Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-30 / 300. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011, DECEMBER 30. Hasznos tanács 17 A 3559 eurós adómentes részt az adózók jövőre már csak az „aktív" bevételi forrásokból írhatják le Változások az adózók életében Adózni muszáj. Jövőre az adóbevallást legfeljebb április 2-ig halo­gathatjuk. (Ján Krošlák felvétele) Jó, ha tudjuk az adóbevallási űrlap kitöltésekor Fontos számok 2012-ben A kormány bukása miatt jövőre ugyan mégsem si­kerül bevezetni a szuper­bruttó bért, az adózókat ennek ellenére 2012-ben is rengetegújdonságvárja. A legfontosabb változás, hogy az emberek egy része nagyobb adókra számít­hat, hiszen a kormány több kivételt is eltörölt, és az adóalap csökkentésének a lehetőségét is visszafogta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az adómentes bevétel az idei évre szóló, 2012 április 2-áig benyújtható adóbevallásban havi 296,60 euró lesz, vagyis az éves adómentes bevétel eléri a 3559,30 eurót - nyilatkozta Beáta Uhrinová, a Központi Adóigazgatóság ügyfélszolgá­lati osztályának vezetője. Sze­rinte jövőre ezzel kapcsolatban is egy fontos változásra kell fel­készülni. Az adómentes részt ugyanis az adózók már csak az „aktíV’ bevételi forrásokból ír­hatják le, vagyis azokból, ame­lyek például a munkáltató által kifizetett munkabérből vagy vállalkozásból származnak. Eszerint, ha például idén a la­kás, családi ház vagy garázs bérbeadásából is szert tettek bizonyos összegre, ezt már nem csökkenthetik az adómen­tes résszel. Ugyanez érvényes azonban a kamatokból, oszta­lékokból, ingóságok eladásából származó bevételekre is. Azok, a korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonulók, akik az idei év elején, vagyis 2011. jaľ nuár elsején már jogosultak vol­tak a nyugdíjra, az idei évben szerzett bevételeik esetében már nem vehetik igénybe a ha­vonta leírható adómentes té­telt. Ha az idén kifizetett korha­tár előtti nyugdíjuk nem halad­ta meg a 3559,30 eurót, a mun­káltatójuk az éves elszámolás­nál a 3559,30 euró és az idén ki­fizetett nyugdíjuk közötti kü­lönbözeiét írhatja le adómentes részként. Hasonló a helyzet azok esetében is, akik öregségi nyugdíjban részesülnek. Azon egyéni vállalkozók számára, akik nem vezetnek könyvelést, eltörölték a kiadá­sok eddigi kedvezményes, 60%-ig történő leírását. A jövő­re benyújtott adóbevallásban már egységes, 40 százalékos költségleírással kell számolni­uk az átalányadózóknak. Sokan többet fizetnek Változásokra számíthatnak azok is, akiknek bérbeadásból, időleges mezőgazdasági mun­kákból, értékpapírok vagy a cé­gekben birtokolt tulajdonrész átruházásából származnak be­vételeik. Ők az új szabályok sze­rint akkor adóznak, ha az ezek­ből származó idei bevételeik meghaladják az 500 eurót. A ta­valyi bevételek esetében ez a határ még 925,95 euró volt. Azonban nem ez az egyetlen olyan változás, amely negatí­van érinti az adózókat, hiszen azoknak is nő majd az adójuk, akiknek életbiztosításuk van, vagy a nyugdíjukra takarékos- kodnak. Ők az adóalapjukból eddig legfeljebb 398,33 eurót írhattak le, amire a jövő évi adóbevallásban már nem lesz