Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-16 / 12. szám, hétfő

4 Külföld ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 16. www.ujszo.com A Jobbik elöke szerint népszavazáson kell dönteni Magyarország kilépéséről az Európai Unióból Tüntetés, felvonulás, zászlóégetés Novák Előd, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő egy uniós zászlót éget pártja Tagok legyünk vagy szabadok? nevű tüntetésén Budapesten, az Európai Bizottság képviselete előtt. (MTI-felvétel) Tajvan: igen a három nemre Peking fellélegzett MTl-HÍR kilépéséről. Szavai után a tö­meg Lépjünk ki! és a Vesszen Trianon jelszavakat skandálta. Vona Gábor, hangsúlyozva, hogy nem az Orbán-kormányt védi, azt üzente Európának: „sem a függetlenségünkből, sem a hazánkból, sem a föl­dünkből többet nektek nem adunk”. „Gyarmat lettünk” - mondta felszólalásában Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő. Szerinte „Magyarországot megszállták”, ehhez pedig nem kellett más, mint a rendszervál­tó elit, amely jelenleg is a par­lamentben ül, a patkó mindkét oldalán. A politikus azt mondta: az Európai Unió vagy az IMF nem megszorítani, hanem meg­fojtani akarja az országot. Feljelentést tesz a rendőrség Feljelentést tesz a magyar rendőrség, mert a Jobbik szom­bati demonstrációján elégették az Európai Unió zászlaját. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság két emberrel szemben tesz feljelentést garázdaság bűncse­lekmény elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt az ügy­ben hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyész­ségen. A rendezvény végén No­vák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadság- harcosként mutatott be. Ők ket­ten együtt gyújtották meg és égették el az Európai Unió zász­laját, amelyet közben öngyúj­tóba való benzinnel locsoltak. eredményét. A szárazföldi kínai média szóhasználatában termé­szetesen kerülte az „elnök” megnevezést, de tényszerűen beszámolt a szoros túloldalán történtekről, amelyek a várako­zásokat igazolták. A tajvani választók nemcsak az ígéretes gazdasági kapcso­latok bővítésére mondtak igent, hanem a Ma által han­goztatott három nemre is, vagyis a függetlenedés, az új­raegyesítés és az erő alkalma­zásának elutasítására. RÖVIDEN Schiffer András lemondott Budapest. Schiffer András, az LMP frakcióve­zetője a párt országos poli­tikai tanácsának szombati ülésén lemondott posztjá­ról. A politikus az MTI-nek megerősítette a hvg.hu hí­rét. Schiffer András a párt többi vezető testületéből is távozik, és a tisztújításo­kon sem pályázik semmi­lyen posztra, de képviselői mandátumát egyelőre megtartja. Indoklásként közölte, stratégiai ügyek­ben nem érzett kellő tá­mogatottságot maga mö­gött, valamint „az ellenem irányuló támadások, illet­ve a kiszivárogtatások kapcsán úgy éreztem, hogy a bizalmi légkör megroppant”. (MTI) A NOB közleménye Budapest. Hivatalos nyi­latkozatot tett a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság (NOB) a plágiummal gya­núsított Schmitt Pál ma­gyar köztársasági elnök ügyében. A NOB közlemé­nyében úgy fogalmaznak: „...tudomásul vesszük, hogy Schmitt Pál határo­zottan visszautasította az őt ért plágiumvádakat és azt is, hogy a munkáját ér­tékelő egyetemi szakértők támogatásukról biztosítot­ták”. A közlemény szerűit Schmitt Pál mind sporto­lóként, mind pedig a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság tagjaként rendkí­vül fontos szerepet vállalt az olimpiai mozgalomban. Feladatait nagy szakérte­lemmel látta el, és munka­társai mindig tisztelték és támogatták. (MTI) El-Baradei visszalép Kairó. Visszalép az el­nökjelöltségtől Moham­med el-Baradei egyiptomi reformpárti vezető tiltako­zásul amiatt, hogy az arab országot irányító hadsereg szerinte nem volt képes a demokráciához vezető út­ra téríteni Egyiptomot. Ba- radei döntését szombaton