Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-02 / 1. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 2. Sport 19 A kenu egyesben Szegeden világbajnoki aranyat nyerő Vajda Attila célja, hogy jó legyen magyarnak lenni az olimpia alatt Londonban is rock ťiť rollra készül Boldogság a szegedi dobogón. Vajda hatványozottan hazai közönség előtt lett világbajnok. Vajda Attila 2011 -ben Szegeden megnyerte a kajak-kenu világbajnok­ságon a kenu egyesek 1000 méteres számát, ezzel kvótát szerzett a londoni olimpiára. Ha megnyeri a májusi válo­gatót, ő utazhat a játé­kokra, ahová címvédő­ként érkezhet, hiszen 2008-ban Pekingben sem volt nála jobb. A 28 éves versenyzővel, akit tavaly Magyarország harmadik legjobb férfi sportolójá­nak választottak, a Sportcsillagok Gálaest­jén beszélgettünk. BŐDTITANILLA Szegeden hazai közönség előtt lett világbajnok 1000 méteren, az olimpiai szám­ban. Néhány hónap elteltével hogyan emlékszik vissza arra a diadalra? Forró nyár volt, az biztos, nem véletlenül úsztam egy na­gyot! Nagyon jó emlékekkel zártam az augusztusi világbaj­nokságot, hiszen olyan ered­ményt tudtunk elérni Vécsi Viktorral, az edzőmmel, ame­lyet nagyon szerettünk volna: számomra szegediként hatvá­nyozottan hazai közönség előtt világbajnoki aranyérmet sze­rezni, családnak, barátnak, vá­rosnak, országnak egyaránt. Azt gondolom, ez mindenkép­pen magával ragadó. Meg is ünnepelte rendesen a sikert: ahogy a vb-t nép­szerűsítő kampányfilmben, úgy a győzelme után is gitá­rozott. Tudtunk belevinni egy kis show-t, de hát a világbajnok­ság mottója az volt: kajak-ke­nu rock ’n’ roll! Kicsit felsza­badulttá váltunk, hiszen ko­rábban eléggé feszített volt a tempó, amit tartanunk kellett: válogatók, Európa-bajnokság, az Eb után újabb állomások, részcélok. Azon az úton, amely Szegedről át Londonba veze­tett, mindent meg kellett ten­ni, hogy utólag ne legyen az embernek hiányérzete. Egy üyen év után nehéz lenne azt mondani, hogy rossz évem volt, főleg, hogy még a Sport­csillagok Gálaestjére is meghí­vást kaptam . Számon tartja az ilyen el­ismeréseket? Nagyon ritka példa, hogy én egyáltalán elmehetek a gálára. 2007-ben minden nemzetközi versenyt megnyertem, amit csak meg lehetett: két világku­pát, egy Európa-bajnokságot, egy kvalifikációs világbajnok­ságot, de az év legjobb sporto­lói között még dobogóra sem kerültem. Ezek után joggal ke­rekedett ki a szemem, amikor most megkaptam a meghívó­mat, mert ha az ember már meghívót kap, akkor helyezett is lesz. Persze nyilván tudtam, hogy nem én leszek az este fő favoritja. Ön kit választott volna az év legjobbjának? Berki Krisztián és Gyúrta Dániel jogosan került az első két helyre. Nagyon nagy csata volt. Az én szívem egy picit ta­lán Dánielhez húzott, de ez szubjektív dolog, hiszen vele sokkal szorosabb a baráti kap­csolatom. Mindkettejüknek gratulálok, elvégre megvédték vüágbajnoki címüket. Krisztián kijutott az olimpiára, ahol vég­re megnyerheti azt az arany­érmet, amit Pekingben sajnos nem tudtak a nyakába akasz­tani, mivel a kvalifikációs rend­szer miatt el sem jutott oda. Dániel pedig az athéni ezüst­érme után most újult fejjel, ha­talmas szívvel, odaadással tud majd úszni Londonban, bízom benne, hogy a legfényesebb érmet hozza haza. Ahogy Berkitől és Gyurtá­Név: Vajda Attila Született: 1983. március 17-én, Szegeden Klubja: EDF Démász-Sze- ged Edzője: Vécsi Viktor Fő száma: Cl 1000 m Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (2008), világbajnok (2007,2011), vb-ezüstérmes (2009, 2010), vb-bronzérmes (2006), olimpiai bronz­érmes (2004), az év férfi sportolója Magyarorszá­gon (2008) tói, öntől is aranyat várnak az olimpián. Hogyan tud meg­birkózni az elvárásokkal? Nem az a legfontosabb, hogy az ország mit vár el tő­lem, hanem hogy én magam­tól jó eredményt váljak el. Ha mindent meg tudok tenni ennek érdekében a még előt­tünk álló hét hónap során, akkor kiszolgálom saját ma­gam érdekeit, és minden magyar embert is. S akkor az országon belül vagy a hatá­rokon kívül joggal mondhat­ják a drukkerek, hogy jó ma­gyarnak lenni. A 2011-es év élete egyik legsikeresebb éve volt? Odasorolható a dobogóra, de akkor elég széles ez a dobo­gó, mert sok mindent kell rá­pakolni. Nem feltétlenül azt kell értékelni, ha az ember nemzetközi versenyeken ér el sikereket, hanem azt, hogy sa­ját magához képest mekkora határokat tudott átlépni. Ez motiválja a sportolókat, de má­sokat is. Ha át tudjuk lépni a korlátáinkat, akkor már győz­tesek vagyunk. Peking előtt felírta magá­nak egy cetlire, hogy mindig szem előtt legyen: „Olimpiai bajnok akarok lenni”, s aztán olimpiai bajnok is lett. Ezt már most is feljegyezte vala­hová? Természetesen! A 2011-es évre is volt egy célkitűzésem, amelynek teljesítését nagyon elégedetten nyugtáztam egy szép pipával: puff, megvan, hála istennek ezt is be tudtuk húzni a zsákba. Nyilván már 2012-re is ki van írva, mit sze­retnék elérni. Ma már a sport nem a fizikális, hanem a men­tális felkészültségről, az adott pillanatban nyújtott teljesít­ményről szól. Ehhez nagyon sokat kell foglalkozni azzal, hogy az agyunkkal elhitessük, el tudjuk érni a célunkat. Eh­hez persze tudni kell, mi az a cél, amit el akarunk érni, és milyen út vezet odáig. Ezeket le kell írni, vizualizálni kell, s ezen a mezsgyén kell haladni. Természetesen nem mindig egyenes ez az út, van, hogy néha visszakanyarodik, ahogy a folyó is néha hurkokat tesz azért, hogy előrehaladjon. Nekünk is így kell szelni a ha­bokat, a célokat egymás után kell elérni, a hullámokon egymás után kell átgördülni. A sikerhez ész is kell. Van segítsége a mentális felkészülésben, vagy magá­tól, ösztönösen jött rá a si­kerhez vezető módszerek­re? Egy darabig sikerült saját kútfővel jó eredményeket el­érni, aztán rájöttem, mennyi­re fontos a mentális felkészü­lés, s ekkor fogadtam magam mellé szakembereket, akik hozzátettek valamennyit a tel­jesítményemhez. Azt mond­tam magamban, ha csak egy másodpercet is gyorsulok en­nek köszönhetően ezer méte­ren, akkor már volt értelme. A segítségük végül tényleg mérhetővé vált - nem is annyira másodpercekben, mint inkább az érmek színé­(TASR/AP-felvétel) ben. Ez lehet az egyik legfon­tosabb irány a sportban: fel­ismerni, hogy a mentális ol­dalt kell erősíteni. Fel kell