Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-27 / 22. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 27. www.ujszo.com A szolgáltatások minőségének javítása a cél Újabb pályázati lehetőség Kassa megyében MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Kisebb infrastrukturális fejlesztésekre költhető az a támogatás, melyért március 16-ig lehet pályázni a Terra Incognita dotációs program keretében a Kassa Megyei Önkormányzatnál. Összesen 500 ezer euró áll rendelkezésre, a program célja a szellemi és kulturális értékek támogatása, továbbá a hazai idegenforgalom fejlesztése a három jelentős turistaútvonal - a Gótikus út, a Vas út és a Borút - mentén. Kassa megyei székhelyű és a megyében tevékenykedő jogi és természetes személyek pályázatát várják. A mostani felhívás elsősorban az idegenforgalom fejlesztését tűzte ki céljául. A megyei ön- kormányzat a kulturális, történelmi és természeti kincsek közelében található pihenőhelyek, parkolók, kilátók, stb. rekonstrukcióját támogatná, továbbá a műemlékek közelében található parkok, sétányok, tanulmányi ösvények revitalizá- cióját, a műemlékeken elvégzett apróbb felújítási munkálatokat. Zuzana Bobríková, a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a projektekhez legkevesebb kétezer, legfeljebb pedig 15 ezer euróval járul hozzá az önkormányzat. További feltétel, hogy a projekteknek 2012. október 31-ig meg kell valósulniuk. Minden pályázó önerőből köteles finanszírozni a projekt költségeinek 10 százalékát. A pályázatokat postán kell feladni. További információk a megyei önkormányzat honlapján (www.vucke.sk) találhatóak. 2011-ben 56 új megbetegedést regisztráltak Szifilisz Tőketerebesen TASR-HÍR Tőketerebes. Riasztóan megugrott a szifiliszes esetek száma a kelet-szlovákiai járási székhelyen. A Tőketerebesi Járási • Közegészségügyi Hivatal tiszti főorvosa, Jozef Sládek elmondta, míg 2009-ben csak 5, addig 2010-ben 51, 2011-ben 56 új megbetegedést regisztráltak. „Ez nagyon magas szám, szerintem egyenesen járványról beszélhetünk” - mondta Sládek, kiemelve, 2011-ben összesen 287 új megbetegedést regisztráltak, azaz az összes beteg 20 százaléka éppen a Tőketerebesi járásból származott. A főorvos elmondása szerint az 56 megbetegedésből 9 eset hét falura lokalizálható, 47 pedig a járási központban történt, ebből is 40 egy romatelepen, ahol 3000 embernek van bejelentett lakhelye, de becslések szerint 5000-en is lakhatnak ott, katasztrofális higiéniai, egészségügyi és szociális viszonyok közepette. A telepen sok tizenéves prostituált él, akik terjeszthetik a betegséget. Sládek elmondta, hivatalának kompetenciái ezen a téren csekélyek, ugyanis a nemi és tüdőbetegségeket kivették a közegészségügyi hivatalok kompetenciájából. RENDŐRSÉGI NAPLO A banki alkalmazottat gyanúsítják Pozsony. Hűtlen kezelés miatt tettek vádemelési javaslatot egy banki alkalmazott ellen. Kedden kigyulladt egy bankautomata az egyik pénzintézet malomvölgyi (Mlynská dolina) fiókirodájában. Az első jelentések szerint 77 ezer euró vált a lángok martalékává, ám a rendőrség kiderítette, hogy a pénz a tűz idején már nem volt a berendezésben. A nyomozás jelenlegi állása szerint a pénzt a bank egyik dolgozója, egy 28 éves fővárosi nő vette magához. Eljárás indult ellene, büntetése 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés lehet. (SITA) Ittasan vezettek Nagyszombat. Ittasan ült a munkagép volánjáhozegy helyi férfi Bősön. A rendőrök 1,38 ezreléknyi alkoholszintet mértek a vérében, eljárás indult ellene. Ittas volt az a bősi férfi is, akinek az autóját a dunaszerdahelyi járásbeli Nyáradon állították meg. Három ezreléknyi alkoholszinttel vezetett. (TASR) Nem akarnak több építkezést a Nyugat lakótelepen élők, petícióban tiltakoztak a tervek ellen Lakossági fórum elé viszik az eladott telek ügyét Rimaszombat. Minden további építkezést elleneznek a rimaszombati Nyugat lakótelepen élők, 283-an petícióban tiltakoztak egy korábban eladott telekre tervezett fitneszcentrum építése ellen. A városvezetés kompromisszumos megoldást keres. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Február elsején lakossági fórumon próbálják megoldani a még 2008-ban eladott, azóta gazdát cserélt telekre tervezett sportkomplexum ügyét. A problémával már többször foglalkozott az önkormányzat, máig nem született megoldás. A petíció támogatói szerint elfogadhatatlan egy újabb objektum felépítése a már így is zsúfolt terülten, amikor a mintegy hétezres lélekszámú városrészben nincs elég parkolóhely, zöld terület. A Nyugat lakótelepen még 2008-ban értékesített a korábbi városvezetés egy több mint 400 négyzetméteres közművesített telket, 5,5 eurós négyzetméterenkénti áron. Ezt a területet az első tulajdonosa később jóval drágábban, piaci áron, 55 eurós négyzetméterenkénti áron adta tovább, a jelenlegi tulajdonos pedig építkezni szeretne a telkén, de erre mostanáig nem kapott lehetőséget az önkormányzattól és a városi hivataltól. A tulajdonos érvényesíteni szeretné jogait, a városvezetés a petíciót kezdeményezők véleményét is figyelembe szeretné venni, a képviselők áthidaló megoldást keresnek, de eddig nem sikerült közös nevezőre jutniuk az érdekelt feleknek. Azért hívták össze február elsejére a lakossági fórumot, hogy a találkozón mindegyik érdekelt elmondhassa érveit, ismét egyeztessenek és megpróbáljanak mindenki számára elfogadható megoldást keresni. A petíciót aláíró tiltakozók ragaszkodnak álláspontjukhoz, nem szeretnének újabb beépítést, inkább a parkolóhelyek számának bővítését szorgalmaznák. A telek tulajdonosa korábban azt is felajánlotta, további 200 négyzetméternyi területet megvásárol a várostól 20 eurós négyzetméterenkénti áron, ahol parkolóhelyeket alakítana ki saját költségén. Ezt a javaslatot a képviselők is elfogadhatónak találták, Jozef Simko polgármester azonban ezt a megoldást azért nem támogatta, mert véleménye szerint a további 200 négyzetméternyi telket már a meghatározott piaci áron alul adná el a város, így az üzlet előnytelen lenne Rimaszombatnak. A lakossági fórum eredményét a februári ön- kormányzati ülésen is megtárgyalják. (szász) Ez év derekán kezdődhet, és 2013 áprilisában fejeződhet be a bevásárlóközpont építése Újabb nagyberuházás valósulhat meg Rozsnyón LŐRINCZ ADRIÁN Rozsnyó. Újabb nagyberuházó érkezhet az egykori bányavárosba, a garamszentke- reszti székhelyű Ardis Rt. az előzetes tervek szerint 3,3 millió euróból éjntene bevásárló- központot a Šafárik utcában. A 4680 négyzetméter alapterületű létesítmény a későbbiekben hatvan személyt foglalkoztatna. Az Ardis bevásárlóközpont vegyes áru, így élelmiszerek és illatszerek, valamint háztartási cikkek forgalmazására szakosodott, nagy alapterületen működő üzlet lesz, áll a részvénytársaság által előterjesztett beruházási tervben. A bő négy és fél ezer négyzetméter alap- területű bevásárlóközpontban koncessziós szerződés alapján kisebb üzletek, szolgáltatások is működnének. Az Ardis Rt. már megkezdte az építkezési területen található kisebb telkek felvásárlását; mint írják, a térség alapos revitalizációra szorul. Előbb bontási munkálatokat A város, ahol minden új munkahely számít végeznek, ezt követően, vélhetően ez év júniusában kerülhet sor az építkezés megkezdésére, melynek befejezését 2013 áprilisára tervezik. A bevásárlóközpont térségében 8150 négyzetméteren közel kétszáz gépjármű befogadására alkalmas parkoló is épülne. A részvénytársaság korábban Rimaszombatban, Gyetván, valamint Galgócon valósított meg hasonlóberuházásokat. Legutóbb 2011 novemberében számolhattunk be arról, hogy Rozsnyó térségébe munkahelyek tucatjait jelentő beruházás érkezik - miután a kormány jóváhagyta számára az állami támogatást, a pozsonyivánkai székhelyű Celltex Kft. bejelentette, ez év januárjában megkezdi a rozs- nyói ipari parkban új gyártó- és raktárcsarnoka építését. A társaság összességében mintegy (A szerző felvétele) tízmillió eurót fektet az üzemegység létrehozásába, mely a tervek szerint száz embert foglalkoztat majd. A Rozsnyói járásban a munkanélküliségi ráta 2011 decemberében meghaladta a 28 százalékot; ehhez hasonló, 25 százalék fölötti arányt a tavalyi év utolsó hónapjában országszerte csak a Tőketerebesi, a Rózsahegyi, a Nagyrőcei és a Rimaszombati járás produkált. Nyitrán speciális lámpákat szerelnek a zebrákhoz, a falvakban éjszaka egyáltalán nem világítanak Veszélyesek a kivilágítatlan gyalogátkelők VRABEC MÁRIA Nyitra. December elsejétől január közepéig hét olyan közlekedési baleset történt a Nyit- rai járásban, amelyben zebrán átkelő gyalogosokat ütöttek el. A baleset minden esetben rossz látási körülmények között történt és nagyban hozzájárult az a tény is, hogy a gyalogátjkelők megvilágítása nem elég erős. A járási közlekedésrendészet ezért elrendelte a veszélyes átkelők fokozott megvilágítását, de egyelőre csak ahhoz a zebrához került speciális fényforrás, ahol két hete egy 52 éves asszonyt ütött el egy személyautó. A szóban forgó zebrát ősszel helyezték közelebb a lámpaoszlophoz, de a ködös időben ez sem volt elég. A speciális lámpa sokkal alacsonyabban van, és lehetővé teszi, hogy a sofőrök már az út szélén álló gyalogosokat is észrevegyék. A városházán megtudtuk, még idén több zebrát látnak el ilyen megvilágítással, a költség átjáróként négyezer eu- róra tehető. A legnagyobb forgalmú zebrák mellé korlátokat is szerelnek, hogy az emberek valóban csak a kijelölt helyeken vághassanak át az úton. Az átkelők megfelelő megvilágítására törvény kötelezi az önkormányzatokat, de a falvakban nincsenek kijelölt gyalogátkelők, ráadásul sok önkormányzat takarékosságból éjjel kikapcsolja a közvilágítást. A legtöbb helyen 23 órától hajnali 4-ig, az utolsó busz érkezésétől az első járat indulásáig borul sötétség a falura, legfeljebb szombatonként világítanak egész éjjel. A járási közlekedésrendészet adatai szerint az Ara- nyosmaróti járásban 21, a Nyit- rai járásban hét községben szünetel éjszaka a közvilágítás - köztük Béden (Bádice), Szala- kúszon (Podhorany), Kis- és Nagyhinden (Maié Chyndice, Veľké Chyndice), valamint Nagycéténybenis. Bár a polgármestereket a közlekedésrendészet levélben figyelmeztette a sötétség miatti fokozott balesetveszélyre, azok azzal érvelnek, hogy ott spórolnak, ahol tudnak. Nagyhind polgármestere, Farkas Csaba közlése szerint a 312 lelket számláló falunak egyszerűen nincs pénze arra, hogy egész éjszaka világítsanak, így is 250 eurót fizetnek havonta. A nagyobb községekben még magasabb a villanyszámla, és kijelölt gyalogátkelő egyikben sincs. Mivel a hatóságok nem tudják az önkormányzatokat kényszeríteni, hogy éjszaka is vüágítsa- nak, a sötét falvakban éjszaka közlekedő gyalogosokat a rendőrség a fényvisszaverő mellényt viselésének fontosságára figyelmezteti.