lehetőségük. Emiatt 75,68 eu- róval nő az adójuk. A lakáseladás buktatói Ha valaki tavaly adta el a la­kását, amelyet az eladás előtt legalább két évig az állandó la­kóhelyeként jegyeztek, az eb­ből származó bevétek után nem kellett adóznia. Ugyanez érvényes a családi házakra is. Aki azonban idén vásárolt la­kást vagy családi házat, és ezen öt éven belül túlad, az adófize­tést már nem kerülheti el. A kormány ezzel a módosítással a spekulatív lakásvásárlásokat szeretné megakadályozni. ,A lakás vagy családi ház eladásá­ból származó bevételek után csak azoknak nem kell majd adót fizetniük, akik öt évvel a vásárlást követően adnak túl az ingatlanukon. Ha valaki idén örökölt lakást, és még idén el is adja, csak akkor lesz felmentve az adófizetés alól, ha közvetlen örökösnek számít, vagyis a la­kást a szülei után örökölte, és a lakás legalább öt éve volt a szü­lők és az örökös tulajdonában. Április 2. a végső határidő A személyi jövedelemadó esetében a szülők egyike to­vábbra is igénybe veheti majd a gyerekeik után járó adóbó- nuszt. Hogy ezt melyikük igény­li, azt a szülők dönthetik el. Ha nem sikerül megegyezniük, az anya élvez elsőbbséget az apá­val szemben. Az adóbónusz összege idén januártól havi 20,02, júliustól pedig 20,51 eu­ró volt, az éves bonusz tehát 243,18 euró. Ahhoz azonban, hogy az adózó ezt igénybe ve­hesse, az idei bevétele nem le­het 1902 eurónál alacsonyabb, ami az idei év januárjától érvé­nyes 317 eurós minimálbér 6-szorosának felel meg. Az adó­zóknak jövőre az adófizetéssel kapcsolatban is számolhatnak változásokkal, hiszen az adóhi­vatalok a napokban postázzák számukra az új számlaszámo­kat. Azoknak a vállalkozóknak, akik havi adóelőleget fizetnek, a bankjuknál meg kell változ­tatni a rendszeres átutalási fel­szólításukban szereplő számla­számot. Változnak egyes adó­hivatalok címei is, amelyeket a lenti táblázatban közlünk. Mivel március 31. jövőre szombatra esik, az adóbevallást április 2-áig kell megtenniük mindazoknak, akiknek az idei adóköteles bevételeik megha­ladják az 1779,65 eurót. Ez az a dátum, ameddig az adót ki is kell majd fizetni. Az adóbeval­lás benyújtásának az elhalasz­tását három hónappal azonban bárki igénybe veheti, erről a hi­vatalt már elég tájékoztatni, vagyis nem kell külön kérvé­nyezni. Akinek külföldről is vol­tak bevételei, és ezeket Szlová­kiában kell bevallania, az szep­tember 30-ig tolhatja ki a beval­lás idejét, (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ 189,83 euró - a létmini­mum összege a jövő év első fe­lében. Ez alapján számítják ki az adóbónuszt, a családi pótlé­kot, a gyermekgondozási se­gélyt és egy sor egyéb tételt. 3644,74 euró - az adóalap adómentes része a 2012-es be­vételek után. Akinek a jövő évi bevételei ennél alacsonyabbak lesznek, annak nem kell adót fizetnie, az ennél többet kere­sők pedig ekkora összeget ír­hatnak le az adóalapjukból. 327,20 euró - a januártól érvényes minimálbér, ami az idei évhez képest 10,2 euróval magasabb. A legalacsonyabb órabér 1,88 euró lesz. 47,58 euró - a havi egész­ségbiztosítás minimális össze­ge az egyéni vállalkozók és az egészségbiztosítást önkéntes alapon fizetők számára. 20,51 euró - ekkora összeget írhat le az adózó minden egyes eltartott gyermeke után 2012 ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha a jövő évi előrehozott vá­lasztásokat követően a Smer alakíthat kormányt, valószí­nűleg búcsút inthetünk az egy­kulcsos adónak, hiszen a Robert Fico vezette párt valószínűleg mindent megtesz majd annak érdekében, hogy újra bevezesse a progresszív adózást. Vagyis minél magasabb lesz valakinek az adóalapja, annál nagyobb százalékát kell majd adó formá­jában befizetnie. A magát balol­daliként megfogalmazó párt az évente 33 ezer eurónál többet kereső magánszemélyek számá­ra 25%-os adókulcsot vezetne be, míg a 30 legnagyobb hazai cégre 22%-os adókulcs várna. A Smer ötletét azonban az összes többi párt elveti. Ri­chard Sulik, az SaS elnöke a progresszív adórendszert az irigyek adórendszerének ne­vezte, amely a sikeres alkalma­zottakat és vállalkozókat bün­teti. „A legnagyobb cégek szá­mára kiszabott nagyobb adó­kulccsal csak a befektetőket ri­asztanánk el” - vallja Sulik, aki szerint az állami költségvetés hiányát nem az adók növelésé­vel, hanem újabb takarékossági intézkedések bevezetésével kellene csökkenteni. A progresszív adózást nem támogatja a KDH sem. „Tovább­ra is mindent megteszünk azért, hogy fenntartsuk az egykulcsos adórendszert” - nyilatkozta Miloš Moravčík, a keresztény- demokraták közfinanszírozás­első felében. Az adóbónuszt a minimálbér alapján számítják ki, amely félévente változik. Csak az tarthat igényt erre a le­hetőségre, akinek az éves bevé­telei meghaladják majd a mi­nimálbér hatszorosát, vagyis az 1963,20 eurót. Nem tarthatnak igényt az adóbónuszra azok a vállalkozók sem, akik veszte­séggel zárták az évet. 22,54 euró - lesz a havi csa­ládi pótlék (prídavok na dieťa). 194,70 euró - lesz a gyer­mekgondozási segély (rodičovský príspevok). 500 euró - lesz az adómen­tes összeg a bérbeadásból szár­mazó bevételek esetében. Ha a bérebadó ennél kisebb összegre tett szert, nem kell adóznia és adóbevallással bajlódnia. 66,39 euró - a lakás-taka­rékpénztárak ügyfeleinek fize­tett állami prémium felső hatá­ra. Hogy ehhez a takarékosko­dók hozzájussanak, a jövő év végéig 663,10 eurót kell elhe­lyezniük a számlájukon, (mi) sál foglalkozó szakértője. Sze­rinte az államnak nem növelhe­ti az adókat azelőtt, még mielőtt javítana az adóbehajtás haté­konyságán. Hasonló vélemé­nyen van az SDKÚ is. „Választá­si programunkban benne lesz az egykulcsos adó fenntartása, nem szeretnénk növelni a köz­vetlen adókat, és szeretnénk egyszerűbbé tenni az egész adórendszert” - mondta el Ivan Štefanec, az SDKÚ parlamenti képviselője. Az adók növelése helyett a kiadások csökkentését szorgalmazza a Híd is. Ivan Švejna, a párt alelnöke szerint a járulékok csökkentéséről szóló vitában nem szab'ad megfeled­keznünk a szociális juttatások­ról sem, hiszen a járulékok valós csökkentéséről csak akkor lehet szó, ha a szociális juttatásokat lefaragják. Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Szemé­lyiségek vezetője a progresszív adót olyan populista intézke­désnek tartja, amely nem jelen­tene nagyobb bevételeket a költségvetés számára. „Az egy­kulcsos adórendszer bevezeté­sének köszönhetően vált Szlo­vákia vonzóvá a külföldi befek­tetők számára” - vallja Matovič, aki szerint, ha beke­rülnek a parlamentbe, tovább­ra is támogatni fogják az adó­rendszer reformját. Az egykul­csos adó mellett kardoskodnak a nemzetiek is. Rafael Rafaj, az SNS alelnöke jelezte, a jövőben az adókulcs csökkentését sze­retnék elérni, (mi, HN) ADÓHIVATALOK, FIÓKOK ÉS ÜGYFÉLFOGADÓ HELYEK Pozsonyi kerület Pozsonyi Adóhivatal, Ševčenkova 32. A beadványokat a követke­ző ügyfélfogadó helyeken is leadhatjuk: Radlinského 37; Račianska 153/A; Dr. VI. Clementisa 10. Fiókok: Szene, Mierové nám. 17; Pezinok, Moyzesova 2; Malacky, Záhorácka 17. Nagyszombati kerület Nagyszombati Adóhivatal, Hlboká 8/1. Fiókok: Dunaszerdahely, Biskupa Kondého 2; Galánta, Hodská 390/4; Senica, Nám. Oslobodenia 6; Skalica, Mallé- ho 56; Pöstyén, Záborského40. Ügyfélfogadó helyek: Dió­szeg, Fučíkova 96/89 (új cím), Galgóc, Podzámska 39, Nagymegyer, Nám. Mládeže 28; Somorja, Obüná 2, Szered Vonkajší rad 795/4, Šaštín-Stráže, Štúrova 1319 (új cím februártól). Nyitrai kerület Nyitrai adóhivatal, Dam- borského 5 (új cím). Fiókok: Komárom, Dunajs­ké nábrežie 11; Léva, Vajans- kého 5; Érsekújvár, Kukučí­nova 1; Nagytapolcsány, Krušovská 89; Párkány, Ostri­homská cesta 5. Ügyfélfogadó helyek: Ógyalla, Komárňanská 147; Gúta, Dlhá 2; Zselíz, Komens- kého 8; Verebély, Moravská 294; Nagysurány, Ulica SNP 69; Ipolyság, Rákocziho 7; Aranyosmarót, Hviezdoslavo­va 183; Vágsellye, Petra Pázmaňa 51/19. Besztercebányai kerület Besztercebányai Adóhiva­tal, Nová ulica 13 (új cím). Fiókok: Breznóbánya, Las­komerského 14; Losonc, No­vohradská 3035/9; Rima­szombat, Francisciho 9; Nagykürtös, Ulica SNP 2/A; Zólyom, Kozačeka 2180/38; Garamszentkereszt, SNP132. Ügyfélfogadó helyek: Fü­lek, Záhradnícka 2A; Pohár, Železničná 2; Tornaija, Škultétyhol2; Detva, Tajovs- kého 1462/9; Korpona, Kuz- mányho 2191/4; Selmecbá­nya, Nám. Sv. Trojice 1; Újbá­nya, Školská 5; Revúca, Ji- lemnického 92/36. Eperjesi kerület Eperjesi Adóhivatal, Hviez­doslavova 7 (új cím). Fiókok: Bártfa, Partizánska 3014; Homonna, Štefánikova 18; Poprád, Štefánikova 3651/13; Ólubló, Prešovská 1; Svidník, gen. Svobodu 720/29; Varannó, Nám. Slo­body 968. Ügyfélfogadó helyek: Sni­na, Vihorlatská 1991; Kés­márk, Huncovská 1, Svit, kpt. Nálepku 2; Sabinov, Ružová 63; Lőcse, Ružová 1; Strop- kov, Hlavná 1737/61. Kassai kerület Kassai Adóhivatal, Rozvo­jová 2 (új cím). Fiókok: Nagymihály, Ale­xandra Markuša 1; Rozsnyó, Zeleného Stromu 10; Spišská Nová Ves, Školská 24; Tőkete- rebes, Jána Húsa 15. Ügyfélfogadó helyek: Szob- ránc - Švermova 16; Gölnic- bánya, Slovenská 52; Király- helmec, Mierová 2; Nagyka- pos, P. O. Hviezdoslava 75; Szepsi, Hlavná 112. Megjegyzés: A kiemelt adózók számára a cím: Po­zsony (Radlinského 37). Az utcaneveket a hivatalokkal folytatott levelezés érdekében a magyar települések eseté­ben is szlovákul közöltük. Ň OVI SlĽSlľVO k T^tr/"PY rvf v rúf vüA ■'/ _____: (Jón Krošlák felvétele' A Smer koncepcióját a többi párt nem támogatja Progresszív ígéretek

Next

/
Thumbnails
Contents