Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-25 / 20. szám, szerda

14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 25. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Gyakran gon­dolkodóba ejt, mennyire jó, hogy amióta fejünk fölött felderült az Európai Unió mélykék alapon sárga csillagos ege, s leomlottak a határok, mehet minden­ki, amerre lát. Dehogyis sírom én vissza az „átkos” elszigeteltségét; csak éppen mérlegelem, mit tudunk adni magunkból a nagyvi­lágnak - s az eredmény nem mindig szívderítő. Maradjunk csak a horgászat­nál, ami mára a turiszti­kai ágazat egyik komoly mellékágává nőtte ki magát. Az utazási és túraszervező irodák tálcán kínálják a világ legfelkapottabb, vagy éppen legeldugottabb szegleteit a kalandra éhes sporttár­saknak, s tényleg csak pénz kérdése, hogy a viszonylag közeli Montenegróban, Szlo­véniában, Olaszországban, esetleg Norvégiában, Kana­dában vagy Amazonjában áztatjuk-e a kanócot. Ilyen a biznisz, mondhatnánk, ha időről időre nem érkeznének hírek az egykori keleti tömb­ből „szalajtott” sporttársak túlkapásairól. Hogy mást ne említsek: az olasz La Repubblica című napilapban minden horgászidényben visszatérő témaként jelenik meg „a Pó folyóhoz Kelet- Európából érkező kalózok” elleni hadjárat, akik „ipari méretekben termelik ki” a halat, főként a harcsát a folyóból, idehaza értékesítve a zsákmány egy részét. Emlékszem azokra az idők­re, amikor az Ipoly még za- bolázatlan szakasza mentén élő idős ismerősöm - azon kevesek egyike, akik a hor­gászatot, a vizet önmagáért szerették - hónapokat töltött azzal, hogy lépre csalja a falu lúdállományát vészesen tizedelő, embemyi harcsa­matuzsálemet. Nem bosszú­vágyból, nem is a húsa miatt, hanem mert úgy érezhette: horgász-karrierje végén be­szédük van egymással. Szak­zsargonnal élve „kiseggelte” a nagy fogást, több méretes, ámde szaporodóképes harcsát adva vissza közben a folyónak. Miért idézem meg éppen az ő emlékét? Mert ő még tudott távlatokban, hal- és horgász-nemzedékekben gondolkodni. Ahogyan ma már kevesen tudnak. Lőrincz Adrián Szép Ferenc megrögzött Duna-horgász, aki nem cifrázza, mégis arcpirítóan sok halat fog. Igaz, ügyel a részletekre. A Duna szerelmese Szép Ferenc komáromi horgászra egyik barátom hívta fel a figyelmem. Ha eredményes horgászt ke­resel, nála megfelelőbbet aligha találsz, tavalyelőtt például 1200 kiló fölötti fogás szerepelt a fogási naplójában. Felcsigázta az érdeklődésem, így ar­ra járva meglátogattam a sikeres horgászt. KÖVESD1 KÁROLY Mi a titka, hogy valaki ti­zenkét mázsa halat fog egy évben? Helyismeret, vagy ren­geteg etetőanyag kell hozzá? Sokat kell etetni, és gyakran kell horgászni. Azért áll az ud­varon a kis Panda, azzal járok a Dunára, nem a család kocsi­jával. A hal azért csak szétrúgja a zacskót, az etetőanyag is ki­pereg, szétmásznak a nyüvek. Olyan szag van benne, mint egy horgászautóban. Az ezerkétszáz kilóról meg annyit, hogy ha ezt elosztja százhússzal, akkor az csak napi tíz kiló. A tavalyi fogás ennek a fele volt, s tegyem hoz­zá: csak a megengedett mennyi­séget hozom haza. Szerencsés ember, aki eny- nyit horgászhat, vagy boldog nyugdíjas. 1999-ben mentem nyugdíjba a pénzügyőröktől. Pár évet még dolgoztam, de miután bekeve­redtünk az unióba, megszűntek a spedíciós állások, szabad let­tem. Most az unokákat pátyol- gatom, főzök, és horgászok. Van ugye sokféle, drágábbnál drágább, de ő itt él Gönyüben, s ő tudja, hogy a Dunának ezen a szakaszán mi a jó. És hát az élőanyag a lelke az egésznek, a csonti. Milyen szereléket használ? Műidig feederbottal hor­gászok, s hozzá a legegysze­rűbb szerelékkel. Van ugye a gubancgátló, amely valójában gubancokozó. Amit én szeretek: etetőkosár a főzsinóron (műidig 0,22-es), alatta egy gyöngyöcske meg egy forgó, ahhoz jön az élő­ké. Semmi egyéb. Ez legfeljebb akkor gubancolódik, ha fonott az élőké, mert a csonticsokor propellerként viselkedik. Ezért ilyet nem használok. Mi a harmadik titok? Talán a leglényegesebb: rá kell jönni az élőké ideális hosz- szára. Folyóvízen ennél talán nincs lényegesebb. Minimum méteres, méterhuszas élőkét kell használni, hogy a víz sodra szabadon lebegtesse, emelgesse a csalit. Hosszú élőkéből lehet fi­nomabbat is használni, de 0,16- os alá sosem megyek, mert a Du­nán azért bármi jöhet. Ez viszont elég rugalmas a feederboton. A szerelék vége: kicsiny horog, amelyen 2-3 csonti mellett egy polisztirén-golyócska van fel­tűzve. Az etetőanyaghoz jól megszárított agyagos föld kell, amit egy vascsővel jól kisodrok, ehhez megy csonti, egy kis ázta­tott száraz kenyér és maréknyi konzervku­L ­Milyen „műfajban”? Kizárólag békés halra pecá- zok. Míg rakósoztam, mindig betettem egy süllőzőt is, jócskán magam fölé, hogy ne zavarjon, s akkoriban mellékesen meg­fogtam az évi négy-öt süllőt. De a rakósbot úgy igénybe vette a derekam, hogy abba kellett hagyni. Pedig nagyon szerettem. Csukázni sosem jártam, s tavaly egyetlen rablóhalat se fogtam. Csu­pa dévér, máma, jász. 2010- ben húszegynéhány pontyot adott a Duna, igaz, nem nagyokat, 4,3 kilós volt a csúcs, ak- kor az árvíz sok pontyot hozott le az osztrák meg az itteni halastavakból. korica. A gombócokat kissé meg kell lapogatni, hogy ne gurulja­nak, és rendszeresen csúzlizni. Bárhol működik ez a mód­szer? Nyilván egyebütt is, de én a Dunát ismerem. A Dunában rengeteg hal van, csak meg kell találni. Csallóközaranyosi ba­rátommal, Sanyival járunk hor­gászni, Aranyos és Kolozsnéma közé. Van ott egy sziget, amely­nek a külső és a belső oldalán áll az összefolyó víz, s ahol nem túl gyors, nem túl mély a víz. Csakhát eljár az ember szája, hogy megint fogott két-három, vagy éppen tizenhat mámát. A vége az lett, hogy mindenki rá­szokott, végül már nem fértünk oda. Kénytelenek voltunk két- három barátunkkal megbeszél­ni, hogy délelőtt ők, délután mi leszünk a helyen. Odamegyünk délután, az ott horgászok ép­pen csomagoltak. Fogtak fejen­ként egy-két halat. Leszúrtuk a bottartókat, s még össze sem rakodtam, Sanyi már fárasztot­ta az első mámát. Még láttuk őket felmenni a töltésre, utánuk füttyentettem: nekem is görbül ám a bot! Visszajönnek, kérdik: mit csináltok? Semmit, csak jó helyre dobálunk. Nem húsz méterre kell horgászni, hanem huszonnyolcra, a medertörésre. A sziget mögötti sodrás ugyanis felrakta a kavicsot, s mögötte voltak a mámák, oda kellett do­bálni. Igaz, százhúsz grammos etetőkosárral. Ha meg tudtuk dobni a dombhátat, onnan le­hetett fogni a mámát, s nem ki­csiket, két-három kilósakat. Van egy másik hely is, amit Sanyival felfuttattunk, itt, Keszegfalu­nál. Először két-három már­nát fogtunk naponta, majd egyszer csak beállt a hal az etetésre. Én fogtam 13-at, Sanyi 14-et. Na, erre is rászok­tak az emberek, megint új helyet kellett keresni. Vagyis az etetés mel­lett a további aranyszabály a mederisme­ret... Igen, le kell tapogatni a fe­neket. Mikor rakósoztam, békával mértem a feneket. Kitapo­gattam egy bukka- nót, és eléje etettem. A bukkanó megfogta az etetőanyagot, de a ki­oldódó anyag túlsodródott rajta, oda, ahol a hal volt. Egyszóval első az etetés. A Tímár-féle etetőanyag a kedvencem, abból is a Szuper. Szép dunai máma Legfontosabb az élőké hossza (Fotók: Somogyi Tibor, archív felvétel) Aztán volt egy trükköm: meg­engedtem a szereléket, kissé megrogyott az egész, aztán húz­tam rajta egy nagyot. Na, akkor vágott oda a dévér! A mozgás­ra. A negyedik aranyszabályt se felejtsem el: ez a pontos dobás. Általában kinézek egy szemközti célpontot, vagy