Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-17 / 13. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 17. Keddi faggató 17 Fibi Sándor: A szülők meggyőzése a mi feladatunk. Nekünk, igazgatóknak, tantestületeknek, civil szerveződéseknek kell okosan együttműködnünk Nem(csak) nyílt nap, nyílt iskola is kell! Mind a hazai magyar pedagógustársadalom, mind a sajtó évek, évtizedek óta hangoztatja: iskoláink olyan többletismeretek, olyan tudás megszerzését teszik lehetővé, amitől bizony elesik az a szlovákiai magyar gyermek, aki a be- íratáskor nem magyar tannyelvű iskolába kerül. MIKLÓSI PÉTER De, a fentiek ellenére, ugyancsak esztendők óta tudjuk, hogy Pozsonytól Tiszacsernyőig a szlovákiai magyar gyermekek mintegy harmada mégsem az anyanyelvén kapja meg alapiskolai ismereteit; más szóval: őket a szüleik szlovák iskolába járatják. Vajon mivel győzhetők hát meg az ingatag, esetleg a szlovákiai magyar oktatásügynek hátat fordító szülők az anyanyelvi, esetünkben tehát a magyar iskola előnyeiről, illetve- például már az óvodáskorban- a nyelvcsere hátulütőiről? Nem kevésbé kulcskérdés az is, az iskolaigazgatók mennyire felelősek azért, hogy a szülő a magyar iskolába írassa be gyermekét? Az iskolában végzett oktatói munka nívója, az intézmény tekintélye mennyiben meghatározója a szülői döntésnek? Az önkormányzatnak van - e szerepe a beiratkozások sikerességében? Iskoláink megküz- denek-e minden egyes diákért, vagy csak kincstári optimizmussal kivárnak, bizakodva a családok döntésében? E sarkalatos kérdések avatott értője Fibi Sándor nyugalmazott, ám mindmáig aktívan tanító pedagógus, a Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók Társulásának 2011 őszén tartott tisztújító közgyűlésén leköszönt elnöke. Korábbi igazgatói arravalósága azonban máig cáfolhatatlan. Most is úgy rendezi, hogy egy, az ő számára különösen kedvelt teremben: a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola csinosan gazdag könyvtárszobájában beszélgessünk. Iskolaválasztás dolgában rengeteget dikciózunk a szülő, egyébként valóban fontos, felelősségéről. Viszont menynyiben tükrözi a tantestület munkáját, annak élén pedig az igazgató tekintélyét, hogy a döntéshelyzetbe került szülők magyar iskolába adják-e csemetéjüket? Ez rendkívül fontos kérdés. Mindig is azt vallottam, hogy az igazgató rátermettségének, személyiségének, egyéniségének az egész iskola mindennapi munkájában tükröződnie kell. Mert nem a diáktoborzás jobbára lózungokká sekélyesedett szlogenjei, hanem az iskola szellemisége, a konkrét eredmények a mérvadóak. Ha az igazgatónak világos koncepciója van, amihez a tanárokat is képes megnyerni, akkor ez az intézmény szakmai nívóján, erre épülő tekintélyén is biztosan megmutatkozik. A szülő ugyanis gondolkodik, és gyermekének a környék legjobb iskoláját fogja keresni. Adott esetben egy-egy kisebb faluból a városba is behozza gyermekét, bár a fordítottjára is van példa, amikor valaki a környező falusi kisiskolában zajló munkát tartja igazán jónak. A szülőnek egyszerűen azt kell éreznie, hogy a legjobb iskolába adta gyermekét. Ön ebben az intézményben tíz évig volt igazgató. Principálisként akadt néha lelkifurdalása? Akadt. Egyrészt a pedagógiában sincs úgy, hogy az oktatást ne lehetne még jobban, sikeresebben végezni. Másrészt pedig olykor-olykor azon aggodalmaskodtam, nehogy valaki a szemünkre vesse, hogy a mi iskolánk a környező községekből elszippantja a diákokat. Mert tény, hogy a közeli településekről sokan hozzánk íratták be a gyerekeiket. Öt-hat év alatt nálunk 380-ról kis híján hatszázra duzzadt a tanulók létszáma. Amikor néha ezen az örömteli, de mégiscsak rendhagyó dilemmán aggályoskodtam, a kollégák akár még szívó- sabb feladatvállalást ígérve nyugtatgattak. Iskolaválasztás szempontjából mit tekinthetünk a szülő legalapvetőbb kötelességének? Hogy egyetlenegy célja legyen: gyermekének a lehető legjobb iskolát választani. És ehhez még kellő időben információkat gyűjteni. Természetesen az anyanyelvi oktatás lehetőségét keresve. Éspedig akkor is, ha arra esetleg csak pár utcával arrább nyílik mód, míg a nem magyar tannyelvű iskola, mondjuk, rögtön a szomszédban van. Ez a közeliség volna az oka annak, hogy a szlovákiai magyar családok gyerekeinek mintegy harmada szlovák iskolába jár? Azt hiszem, ez nem kifejezetten „famíliakényelmi” vagy pedagógiai, hanem inkább szociológiai kérdés. Egyebek mellett azért, mert ezeknek a gyerekeknek jelentős hányada vegyes házasságból származik. Egy további ok lehet, hogy a szülők, a nagyszülők egyikének-másiká- nak emlékeiben, magyarként, visszacsengenek az élet adta keserű tapasztalatok. Amikor például „csak” azért nem engedték feljebb lépni a munkahelyi érvényesülés ranglétráján, mert éppenséggel ő vagy már a gyermeke magyar iskolába járt. Netán Štúr nyelvét nem beszéli olyan fennkölten, mint az az irodalmi nyelv sajátja, amiért olyasvalakitől kap szemrehányást, aki éppenséggel nagy- szombati vagy hegyháti tájszólással povedál... Megeshet, hogy az illető a társadalomnak a kisebbségekkel szembeni totális intoleranciája révén dönt a szlovák iskola mellett. Vagy a család már legalább negyvenöt esztendeje bedőlt annak a hamis és a politikai hatalmak által szajkózott illúziónak, hogy a (Somogyi Tibor felvétele gyerekből csak akkor lesz, lehet Valaki, ha államnyelven tanul. Pályám egyik szomorkás tapasztalata, hogy a szlovákiai magyar polgárok közül sokan máig a zsi- gereikben hordozzák az elmúlt 60-70 esztendő megaláztatásának emlékeit. Legyen az a kitelepítés, a hatalommal való kiegyezés kényszere, a meghajlás beletörődése. Sokunkból hiányzik a csakazértis kiállók elhatározása, gerincessége. Kimondom: számomra ezért vált az utóbbi években már-már formális, kiüresedett lózunggá „A magyar gyereket - magyar iskolába!” jelszó. Ugyanis ennél sokkal több kell. Es ebben van pótolhatatlan szerepe az iskola- igazgatónak, a tantestületnek, a szülőkkel való folyamatos együttműködésnek. Mert fontosnak fontosak a különböző beiratkozási körutak meg az azokhoz kapcsolódó hangzatos rendezvények; de a leglényegesebb, hogy a szülő első kézből s meggyőződéssel tudja: csemetéjét egy jó színvonalú iskola kitűnő pedagógusainak gondjaira bízza. Az évről évre szervezett behatási körutak üzenetei, az ön tapasztalásai szerint, zömmel csupán azokhoz jutnak el, akik egyébként is a magyar iskolába adnák gyermekeiket? Ez szintén jó kérdés. De hadd válaszoljak még gyakorlatiasabb szemszögből: igazgatókként pont azokat kell a magyar oktatásügy számára megnyernünk, akik határozatlanok. A végső döntés pozitív kimenetelében pedig éppen az iskolának van segítő szerepe. Őszintén szólva, engem kiráz a hideg, ha azt hallom valahol, hogy: a szerda délután négytől hatig meghirdetett beíratás előtt két nappal nyílt napot is tartunk. Ebben mi a gubanc? „Csak” annyi, hogy egy iskola ne rendezzen az utolsó pillanatban nyílt napot, hanem legyen az év minden napján nyílt és rendkívül aktív! Több ízben keresse föl az óvodákat, játjon el a szlovák óvodákba is, ha tudja, hogy oda magyar gyerekek is járnak. Rendszeresen szállítson magáról információkat, hívja meg a szülőket, tegye számukra lehetővé, hogy a hét bármelyik napján és annak bármelyik órájában bejöhessenek. Egy szülőnek éreznie kell, hogy a személye fontos az iskolának. Ha a szülői szövetség elnöke, a vezetőség csupán azért vállal tisztséget, mert az ilyennek lennie kell, akkor ez az ügy mit sem ér. Vagy ha a pedagógus képtelen túltenni magát azon, hogy nem az iskola van őérte, hanem ő az iskoláért, akkor még inkább fabatkát sem ér az egész. Az iskola ugyanis a gyerekért épült, ott ő a íegfon- tosabb. Az igazgató és a tantestülete pedig azért van ott, hogy olyan szolgáltatást nyújtson a gyereknek, amire, értelemszerűen, a szülő nem képes. Azt szoktam mondani, ha egy igazgató mindezt nem tudja fölmérni, akkor ne legyen az. Egy igazgató nemcsak a saját iskolájáért, hanem a szűkebb régió magyarságáért is felelős. Sajnos, az iskolák zöme még mindig távol áll az ilyen irányú szemléletváltástól. Országjárásaim során ennél rosszabbakat is hallok. Hogy XY a magyar iskola pedagógusa, de a saját gyermeke, unokája már szlovákba jár! Minden tiszteletem a szabad iskolaválasztásé, de azért vannak határok, amelyeket nem lenne szabad áthágni. Vagytévednék? Ez egy költői kérdés. Én mindig úgy tartottam, hogy egy olyan társadalomban, ahol feje tetején áll az értékrend, ahol rendkívül furcsa kötődések s érdekviszonyok alakultak ki, ott, ha valakinek tanácsos megőriznie a józan eszét és gondolkodását - az a pedagógus. Egyben a munkájával példát kell mutatnia a döntéseikben ingadozóknak. Ezért viszontkérdéssel válaszolok: milyen példát mutat az a pedagógus, aki a saját iskoláját nem becsüli annyira, hogy oda járassa a gyermekét?! Egy település önkormányzatának mennyire van szerepe az iskolai beiratkozások számarányainak alakulásában? A képviselő-testületeknek mindenben szerepük van. Ezért csak koncepciózus és elkötelezett önkormányzatokat tudok elképzelni. Hogy tudják, mit akarnak. Ha viszont inkább piszlicsáré dolgokon megy a vita ahelyett, hogy például egy oktatásügyi stratégia révén 10-15 évre kidolgozott elképzelésük lenne a településük iskolájáról, akkor az ahogy esik, úgy puffan elve érvényesül. Az ilyen hozzáállás elfogadhatatlan számomra. Már bocsánat, de Duna- szerdahelynek szintén van egy olyan dinamikusan fejlődő városrésze, ahol híján a magyar iskola... Amikor tanügyi igazgató voltam itt a járásszékhelyen, két magyar iskolával tudtunk úgy megegyezni, hogy kihelyezett osztályaik voltak a lakótelepeken működő két szlovák iskola épületében. Viszonzásképpen az akkori Hviezdoslav utcai magyar iskolában egy szlovák kihelyezett osztály működött. Később az egyik magyar iskola behozta a tanulóit a saját épületébe, a másik iskola körül pedig sajátos helyzet alakult ki. A szóban forgó szlovák iskola igazgatója, aligha alaptalanul, a nála működő négy magyar osztály részére ellentételezést kért a várostól a közületi számlák kifizetéséhez. Az arányosan kért kompenzáció helyett az a döntés született, hogy ezek az osztályok is jöjjenek vissza eredeti iskolájukba; így a teljes Keleti-lakótelep magyar osztályok nélkül maradt. És bár egy megszűnt óvodai részlegben az osztály- termek kialakításához szükséges pár ezer eurót jelentő beruházással ott újra magyar osztályok nyílhatnának, erre máig sincs a pénz sehol. A helyi politikusok döntései révén ez ilyen „egyszerű”. Igaz is, politika! 1998 és 2006 között, az MKP kormányzati időszakában elmulasztottunk valamit? Semmi mást, csak nyolc évet. Nem születtek meg a szükséges jogi normák, nem törekedtünk arra, hogy legalább az alkalmazott eljárásokban, a módszerekben, a tananyagban, a tankönyvek megválasztásában, a hivatalos szervektől való függés leépítésében, legalábbis saját viszonyaink között, az úgynevezett autonóm iskola építését szorgalmazzuk. Mert egy iskolát nem a minisztérium okospistáinak különféle normái tesznek kitűnővé, vagy az, hogy egy iskolában minden kétnyelvűén megy, hanem hogy talpraesett, értelmes magyar gyerekeket nevelünk, ahogy azt mi látjuk jónak. Szlovákiai magyarokként elég tartás van bennünk oktatásügyünk, iskolahálózatunk fenntarthatósága érdekében? Nagyon tisztelem azokat a szülőket, akik elkötelezettek a hazai magyar oktatásügy iránt. Mert az iskola meggyőzte őket arról, hogy az innen kikerült diákok olyan tudással vannak felvértezve, amellyel bátran versenyre kelhetnek akármelyik más iskolával, s később is bárhol megállják a helyüket. Viszont ha a szülő ezt képtelen megérteni, akkor többnyire önfejű, makacs és elfogult ember. Nem valami ellen, hanem valami iránt elfogult, ezért higgadt érveléssel sem könnyű meggyőzni őt. Persze, nem is lehetetlen. Ön hogy látja a szlovákiai magyar iskolák jövőjét? Én nem is annyira a magyar iskolák jövőjét féltem, mint inkább a népszámlálás adataitól tartok. Emlékszem, 2001-ben mennyire megdöbbentek az illetékesek, és indulatosan keresték, hogy hová tűnt el itt ötvenezer magyar?... Pedig magyarázatképpen nem kellett mást tenni, mint tüzetesebben szemügyre venni az 1991-es, ü- letve az 1981-es népszámlálás precízebben lebontott adatait. Azokból kiderül, hogy harminc éve a 60 éven felüliek korosztályában a magyarok részaránya közel 18 százalék volt, míg a 0-5 évesek körében nem egész öt százalék. Ez a generáció vált felnőtté 2001-re, az ő szüleik, nagyszüleik nemzedéke pedig fokozatosan távozik az élők sorából... Félő, hogy most még kevesebb lesz Szlovákiában a magyar, talán a 9%-ot sem érjük el. A magyar iskoláknak viszont ettől függetlenül annak kell maradniuk, amik eddig is: a tartás és gerinc, a magyar nyelv és kultúra legfontosabb bástyáinak. És a tudás, a szellemiség otthonainak. A szülőknek ezt kell tudniuk. S tudatosítaniuk.