jelentette be. A Nemzetkö­zi Atomenergia Ügynökség egykori, Nobel-békedíjas vezetője ebben úgy véle­kedett, hogy az Egyipto­mot Hoszni Mubarak elnök tavaly februárban kikény- szerített távozása óta irá­nyító hadsereg úgy visel­kedik, „mintha nem lett volna forradalom és nem dőlt volna mega rendszer”. ,A lelkiismeretem nem en- * gedi meg, hogy jelöltként induljak az elnöki vagy bármilyen más hivatalos tisztségért, amíg (Egyip­tomban) nem lesz valódi demokrácia” - hangoztat­ta Baradei. (MTI) Budapest/Szeged. A ma­gyar parlament előtti parkolót megtöltötte az a több száz ember, aki az Élőlánc Magyarországért szervezésében szombat délután demonstrált az ország szuverenitásának védelmében. Felvonulás volt Szegeden és tüntet­tek az EU budapesti székháza előtt is. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ Ertsey Attila, az Élőlánc Ma­gyarországért elnökségi tagja a rendezvény elején felolvasta azt a felhívást, amelyet személye­sen, illetve postán juttatnak el az államfőhöz, a miniszterel­nökhöz, az Országgyűlés elnö­kéhez, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) munkatársai­hoz, az Egyesült Államok és a soros uniós elnökséget betöltő Dánia Budapestre akkreditált diplomatáihoz. A petíciói alá­írói kiállnak Magyarország szu­verenitása mellett, és felszólít­ják a magyar kormányt, hogy „nyisson valóságos társadalmi párbeszédet az ország ügyeiről, tegyen lépéseket a közvetlen demokrácia intézményeinek szélesítése felé”. A felhívás bírálja a hitelminő­sítők lépéseit, az Egyesült Álla­mok külügyminiszterének, az Európai Bizottság elnökének, a francia külügyminiszternek és az Európai Parlament szocialis­ta, zöld és liberális frakciójának nyilatkozatait is. A szombati MTl-HÍR Damaszkusz. Általános am­nesztiát hirdetett a szíriai államfő az utóbbi tíz hónap kormányelle­nes zavargásai során elkövetett bűncselekményekre. A SANA szíriai hírügynökség tegnapi jelentése szerint Bassár el-Aszad elnök aláírta azt a ren­deletet, amelynek értelmében közkegyelmet kapnak mások mellett mindazok, akik engedély nélkül viseltek fegyvert, és akik január vége előtt leadják fegyve­reiket a hatóságoknak. Amnesz­tiát kapnak azok a katonaszöke­MTl-HÍR Asztana. Kazahsztánban teg­nap előre hozott parlamenti vá­lasztásokat tartottak: várhatóan egy hajszálnyit tágul a nép de­mokratikus képviselete a tör­vényhozás alsóházában, de az eddig egyeduralkodó párt jövő­beni sérthetetlen többségéhez nemférhet semmi kétség. A szavazást 819 külföldi meg­figyelő, illetve 155 külföldi újság­író követte nyomon, s több demonstráción felszólalt mások mellett Náray-Szabó Gábor akadémikus is, aki szerint tá­mogatni kell a nemzeti megúj­hodás programját, még akkor is, ha a kormányzat követett el hibákat. Az Élőlánc Magyarországért által szervezett El a kezekkel Magyaror&ágtól! nevű de­monstráció békésen zajlott le. A kormány mellett A kormány melletti szimpá­tiafelvonulást tartottak szom­bat délután Szegeden; a de­monstráción - amelyre a szomszédos településekről és Szerbiából is érkeztek résztve­vények is, akik január 31-e előtt önként visszatérnek szolgálati helyükre. Egyelőre nem világos, hogy a börtönökben fogva tartott rabok közül hányra vonatkozik az am­nesztiarendelet. Az utóbbi tíz hónap során Aszad elnök több al­kalommal is gyakorolt közke­gyelmet, de ellenzéki csoportok szerint politikai foglyok ezrei hasztalan várják a szabadulást, ráadásul sok rabot megkínoznak vagy megaláznak a rácsok mö­gött. Egy emberjogi csoport ada- taiszerinttavalymárcius 15-e óta a tüntetésekkel összefüggésben visszaélésről is érkezett jelentés. Az országot 20 éve vezető Nur- szultan Nazarbajev államfő párt­ja, a Nur Otan párt a 2007-es vá­lasztáson a voksok 88,05 száza­lékát kapta, és bizonyosan ezút­tal is elsöprő győzelmet aratott. A legnagyobb befolyással bíró el­lenzéki pártokat, amelyek