Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-07 / 31. szám, kedd
I 1 8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 7. www.ujszo.com Már életében „nemzeti intézmény" lett Charles Dickens 200 A Rankov-műből montázs állt össze, amelynek segítségével megismerjük a hatalom működését Nem lehetett megúszni Kiselőadás a pingpongasztalon (Monozlai Flóra felvétele ÉVFORDULÓ Ma kétszáz éve született Charles Dickens, a 19. századi angol irodalom legkiemelkedőbb alakja. Regényei ma is világszerte ismertek, többet közülük meg is filmesítettes, sőt musical-színpadra is állítottak. Élettörténete nem kevésbé epikus mint regényei. Szegény környezetből származott, tizenkét évesen már dolgoznia kellett, mivel apja adósok börtönébe került. Sok egyéb mellett megpróbálkozott az újságírással is, és kiderült, hogy kitűnő riporter, aki nemcsak gyors és megbízható, hanem éles szemű megfigyelő is, és összetéveszthetetlen humora van. A véletlen folytán a kiadó felkéri egy történet megírására - az eredetileg felkért író meghalt, az illusztrációkat viszont már megrendelték - így születik a Pickwick Klub, az angol irodalom egyik legmulatságosabb regénye. Dickens sikerének titka, hogy hitt az erény győzelmében és a bűn vereségében, mindig az elesettek, a kisemmizettek mellé állt, akik a szívtelen tőkések igája alatt küzdenek. Mai szemmel nézve rövid élet, 58 év adatott meg neki. Tizenkilenc regényt írt, a huszadik befejezetlen maradt. Ó maga a háromkötetes Copperfield Dávidot tartotta fő művének, amely némileg önéletrajz. Ma világszerte irodalmi rendezvényeken, maratoni felolvasásokon adóznak Dickens emlékének, aki már életében „nemzeti intézmény” lett. A brit uralkodóház is megemlékezik a bicentenáriumról. Erzsébet angol királynő nagyszabású fogadást ad a Buckingham palotában, Károly herceg pedig a londoni Dickens Múzeumba, az író egykori lakhelyére látogat, és megkoszorúzza Dickens sírját a Westminster Abbey-ben. (juk) Ezt az előadást pusztán a létrejötte miatt is ünnepelni kell, mert egy olyan szlovák szerző fontos regényének színpadi adaptációja, aki maga is kisebbségi - bolgár származású -, és talán emiatt más kisebbségek, például a szlovákiai magyarok is érdeklik. JUHÁSZ KATALIN Pavol Rankov Történt szeptember elsején (vagy máskor) cmű regényének Peter Pavlač által készített kamaraszínpadi változata a Szlovák Nemzeti Színházban már fut egy ideje, és vendégként az a Gál Tamás is játszik benne, aki a magyar fordítás és előadás kezdeményezője, társrendezője, ötletembere. Helyesen gondolta, hogy ez a történet magyar nézők előtt is működhet. A társulat neve Csallóközi Vándorok (CSAVAR), ezt sem kell magyarázni: ahová meghívják őket, oda mennek. És rögtön jelzem a dél-szlovákiai rendezvényszervezőknek hogy ezt az előadást érdemes meghívni. Nem csak azért, mert a díszlet bármilyen színpadon elfér, a négy szereplő és a két zenész pedig szintén mozgékony konstrukció. Kiss Szilvia, Gál Tamás, Öllé Erik és Olasz István mellett két zenész, Zsapka Attüa és Madarász András, a Kor-Zár együttes tagjai alkotják a hatosfogatot. A darabot a társulat rendezte, megspórolták a díszlettervezőt is, és mindkét bátor döntés jónak bizonyult. Kiderült például, mi mindenre használható egy pingpongasztal. Lehet belőle iskolai tábla, padlástér, városokat, sőt országokat elválasztó fal, napozóágy, íróasztal... Aki nem olvasta a regényt, ezúttal - furcsa mód - lépéselőnyben van, mivel zanzásítva kap egy történetet. A Rankov-műből olyan montázs állt össze, melynek segítségével megsimerhet- jük a hatalom működését, és lemerülhetünk az emberi lélek mélyére is. Ám az előadás után remélhetőleg sokan fogják keresni a regényt, akár magyarul is (Mészáros Tünde fordításában, a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg). Harminc év két felvonás alatt, négy főszereplő életén végigszántva. A lévai strandon kezdünk 1938-ban. Egy magyar, egy cseh és egy zsidó fiú verseng ugyanazért a szlovák lánykáért. Jól megértik egymást ők négyen, előttük az élet, tele vannak tervekkel, és hiszik, hogy senki sem állíthatja meg őket. Áztán ahogy telnek az évek, kiderül, hogy de- hogyisnem. Hogy a történelem, és a mindenkori hatalom úgy pingpongozik velük, mint ők maguk teszik a darab elején. Hogy nem lehetett megúszni. Sem a börtönt, sem a titkosszolgálattal való együttműködést, sem a szocialista agymosást. A bemutatott groteszk léthelyzetek és a roncsöltságában is virulens életanyag jottányit sem avult. Mi több, némi idő távlatából még jobban látszik, hogyan működtek az élet finomra hangolt dramaturgiai csavarjai, és mennyi rezignált, illúziótlan történetfilozófiai prófécia húzódik mega pillanatra hegyezett dialógusokban és konfliktushelyzetekben. Á színészek percenként csillogtathatják meg jellemábrázoló képességüket. Kiss Szilvia érzékenyen, finom eleganciával játssza a kissé megszeppent, de emberi tartását minden körülmények között megőrző Mária alakját, aki a történet során mindhárom férifihoz karnyújtásnyira kerül. A férfi szereplők a mellékszerepelben is brillíroznak, egy pillanat alatt vedlenek át kihallgatótisztből vádlottá, vegyészmérnökből korlátolt és rendszerhű iskolaigazgatóvá, barátból ellenséggé. Természetesen nem arról az elcsépelt közhelyről van szó, hogy bizonyos élethelyzetekben eldönthetetlen, ki az áldozat és ki a hatalomgyakorló, hanem arról a súlyos kérdésről, hogy feldolgozhatóak-e egy közösséget ért történelmi traumák. Az előadásban párhuzamos és egymásra vonatkoztatott, egymást erősítő vagy ellenpontozó sosrtöredékek villannak fel. Mire eljutunk 1968-ba, már mindenki azzal foglalkozik a nézőtéren, ami fontos: a társadalmi viszonyok áttetszőén bonyolult szerkezetével, ahol a tisztánlátás bizonyos fajta önként vállalt vaksággal párosul. Az előadást ennek ellenére egyfajta könyed- ség hatja át, amely nem számol a tények könyörtelen gravitációjával. Úgy nevetünk a „poénokon”, hogy közben sírni, vagy tömi-zúzni is kedvünk lenne. A CSAVAR társulatnak sikerült az a bűvésztrükk, hogy teljesen realista jelenetekben teremtenek totálisan abszurd helyzeteket, megannyi sűrített jellemtanulmány segítségével. Könynyed suhintásokkal vázolnak fel egy hiperbonyolult korszakot, és képesek arra is, hogy hatalmas erejű pillanatokat produkáljanak. A cselekmény hátterében állandóan ott érezzük a kort, a diktatúrából következő fenyegettséget, félelmet, mindazt, ami elveszi az emberek józan eszét, ha szembekerülnek a hatalom megnyilvánulásával. „Háttértudásunknak” köszönhetően még akkor is működik mindez, amikor a színészek a figurákat csupán külsődleges, karikaturisztikus eszközökkel ábrázolják. Hiszen végtére is egy nyelvet beszéltünk mi mindannyian az 1938 és 1968 közötti Csehszlovákiában. A fiatalabbak pedig megismerhetik apáik, nagyapáik történelmét. Nem csupán Léváét, hanem az egész elfuserált térségét. W.P. Frith olajfestménye Dickensről, 1859-ből (Képarchívum) Jan Komasa fiatal lengyel rendező Öngyilkosok szobája című filmje veszélyes virtuális valóságba menekíti hősét a fizikai világ elutasítása elől Őrült átlényegülésbe menekülés Dominik (Jakub Gierszal) még a valós világban, de már „kacérkodik" az öngyilkosok szobájával (Fotó: ASFK) TALLÓS1 BÉLA Erő kell az Öngyilkosok szobája (Sala samobójców) című lengyel filmhez. Fizikai, szellemi és lelki is. Idősebbek valószínűleg nem is igazán tudják megemészteni, a fiatalok, ha nem is természetesnek (mert ezt azért nem lehet természetesnek venni), de közelebb állónak érzik majd a vásznon lepergő valóságot. Olyannak, ami az ő világuknak, ha nem is ilyen extrém formában, de valamelyest a része lehet. A virtuális és a fizikai világok kapcsolódásáról szól a film egyik, „gépi” síkja. Az ilyen, a filmből kitűnő kapcsolódás egy kicsit talán meredek annak, áld nem kötődik annyira az internet világához, aki nem a számítógépes játékok és a virtuális lehetőségek vonzásában érlelődött - tehát az idősebbeknek. Az „emberi” síkja azonban abszolút fogyasztható, bárkinek érthető és átélhető tud lenni. Egy újgazdag család áll a középpontban: apa és anya külön utakon keresi a testi élvezeteket. Gyermekük, a kamasz Dominik, éli a gazdag csemete „mindent szabad”, „mindent megengedhetek magamnak” különc életét. Apja számára ő csupán egy problémaforrás mindennemű tulajdonának leltárában, anyja még tud hozzá érzelmileg kötődni, de számára is elsődleges, hogy minél jobban idomítsa a felső tízezer protokolljához. A fiú azonban nem idomítható, mi több, más, mint a többiek. Egy előkelő parti kellős közepén vágja el az utolsó szálat, amely még összeköti őket: közli a VIP- vendégek előtt, hogy meleg. Az addig is laza, közönyös kapcsolat ettől kezdve még jobban szétesik, egyetlen cél lebeg csupán a szülők előtt: valahogy leplezni az igazságot, Az Öngyilkosok szobája (MS® * című film előzetesét m l megnézhetik az ujszo.com-on. hogy az exkluzív kapcsolataikra Dominik vallomása ne legyen hatással. Dominik addig se élt klasszikusnak nevezhető emberi viszonyban a szülőkkel, ezentúl, a meg nem értéstől és az elutasítástól tartva még kevésbé igyekszik. Ugyanakkor egyre „szorosabb viszonyba” kerül a virtuális világgal. Az öngyilkosok szobájában fedez fel magának egy lányt, akivel megérti magát, s egyre mélyebbre zuhan a nihilbe. Innentől megváltozik a film világa: vegyesen van jelen az animált változattal ábrázolt virtuális világ és Dominik szobája, ahova bezárkózik és elvonul a külvilág elől. Az animált figurák között Dominik egyre dominánsabbá válik. Az átlényegülés, ahogy a bom- ló elméjű fiú kiszakad a valóságból és elveszti lelki-szellemi, végül fizikai önkontrollját is, velőtrázó színészi teljesítmény. Az őrület már-már elviselhetetlen mozis élményét nyújtja a Dominiket megformáló Jakub Gierszal (a teljesítményéért Shooting starként lesz jelenaBerlinalén). Elgondolkodtató a virtuális világnak az ereje, a számítógép képernyőjéről ható öngyilkosok szobája. Az a különleges kísérleti, animált-virtuális filmnyelv, amelyet Jan Komasa fiatal rendező ezzel a munkájával megteremtett, újszerű, de valószerű, és erős koncentrációt igényel. Nézni és elképzelni- elhinni azt, hogy a számítógéppel keltett illúzió ilyen szélsőséges lelkiállapotot, fizikai leépülést váltson ki, mint amit Jan Komasa mutat.