vál­lalni, hogy ha valaki pszicho­lógussal dolgozik, az nem be­tegség, hanem igenis a szak­mai fejlődés egyik útja. A mentális felkészülés mel­lett mi vár még önre idén az olimpiáig? Nagyjából képben vagyok a programot illetően, mert kaptunk egy tervezetet az új év versenynaptáráról. Storcz Botond szövetségi kapi­tánnyal is már egyeztettük, hogy májusban lesz az a vá­logatóverseny, amelyet meg kell nyernem, hogy indulhas­sak az ötkarikás játékokon. Ennyi engedményt kaptam az idei világbajnokság után, hogy nem két válogatót kell nyernem, csak egyet. Mi egyébként nem előrefelé számoljuk a napokat, hanem visszafelé, s a határidők sze­rint építjük fel a felkészülé­sünket. Tudjuk a lépcsőfoko­kat, amelyeket vennünk kell. Ez olyan, mint amikor a Le­gyen ön is milliomos!-ban el­értük a másfél milliós kér­dést: ha ezt megoldjuk, az már garantált nyereményt, esetünkben garantált londoni utazást jelent. Aztán pedig már csak az olimpiára kell koncentrálni. Lesz rock ‘n’ roll London­ban is? Nagyon bízom benne! Gitárt nem viszek, de remélem, hogy bérelhetek! Ott lehet az Eb-n Pljuscsenko kivételt kapott Nem mindenkire vonatkoz­nak egyformán a szabályok: Jevgenyij Pljuscsenkónak, az oroszok műkorcsolyázó olim­piai bajnokának szinte min­dent elnéz a nemzetközi szö­vetség. Bár a világversenyeken csak azok a korcsolyázók in­dulhatnak, akik az adott sze­zonban nemzetközi versenyen elértek egy bizonyos számú pontot, Pljuscsenko pedig eb­ben az idényben csak az orosz bajnokságon lépett jégre (megszerezve kilencedik or­szágos bajnoki címét), mégis ott lehet a három hét múlva kezdődő sheffieldi Európa- bajnokságon. Az orosz szövetség arra hi­vatkozott a kivételt kérvényez­ve, hogy a minimális pont­számról szóló szabályt a gyen­ge versenyzők kiszűrésére ve­zették be, s Pljuscsenko semmi esetre sem nevezhető gyenge versenyzőnek. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség elfo­gadta az oroszok érvelését, így Pljuscsenko Sheffieldben harc­ba szállhat hetedik Európa- bajnoki címéért. A 2006-os olimpiai bajnok a 2010-es vancouveri játéko­kon szerzett ezüstérme óta nem indult nemzetközi verse­nyen, a 2010-es vb-t sérülésre hivatkozva hagyta ki, ám közben show-fellépéseket vál­lalt. A nemzetközi szövetség ezért eltiltotta az amatőr ver­senyektől (így a szocsi téli olimpiától is), ám amikor Pljuscsenko kérvényezte eltil­tása eltörlését, azonnal eleget tettek neki. (bt) STV 2 - 23.00: Szlovákia- Finnország U20-as jégko­rong vb-negyeddöntő (élő) NOVA SPORT - 19.00: New York Rangers-Phi- ladelphia jégkorong NHL- mérkőzés, Winter Classic (élő) EUROSPORT - 10.00: Brisbane-i női tenisztorna (élő) 13.30: Dohai férfi tenisz­torna (élő) 19.30: Dakar-rali, 2. sza­kasz (élő) SPORT 1 (szlovák, ma­gyar) - 16.00: Dunferm- line-Celtic Glasgow skót bajnoki labdarúgó-mér­kőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák, magyar) - 16.00: Wol- verhampton-Chelsea lab­darúgó Premier League- mérkőzés (élő) 18.30: Fulham-Arsenal labdarúgó Premier Lea- gue-mérkőzés (élő) DIGI SPORT PLUSZ - 16.00: QPR-Norwich labdarúgó Premier Lea- gue-mérkőzés (élő)

Next

/
Thumbnails
Contents