Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-24 / 19. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 24. www.ujszo.com „A színházban különösen hangsúlyos szerepet kap az érzelmek nyelve, így az ember látja, hogy mi az, ami hiteles" Gondolatok emberekről embereknek „A színházban különösen hangsúlyos szerepet kap az érzelmek nyelve" (A szerző felvétele) Két zenekar sikerei Csallóköziek csúcsközeiben Pozsony. Vasárnap éjfélig lehetett szavazni a Radio_Head Awards idei listáján azokra a hazai zenekarokra és előadók­ra, akiket a közönség és a kriti­kusok a legjobbaknak tartanak. A csallóközi magyar zenészek­ből álló Moustache és Gwerko- va debütáló nagylemezei beke­rültek a legjobb ötbe. Mindkét lemez (Moustache: Keep It Growing, Gwerkova: NADA) az Exitab kiadónál látott napvi­lágot. A közönségdíjak közt minden kategóriában (legjobb album/dal/újonc/koncertfellé pő) mindketten jelöltek, rá­adásul az év szerzeményei kö­zül a Gwerkovától három, a Moustache-tól pedig nem ke­vesebb, mint öt szerzeményt is felvettek az úgynevezett hosszú listára. A kritikusok az elmúlt év leg­fontosabb hazai albumai közé sorolták még Andrej Šeban, a Korben Dallas, illetve a Noise- cut új lemezeit. A közönség a Moustache és a Gwerkova mel­lé a Noisecut, az A.M.O és a This is Kevin zenekarok albu­mait szavazta be az első ötbe. Az összesítésben a Moustache, a Gwerkova és a The Uniques kapta a legtöbb jelölést. A két csallóközi banda a legjobb újoncok közé is bekerült. A Radio_Head Awards második szavazóköre február 12-ig tart, a legjobbnak ítélt albumokra, dalokra, újoncokra, koncertfel­lépőkre bárki voksolhat a kö­vetkező internetes honlapon: www.radiohlavy.sk. A kritiku­sok jelöléseitől azonban már senki nem fosztható meg. A Radio_Head Awards 2011 győzteseit a március 4-i díjáta­dón hirdetik ki. (ú/juk) Január 26-án lesz a Thá- lia Színház idei második bemutatója. A társulat ezúttal II. János Pál pá­pa, azaz Karol Wojtyla 1960-ban írt Az arany­műves boltja előtt című oratóriumát viszi szín­padra Joanna Zdrada rendezésében. MARSOVSZKY AA1KLÓS Az 1979-ben született len­gyel rendezőnő eredetileg Wroclawban tanult könyvtár - informatika szakon, majd egy évet Pozsonyban töltött ugyan­ezen a szakon. Ezt követően vál­tott profilt és végezte el a po­zsonyi színművészeti főiskolán a színházrendezői szakot. Meséljen a kezdetekről. Hogyan került Szlovákiába? Úgy éreztem, el kell men­nem Lengyelországból. Szük­ségem volt arra, hogy kicsit tá­volabbról szemléljem szülőha­zámat. Más perspektívából az ember jobban megért bizonyos törvényszerűségeket. És hogy jött a pozsonyi színművészeti főiskola? Régóta foglalkoztatott a rendezés, és akkor úgy érez­tem, eljött a megfelelő pillanat. Lengyelországban később van­nak a felvételi vizsgák, mint itt. Mikor megtudtam, hogy felvet­tek Pozsonyba, már nem is je­lentkeztem oda. Szlovákia számomra multikulturális or­szág. Rengeteg kisebbség él itt, így gyakran előfordul, hogy a szlovák kultúrát is a magyar, osztrák, cseh vagy roma kultú­rán keresztül szemlélem. Para­dox módon több lehetőséget adott számomra az, hogy itt ta­nultam, és megtanultam szlo­vákul is. Dolgoztam szlovákiai színházakban, Csehországban, most pedig magyar közegben. Meglepte a kassai Thália Színház felkérése? Hogyan zajlott ez? Teljesen váratlanul ért Czaj- lik József igazgató megkeresé­se, aki azt mondta, látta a Kas­sai Állami Színházban, Vassily Sigarev általam rendezett Wol- fyrját (Volchok) és szívesen dolgozna velem. Természete­sen meghatározó volt az