Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-31 / 301. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2011. DECEMBER 31. VISSZAPILLANTÓ 17 Kirk Douglas, Hollywood utolsó élő legendája fiával, Michael Douglasszal nyilvánosságot. Végül Nicolas Sarkozy francia elnök apja pletykálta el a Bild című lapnak, hogy menye valóban gyermeket vár. A franciaországi Deauville-ban, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő csoport, a G8 május végi csúcstalálkozóján pedig már Bruni öltözéke tette nyilvánvalóvá, hogy gyermekáldás elé néz. A volt topmodell októberben kislánynak adott életet. Kevésbé örömteli, ám vezető téma volt a bulvársajtóban Charlie Sheen és a körülötte kipattant botránysorozat. Sheen nem zárt jó évet: kokainfüggősége miatt kirúgták a Két pasi meg egy kicsi című sikersorozatból. Hiába próbálták jobb belátásra és elvonókúrára bírni a színészt. Kénytelenek voltak elbocsátani, mert attól tartottak, hogy a színész kokainos ámokfutása halálával végződhet. További botrányok is borzolták a kedélyeket — az amerikaiakat Dominique Strauss-Kahn és Arnold Schwarzenegger ügye érdekelte a legjobban. Az újságírók valóságos hajtóvadászatot indítottak a Nemzetközi Valutaalap lemondásra kényszerült szexkedvelő vezetője, valamint a volt kaliforniai kormányzó korábbi házvezetőnője után, akitől - mint Schwarzenegger januárban feleségének és az egész világnak is bevallotta - 13 évvel ezelőtt törvénytelen gyermeke született. Schwarzi felesége, Maria Shriver benyújtotta a válókeresetet... Botrány volt Cannes-ban is, fennállásának 64 éve alatt a híres filmfesztivál ugyan sok fura dolgot látott, ám az idei túltett talán valamennyin. Lars von Trier dán rendező olyan kijelentésekkel keltett megrökönyödést, hogy „megérti Hitlert mint embert”. Antiszemita kijelentések miatt ítélték el John Gallianót is, aki azt mondta: „szereti Hitlert”. Hiába mentegetőzött később, A most búcsúzó évben volt még egy pompás esküvő - ezúttal a monacói hercegségben -, amely ugyan kisebb „nem akarok férjhez menni” botránnyal kezdődött, de végül az oltár előtti boldogító igennel ért véget. Mindkét esküvőt egyenes adásban követhették a kíváncsiak, s így lehettek tanúi annak, miként vált Kate Middletonból Katalin cambridge-i hercegné és Charlene Wittstock dél-afrikai úszónőből Monaco first ladyje. Három napot ölelt fel II. János Pál május elsejei boldoggá avatásának ünnepsége, amelyen több mint egymillió ember vett részt. Aki május elején szándékozott Rómába menni, az bizony nehezen talált szállást az örök városban. Ekkora turistaáradat valószínűleg csak 2005-ben, a II. János Pál április 2-ai halála, április 9-ei temetése és az új pápa megválasztása közötti időszakban lepte el az olasz fővárost. Mi volt még? A svéd királyi udvar hivatalosan is bejelentette, hogy a 34 éves Viktória trónörökös és hitvese, Daniel Wresling gyermeket vár. ,A trónörökös várandós, a gyermek márciusban születik meg. Az egész királyi család boldog, a hercegnő jól van” — jelentette ki a királyi palota szóvivője. A koronahercegnő nagyon népszerű Svédországban, és az alattvalók többsége máris őt szeremé látni a trónon a szexuális kicsapongással vádolt apja, XVI. Károly Gusztáv helyett. A királyért sosem rajongtak különösebben, s a személye körül kirobbant botrányok miatt rohamosan csökken a népszerűsége. Dániában már megvolt a nagy öröm, Mária hercegnő, a trónörökös felesége januárban ikreknek, Vincentnek és Josephine-nek adott életet. Nagy felhajtás volt Carla Búrni Sarkozy terhessége körül, sokáig csak találgatott a sajtó, mert az olasz származású francia first lady egy ideig titkolta, hogy babát vár, illetve nem tartotta fontosnak, hogy erről tájékoztassa a Botrányoktól szép emlékekig Ha figyelmen kívül hagyjuk a politikát, a tragédiákat, és csak a világraszóló szebb eseményekre rzpontosítunk, elmondhatjuk, mindenképpen az áprilisi brit királyi esküvő volt a legkiemelkedőbb. Tündérmese Londonban. Vilmos herceg és Kate Middleton áprilisi házasságkötése az évtized esküvője volt. ■H hogy az elfogyasztott alkohol és gyógyszerek miatt nem volt beszámítható, s nem is emlékszik arra, mit mondott és kit sértegetett abban a párizsi bisztróban, ahol a rendőrök letartóztatták. A divatdiktátort kipenderítették a Dior-divatházból, és bíróság elé állították. Szeptemberben 6000 euró pénzbüntetésre ítélték. Októberben is volt meglepetés: újra megnősült Paul McCartney, a Beades 69 éves egykori basszus- gitárosa és dalszerzője, aki ezúttal is, immár másodszor egy amerikai hölgyet vett el. Az ex-beade az esküvő alkalmából egy dalt is írt felesége, az 51 éves Nancy Shevell tiszteletére. Ezt a „mostohát” Stella McCartney, Paul első házasságából született divattervező lánya is kedveli (annyira, hogy az esküvői ruháját is ő készítette), nem úgy, mint a második számú „exmamát”. Heather Millst Paul családja a kezdet kezdetétől utálta, nem is tartott túl sokáig a házasság. Novemberben Demi Moore lepte meg a világot: a 49 éves színésznő hivatalosan is bejelentette azt, amiről már korábban .pusmogtak. „Nagyon szomorúan és nehéz szívvel úgy döntöttem” - mondta - , hogy hat évig tartó házasság után elválik férjétől, a 33 éves Ashton Kutchertől. A fiatal színész viszont szerencsésnek mondhatja magát. Persze nem a bejelentett szakítás miatt, hanem mert megörökölte a drogozó, dorbézoló Charlie Sheentől jól befutott szerepét a Két pasi meg egy kicsi című sorozatban. Ugyancsak novemberben kiáltották ki jelenünk legvonzóbb férfiját. Az amerikai People című magazin Bradley Coopert színészt látta ilyennek. A Vogue magazin viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak 20 éves szépségek Bradley Cooper, jelenünk legvonzóbb férfija tündökölhetnek a magazinok címlapján: a 62 éves Meryl Streep Oscar-díjas színésznő jelent meg a híres divat- és életstílus magazin januári borítóján. De itt már egy új évet kezdünk. Azért említsük még meg azokat, akik idén ünnepeltek kerek évfordulót: 80. születésnapján köszönthették Hubert de Givenchy francia divattervezőt, Galambos Erzsi Kossuth-díjas színésznőt, Larry Hagmant, a- Dallas „főgonoszát”, William Shatnert, a Star Trek-sorozat James T. Kirk kapitányát. Betöltötte a nyolcvanat Monica Vitti olasz színésznő és Anita Ekberg svéd színésznő is, akiből annak idején Fellini csinált szexszimbólumot. A 95. életévét töltötte be december 9-én Kirk Douglas, Hollywood egyik utolsó élő legendája. Urbán Gabriella Újra megnősült Paul McCartney, a Beatles 69 éves egykori basszusgitárosa. A család azonnal megkedvelte az 51 éves amerikai Nancy Shevellt. Apja és lánya. XVI. Károly Gusztáv király népszerűsége rohamosan csökken, Viktóriát viszont imádják a svédek, (tasr/ap- és srrA/AP-feivéteiek)