jelen­tős kihívást jelenthettek volna a Nur Otannak, vagy kizárták a vá­lasztásokból vagy maguk adták fel a versenyt tehetetlenségük­ben. A voksolás legvalószínűbb vők - Csurka István mondott beszédet. Az ország független­sége, az alaptörvény védelme és a kormány intézkedéseinek támogatása érdekében a Ma­gyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Szegedi Gondolkodó Magyarok Közös­sége által szervezett tüntetés kezdetén az összegyűlt embe­rek nemzeti színű és árpádsá­vos zászlókat lengetve, transzparenseikkel vonultak a Klauzál térre. A táblákon a környező települések neve mellett többek között a „Ma­gyarország a magyaroké”, „Szabadság vagy hitel!”, „Az ijesztgetés bolsevik stratégia” jelszavak voltak olvashatók. legalább 69 ezer embert vetettek börtönbe, s közülük csak 32 ezret engedtekszabadon. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár teg­nap felszólította a szíriai elnököt, hogy állítsa le az öldöklést. Egy Bejrútban tartott nemzetközi konferencián a világszervezet vezetője hangsúlyozta, hogy minden vezető, „aki erő vagy kényszer alkalmazásával gyako­rolja a hatalmat, vesztébe rohan”. A régiós folyamatok kapcsán megerősítette, hogy az ENSZ tá­mogatja a Líbiában, Egyiptom­ban, Tunéziában és Jemenben fo-. lyó demokratikus átalakulást. második helyezettje az Ak Zsol nevű párt lesz, mely nem húz uj­jat a kormánnyal, elnöke ugyanis egykoron ugyancsak Nazarbajev pártharcosavolt. Tavaly novemberben az ál­lamfő feloszlatta a parlament al­sóházát, és előre hozott válasz­tásokat írt ki, kevés időt hagyva az ellenzéknek a felkészülésre. A 2007-es alkotmánymódosítás értelmében az új kazah parla­mentet már legalább két pártnak kell alkotnia. Vona: ki kell lépni az unióból Az Európai Unióból való ki­lépés szükségességét hangsú­lyozta a Jobbik elnöke pártjá­nak szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A ren­dezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek. Vona Gábor hadüzenetnek nevezte Jósé Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel szavai szerint az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg. Vona Gábor hang­súlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való Peking. A Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok békés fejlődésének újabb lehetőségeit látják Pekingben azzal, hogy az elnökválasztáson és a törvény­hozási választásokon Ma Jing- zsou, illetve a Kuomintang párt szombaton győzelmet aratott. A kínai vezetés nem értékelt nyilvánosan, de a Hszinhua hír- ügynökség kommentárja a hiva­talos álláspontot tükrözve re­ményt keltőnek tartja a voksolás Ramádi. Sorozatos robba­nások rázták meg tegnap az iraki Ramádi városát, ahol járműbe rejtett pokolgépek léptek működésbe, valamint öngyilkos merénylők rendőr­ségi épületeket támadtak meg. A merényletek következtében legalább 12 ember életét vesz­tette, további 37 pedig megse­besült. A város mintegy 100 kilomé­terre nyugatra fekszik a fővá­rostól, Bagdadtól. A dél-iraki Bászrában leg­alább 53 emberrel végzett szombaton egy öngyilkos me­rénylő, aki síita zarándokokat szemelt ki robbantásos táma­dásának célpontjául. A rendőrnek öltözött me­rénylő egy ellenőrző pont mel­lett hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet, az arbain vallási ünnep végén. Irakban az elmúlt hetekben sokan haltak meg zarándokok elleni merényletekben. E tá­madások közül sokat öngyü- kos merénylők robbantással vittek véghez - ez az elköveté­si mód a szunnita al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat iraki szárnyára jellemző. Az ENSZ-főtitkár az öldöklés leállítására szólította fel Bassár el-Aszadot Amnesztiát hirdetett az államfő Visszaéléseket tapasztaltak a voksolás során a megfigyelők Kazah választások, tét nélkül Rendőrségi épületeket támadtak meg Merényletsorozat Irakban MTl-HÍR

Next

/
Thumbnails
Contents