általa felajánlott Wojtyla-darab is, amivel, megvallom őszintén, akkor találkoztam először. Ta­lán ezért is reagáltam óvato­san. Lengyelországban a kato­licizmusnak nagyon mély, oly­kor kissé dogmatikus gyökerei vannak, ami nem teljesen az én világom, de a szövegben gyönyörű mozzanatokat talál­tam és olyan univerzális igaz­ságokat, amiről úgy gondol­tam, szívesen beszélnék az em­bereknek. Óriási kihívás szá­momra, mert formai szem­pontból nagyon nehéz a szín­padra állítása. További kihívás lehetett az is, hogy az előadás olyan nyelven zajlik majd, amit nem ismer. Bizony. Érdekesen hangzik számomra, és nagyon tetszik a magyar nyelv dallamossá­ga. Kétnyelvű szövegkönyv­vel dolgozunk, így pontosan követni tudom, hogy hol jár­nak a színészek. A színházban különösen hangsúlyos szere­pet kap az érzelmek nyelve, így az ember látja, hogy mi az, ami hiteles. Mi az, ami aktuálissá teszi, vagy teheti ezt a darabot? Ez egy univerzális darab. Az emberről, az emberi kapcsola­tokról, a szeretettől és a csa­ládról szól. Olyan dolgokról, melyekkel nap, mint nap ta­lálkozunk. Ezért is gondolom, hogy az előadás bárkit meg tud szólítani. A zenét a barátja, Krysztof Konieczny szerezte, akivel már többször dolgozott együtt. Van valami visszatérő motívum, vagy minden elő­adásban teljesen más zenei hatásra törekednek? Természetesen minden da­rabnak megvan az egyedisége zenei szempontból is, ráadásul ebben az előadásban a kórus adja meg a keretet, mert a cse­lekmény mozaikokból áll össze. Azért is említettem, hogy formai szempontból ne­héz ez a darab, mert nem ha­gyományos a felépítése. Meg kellett találni a kapcsolódási pontokat, ami ebben az eset­ben a zene. Talán kicsit provokatív, vagy kellemetlen a kérdés, de milyen drámaírónak tartja Karol Wojtylát? Ez egy nagyon jó kérdés. Szakmai szempontokat figye­lembe véve, rengeteg gyönyörű gondolatot találunk ebben a da­rabban, de vannak hiányossá­gai. Úgy éreztem sok minden ismétlődik benne. Eredetileg ugye ez egy oratórium, melynek megvannak a maga törvény- szerűségei. Egyebek mellett az, hogy nem a performatív játszás a rendeltetése. Mi olyasmire tö­rekedtünk, ami lehet, hogy ere­detileg nem így volt gondolva, de nem jelenti azt, hogy ne le­hetne ily módon színpadra vin­ni. Szerintem lehet. Az ered­ményt és a közönség fogadtatá­sát majd meglátjuk. Mit szeretne még elérni a pályán? Vannak darabálmai? Nem érzem szükségét an­nak, hogy valami különleges csúcsokat érjek el. Örülnék, ha olyan emberekkel találkoznék utamon, akik hasonlóan szem­lélik a színházat, mint én, és olyan társulatot alakítanánk ki, melyben együtt tudunk dol­gozni és gondolkodni. Egyelőre jó, hogy mindig másutt kell lennem, más emberekkel, mert rengeteget tanulok, de biztos eljön a pont, amikor már ma­radni akarok majd valahol. Ami a darabokat illeti, nagyon sze­retnék Shakespeare-t rendezni. Remélem, egyszer összejön. A Pozsonyi Magyar Intézetben tartották a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot - gondolatok a szombati szakmai műhelybeszélgetésről Galériáink, művésztelepeink, művészeink bemutatkozása A kétnapos fórum első napján tartott szakmai műhelybeszélgetés résztvevői (Flóra Bertalan felvétele) TALLÓS1 BÉLA Pozsony. Erényeivel, szeplő- ivel, önkritikus felszólalásai­val, közbeszólásaival és hozzá­szólásaival jó volt - és jó volt, hogy volt - a hétvégén megtar­tott első Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórum a Po­zsonyi Magyar Intézetben. Az „első” megjelölés egyben jelzi, hogy valószínű lesz folytatás. A szervezők