Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-10 / 34. szám, péntek

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 10. www.ujszo.com RÖVIDEN Polcokon az anatómia Budapest. A Corvina Kiadó gondozásában újra megjelent Barcsay Jenő Művészeti anatómiája. Az anatómiai atlasz tu­dományos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. A kiadvány első ízben több mint ötven évvel ezelőtt jelent meg, azóta Magyarországon és külföldön egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve lett a művészeti okta­tásnak, hasznos segítője a képzőművészeti alkotómunkának, de élvezettel forgatjáklapjait a szép rajzokkedvelőiis. (ú/juk) Toldi musicalszínpadon Budapest. Szarka Gyula Toldi-lemeze színpadra kerül, musical formájában. A Ghymes együttes Kossuth-díjas tagja sokféle stílust szelídített egymáshoz, a reneszánsz zenétől a „tinódis” énekmondáson át a világzenéig. A Toldit március 23-án mutatják be a RaM Colosseum színpadán Meskó Zsolt rendezésében, Román Sándor koreográfiájával. A címsze­repben György-Rózsa Sándor, illetve Bot Gábor, Toldi György: P. Petőcz András, illetve Derzsi György, Bencét Makrai Pál, a királyt Csengeri Attila alakítja. (MTI/juk) Közös magyar-szlovák örömzenélés Cigányzene pudinggal AJANLO Dunaszerdahely. Holnap az NFG klub vendége a magyaror­szági Dorco zenekar és a Pu­ding Pani Elvisovej basszusgi­tárosa, Viliam Lauko, aki ha nem penget, lemezeket pörget. A Dorco egy autentikus ro- mungro banda a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tömör köz­ségből. Tagjai gitáron, bőgőn, kannán és kanállal játszanak, és szinte mindannyian énekel­nek, vokáloznak. A zenekar két éve alakult egy baráti társaság­ból; felléptek Tomoron és kör­nyékén, de hívták őket nyári fesztiválokra is. Ezek egyikén, a Bánki tó partján, egymásra találtak Viliam Laukóval, a népszerű szlovák Puding Pani Elvisovej (PPE) elektropop ze­nekar basszusgitárosával, aki szabadidejében DJ-zik, sőt producer és remixer is. Stílusát „broken-electro-punk-mutant- disco”-ként határozza meg. A PPE Ďobkanie (Csipkedés) című dalát közösen és sajáto­san feldolgozták - e produkciót Molnár Csaba fiatal rendező örökítette meg. (mv) Molnár Csaba kis- filmjét megnézhetik az ujszo.com-on. A Dorco köztéren (Feigl Edit felvétele) Szépen komponált prózai duetteket, tercetteket hallunk, mindkét nyelvnek saját zenéje van Eggyel kevesebb öngyilkos Kiss Szilvia, Petrik Szilárd, Alma Ďuránová és egy kis olvasnivaló a háttérben (Képarchívum) Egy szlovák író-rendező beleszeretett Márai gon­dolataiba. Olyannyira, hogy tovább is gondolta őket. Az eredményt ma­gyar-szlovák nyelvű szín­mű formájában bocsá­totta közre, A polgári ku­tya nevelése címmel. JUHÁSZ KATALIN Hősies vállalás, mondhat­nánk, de azt is, hogy istenkísér­tés. Mert a szlovák nézőtől ke­vés előzetes tudás várható el az alapanyagra és a főszereplő életrajzára vonatkozóan. Ilyenkor két dolgot csinálhat a rendező. Realista dokumen­tumdrámát, vagy merészen el­emeit színpadi víziót. Silvester Lavrík ez utóbbi lehetőség mel­lett döntött, és jól tette. Gondo­latilag klasszikus, formailag zaklatottan aktuális ez a pro­dukció, zömmel kétnyelvű szí­nészekkel, kevéske nosztalgiá­val és jól elhelyezett célzások­kal. A humort sem felejtette ki belőle Lavrík: helyzetkomikum, gégék, valamint a nyelvi külön­bözőségekből származó humor, amelyet továbbgörgetni kész élvezet, főleg a mindkét nép ál­tal sajátnak tartott ételek és személyiségek síkján. Az