Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-18 / 41. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 18. ___________________________________________________Szombati vendég 9 Fekete Zoltán: „Hetente hétszer megy a darab. Szombaton dupla előadás, vasárnap csak egy van, a hétfő szabad. Lélekromboló tud lenni ez a tempó...." Berlin magyar vámpírja nemzetközi csapatban Négy hónapos belgiumi szerződés után Stuttgartba hívták Fekete Zoltánt, a Frenák Pál Társulat karizmatikus táncosát, most pedig Berlinben játszik több szerepet a Polanski- féle Vámpírok báljában. SZABÓ G. LÁSZLÓ Anyagi megfontolásból, még Budapesten lépett be a Pesti Magyar Színház produkciójába, miközben Frenák Pál darabjaiban, az InTimE-ban és a Sevenben táncolt. Akkor figyelt fel rá Cornelius Baltus, a musical koordinátora, s tőle kapta a meghívást Antwerpenbe. Európa több nagyvárosában fut a produkció. Halál- pontosan ugyanaz a rendezés, csak mindenütt az ország nyelvén. Mi kell ahhoz, hogy egy magyar táncos bekerülhessen valamelyik kinti előadásba? Engem Budapesten láttak meg a belgák, s mivel Roman Polanski munkatársának tetszett a munkám, s azt is tudta, hogy minden próbán ott voltam, és rendesen dolgoztam, beajánlott a kintieknek. Az ő szava pedig elég volt ahhoz, hogy meghívjanak. Sok pénzt, elsőre, nem lehet belőle félrerakni, ezt tisztán láttam, de tudtam: ha idegen közegben is helyt állok, bekapcsolódhatok majd másutt is az előadásba. Onnantól kezdve pedig stabil pénzszerzési forrásról beszélhetünk a komoly művészi színvonal mellett. Benne volt a pakliban, hogy ha adódik egy Uyen lehetősége, kiszáll Frenák csapatából, ahol rövid időn belül vezető táncossá vált, és Nelson Reguerával együtt az erős, ugyanakkor érzéki férfiasságot képviselték a színpadon? Ez volt a pakli utolsó lapja. Nem volt több húzás. Abból a pénzből, amit Palinál kerestem, lehetetlen volt talpon maradni. Harminckét évesen nem várhatom el senkitől, hogy anyagilag ott álljon mögöttem, amíg én a művészetnek élek. Én boldogan dolgoztam volna abban a közegben, amelyet Pali biztosított, mert az áll hozzám most is a legközelebb. Az InTimE továbbra is a szívszerelmem. A Vámpírok bálját szimpla pénzkereseti lehetőségként kezeltem Pesten. Azzal párhuzamosan futott a másik életem Palinál. Ha nincs ez a musical, civil állást kellett volna keresnem. Nem szép dolog a művészetet pénzre váltani, de még így is szerencsésnek tartom magam, hiszen továbbra is művészi színvonalon teljesíthetek. Bár hiányzik az itthoni lét, a másfajta impulzusok, a Pali tehetsége, az ő műhelye, a napról napra élés kellemetlen érzésétől azonban jó volt megszabadulni. Nagyon sajnálom, hogy váltanom kellett, de úgy érzem, megtaláltam a helyemet, sőt életem legboldogabb éve van mögöttem. Kérdés, hogy a Vámpírok báljában megéli-e azt a fajta művészi kielégülést, amelyet a Frenák-daraboktól megkapott. Két különböző műfajról beszélünk. A Vámpírok bálja ráadásul nyitott előttem egy új vonalat, ami nagy örömet jelent. Az éneklést. Felemelő érzés újat tanulni, énekórára járni. Profi előadás szereplője vagyok, komoly feladatokkal megbízva. Palinál minden este az lehettem, aki vagyok. Ő is erre, biztatott. „Légy őszinte, add önmagad, belőled jöjjön minden!” Most viszont minden este ugyanazt kell hoznom, nagyon magas színvonalon. Egy sírból előmászó, félelmetes, rothadó vámpír lehetek. Ez is művészi produktum, csak valami egészen mással szórakoztathatom a nézőket, mint Palinál. Már nincsenek lelki problémáim emiatt. Úgy érzem, mindent megtettem, amit egy magyar táncos hazai színpadon megtehet. Jobb körülmények között boldogan folytattam volna az otthoni