legalábbis szeret­nék, hiszen előrebocsátották, hogy az első - a most megtar­tott - fórum tapasztalatai alap­ján a találkozásokat rendszere­sítenék a következő években is. Értelme természetesen van (volt ennek a fórumnak) és lesz is, hiszen a rendezvény célul tűzte ki, hogy a szlovákiai ma­gyar képzőművészet képviselői kölcsönösen megismerhessék egymást, ezzel együtt kapcso­latokat teremthessenek. S hogy ennek az ismerkedési gesztus­nak is van jelentősége, az a fó­rum következőképpen megfo­galmazott célkitűzésével ma­gyarázható: „Az utóbbi tíz év új lehetőségeinek és csoportosu­lásainak feltérképezése az al­kotók szempontjából; intéz­mények, galériák, művésztele­pek szervezési programjai. A feltérképezés tekintetbe veszi a szlovákiai magyar képzőmű­vészek működését és prezentá­cióját az országos és nemzet­közi képzőművészeti életben is.” Nos, ebben legfőképpen azért is van ráció, mivel - mi­ként a műhelybeszélgetésen el is hangzott - kb. ehhez „az utóbbi tíz évhez” köthetően fel­nőtt egy új nemzedék, amelyik ezzel a fórummal is keresi az utat az előző nemzedékekhez, ugyanakkor önmagához is. Ismerkedés közben azonban a szkepszis is teret kért magá­nak, mondhatni, abszolút raci­onális megnyilvánulásként, megfogalmazva a kérdést, va­jon megy-e ezzel (a találkozás­sal) előbbre valami. Teljesség­gel helyénvaló, pontos és ki­elégítően elfogadható válasz volt a kételyre - a találkozót nagyvonalúan, megértéssel és elfogadással vezető - Mayer Éva magyarázata, hogy: a ta­lálkozás pillanatai is fontosak, s ezt tudva és elfogadva, már nem volt felesleges megszer­vezni a képzőművészek eme összejövetelét. Az összejövetel, pontosabban az ilyen szakmai műhelybeszélgetés hozadéká- ra - szembehelyezve a szkep­szissel - Kubička Kucsera Klára művészettörténész szavai vüá- gítottak rá kikezdhetetlenül. „Szeretnénk valamilyen közös­séget alkotni, azért vagyunk itt - mondta. - Ahhoz azonban, hogy közösségben létezzünk, némi plusz munkát kell vállalni és végezni az alkotáson túl. Nem lehet csak elvárni, és mindent másra hagyni. Csak arról van értelme értekezni, s azzal kapcsolatban van értelme a tervezésnek, amit mi magunk meg tudunk valósítani. Amihez mi magunk is hozzá tudunk járulni.” Ennek tudatosítása, értel­mezése, továbbvitele az, ami­ért valóban érdemes összejönni és ismerkedni, kapcsolatokat kötni és alakítani. Bemutatni az intézményeinket, a galériá­inkat, művésztelepeket, ame­lyek ezen az első fórumon sorra ismertették tevékenységüket, kiállításaikat és lehetőségeiket. S mutatkozhattak be alkotóte­vékenységükkel egymásnak maguk a művészek is. Első - nem kis - lépésnek most ennyi, ismerkedő, egymáshoz közelí­tő szakmai műhelybeszélgetés. De (mint feljebb jeleztem) a most szerzett tapasztalatok alapján tervezik a folytatást. Hiszen ahogy a szervezők meg­fogalmazták, „téma van bőven, pl. a kortárs művészet új lehe­tőségeinek kutatása és a kom­munikáció, mely a művészet és a közönség, az egyes művészeti ágak és különböző kultúrák között valósul meg”. Arról, hogy a hétvégén megtartott fó­rum szervezői, társszervezői - a Pozsonyi Magyar Intézet, Mayer Éva képzőművész, Kubička Kucsera Klára mű­vészettörténész - nem kis dol­got valósítottak meg, sok min­dent elmondott az is, hogy a szombati napon, úgy monda­nám, az egymás felé való köze­ledés napján, valóban teltház volt az intézet nagytermében. A létjogosultságról önmagában ez sok mindent elmond. A szep- lők és erények meg majd homá- lyosulhatnak és csiszolódhat­nak a folytatásban.

Next

/
Thumbnails
Contents