokan vagyunk. Nyolcszáz a nyilvántartott tagok száma, ebből négyszázan versenyeznek. Világ- és európai viszonylatban virágkorát éli a triat- lon. Nálunk is? A kis államok közé tartozunk. Csehországgal és Magyarországgal összehasonlítva előreléptünk, pedig azelőtt mindkét ország jóval előttünk járt. Az egy-egy versenyen indulók számát tekintve a csehekkel nagyjából egy szinten vagyunk. Magyarországon tíz éve ötször annyian rajtoltak a viadalokon, mint nálunk, most az arány kettő az egyhez. Ebből a szempontból fejlődtünk, éppen annak köszönhetően, hogy mi, szervezők összefogtunk, és színvonalasabb viadalokat rendeztünk. Például kötelezővé tettük a pénzdíjat, amivel szintén nyertünk. A szervezőnek kicsit nehezebb, de a sportág fejlődését szolgálja. Hány évre szól az elnöki megbízatása? Távlatokat is lát maga előtt? Igen. Elnöki megbízatásom idén novemberben lejár. Jelenleg úgy látom, hogy újra nem jelöltetem magamat. Az elnöki megbízatásom időtartama éppen elég volt ahhoz hogy annyit segítsek a triatlonnak, amennyit tudtam. Ennél sokkal többet nem tudok az asztalra letenni, főleg amiatt, hogy ameddig nincs minden rendben előttem, addig nem tudok dolgozni. És ha rendcsinálás közben fékeznek, akkor nem halad előre a triatlon. Nem akarom a sportág színvonalának emelése közben azzal tenni tönkre az egészségemet, hogy szélmalomharcot vívok valakivel. De ez csak jelenleg érvényes. Mert javaslataim és , vízióim vannak, és ha ebben az évben sikerül megvalósítanom ezeket, akkor megváltozhat a helyzet. Abban az esetben támogatottságom is lehetne az újrajelölésemkor. Csak abban vagyok szkeptikus, hogy sikerül-e változtatnom azon, aminek meg kellene változnia. Ultrafutás Bőgi Sándor 60. születésnapjára Köszöntik a spártai hőst ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Csallóköz szívében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hosszútávfutás. Érről győződhettünk meg a megújult szilveszteri futáson is, amikor a városi szabadidőparkban százhetvenheten búcsúztatták futócipőben az óévet. A minap Dunaszerdahely és Győr között maratoni távon zajlott próbafutás, a jövő hét végén pedig egy újabb nagyszabású rendezvényt, huszonnégy órás futást szervez az agilis Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov polgári társulás. A „Fuss velünk...akár 24 órát” nevű erőpróba apropóját a sikeres dunaszerdahelyi vasember, Bőgi Sándor 60. születésnapja szolgáltatta. „A kétszeres spártai hős jubileuma alkalmából invitáljuk örömfutásra a sportág híveit, a mozgás kedvelőit. Sikereire büszkék vagyunk, megérdemli, hogy rendezvénnyel köszöntsük születésnapja alkalmából. Célunk a futás, a sportos életvitel népszerűsítése - tájékoztatott a legfontosabb tudnivalókról Vajas Roland, a szervező klub elnöke. - Bárki indulhat, aki szeretne mozogni, ezért a teljesítendő táv hossza sincs meghatározva. A hobbifutók akár többször is csatlakozhatnak, bármikor abbahagyhatják. Mindenki annyi ideig fut, vagy kocog, ameddig neki jólesik. Természetesen ez lehet akár huszonnégy óra is. A helyszín a DAC-stadion mögötti szabadidőpark, ahol egy körpályát jelölünk ki. Az időmérést kérjük individuálisan megoldani. Az örömfutás rajtjára jövő szombat délben, befejezésére pedig vasárnap 12órakorkerülsor.” Az örömfutás fővédnöke Há- jos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Minden induló emléklapot kap a szervezőktől, akik a frissítőről is gondoskodnak. A rendezők arra kérik azokat, akik a maratont és az ultrafutást szeretnék kipróbálni, hogy részvételüket február 20-ig jelezzék Vajas Rolandnál (tel.: 0918/ 366509). Fontos tudnivaló, hogy mindenki a saját felelősségére vesz részt a megmérettetésen, melyen értesüléseink szerint Bőgi Sándor társaságában több ismert hazai és külföldi ultrafutó is rajthoz áll. (ái) Bőgi Sándor (hátul) a Duna- szerdahely-Győr próbafutáson (Fogas Ferenc felvétele) HIRK0SAR ■ Sakk EXTRALIGA, 7. forduló: Magic Liptov-Košice 5:3; Prievidza-Kežmarok 6:2; Trenčín-Dunajská Streda 5,5:2,5, pontszerzők: Zbynék Hráček, Mészáros Mihály, Erik Pintér, Ján Kubal'a 1 -1, Miroslav Maslík, Karel Malinovský, Andre) Seiler 0,5-0,5, ill. Csonka Attila 1, Petényi Tamás, Peter Švaňa, Takács László 0,5-0,5; Dubnica-Modra 4,5:3,5: Doprastav Bratis- lava-Dunajov5:3; Slovan Bratislava-Cadca 4,5:3,5. 8. forduló: Kežmarok-Magic Liptov 4:4; Košice-Pri- evidza 5,5:2,5; Dunajská Streda-Dubnica 6,5:1,5, dunaszerdahelyi pontszerzők: Bokros Albert, Petényi Tamás, Csonka Attila, Varga Dávid, Martin Bezúch, Takács László 1 -1, Szegi Tamás 0,5; Modra-Trenéín 3,5:4,5; Cadca-Doprastav Bratislava 4:4; Dunajov-Stovan Bratislava 4:4. Az állás: 1. Košice 21,2. Slovan Bratislava 18,3. Čadca 14,4. Trenčín 13,5. Dunajská Streda 12,6. Dunajov 11,7. Liptov 9 (32), 8. Doprastav Bratislava 9 (29), 9. Kežnmarok 8,10. Dubnica 7,11. Prievidzaô (29), 12. Modra 5 (27,5). ■ Ergométer ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, Pozsony - 1000 m, K1, férfiak: 1. Vass Richárd (Šamorin) 4:03,80,.. .3. Radím Kráľ (KKK Komárno) 4:14,00. 200 m, K1. férfiak: 3. Grassl Antal (KKK Komárno) 40,15; juniorok: 2. Linka Tibor 40,42; veteránok: 1. Vass Géza (mindketten Šamorin). HÉTVÉGI FOCIMENETREND A LÉVAI TERÜLETI SZÖVETSÉG II. IFJÚSÁGI TEREMFOCITORNÁJA (lévai sportcsarnok) - szombat, 9.00: Jur nad Hronom-Hontianska Vrbica; 9.20: Rybník-Plášťovce; 9.40: Horné Turovce-Dolný Piai; 10.00: Hronské Kľačany-Kozárovce; 10.20: H. Vrbi- ca-D. Piai: 10.40: Plášfovce-Kozárovce; 11.00: Jur n/Hr.-H. Turovce; 11.40: Rybník-H. Kľačany: 12.00: H. Turovce-H. Vrbica; 12.20: H. Kľačany-Plášfovce; 12.40: D, Pial-Jur n/Hr.; 13.00: Kozárovce-Rybník; 13.20: mérkőzés a 7. helyért; 13.40: elődöntő; 14.00: elődöntő; 14.20: mérkőzés az 5. helyért; 14.40: mérkőzés a 3. helyért; 15.00: döntő, (áb) 7. IFJÚSÁGI TEREMTORNA A GALÁNTAI TERÜLETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT (galántai sportcsarnok) - szombat, 8.00: Veľká Mača-Vá- hovce; 8.20: Abrahám-Topolnica: 8.40: Trstice- Mostová; 9.15: Šintava-Dolná Streda: 9.35: Váhov- ce-Trstice; 10.05: Topolnica-Šintava: 10.25: Veiké Úľany-V. Mača; 10.45: Čierna Voda-Abrahám; 11.05: Trstice-V. Úlany; 11.25: Šintava-Č. Voda; 11.45: Mostová-Váhovce; 12.05: D. Streda-Topoí- nica; 12.25: V, Úíany-Mostová; 12.45: Č. Voda-D. Streda; 13.05: V. Mača-Trstíce; 13.25: Abrahám- Šintava; 13.45: Mostová-V. Mača; 14.05: D. Streda- Abrahám; 14.25: Váhovce-V. Úľany; 14.45: Topoľ- nica-C. Voda; 15.05: elődöntő (A2-B1); 15.25: elődöntő (B2-A1); 15.45: a 3. helyért; 16.05: döntő, (ái) A hónap témája: játékospiac Észrevételek, rövid 10-15 soros érdekességek, sajátosságok, furcsaságok a redakcia@ujszo.com e-mail címre RÉGIÓSPORT megjelöléssel vagy az Új Szó szerkesztősége, Laza- retská 12,814 64 Bratislava levélcímre küldhetők. Elég csak jelentkezni bármilyen régiósportos témafelvetéssel, tippel, ötlettel. A hétvégi és tornaeredményeket iménti e-mail címünkre vagya 0908/794 266-os mobilszámra várjuk. Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal.