Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-05 / 280. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 5. www.ujszo.com Dánia kapta a legtöbb díjat a Filmakadémiától Nem díjazták a lovat MTl-HÍR „A kezdő zenekarok nyolcvan százaléka ma is rockzenekar, ám elég nehéz előretörniük" Egy átváltozás kulisszatitkai Az Anna és a Barbies alapítói, Pásztor Sámuel és Pásztor Anna (Krasztev Lili felvétele) Berlin. Három jelöléséből egyet sem váltott díjra Tarr Béla magyar rendező legutóbbi munkája, A torinói ló az Európai Filmdíjak átadóján Berlinben, ahol Dánia kapta a legtöbb díjat. A legjobb film Lars von Trier munkája, a Melankólia, a legjobb színésznő Tilda Swinton, a legjobb színész pedig Colin Firthlett. Az Európai Filmakadémia mintegy 2500 tagjának szavazatai alapján a rendezői díjat szombat este Susanne Bier vehette át az Egy jobb világ című alkotásért. Az operatőrök díját Manuel Alberto Claro kapta meg a Melankólia című filmért, a legjobb filmzenéért járó szobrot pedig Ludovic Bource vitte el a The Artist című alkotáshoz írt dallamaival. Colin Firth lett a legjobb színész (Képarchívum) Lars von Trier filmjét összesen nyolc kategóriában jelölték, ezek közül hármat hódított el. A dán rendező nem vett részt a ceremónián, helyette felesége a díjat. Von Trier májusban nagy botrányt kavart a Hitler iránti szimpátiájával kapcsolatos kijelentéseivel, ami miatt kizárták a cannes-i filmfesztiválról. Bár bocsánatot kért, később úgy döntött, többé nem áll a nagy nyilvánosság elé. A legjobb rendező díjával jutalmazott, szintén dán Susanne Bier szerint a rendezők számára alapvető, hogy színvonalas forgatókönyvből dolgozhassanak, ezért részben Anders Thomas Jensennek, az Egy jobb világ forgatókönyvírójának ajánlotta díját. Tilda Swinton a We Need to Talk About Kevin című drámában, míg Colin Firth A király beszédében nyújtott alakításával érdemelte ki az Európai Filmakadémia díját. Vastaps és álló ováció közepette életműdíjat vehetett át a 86 éves Michel Piccoli francia színész. Bár Európára rányomja bélyegét a gazdasági válság Wim Wenders világhírű rendező, az Európai Filmakadémia elnöke mégis azt hangsúlyozta, hogy az európai film ,jó egészségnek örvend”, és a kultúrák Európája „nem a bankoké, hanem azoké, akik szeretik a filmeket”. Wenders szerint a 2011-es év nagyon gazdag termést, kiemelkedően színvonalas filmeket hozott. Az Anna and the Barbies egyedi színfolt a magyar könnyűzenei paletán. Zenéjük a rock, a hiphop és a punk elemeiből kikevert turmix. A dalok nagyrészt Pásztor Sámuel gitáros nevéhez köt- hetőek, nővére, Anna pedig a frontlány szerepében tündököl, továbbá az angol nyelvű szövegrészek felelőse. Kettejükkel beszélgettünk. JUHÁSZ KATALIN A kezdetektől mindenben egyetértetek zeeneileg? Anna: Rendhagyó módon jó tesók vagyunk, talán tizenkét éves korunkban veszekedtünk utoljára. Mivel teljesen más részét csináljuk a zenének, jól kiegészítjük egymást. Az öcsém zenész, sokkal megfontoltabb, átlátja a dolgokat, én pedig amolyan „hübelebalázs” vagyok, valamit meglátok az út végén, és gondolkodás nélkül arrafelé kezdek vágtatni. Szóval én nem tudom, de akarom, ő pedig tudja, ezért visszafogja picit a lovakat. Eközben lassan, szinte észvevétlenul felvettem a testvérem zenei ízlését. Valahol azt nyilatkoztad, hogy sokáig nem azt csináltad, amit szerettél volna, hanem valamiféle megfelelési kényszer munkált benned a közönség felé, ami poposabb hangzást eredményezett. Ha összehasonlítom az első lemezen szereplő dalokat a legújabbakkal, mintha két különböző zenekart hallanék... Anna: Élőben a régebbi dalok is teljesen másképp szólnak, sokkal keményebben. Rájöttünk, hogy a rockzenében vagyunk igazán otthon, és ezt a stúdióban is fel kell vállalnunk. Sámuel: Ez az átváltozás nagyon nehezen zajlott, főleg a kiadónk számára, mivel ők annak idején egy popzenekarral kötöttek szerződést, és nehezen viselték, hogy egyre rocko- sabb irányba haladunk A második lemeznél elhatároztuk, hogy nem lesz megalkuvás, azt csináljuk, amit leginkább szeretnénk. Volt, hogy a kiadó emberei egy évig nem láttak minket élőben, aztán amikor eljöttek egy koncertünkre, teljes volt a döbbenet, és kérték, hogy ne ezt csináljuk. Mi pedig mondtuk, hogy márpedig ezt fogjuk csinálni, az anyag fele már fel is van véve, ti fizettétek ki. Amikor kijött a lemez és teltházak előtt koncerteztünk, már ők is látták, hogy működik a dolog, hogy ez az a zene, ami őszintén, szívből jön, és ezen az úton tudunk haladni. Ez a szakmai birkózás kellett ahhoz, hogy megtaláljuk a saját hangunkat. Anna: Ők egyébként nagyon nyitott fiatalemberek, de mivel elsősorban elektronikus alapú zenében utaznak, nehezebben fogadták be ezt a fajta elvetemült punk rockot. Úgyhogy minden elismerésem, hogy megbékéltek az átváltozásunkkal, és továbbra is mellettünk állnak. A rock a hatvanas évektől, de legalábbis Jimi Hendrix óta a lázadás zenéje, amelyet a zeneipar megmondóemberei csak lassan fogadtak el. Azt veszem észre, hogy manapság újra meg kell harcolni azért, hogy valaki ilyen fajta zenét játszhasson. Sámuel: Valójában a pénzért kell megharcolni, a fennmaradásért, a dolog finanszírozásáért. Hiszen ma a legjobb zenékre sincs pénz. Szerintem a kezdő zenekarok nyolcvan százaléka ma is rockzenekar, ám elég nehéz ezen a színtéren előretörniük. De az ember nem tud mit csinálni, ha ez a szenvedélye. A piacot alakítani igyekvő megmondóemberek határozzák meg a kínálatot, vagy a kereslet, azaz a közönség válaszba ki a számára szimpatikus stílusokat? Sámuel: Manapság a legerősebb befolyásoló tényező a rádió. A zenekarok lehetnek bármilyen jók, de ha a rádiók nem hajlandóak játszani a dalaikat, mint ahogy velünk is ez volt a helyzet évekig, akkor nem jutnak el a közönséghez. Az összes többi médium halott ebből a szempontból, tehát se a tévé, se az újságok nem befolyásolják számottevően a közönség ízlését. Azt, hogy az országos rádiócsatornáknál ki bólint rá egy-egy dalra, nem tudom, talán a rádión belül sem mindig tudják, azaz sokszor a véletlen is közrejátszik. De ha elkezdenek rendszeresen játszani egy olyan zenekart, amelyben ráadásul némi spiritusz is van, onnantól kezdve egyenes az út. Anna: Ez a csillagoknak olyan konstellációja, amelybe nincs beleszólásunk. Hirtelen összeáll valami az univerzumban. Például amikor már kezdtük feladni, hogy valaha bekerüljünk az MR2 Petőfi Rádióba, akkor a Don’t Fit In című számunk demó-verzióját valamiért elkezdték játszani, méghozzá olyan sűrű rotációban, hogy a második helyre kúszott fel a rádió slágerlistáján. A Gombóc is nekik köszönhetően lett nagy sláger. Ez azért furcsa, mert az Álmatlan című dallal, ami szerintünk abszolút Pe- tőfi-kompatibilis volt, évekig hiába próbálkoztunk náluk, hogy legalább hallgassák meg. És miután az említett két dalunk befutott, pont az Álmatlant választották be az elmúlt tíz év száz legjobb petőfis dala közé, a harmincnegyedik helyre, amivel megelőztük a Kispál és a Borz-ot is, úgy, hogy alig játszották a dalt. Hová rangsoroljátok magatokat a mai mezőnyben? Anna: Úgy érzem, részesei lehetünk valami újnak és izgalmasnak. Az utóbbi időben egyébként is nagy érdeklődéssel figyelem a kollégákat, az igényes hazai könnyűzenei közeg történéseit. Kíváncsi vagyok rá, ki hol tart, ki mit ír, hol koncertezik. Ma már szerencsére minden fent van az interneten. És megtiszelő, egyben irtó izgalmas, hogy a szakma legprogresszívabb része mára befogatott minket. Hogy haverjaink lettek a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma vagy a Supemem tagjai, és hogy ez egy létező zenei gereráció, egy nagy bagázs, amelynek most már mi is tagjai vagyunk. RÖVIDEN Hamar egy asszonyt! Pozsony. Az Őrsújfalun műküdő És? Színház holnap, december 6-án 19 órától vendégszerepei a fővárosban Góth Sándor és Liptai Imre: Hamar egy asszonyt! című bohózatával, amellyel 2003-ban elnyerték a Jókai Napok fődíját. A rendező Szabó Csilla, helyszín a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete (Palisády 54.), a belépés ingyenes, érkezni viszont időben ajánlatos, (juk) Galambos Erzsi 80 Budapest. Ma nyolcvanéves Galambos Erzsi Kossuth-dí- jas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának tagja. Lakner Bácsi Gyermekszínházából indult és a budapesti Operettszínház primadonnája lett, de modern zenés darabokban is sikert aratott. Volt Eliza a My fair Lady- ben, Dulcinea a La Mancha lovagjában, Anita a West Side Storyban. Ő maga legemlékezetesebb szerepének Kreisler Lola Blau című zenés monodrámáját tartja. (MTI) Tom Hanks ezúttal kulináris szakértőként tömne bennünket összekotyvasztott gyorsétellel, klisék, frázisok sűrűjében Larry Crowne, a provokátor KASZÁS DÁVID Csaltam a címmel. Semmi köze a (mozgóképes) valósághoz. Milos Forman biopic-jéhez még kevésbé. Még csak nem is retorikai bravúr, jó öreg tanárom, Wacha Imre bá' meg is intene. Csak figyelemfeíkeltő- ként biggyesztettem ide, ha a népszerű Tom Hanks neve nem lenne elég... A címszereplő, akit maga alakít, a legkevésbé sem provokál. Sőt, együttérző és előzékeny. Flotillai ételkészítőből és áruházi mintadolgozóból lett állástalan, aki elhatározza: visszaül a padba. Főiskolai hallgatóként tenné magát piacképessé. S pikk-pakk, a rendszer beszippantja. Mi több, lángra lobban a retorikát oktató Szeszdemóna (Julia Roberts) iránt. Ő „egy tanárból lett íróból lett bloggertől” válna, aki „szexuálisan egy kiskamasz szintjén áll.” A finom illatú Larry megzabolázza a fesztelen beszéd professzorának zűrös természetét, és a helyi szelíd motorosok klubjába is beférkőzik. Forrest Gump Hayabusáját meg robogóra cseréli. „Szóval nem vagy éhes? Megmutatom a világ legkisebb konyháját.” A kukták között a milícia képviselői (Dale Dye) mellett Star Trek tagok (George Takei) is lábatlankodnak, míg a főszakács kulináris szakértőként tömne összekotyvasztott gyorsétellel. Tápanyaga további főzésre, hámozásra, törésre, felvágásra szorult volna. Nem csak játssza, rendezi, hanem társíróként és producerként is jegyzi azt. Klisék, frázisok sűrűjében. Ekképp osztja meg az élet nagy igazságainak egyikét: .Amikor meglátjuk egy férfi igazi arcát, akkor kell egy nőnek eldönteni, hogy elmegy, vagy marad.” Iskolás ábrázolása elemésztett harmincmillió dollárt. Pedig a séf társrendezőként kipróbálta már magát (Nyomul a banda, A végtelen szerelmesei - Az Apolló-prog- ram, Az elit alakulat). Itt meg mintha GPS-be táplálta volna paramétereit, hogy aztán kényelmesen követhesse az utasításokat. Philippe Rousselot operatőr és James Newton Howard zeneszerző is balra fordulhatna a következő lehetőségnél! Talán még most is mondogatják: „fekete bikapata kopog a patika pepita kövein.” Mercedes (Julia Roberts) és a vödörfejű (Tom Hanks) (Képarchívum)