pályámat. Megbékéltem a megalkuvással. Az volt az én világom, amit Palinál csináltam. Ötven év múlva is azt fogom mondani, hogy Frenák az én igazi és egyetlen mesterem. De amiben most van részem, azt is művészi szinten tudom kezelni. Az InTimE életem legszebb darabja marad, nincs több, nincs szebb, nincs jobb, nincs feljebb. A szakmai boldogságot tehát elértem. Nincs semmiféle hiányérzetem. Belgiumból már egyenes út vezette Németországba? Belgium csak egy hosszabb turnénak tűnt. Akkor még nem tudtam, hogy Palit végleg otthagytam. Nem gondoltam, hogy ebből összejön valami. Úgy terveztem, félreteszem a Belgiumban keresett pénzt, és jövök vissza hozzá. Lesz miből élni, és nyugodtan dolgozom tovább a Frenák-koreográfiákban. 2010 júliusától októberéig tartott Antwerpen, aztán hazajöttem, és tavaly februárban szerződtem Németországba. Felszabadult egy pozíció, és azonnal igent mondtam. Hat hónap után pedig az egész darabot felpakolták, és áttették Stuttgartból Berlinbe. Most ott élek. És második éve ugyanazt az egy figurát játssza? Az elég unalmas lenne. Már az összes táncos és énekes szerepet tudom, bármelyikbe be tudok ugrani. Az ének lett a nagy kihívás. Táncosként bármilyen helyzetet megoldok, az nem jelent gondot. Most már szólóim vannak, németül. Ha fahangom lenne, ez a lehetőség fel sem merült volna. Nem lettem ugyan így sem musicalénekes, de vannak jelenetek, amelyekben már egyedül énekelek. Berlinben ugyanis hiányzott egy főszereplő. Koukol, a fővámpír torz testű, gonosz szolgája. Egy házon belüli válogatás után én kaptam meg a szerepet. Egy hónapig fogászhoz jártam, mert olyan ronda fogsora van ennek a szörnyszülöttnek. Ráadásul nagyon furcsa nyelven beszél, alapvetően ettől olyan ijesztő. Érthetetlenül hörög. Neki megvan a maga története a darabban, mindig egyedül jelenik meg a színen, hogy hol gyertyát, hol friss vért szerezzen a fővámpímak. Ezen kívül még tíz táncos és tíz énekes szerepet is betanultam, sőt a táncos szólista szerepében is közönség elé léphettem már, így bárhol a világon, ahol színre kerül a darab, bármelyik szerepbe beléphetek. Voltaképpen biztosítéka vagyok az előadásnak. Stuttgartban ezért nem is voltam szabadságon. Járt, de nem tudtam kivenni. Kifizették. Stuttgartban egyébként őrületes rajongói köre volt az előadásnak. Szinte minden este ugyanazokat az arcokat láttuk az első sorokban. A művészbejárónál csak félórás autogramosztás után lehetett kijutni. Berlin nagyváros. Ott nincs ez a hatalmas rajongás, de nem is olyan családias a légkör, mint Stuttgartban, ahol még azt is tudták rólunk, hogy hol lakunk, mikor érünk be a színházba, és ki mikor megy haza. E két város közül melyik áll közelebb a szívéhez? Stuttgart ideális hely volt. Európa egyik legzöldebb városa. Berlin nagyon szép város hatalmas nyüzsgéssel, óriási tömeggel, amit nem szeretek. Pezsgő, multikulturális metropolis. Stuttgartban kiültem az erkélyre, és ott volt az erdő, a hegyoldal három és fél kilométerre a színháztól. Berlinben korántsem ilyen idilli a kép, egymillió hajléktalan van a városban. Visszatérve az előadásra: most már három nyelven fújja a dalokat. Nem volt zavaró az átállás? Magyarról flamandra nem, flamandról németre igen. A nyelvbéli hasonlóságok miatt. Be is iratkoztam egy nyelviskolába Berlinben. Őt hónapja reggel nyolctól délután egyig suliban vagyok. Angolul mindenki beszél a társulatban, de ha már ennyi időt töltök német közegben, úgy gondoltam, fektetek bele annyi energiát, hogy letegyem a felsőfokú nyelvvizsgát. Nagyon nagy kitartás kell hozzá, hiszen az esti előadás előtt még bemelegítésre is járok. Ez kell a tánchoz, anélkül nem érezném jól magam a színpadon. Hányszor megy a darab hetente? Hétszer. Szombaton dupla előadás, vasárnap csak egy van, a hétfő szabad. Lélekromboló tud lenni ez a tempó. Van barátom, aki négykézláb mászott ki az előadásból. Én még élvezem, de csak azért, mert több pozícióm is van benne. Minden este más szerepet játszom. A táncos szóló a legnehezebb az összes közül. Az előtt mindig rosszul alszom. Abban a legkönnyebb hibázni. Ott nincs egy pillanat, amikor nem kellene olyan nagyon koncentrálni, Az borzasztó erős fizikai teljesítményt követel. Gyors és nehéz emelések követik egymást, irtóra össze kell szednem magamat. Ezért fontos, hogy meglegyen a napi tréning. Nem kötelező senlti számára, de biztosítják hozzá a balettmestert. Ha nem dolgozol magadon, könnyen ellustulhatsz, és egy nehezebb szóló máris gondot okoz. Stuttgartban egyszer nem volt bemelegítve a combom, és megsérültem. Azóta mindennap másfél órával az előadás előtt Pali zseniális bemelegítő tréningjével hozom formába magam. A musicaltánc és a frenáki tánc két különböző dolog. Nem árt a testének a mindennapi maximalizmusával? Remélem, nem. Csak a szóló veszélyes, a többi tánc fizikailag nem olyan megerőltető. Bármilyen intenzív is, a százszorosát is bármikor elbírnám. S a zene? Nem unja még? Csak annyira, hogy amikor szilveszter táján otthon jártam, szerettem volna találkozni a barátaimmal, akik behívtak a darab próbáira a Pesti Magyar Színházba. Nem tudtam rávenni magam, hogy bemenjek. Azt mondtam: alig egy hetet töltök itthon, s még akkor is ezt a zenét hallgassam? Inkább kint vártam őket egy kávézóban. Olyan táncossal, olyan partnerrel, mint Nelson Reguera, akivel a Frenák-társulatban dolgozott, találkozott Belgiumban vagy Németországban? Technikailag magas szinten lévő, képzett táncosok kint is vannak, de • olyan partnerem, mint Nelson, aligha lesz már. Ezzel tisztában vagyok. Nekem továbbra is ő a táncos példaképem. Nelson megmutatta, mi a fontos. Tőle és Palitól tanultam meg mindent. A legtáncosabb, a legalázatosabb táncos, akit ismerek. Mindig hiányozni fog a vele való munka. Csak azért nem élem meg drámaian Nelson hiányát, mert kint másfajta műfaj részese vagyok. A Vámpírok bálja nem azt várja el tőlem, mint bármelyik Frenák- koreográfia. Palinál ráadásul interakcióink voltak. Míg a produkció megszületett, kölcsönösen hatottunk egymásra. Nemcsak önmagunkért, egymásért is léteztünk. Az InTimE ennek a fajta szoros egymás felé fordulásnak a legszebb darabja. A Vámpírok báljában be kellett állnom több pozícióba. Húsz nap alatt megtanultam a szerepeket, s azóta úgy dolgozom, mint egy tánckapitány. Nelsonnal az évek során fokozatosan ismertük meg egymást, hogy ki mire hogyan reagál. Az teljesen más történet. Kint mindenkivel a színpadon vagy a próbákon találkoztam. Ott még igazi barátságok sem születtek. Hozzáteszem: tizenkilenc országból verbuválódott a csapat, ami viszont jót tesz a nyelvtudásomnak. Tehát mindenki kedves, tiszteljük egymást, de csak munkaközösségről beszélhetünk, még kapcsolatokról sem. Egyetlen szabadnapját, a hétfőt általában milyen programokkal színesíti? Nyelviskola akkor is van, tehát csak a délutánom szabad. Azt a kedvesemmel töltöm, aki kiköltözött hozzám. Az az egy nap mindig a miénk. Ami nagyon érdekel, az a történelem. Főleg a második világháború. Az az őrületes káosz, ami akkor uralkodott Európában és a világban. Németországban ennek most igazán utánanézhetek. Hitler búvóhelye, a haláltáborok, a Reichstag... mindent látni akarok, minden információnak utánajárok. A Berlin alatti csatornarendszerben van egy atombunker. Tízezer ember befogadására alkalmas. Most egy ilyen történelmi túrán szeretnék részt venni.
