Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-15 / 38. szám, szerda

16 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 15. www.ujszo.com Minden harmadik európai vett új telefont Dráguló okostelefonok MTl-HÍR Egyre inkább kiszorítják az okostelefonok a hagyományos mobil készülékeket. A GfK pi­ackutató intézet hétfőn publi­kált adatai szerint a tavaly el­adott készülékek több mint 30 százaléka okostelefon volt, sőt decemberben az arány közel 50 százalékot tett ki. Az okostelefonok elterjedé­sével párhuzamosan emel­kednek az árak is: az európai­ak tavaly átlagosan 200 eurót fizettek egy okostelefonért, nyolc százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly Európában összesen 258 millió mobilkészülék ta­lált gazdára, három százalék­kal több, mint 2010-ben. Tisztán statisztikai alapon ez azt jelenti, hogy minden harmadik európai vett magá­nak új telefont. Most a Samsungot és a Motorolát támadja Tovább perel az Apple ÖSSZEFOGLALÓ Még messze nincs vége az okostelefon-gyártók közti sza­badalomháborúnak, az Apple' most két új keresetet nyújtott be, az egyiket a Samsung, a másikat a Motorola ellen. A Samsungot most éppen a he­lyesírás-ellenőrzés és a auto­matikusjavítás miatt perli Kali­forniában. A cég a San Jose-i bírósá­gon adta be a keresetet a 8,074,172 és 8,086,604 sza­badalmakkal kapcsolatban. Az egyik a helyesírással és ja­vítással kapcsolatos szabada­lom, a másik azzal kapcsola­tos, hogy a kezelőfelülettel hogyan lehet kinyeri informá­ciót a számítógépes rendsze­rekből. Az nem egyértelmű, hogy az Apple most éppen melyik terméket támadja, mert a beadványhoz csatolt dokumentumok nem nyüvá- nosak, de egyértelmű, hogy az Apple nem adta fel a Sam­sung elleni totális háborút. A másik pert a Motorola el­len indította az Apple a Qual­comm technológia használata miatt. Egészen pontosan azért perlik a Motorolát, mert az azt állítja, hogy az Apple illegáli­san használja a Qualcomm csipjét. A Motorola ugyanis megpróbálja betiltani a 3G-s Apple termékeket Németor­szágban, az Apple ezzel a per­rel próbál visszavágni, (i) A Samsungot most éppen a helyesírás-ellenőrzés és a automatikus javítás miatt perli az Apple Kaliforniában (Képarchívum) Az Apple a legnagyobb okostelefon-gyártó Apple, Samsung, Nokia... ÖSSZEFOGLALÓ Az okostelefonok továbbra is a legnépszerűbb elektronikai cikkek a piacon. A növekedést segítette, hogy az utolsó ne­gyedben több nagy gyártó is új csúcstelefonokat dobott piacra - ezek közül is az Apple iPhone 4S és a Samsung Galaxy Nexus volt a meghatározó de a 250 dollár alatti androidos okostelefonok egyre nagyobb választéka is tá­mogatta a piac növekedését. Az Apple L28,4 százalékkal növelte piaci részesedését az egy évvel korábbihoz képest, és eh­hez az iPhone 4S sikere kellett. A Samsung eladásai nőttek a leg­jobban tavaly, 275 százalékos volt az emelkedés, a telefon- gyártó pedig átlépte a 36 millió eladott darabot. Piaci részese­désük 22,8 százalékra nőtt. A növekedés egyrészt köszönhető a csúcsmodelleknek, mint a Ga­laxy SII és a Galaxy Nexus, más­részt a tömegtermékeknek, mint a Galaxy Ace és a Galaxy Y. A Nokia volt a tavalyi év legna­gyobb vesztese, piaci részesedése 27,6 százalékról 12,4 százalékra csökkent az okostelefonok pia­cán. Ugyanakkor az idei év valószínűleg jobban alakul, meg­jelentek ugyanis az első window- sos Nokiák, mint a Lumia 7L0 és a Lumia 800 - ez utóbbinak kedve­ző volt a fogadtatása. A másik nagy vesztes a RÍM volt, a Black­berry gyártójánál 11 százalékkal csökkent az eladott telefonok száma. Ráadásul a cégnél nem látszik, hogyan lábalnak ki a baj­ból. A HTC 17,2 százalékkal több mobilt adott el tavaly (8,7 millió­ról 10,2 millióra nőttek az eladá­sok), de piaci részesedése ennek ellenére csökkent 8,5 százalékról 6,5 százalékra, (o) Csökken a penész kialakulásának esélye, ha minden mosás után nyitva hagyjuk az adagolótartály fiókját (Képarchívum) A mosógépnek is kijár a mosás, félévente legalább egyszer végezzünk egy tisztító mosást Hogyan óvhatja meg mosógépét Szinte a leggyakrabban használt háztartási gép, de fel sem tűnik, hacsak ki nem vonja magát a forgalomból. íme pár tipp, melyek segítségével megóvhatja mosógépe állapotát! ÖSSZEFOGLALÓ Amit nagyanyáink még kéz­zel sikáltak, azt ma már korszerű mosógépek segítsé­gével varázsoljuk tisztára - már ha működik a masina. Sokszor ugyanis épp a legrosszabbkor üt be a katasztrófa, amikor épp csak kiugrott a boltba, vagy épp nagyon sok szennyes gyűlt össze, és szüksége lenne a tisz­ta holmikra. A reklámokból ismerős lehet a helyzet: áll a vizes fürdőszoba közepén, kezében a felmosó, és úgy várja a szerelőt, mint a mes­siást. Hosszas könyörgés után ráveszi, hogy még aznap kijöj­jön, majd amikor úgy húsz perc bütykölés után fizetésre kerül a sor, megfogadja, hogy ezentúl vigyáz egyetlen igaz barátnőjé­re, és többet nem hagyja magára a bajban: lelkesen gondját viseli. 1. A mosógépnek is kijár a mosás! Félévente legalább egy­szer csináljon egy tisztító mo­sást. Töltsön 1 liter ecetet a mosógép adagolójába, és indít­son el egy minimum 90 °C-os programot, természetesen ru­ha nélkül. Amikor a gép már felmelegítette a vizet, állítsa meg, és hagyja egy órát dol­gozni az ecetet. Kiváló vízkőol- dó hatásának köszönhetően a mosógép dobja is csillogni fog - kívül-belül. Ha irtózik az ecet szagától, egy sima mosószeres mosás is megteszi - szintén ru­hák nélkül. Extra tipp: sokan még az öblítőhöz is adnak ecetet, mert kiválóan megőrzi a ru­hák színét. 2. Mosószer- és öblítőtar­tály-karbantartás. Ha fekete elváltozást lát a mosógép ada­golójában, akkor valószínűleg fekete penésszel van dolga. Ha magas hőfokon elindít egy hipós, fertőtlenítőszeres mo­sást, akkor könnyen megsza­badulhat ettől a kellemetlen betolakodótól. Sok mosógép­nek már kivehető az öblítőa­dagoló tartálya, így előbb kéz­zel is letisztogathatja a kényes helyeken. Erre a célra használ­jon egy kiszanált fogkefét vagy mosogatószivacsot. Ér­demes figyelnie arra, hogy egy ilyen tisztító jellegű átmosás után csakis fehér ruhákat mosson először, hiszen a hipó foltot ejthet a ruháin. Extra tipp: csökkentheti a pe­nész kialakulásának esélyét, ha minden mosás után nyitva hagy­ja picit az adagolótartály fiókját. 3. A mosóporokban találha­tó foszfát is lerakodhat a gép­ben. Vásárolhat ugyan méreg­drága tisztítószereket (ezek is nagyon jól működnek), de a zsíroldó olcsóbb megoldást ajánl. A már ismert módszert vesse be: ruha nélkül indítsa el a programot, majd ha végezett, élvezze a csodás eredményt! 4. A szűrőről se feledkezzen meg! A mosógépnek szűrője is van, amelyben - a tisztítás ju­talmául -r rég elveszett kin­csekre bukkanhat, tehát néha érdemes kitisztítani ezt is: nyissa ki, hagyja, hogy a víz ki­folyjon, majd örüljön a megta­lált fülbevalóknak, gombok­nak és csatoknak. Ha ezt elmu­lasztja, akkor a vízpumpa - és egyben a mosógépe - látja en­nek kárát. (ne) Mosson energiatakarékosán! ♦ Az energiatakarékos program lényege, hogy a mosógép 60 °C-os helyett 40 °C-os vízzel dolgozik, így az energiafogyasz­tásért javarészt felelős vízmelegítést jelentősen csökkentheti. ♦ Azzal, ha teletömi vagy épp fél adag ruhával indítja el a gépet, nem tesz jót sem magának, sem a környezetnek. A túl sok ruha csökkenti a mosóhatást, míg a túl kevés szennyessel vizet és energiát pocsékol. ♦ Ha módjában áll, ne centrifugázza a ruhákat, hanem te­regessen a szabadban. A tiszta holmik tökéletesen megszá­radnak így is - és kevesebb dolga lesz a vasalással, hiszen nem gyúródnék össze a centrifugálás során, (ne) A kedvezőtlen visszhang hatására Szlovákia is felfüggesztette az egyezmény ratifikálását Az Európai Parlament elnöke is bírálta az ACTA-t HÍRÖSSZEFOGLALÓ Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke sem tartja a jelenlegi formájában megfele­lőnek a Hamisítás Elleni Keres­kedelmi Megállapodást, más néven ACTA-t, amelyet legin­kább azért ért számos kritika, mert bírálói szerint bevezetése az internetezők szabadságát sértené. Schulz a német ARD televí­zió egyik műsorában úgy nyi­latkozott, hogyjelenlegi formá­jában nem találja megfelelőnek az ACTA-t - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium. Martin Schulz szerint az ACTA- ban jelenleg nem egyenrangú­an kap helyett a szerzői jog és a személyes szabadságjogok vé­delme. A fizikailag létező ter­mékek, például ruhák vagy gyógyszerek mellett az interne­ten elérhető digitális tartalmak illegális másolását célzó egyezmény elfogadásáról az Európai Parlament várhatóan június folyamán dönt majd. Az elmúlt hétvégén világ­szerte több száz városban tartottak tiltakozást az ACTA ellen. A kedvezőtlen negatív visszhang hatására több or­szág, köztük Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Németország is felfüg­gesztette az egyezmény rati­fikálását. (o)

Next

/
Thumbnails
Contents