alkoholos filccel megjelölöm a zsinórt. Ez végte­lenül fontos. Tóra nem is jár soha? Szezon elején kimegyek a nyitásra, hogy megfogjam a két pontyot, vagy azt se, aztán oda se neki. A folyóvíz az igazi. A tavalyi évre mindenki pa­naszkodik. Hetvenkét mámát fogtam összesen, olyan százhatvan kiló összsúlyban, a többi apró ke­szeg meg dévérek. Ponty egy szál sem. De nem panaszkodom. Csak egy ideje már unom a hal- pucolást, így egyre többet enge­dek vissza. Amit hazahozok, azt megeszi a család, nálunk min­denki szereti a halat. Honnan ered a horgász­szenvedélye? A gyerekkorból. Nagykeszin éltek a nagyszüleim. Tízéves koromban hajnali kettőkor jár­tam nagyapámmal a Dunára. Ő még táplizott; felrakta a biciklire a négy kávát, a főrudat, én meg utána. Kolozsnémához jártunk, akkoriban még két sziget volt ott, ahol ma egy van. A két sziget közt láttam a román és bolgár köteles vontatóhajókat. Aztán a sziget eltűnt, de mostanában kisvíznél előtűnt egy pad; ez volt az egykori sziget, amit elmosott a víz, időközben ugyanis csi­náltak itt három nagy ruganyt. Na, ott is sok halat fogtunk va­lamikor. Hal nélkül a Dunáról még nem jöttem haza, bár a mai állapot csak árnyéka a régi halbőségnek. Egyszer olvastam a magyar szaksajtóban egy cik­ket, amelyben azt írták, hogy a dévér a lassú, mély vizeket ked­veli. De mivel ezt a dévér nem olvassa, a sekély, gyors vizekben is ott tartózkodik. Az aranyosi víz nagyon gyors. Még amikor rakósoztunk, vagy bolognaival horgásztunk, húsz grammos ólom kellett, hogy meg tudjuk tartani az úszót, amikor jött föl a víz, már negyvenes kellett, végül már az úszót is levettük, és negyvenes cseppólommal ko­pogtattuk a feneket. Úgy is jött a hal. A vízállást az öregapámtól tanultam. Ö minden nap figyelte a Petőfi Rádióban a vízállásje­lentést. Amikor úgy látta, hogy fönt Inn-nél pezsdülés van, me­hetett pecázni. Igaz, akkor még nem volt Bős. Bős mekkora zavart okozott? Kevesebb lett a hal, a gát elvágta az utat a hal régi ívó­helyéhez. Most is van, de a negyede-fele a régi bőségnek. Valamikor elég volt két-három kilót, most harmincat kell etetni. HETI TIPP Téli karbantartás gyi eljárással élezik a gyártók, és nincs szükség külön reszel- getni, fenni őket. Egyébként aranyszabály: a horgászfelsze­relést egész évben igyekezzünk karban tartani és óvni a piszok­tól, sérüléstől, s akkor nem lesz szükség beavatlan „barkácso­lásra”. (- kk -) AJÁNLÓ Télen sokan félreteszik a pe- cabotot, és az aktív horgászat helyett a tavaszt tervezgetik. Ilyenkor van idő a horgász- felszerelés karbantartására, a hibák kijavítására. A leggyako­ribb tennivaló a botok és orsók tisztítása, zsinórcsere, vagy aki maga szereti csinálni: úszók, villantok fabrikálása, legyek kötése stb. A botok esetében a legfontosabb, hogy tisztán tart­suk őket. Leggyakrabban elég nedves ronggyal áttörölgetni a bottagokat, a zsinórvezető fü­leket. Vigyázzunk, ne nagyon használjunk vegyszereket, mosószereket, mert több kárt okozhatunk, mint hasznot. Hasonló a helyzet az orsókkal, amelyeket a tavalyi szezon megviselt. Az orsók zsírozása, olajozása otthon is elvégez­hető, de kézügyesség mellett némi szakértelmet is igényel a dolog, ezért jobb, ha ezt is szakemberre bízzuk. A nem megfelelő olaj, zsír használa­ta károsodást okozhat! Télen, tavasz kezdete előtt ajánlatos lecserélni a tavalyi zsinórt, hi­szen az intenzív napsütés, a víz alatti kagylók, akadok elég sok galibát okozhatnak. Aki spó­rolni akar (vagy kénytelen), új zsinór helyett legalább csé­vélje fel fordítva az orsón levő tavalyi zsinórt - bár nem ez a legjobb megoldás. Sokat ol­vasni a szaksajtóban a horgok élesítéséről, fenéséről. Ezzel is ajánlatos óvatosan bánni, hiszen a modem horgokat ve-

Next

/
Thumbnails
Contents