Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-02 / 27. szám, csütörtök

16 Utazás ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK A bécsi reptér is rekordot döntött Csúcsévet zárt tavaly a schwechati reptér. Bécs légikikötőjé­ben 2011-ben ugyanis 21 milliónál is több utas fordult meg, 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az európai átlagot - 7 százalék - kissé meghaladó növekedésben a kelet­európai és a tengerentúli járatok játszották a főszerepet. A reptér életében jelentős mérföldkőnek ígérkezik az új termi­nál idei átadása. A Skylink néven futó - és az elmúlt években jelentős belpolitikai botrányokkal terhelt - fejlesztési prog­ram 770 millió euróba került, és a tervek szerint idén június­ban adják át. A többször módosított határidő realitását erősí­ti, hogy a tesztüzemet január elején már megkezdték. Na­ponta 320 utas barátkozhat az új terminállal, s ez a szám áp­rilisig 3000 fölé emelkedik. A 31 új üzlettel és 19 étteremmel ellátott új terminálban 3000 új munkahely létesül még eb­ben az évben. A bécsi reptér vezetői az új épület belépése el­lenére sem túl optimisták az idei forgalmat illetően. A gaz­dasági válság miatt 2012-re maximum 1 százalékos forga­lomemelkedést várnak. Növeli a járatszámot a Finnair 40 százalékkal növeli járatainak számát Budapest és Hel­sinki között a Finnair. A nyári menetrendi időszakban a ta­valyi 10-zel szemben az idén március végétől már heti 14 járatot üzemeltet Helsinki és Budapest között a Finnair lé­gitársaság - közölte Szives Orsolya countrymanager. így a hét minden napján két járat közlekedik az útvonalon, az egyik 11.40-kor, a másik 19.25-kor indul Budapestről. Ajá- ratbővítés révén a magyarországi utasok a New York-i já­ratra is átszállhatnak Helsinkiben, míg az esti gépről Ázsia felé (Szingapúr, Bangkok) tudják kényelmesen folytatni út­jukat. A légitársaság közleménye szerint a Finnair ugyan­akkor a kijevi és a stuttgarti járatát gazdaságossági okok miatt megszünteti. Az újabb járatokkal kényelmesebb lesz az átszállás a Bang­kokba tartó gépekre is (Képarchívum) EasyJet: 9 millió üzleti utas A tavalyi évben 9 millióan választották az easyJetet üzleti út­jukhoz. „Sikerünk titka, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is kiterjedt úthálózatot, sűrű járatot, kiváló utasellátást és kedvező árakat kínálunk” - véli Peter Voets, az easyJet közép-európai regionális marketingvezetője. Az easyJettel Magyarországról az európai üzleti élet fővárosai közül például Londonban és Genfbe juthatnak el közvetlenül az utasok. Megveszi a Turkish Airlines a LOT-ot? Török lapértesülés szerint a Turkish Airlines bejelentette, hogy megvásárolná a LOT lengyel légitársaságot. A Turkish Airlines elnöke, Hamdi Topgu kijelentette, hogy a légitársa­ság előrehaladott tárgyalásokat folytat a LOT lengyel légi- társaság felvásárlásáról a lengyel kormánnyal. Topcu el­mondta, hogy 2011 decemberében találkozott a lengyel gazdasági miniszterrel, Waldemar Pawlakkal, és tárgyaltak a LOT privatizációjáról. Topcu szerint akkor a miniszter fel­tette neki a kérdést: „Szeretnék-e megvásárolni a légitársaságot?” Az elnök most bejelentette, hogy folytatják az eladással kapcsolatos tárgyalásokat. „Piacfelmérésünk azt mutatta, hogy a LOT felvásárlása nyereséges lehetőség lenne számunkra. Reméljük, hogy ez az üzlet mindkét fél részére előnyös lesz majd” - közölte Topcu. (MTI, tpb, szí) Éjszaka Nádorban. A tervezettnél hamarabb debütál a Germanwings marokkói járata. A német légitársaság nemrég jelentette be, hogy a Marokkó északkeleti részén, közvetlenül a Földközi-tengernél fekvő Nádor 2012. május 25-től szerepel idei nyári menetrendjé­ben. A diszkont légitársaság azonban a kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel már március 30-án elindítja járatait: kezdetben pén­tekenként, majd május 25-től péntekenként és keddenként szállítja az utasokat a marokkói városba. Nádor igen közkedvelt város Marokkóban, lakosainak száma dinamikusan növekszik, és az ország egyik központja. Jellegzetes természeti szépségei között megta­lálható egyebek között a Mar Chica lagúna, melynek nyugati partján Nádor fekszik, illetve a Djebel Sebt és a Djebel Tazoud nevű vulkánok. (Képarchívum) Jasná Szlovákia legnagyobb síterepe, kiváló körülményeket kínál a téli sportok kedvelőinek Szlovákia legjobb síközpontja Az elmúlt években ren­geteget fejlődött az Ala- csony-Tátra és Szlovákia legnagyobb síközpontja, Jasná, azaz a Chopok északi oldala. Ahogy minden évben, az idei téli idényben is számos újdonság várja a vendé­geket! AJÁNLÓ Jasná Szlovákia legnagyobb síterepeként kiváló körülmé­nyeket kínál a téli sportok ked­velőinek. A Chopok északi és déli részén szórakozás és pihe­nés végtelen lehetősége várja az érdeklődőket összesen 36 km hosszú lesiklópályán. A fel­vonók óránként majdnem 25 000 személyt száUítanak a hegy tetejére. A modern hóá- gyúrendszer 20 km-nyi pályát lát el hóval 5 hónapon keresz­tül. A freeride szerelmesei az Otupno Snowparkban űzhetik kedvenc sportjukat. Este kivi­lágított pályákon főijük a síelés Jasnán. Az idei szezonban újabb egy kilométernyi hóá- gyúzott pálya nyílt meg a Cho- pokon, bővült a szolgáltatások száma a központban és a kör­nyékén. A felvonóra (mely összeköti a Chopok mindkét oldalát) való hosszú várako­zásnak lassan vége, mivel el­kezdődött a Funitel felvonó építése, mely a 2012/2013-as szezonban köti össze az északi és a déli Chopokot. A Funitel rendszer a világ egyik legmo­dernebb technológiái közé tar­tozik, akkor sem kell leállnia, ha 120 km/órás szél fúj. A Jasná síközpontban több km lesiklópálya található, mely a lejtők széles választékát kí­nálja, a kék (könnyű) pályától kezdve egészen a meredek fe­kete pályáig. A központban minden évben növelik a hóá- gyúzott lesiklópályák számát, így a következő szezonban a hóágyúzott kilométerek száma meghaladja a 20 km-t. A központban közkedveltek a narancssárga plexis felvonók: a nyolcüléses Grand Jet felvonó a Brhliskán, mely egyedülálló a vi­lágon, mint ahogy a narancssár­ga buborékos felvonó is a Zah- radkákon. A gyermekek a Biela Púťnál lévő 4000 m2-en elterülő Maxilandnak örülhetnek, mely egyike a legnagyobb téli gyer­mekközpontoknak Szlovákiá­ban, ideális hely a síelni, snow- boardozni tanuló kicsiknek. A Maxiland animációs program­mal is várja őket: a „Piroska tanösvény” és a Maxiland dance is szórakoztatja a legkisebbeket. A szülők nyugodt szívvel rábíz­hatják gyermekeiket a képzett síoktatókra, miközben maguk is élvezhetik a lesiklást a sípályá­kon, vagy a Biela Pút’on levő központban meglátogathatják a sportboltokat, a síkölcsönzőt, az infócentrumot, beülhetnek az Aprés ski bárba vagy figyelhetik gyermekeiket a Happy END le- siklópályáról. A Music Club Happy END napközben étteremként műkö­dik. Az esti órákban a hely aprés ski clubbá és diszkóvá változik, főként azokat várva, akik a síelés után szórakozni szeretnének, kiváló zene és kellemes vacsora mellett. A hely befogadóképes­sége 800 fő. Aki esténként inkább gasztro­nómia élményt keres a hegyek­ben, annak lehetősége nyílik egy élményvacsorára a Von Roll étte­remben, 1670 méteres tenger­szintfelettimagasságban. Snskola és síóvoda, síkölcsön- zőés szerviz: ezekmind a szolgál­tatások színvonalát növelik. A sí­elők reggelenként a sítárolóból és a csomagmegőrzőből vehetik ki felszerelésüket. A felvonók állo­másainál lévő kölcsönzők teljes felszereléssel várják a síelőket és asnowboardosokat. Közvetlenül a lesiklópályá- kon 2 hegyi étterem várja a síe­lőket gyönyörű kilátással, egy étterem terasszal és éjszakai diszkóval, 4 aprés ski bár kiváló zenével, egy snack bár, valamint a Von Roll a'la carte étterem. Aktuális hóviszonyokat, nyit­va tartást, árjegyzékeket, ked­vezményeket, last minute aján­latokat és még sok mást a www.jasna.sk oldalon találnak az érdeklődők, (so) A Jasná síközpontban több kilomker hosszú lesiklópálya található a kék (könnyű) pályától egészen a meredek feketéig (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents