Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-14 / 11. szám, szombat
24 Szalon - hirdetés ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 14. www.ujszo.com KÖNYV A SZALONBAN Elektrokémiától a paprikás kovászig..., avagy mi az élet értelme MÓZES GYÖRGY A felületesség ironikus túlhangsúlyozása meghökkentő és zavarba ejtő kérdéseket vet föl Félbehagyott gátlástalanságok A köteteim alapján akár arra is gondolhatnánk, hogy valamilyen elektrokémiai ismeretterjesztő gyűjteményt tartunk a kezünkben. Elektrokémiáról és ismeretterjesztésről azonban itt szó sincs. Feszültségviszontvan az asszociatívan komponált, banális történeteket és abszurd élethelyzeteket megjelenítő Veres István-novellákban. A szövegnem zár be minket magába; az asszociatív gondolatsorok megengedik, sőt néha kényszerítenek bennünket arra, hogy saját képzettársításainkkal továbbgondoljuk, átértelmezzük a novellákat. Nem találkozunk kerek történetekkel, a szerző inkább sugallni próbál, leírás helyett körbeír. Az értelmezési lehetőségek horizontját a szöveg- és művészetközi utalások tágítják tovább, melyek néha (talán) kicsit túlságosan direkt- re sikeredtek. A legmélyebb értelem, a nagy egész kétségbeesett keresése rejlik a már említett banalitásban. A szerző igyekszik a(z értelem) keresés motívumát az aprólékoskodó, részletező nyelvezet, illetve az ironikus, néha szinte már angolos humor eszközével feloldani, emögé elrejteni. A legjobb úgyis a paprikás kovász... című novellában például Aladár nem tudja elképzelni, „hogy csak úgy történnek a dolgok, élünk-halunk, jövünk- megyünk, okoskodunk, a vezérlőpult mögött pedig üres a fotel”. Az élet értelméről a tapasztalt kis-dunai horgászt, Feri bácsit is megkérdi, mire ő a cigarettafüstös hétköznapjairól beszél, majd szóba kerül, hogy Cápali teljes neve vajon Cáp Pál vagy Cáp Aladár. És hogy mi az élet értelme? Azt nem tudjuk meg, de csaliból a paprikás kovász a legjobb Feri bácsi szerint. Sajátos hangulatot kölcsönöz a novelláknak az egyéni nyelvhasználat: néha megnevetteti, néha elgondolkodtatja, máskor ellenszenvvel tölti el az olvasót a vulgáris kifejezéseket sem mellőző, helyenként túlságosan expresszív nyelvezet. Többnyire a nyelv az a koherens erő, amely a novellákat összetartja; a történetek ugyanis nem egységesek, a cselekmény nem halad A pontból a B pontba. A szöveg szinte önálló életet él, és legalább annyira kaotikus, mint a mindennapi élet: jövünk-me- gyünk, aszalt szőlőt eszünk és fokhagymát zabálunk, és néha csak akkor eszmélünk fel, ha egy Q7-es felken bennünket biciklizés közben a viadukt lábára. Sodró erejű ez a nyelvezet, és magával ragadja az olvasót. Az elején... De fokozatosan elmúlik a varázs, ugyanis kimerül ez a nyelv, „lemerül az aksi”. Ta- lán ez róható fel a kötet negatívumaként: az elején még meglepő, újszerű, néha meghökkentő képzettársítások (melyektől kezdetben hatalmas „pofonokat” kapunk) nem tudnak megújulni, és a novellák szerkezetével együtt fokozatosan sablonossá, monotonná válik az egész. Az emberi kapcsolatok képezik a novellák epicentrumát, de ezek a kapcsolatok mint kötelességjelennek meg, egyféle elviselés-motívumként, szinte a kilátástalan létbevetettség érzetét keltve. Rengeteg rejtett kérdés vetődik fel a banális történetekben, a válaszok azonban elmaradnak, illetve elmosódik a határ kérdés és válasz között, pont úgy, ahogy megszűnik a határ a logika és a logikátlanság, a racionalitás és irracionalitás között is. Nem biztos, vagy inkább biztos nem fog az olvasóban a kötetet elolvasva egy kompakt világkép felépülni. De talán nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy „szeressünk enni, és egyben-másban istenre is hasonlítsunk”. Jorge Luis Borges metaforájával élve: az elbeszélő szöveg olyan, akár egy erdő sok elágazó, de nem egyformán kitaposott ösvénnyel. FODOR REGINA Az ösvények erdejében mindannyian járhatjuk a magunk útját, eldönthetjük, hogy melyik fánál merre kanyarodunk. Mindig választhatunk, sőt valójában folyton erre kényszerülünk már az egyes mondatok szintjén is, hiszen sokszor tudtunkon kívül is izgatottan találgatjuk, vajon mi lesz a vége. Veres István erdejében is kedvünkre tekereghetünk. Vannak itt nyírfákkal szegélyezett nyárfákban végződő ösvények, ködösek vonatozó nyugdíjasokkal, fokhagymaszagúak gátlástalanokkal, és végül olyan ösvény is van, ami az országúira, majd onnan egyenesen a halálba vezet. Útközben Dominikák ezreire, emberrabló agyagjetire, drogfüggő és ennek köszönhetően a vakondtúrásokon keresztül akár Kínába is átmászó „hősökre” ismerhetünk. Ezek a találkozások otthonos idegenségükkel nyomot hagynak bennünk, igaz, többnyire csak egy-egy sommás megállapítás vagy álbölcsesség formájában, de mindezek dacára mégis kíváncsian