elején egy politikus (Gál Tamás) agitál minket félig ma­gyarul, félig szlovákul, hogy szavazzunk rá. Úgy tűnik, semmi keresnivalója a színen, a szervezők kivezetik, hogy kez­dődhessen az előadás. Fények fel, és emberünk megint ott áll. Ekkor jövünk rá, hogy vasúti pá­lyaudvaron vagyunk, sőt már fel is szálltunk a vonatra, ame­lyen fura alakok utaznak Né­metország felé. Köztük ez a bi­zonyos magyar parlamenti képviselő, aki az étkezőkocsi­ban emberére akad egy szlovák zugfilozófus és hazafi szemé­lyében (Vlado Zboroň), aki amúgy jó arc, és még sosem utazott ilyen messzire. Na, most aztán lesz idejük megvitatni a szlovák-magyar kérdést, mert a vonat Kassától pár kilométer­nyire vesztegel a margecanyi aiagútban, amelyet úgy szeret­nek az öngyilkosok (sajnos va­lóban). Játszik még egy hisztis és terhes pincérnő (Tarr Csilla), akitől újdonsült férje (a kalauz, Ludwig Bagin) a megfogant gyermek miatt kissé megijedt. A háttérben pedig ott ül Má­rai Sándor (Petrik Szilárd), az­zal a dekadens arckifejezéssel, amelyet oly jól ismerünk a régi fotókról. Kezében egy tábla: Műemlék/Národná pamiatka. Mellette felesége, Lola múzsa­jelmezben (Kiss Szilvia), óvja, takargatja a nagy embert, ahogy kell. És persze féltékeny. Erre meg is van az oka. Vagy mégsem? Anna, az olvasó (Ale­na Duránová), izgékony, lelkes kékharisnya, szintén beleszeret Máraiba. Lapozgat az életében, falja a gondolatokat, sőt flörtöl vele, és ez bizony hízeleg az író­nak is, a férfinak is. Aki egyéb­ként már halott, de végül is „ha­lott író az, akit nem olvasnak. ” Kapcsolatuk a kultikussá stili­zált időtlenség és a konkrét jelen között szikrázó feszültségtől iz­galmas. Talán van közös múlt­juk is. Talán nincs, de lehetett volna. Petrik Szilárd ideális válasz­tás volt Márai szerepére, mert nem csak eljátssza, hanem való­sággal megtestesíti, sőt a paró­dia is benne van egy kicsit ebben az alakításban. Egyszerre cuda­rul nagy ikon és fájdalmasan emberi példány. A régi polgári idők stiláris affektációjába fúló művésztípus. Mindenestül ar­chaikus figura. Alena Ďuránová pedig mindenestül modem, gesztusrendszere a ma emberéé. Leheletnyi természetellenessé- get csempész a figurába, épp csak annyit, amenyivel elkerüli a realizmust, és egészséges iróni­ával tölti meg a szituációkat. Ama bizonyos polgári kutya ne­velése is új dimenziót kap (ez egyébként egy kézikönyv címe, amelyet Márainak sikerült meg­mentenie lebombázott pesti há­zuk hatalmas könyvtárából), a vezényszavak a szereplők jel­mezének hátára vannak hímez­ve (a szlovák hazafi „Ül!” a kép­viselő „Ugat!”), ez rendkívül szellemes megoldás. Lavrík és szerzőtársa, Anna Vlčková-Strachan nyilván nem azzal az elhatározással láttak munkához, hogy átírják Márait. Sem a szövegét, sem a szellemét nem bántják. Ez az előadás nem az öngerjesztő mámor és a sza­vak szülte izgalom drámája, ha­nem kísérlet az elveszett paradi­csom visszaszerzésére, ahol ma­gyarok és szlovákok kolbászoz- tak békésen együtt, és ahol Szűz Mária akár zsidó is lehetett. Manapság a durva, mellbevá­gó, egyértelmű hatások korát él­jük. Ehhez a darabhoz viszont némi intellektuális érzékeny­ségre is szükség van. Szépen komponált prózai duetteket, tercetteket hallunk, mindkét nyelvnek saját zenéje van. A tör­ténet zakatol a fapados realiz­mustól a költőiség felé. Az érté­kes produkció egyetlen korlátja paradox módon mégis maga a nyelv, legalábbis a szlovákul vagy magyarul nem tudók szá­mára. Néha bizony túl sokat kell olvasniuk a kivetítőről, nincs idő nézni közben, mi történik a színen, és elgondolkodni az olyan groteszk igazságokon, mint például: „Minél több ön­gyilkos, annál kevesebb öngyil­kos.” A fordítás egyébként oda- vissza nagyon jó (Garajszki Margit munkáj a). Nyitva marad a kérdés, mi lesz Máraival. Bár Anna azért odaképzeli az írót a kulturális főváros zászlajára: „Tudni aka­rod, mi történik az én hazám­ban és a te városodban, Sán­dor? Hamarosan a neveddel dí­szített papírpoharakban árul­ják majd a kávét.” A decemberi kassai és a mos­tani pozsonyi bemutatót köve­tően az Európa Kulturális Fővá­rosa Kassa 2013 projekt kere­tében létrejött előadás a kassai Thália Színház repertoárjába kerül, illetve elviszik Buda­pestre, és Pozsonyban sem utoljára láthattuk. Rekordévet zárt a nemzetközi művészeti piac A csúcstartó kínai művész MTl-HÍR Párizs. A válsággal terhes időszak ellenére sikeres, sőt re­kordnak számító évet zárt a nemzetközi művészeti piac 2011-ben. Az artprice.com francia hírportál szerint tavaly 11,5 milliárd dollár forgalmat bonyolított le a piac, így először lépte át a tízmilliárdos határt. Ez 21 százalékos növekedést je­lent a korábbi évhez képest. „A szokatlan növekedés egész év­ben szinte töretlen volt” - mondta el Thierry Ehrmann, az Artprice alapítója. Ez „minden idők legjobb má­sodik féléve” Ehrmann szerint. Kína 2010 után ezúttal is meg­őrizte’csúcspozícióját a piacon: 4,79 milliárd dollárral a piac 41 százalékát birtokolja. A máso­dik helyen az USA szerepel 2,72 milliárd dollárral és 24 százalé­kos részesedéssel. A harmadik hely Nagy-Britanniáé: 2,24 mil­liárd dollárt és 19 százalékot tudhat magáénak a nemzetközi forgalomból. A legjobb „egyéni teljesít­mény” Csi Paj-si (Qi Baishi) kí­nai művész nevéhez fűződik, akinek egyik műve 57,2 millió dollárért cserélt gazdát május­ban. A legeredményesebb árve­rést a New York-i Christie’s auk­ciós házban tartották novem­berben: a kortárs és háború utáni alkotások összesen 271 millió dollárért kerültek kala­pács alá. Magyar játékfilm is versenyben van a február 19-ig tartó Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Tegnap megkezdődött a „medvék vonulása” ŠTEFAN VRAŠT1AK Tizennyolc nagyjátékfilm száll versenybe a ma megkez­dődött 62 Berlinale fődíjáért, az Arany, valamint kategória­díjaiért, az Ezüst Medvékért, melyek sorsáról Mike Leigh el­nökletével nemzetközi zsűri dönt majd. A versenyben ma­gyar film is megméretik: Flieg- auf Benedek Csak a szél című alkotása. Szlovák film nem lesz a versenyben. Viszont a szemle kísérőprogramjaként megren­dezendő Európai Filmvásáron jelen lesz Martin Sulik Cigány című munkája. Az európai fesztiválidényt A zsűri egyes tagjai még csak egymással ismerkednek: báliról Ja­ke Gyllenhaal, Charlotte Gainsbourg és a Medvéket odaítélő testü­let elnöke, Mike Leigh (TASR/AP-felvétel) nyitó Berlinale közel négyszáz mozgóképet kínál majd látoga­tóinak. Talán az egyik legin­kább várt újdonság Angelina Jolié első rendezői munkája, A vér és méz földjén (In the Land of Blood and Honey) című, több mint kétórás délszláv há­borús dráma. A Berlinale nyi­tófilmje valójában búcsú volt: a királyné búcsúja, azaz Benoit Jacquot történelmi drámája, a Les adieux a la reine, melyben Marie Antoinette alakját Diane Kruger formálja meg. Február 18-án a díjkiosztóval véget ér a verseny, a másnap pedig már csak a közönségé lesz, a legjobb filmekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents