Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-14 / 37. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 14. Keddi faggató 9 Milan Lapin: A klímaváltozás nem vaklárma - körülményeit, intő jeleit és kockázati tényezőit az adatok világszerte félreérthetetlenül bizonyítják Ha csak egyetlen Celsiusszal... Meteorológusnak, éghajlatkutatónak lenni meglehetősen komótos, jó foglalkozás. Ha az előrejelzés esetleg nem stimmel, sebaj, az élet - kánikulában vagy zord zimankóban - zajlik tovább. Legalábbis a laikusok észjárása szerint. MIKLÓSI PÉTER Viszont a valóság ennél sokkal komolyabb. Mert az éghajlati rendszer természetes ingadozása a földi élet megjelenése óta nyomon követhető ugyan, ám a klíma változásának a mostanihoz hasonló, az emberi tevékenység révén befolyásolt és az egész Földet érintő sebességére még sohasem volt példa. Amiképp az szintén tagadhatatlan, hogy az utóbbi félszázad környezeti melegedéséért az emberiség üvegházgáz-kibocsátá- sa a felelős, illetve szakértői számítások szerint a földi melegedés csak a mainál 60-80 százalékkal kisebb kibocsátás esetén lenne megállítható. Ezek a puszta és aligha szívderítő tények. S mert ráadásul 2012 rendhagyó tele eleve kíváncsivá is teszi az embert (január végéig úgy tűnt: elmarad idén a tél, februárban viszont nemhogy lazsálhatnak, hanem egyenesen tótágast állnak a gázórák!), az éghajlati rendszer ingásairól, ennek veszélyeiről Milan Lapin professzorral, a meteorológia és klimatológia egyik legjelesebb szlovákiai tudorával beszélgetek. Egyetemi dolgozószobájának asztalán a vezetékes telefonkészülék zöld színű. Elmosolyodik, amikor megjegyzem: ezt, ebben a miliőben, akár szimbólumnak vélhetem. Professzor úr, hogyan lesz egy Serkén született, Rimaszombatban érettségizett legényből nemzetközi hírű kli- matológus? Valójában egyszerűen. Apám a második világháború után Serkén szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott, Feleden faiskolát nyitott. Az államosítást követően is a szakmában maradt. Az ő munkája láttán kezdtem odafigyelni az időjárás sajátosságaira, és még kiskamaszként, 1960. január elsejétől önszorgalomból már én jegyeztem föl - ahogy illik - szigorúan napi háromszori rendszerességgel a saját észleléseimet. Ezt vette észre a tanítóm, akitől a meteorológiáról szóló könyvet kaptam. Innen később már csak egy lépés volt az egyetem, a diplomamunkámat pedig Prágában, az időjárás-előrejelzés matematikai modellezéséről írtam. Pályakezdőként Szlovákiában így én lehettem az első meteorológus, aki az időjárás prognosztizálásának számítógépes módszerét alkalmazta. Földünk klímája manapság sokkal labilisabb, mint ötven vagy akár másfélszáz esztendeje volt? Ahogy mondani szokás, a mi jó öreg sárgolyónk megélt már sok mindent... A napi időjárási helyzetek mért adatai 1775 óta állnak rendelkezésünkre, ezt megelőzően az első meteorológiai állomás 1659-ben Angliában működött. Az egész földkerekségre kiterjedő mérési adataink 1850-től kereshetők vissza. Ezek már precíz információk, amiből az éghajlat ciklikus ingadozásának tényei is kiolvashatók. Természetesen a kutatók az üledék kőzetekből, a jégmezőkből, a gleccserekből millió évekre visszanyúló értesüléseket is nyertek a klímaváltozások jelentősebb korszakairól s jellemzőiről. Összességében elmondható, hogy légköri jelenségként az időjárás mindig is változékony volt. Sőt, a jelennél is fokozottabban. Ugyanakkor a klíma mai értelmezésünk szerinti változásai, azoknak legalább 30 éves időközeit értékelve, lényegesen lassúbbak voltak. Viszont olyan feltűnően gyors ütemű változás, mint amilyennek a huszadik század derekától mi vagyunk a tanúi, az utóbbi tízezer évben nem fordult elő. Ön miként vélekedik a különböző klimatológiai vészhelyzetek próféciáinak forgatókönyveiről? Az efféle szcenáriókra csupán akkor volna szükség, ha a szélsőséges helyzetek kezelése kicsúszna az emberiség kezéből, s képtelenek lennénk úrrá lenni azokon. Én sokkal inkább a megelőzés, az elméletüeg és tudományosan is igazolt, fizikálisán bizonyítható érvelések széles körű ismertetésének híve vagyok. Például arról kell, éspedig hatékony megoldásokat keresve mielőbb nyomatékkai beszélni, hogy az atmoszférában miként fog alakulni az üvegházgázhatás. Hogy mennyire lesz intenzív a Nap kisugárzása, illetve annak következményei miként hatnak majd légkörünkre, milyen lesz a tűzhányók aktivitása, a földkéreg mozgása és a többi hasonló dilemmáról. Van, ami konkrét veszély- forrásként már napjainkban fölmérhető? Főként az üvegházgáz-kibo- csátás mértékét és annak következményeit tudjuk a legpontosabban, legrészletesebben megjósolni. Hiszen ha a jövőben elkönnyelműsködjük annak féken tartását, majd számottevő csökkentését, akkor a Föld légkörének globális hőfoka kérlelhetetlenül emelkedni fog. Beleértve például az éghajlati rendszer hatalmas „akkumulátorait”: az óceánokat, amelyek - egyelőre azok felső rétegeiben - elnyelik a szóban forgó hőtöbblet egy részét. Ám ha a következő évtizedekben ez az óriási víztömeg annak teljes, sok kilométeres mélységében akár csak egyetlen Celsius-fokkal melegedne, az bizony több méterrel megemelné a tengerek és óceánok átlagos szintjét. Ennek gyakorlati következményeit pusztán (Somogyi Tibor felvétele) elgondolni is fenyegető. És ez csupán egy a komoly gondok sokasága közül. Eszerint könyörtelenül itt az ideje a klímavédelmi riasztásnak? Én inkább a higgadt, tárgyilagos jövőbe pillantásra helyezném a hangsúlyt. Egyrészt ugyanis számolnunk kell a természetes klímaváltozással is, ami ősidők óta törvényszerűen sajátja a Földnek, s védtelenek vagyunk ellene. Viszont az ember okozta, mostani éghajlati ingadozás okain és azok pozitív befolyásolhatóságának fontosságán okvetlenül érdemes elgondolkodni. Azon, hogy komfortérzetünk megőrzése mellett, miként csökkenthetjük a környezetszennyezést, környezetünk egyre önzőbb terhelését. Más szavakkal: hogyan tudunk igazodni a 21. század környezetvédelmi kihívásaihoz, újszerű klímafeltételeihez? Ez mindenkinek saját elhatározásán múlik. Ha szabad, saját példámat említem. Otthon hőszigetelést rakattunk a házunkra, a régi ablakokat légmentesen záródókra cseréltük, energiatakarékos villanyégőket, háztartási gáz- és áramfogyasztókat, egykarú csaptelepeket használunk - és miközben folyamatosan emelkedtek az energiaárak, családi számláink zöme az egy évtizede fizetett szinten maradt. Kicsiben az egyén, nagyban és tervszerűen az ország teheti meg ugyanezt. Az emberiségnek egyszerűen döntenie kell, melyik irányba lép! Vállalja-e az adaptálódást, a klímaváltozás tempójának s mértékének céltudatos redukálását? Haj- landó-e jelentős beruházásokat fordítani az átgondolt árvízvédelemre, a szárazságot, az aszályokat, netán a sivatagosodást ellensúlyozó vízbázisok kialakítására, a mezőgazdasági termelés egyre változó éghajlati körülményeinek új módszereket kereső tudomásulvételére. Szavaiból ítélve, ön bizonyosan elégedetlen a 2011-es durbani környezetvédelmi világkonferencián elértekkel. Kétségbevonhatatlanul. Bár tudja, miért van ez így? Mert a világot a politikusok irányítják, akik a megoldások konkrétumai, ületve azok pénzügyi feltételeinek őszinte feltárása helyett, rövid távon ígérgetik a szép holnapokat. Ez így működik mind Szlovákiában, mind a világ bármely más sarkán. És mert ez az utánunk a vízözön, csak most szavazz ránk típusú szemléletmód kevés jóval kecsegtet, jelen helyzetünk -ismeretében már nekünk is, de még inkább a felnövekvő nemzedékeknek kell majd szükségszerűen alkalmazkodniuk klímánk egyre jobban tetten érhető változásához. Tehát a globális felmelegedés fogalma 2012-ben már megkerülhetetlen? Tagadhatatlanul. E tekintetben nincs is miről vitatkozni. Ennek velejárójaként olyan helyzetek is előállhatnak, legalábbis a jövőben, amelyeket az emberiség eleddig még sosem élt meg? Ezt az aggályt a múltba pillantó jövő szemszögéből érdemes felvetni. Tízezer éve ötmillió ember élt a Földön, a mi időszámításunk kezdetén 160 millió. Ötszáz esztendeje félmüliárd volt a földkerekség lakossága, napjainkra viszont elértük a hétmilliárdot! Ebből adódóan manapság gyökeresen eltérőek az életkörülményeink, az élhető világ természetes adottságai. Elég csupán arra gondolni, hogy régente az ember csak ott telepedett le, ahol ehhez kedvező feltételeket talált. Ennek érdekében - például épp a lassú klímaváltozás következtében - szabadon vándorolhatott, bizonyos területeket odahagyva újabbakat hódított meg, mígnem véglegesen letelepedett valahol. Korunkra viszont minden talpalatnyi földet beépítettünk, tömegesen belaktunk, vagy kisajátítottunk a termelés céljaira. Ha most változik meg a Föld bármely pontjának éghajlata, onnan már nincs hová tovább vándorolni. Hacsak klímamenekültként nem, rozzant és zsúfolt bárkákon „költözve” idegen országok idegen közösségeinek befogadó jóindulatában bizakodva... Aki legalább a hírek szintjén követi a világ eseményeit, láthatja, hogy az ilyen vakmerő, nemegyszer emberéleteket is követelő elhatározás végzetes kockázatokkal járhat. Az utóbbi 50-60 esztendőben tapasztalható klímaváltozás okozta szituációkban ezért nem ez a kiút. Hanem mind a lokális, mind a globális együttműködés, az egyeztetés, a megértés, a cselekvő tenniakarás, a tudományos kutatások ajánlásainak körültekintő és rugalmas alkalmazása. így okoskodva a jövő generációi valóban egy újmódi, a múltban sohasem tapasztalt helyzetbe csöppennek. Higgadt érveléséből azt vélem kiérezni, hogy egyelőre nem kell megijednünk, hanem inkább a könnyelmű felelőtlenségünktől kell tartani! Nézze, a meteorológusok, az éghajlatkutatók alapvető dolga, hogy felmérjék a most már tagadhatatlan klímaváltozás mértékét, figyelmeztessenek annak rizikóira, és tudományosan alátámasztott érveikkel adaptációs intézkedéseket szorgalmazzanak. Ugyanakkor nem kevésbé fontos szem előtt tartani, hogy az emberiség egyelőre még képes lassítani a klímaváltozást, kordában tartani a globális felmelegedést. De azt is tudatosítani kell, ha csak tétlenül, a megelőző intézkedéseket ignorálva várjuk a jövőt, és közben növekvő ütemben fokozzuk az üveg- házgáz-kibocsátást, akkor századunk végére a Föld légkörének globális hőfoka maximum 5-6 Celsiusszal is emelkedhet. Kiváltképpen, ha - becslések szerint - akár 17 milliárd is lehet a földkerekség lakosságának száma. Mindennek következményeit bárki önmagában is fölmérheti. Egyébként a globális felmelegedésnek a 21. század végéig becsült mértéke minimálisan 1,5 Celsius lesz, bár ez az érték ma már irreálisnak tűnik. Ugyanis aligha fog csökkenni az emberiség lé- lekszáma, ráadásul szinte biztos, hogy a világ politikusai érdemben nem egyeznek meg az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésén. Vészharangkongatás nélkül, de mégiscsak tárgyilagosan: veszélyben a Föld? Ha így kérdezi, igen. Ám épp így igaz az is, hogy az emberiségnek valóban minden ereje és eszköze megvan ahhoz, hogy ne legyen saját jövőjének megrontója. Amit viszont már a mi nemzedékünk is a saját bőrén tapasztal, az az időjárás bolondozása. Bár ön említette, hogy napi szinten az időjárás a múltban is sűrűn kilengett, de szerintem talán mégsem annyira, mint most: például a melegégövi telet kedvelő darvak ezúttal még január végén is jól érezték magukat mifelénk, viszont február néhány első napja alatt Európában háromszáznál több embert ért fagyhalál! Pedig tényleg nem ritkaság az ilyen hirtelen időjárási fordulat, pusztán az ember emlékezete kurtább a kívántnál. Többnyire a tavalyi dolgokra sem emlékszünk, hát még a régebben történtekre. Mondjuk, ki tartja észben, hogy 1929 februárjában Ógyallán is, Pozsonyban is mínusz 35 fokot mértek, s előtte még félméteres hó is esett. Vagy ki tartja napirenden, hogy 1978 szilveszterén pár óra leforgása alatt kereken harminc fokot zuhant a hőmérséklet. Az időjárás ilyen ugrásszerű átalakulásaira bőven akad példa, csak fel kell ütni a vonatkozó adatokat. Ezeket a kilengéseket, természetesen, az éghajlatkutató is jegyzi, de nem ezeket tartja döntőnek a légkörünkben zajló klímaváltozás megnyilvánulási formáinak és veszélyeinek elemzésekor. Professzor úr, mitől tart legjobban a klimatológus? Az emberi ostobaságtól és a vele párosuló könnyelműségtől. És attól, hogy ez a meggondolatlan felelőtlenség a politika szféráiba is belerágja magát. Ez pedig azért riasztó, mert egyre kevesebben vannak az olyanok, akik felelősségteljesen cselekszenek a tisztségeikben. Félti az unokáit? Bizonyos mértékig igen. Bár bízom benne, hogy kellő ön- gondoskodással megállják helyüket az életben, és elkerülik a csapdahelyzeteket. Emlékszem, még a meteorológiai intézetben az első főnököm íróasztala fölött egy jelszó függött: Aki nem akar, indokokat keres; aki akar, módszereket keres! Nos, a 21. században nekünk is a megoldások módszereit kell keresnünk. És nem az indokokat keresgetni, hogy valamit miért nem lehet.