tovább baktatunk. És ha egy-egy ösvény hirtelen zsákutcába torkollik, vagy a sűrűben esetleg eltévedünk, a mindentudónak egyáltalán nem mondható hang, az elbeszélő nem vezet kézenfogva bennünket, hiszen fogódzói éppen olyan zárt jeleknek bizonyulnak, mint maga az anyag, amiből készültek. így az élet sokat firtatott kérdései (szerencsére) megválaszolatlanul maradnak, hiába indultunk el erre a kalandra. Summázatul elmondhatjuk, hogy ismét elkapott „bennünket a nagy hüllőáradat, kavarogtak a síkos testek mindenfelől, teknősök, gyíkok, varánuszok, mi meg vonaglottunk velük együtt, bele a színesen fénylő, sikamlós semmibe. Közben mintha mindent megértettünk volna (...), az élet nagy kérdéseit, amiket egymás fülébe igyekeztünk beleordítani, de másnapra az egész eltűnt hüllőstül-minde- nestül, mindössze néhány sötét ábra maradt az emlékezetünkben”. Ilyesféle állapotba kerülünk Veres István erdejének bebarangolása után. Mindezért a nyelv hömpöly- gése, itt-ott töredékes volta, az asszociációk áradása, a hasonlatokban rejlő humor és irónia, az információk meglepetésszerűsége és a műfajra jellemző csattanók hiánya a felelős, hiszen valami különösen megmunkált, de mégis ingoványos talajt ad a novellák történéseinek, de cseppet sem rossz értelemben. Járnak-kelnek, botladoznak, száguldoznak, élet- stratégiákat próbálgatnak, kapcsolódási pontokat keresgél (né) nek a szereplők, akiket akár antihősöknek is nevezhetnénk, de ez nem lényeges. Legalábbis az ő szempontjukból nem az, hiszen a szimbolikus szegény legény módjára való szerencsepróbálás, a segítőkkel való találkozás, illetve a királylány kezének elnyerése számukra nem komoly létkérdés. A már szinte mesébe illő abszurd vagy éppen az életmód átértékelésére ösztönző események náluk alig érdemelnek egy-egy vállrándítást, viszont banális kimagyarázásokból kapunk eleget. így marad a Nyírfaliget című novellában az árokba fordult János továbbra is kamionsofőr, és nem lesz belőle menedzser, sem a szegények pártolója, mert (állítólag) nincs egy rendes inge, amit fölvehetne az állásinterjúra. A veszteségek értékelése (ha egyáltalán van ilyen) is mellékes, gyakran észrevétlenül épül be a további történésekbe (ha egyáltalán vannak ilyenek). A Gátlástalan fokhagymaevők című novellában jelentéktelennek bizonyul a kétszeresen is megcsalt férfi számára az azon való morfondírozás, hogy annak idején szeretőjének szeme sarkába az emlékezés ültette-e ki a könnycseppeket, vagy a temérdek elfogyasztott fokhagyma. A felületesség ironikus túlhangsúlyozása, a sablonokkal való variálás minduntalan meghökkentő és zavarba ejtő kérdéseket vet föl, és válaszol meg éppen olyan elbizonytala- nítóan. Félbemaradt következtetésekbe, alig-próbálkozások- ba, a közhelyek fonákjukon való szerepeltetésébe és ezek értelmezhetőségének sokféleségébe kapunk bepillantást. Veres István sokszor vázlatosnak tűnő, lezáratlan novellái egy olyan tudatfolyamszerű történetnek, legendának hatnak, amit a semmiségek hol véletlenszerű, hol meg nagyon is tudatos egymás mellé helyezése tart össze. A kötetben elszórt (és amúgy is már meglovagolt) irodalmi utalások (mint Márai gyertyáinak csonkig égése, József Attila dinnyehéja stb.) néha talán már kissé kínosak, de csak egy szemöldökráncolás erejéig. A lényeg, hogy Veres István novel- láskötetének szövegei arányosan illeszkednek egymáshoz, és plasztikus képet adnak az első kötetes szerző írásmódjáról. (Veres István: Galvánelemek és akkumulátorok. Pozsony, Kal- ligram, 2011) Efektívnejšia preprava Cezhraničná spolupráca je v rámci cieľa Európskej územnej spolupráce implementovaná prostredníctvom operačných programov zameraných na vnútorné hranice Európskej únie. Kľúčové posolstvo je umožniť prepravcom efektívne využívať čas, finančné prostriedky aj pohonné hmoty a tým uspokojiť viac klientov aj za nižšie ceny v oblasti prepravy. Hlavný projektový partner: Projektový partner: Obsah publikácie nemusí predstavovať oficiálne stanovisko Európskej únie. Projekt financovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja. Budujeme partnerstvá msm Program cezhraničnej spolupráce Maďarská republika-Slovenská republika 2007-2013 Európska únia Európsky fond ntgíoniloéfvj rozvoja Program cezhraničnej spolupráce Maďarská republika-Slovenská republika 2007-2013 Budujeme partnerstvá Logistický portál pre malých a stredných podnikateľov www.logportal.skwww.husk-cbc.eu Hlavný projektový partner: mesto Nové Zámky Projektový partner: obec Tát Projekt financovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja. Obsah publikácie nemusí predstavovať oficiálne stanovisko Európskej únie. Európska únia Európsky fond regionálneho rozvoja MP9120014 MP9120014 SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
