Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-19 / 292. szám, hétfő
www.ujszo.com UJ SZÓ 2011. DECEMBER 19. Vélemény És háttér 5 Az igazság és a szeretet legyőzi a hazugságot és a gyűlöletet. Milyen jó volt hallani. Ideálok (TASR/AP-felvétel) A szabadságot és a függetlenséget még a börtönben sem kell feltétlenül elveszíteni, az belsőnkből, saját erőnkből, önbizalmunkból építkezik. A gondolkodás szabadságát a rács nem befolyásolja. LOVÁSZ ATTILA E gondolatokat olyan ember fogalmazta meg egy lakossági találkozón húsz éve, aki megélte a börtönt, a rácsos ablakot, élt diktatúrában és harcolt ellene, élt az általa is kiharcolt szabad világban, élt a periférián és a politikai elit csúcsán, de mindig szabadon, függetlenül s az ezzel járó SZEMÉLYES felelősség tudatában s vállalásával. Tucatnyi közhelyet sorolhatnánk fel Václav Havel távozásakor, nemes gondolatokat, személyes idézeteket. Fölösleges. Akinek a szabadság érték, tudja, micsoda egyéniséggel leszünk szegényebbek. Akinek a szabadság nyűg és teher, annak úgyis mindegy. Aki a szabadságot tisztelő emberként ma megkérdezi, vajon meddig bírja a világ újabb ordas eszmék, karámba hajtó ideológiák nélkül, megkerülhetetlenül szembesül a kérdéssel: vajon vannak-e még ideálok. Szabad-e még abban bízni, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz a büntetést, szabad-e hinnünk és gyermekeinknek továbbadnunk a hitet, hogy a tudás és a jó erkölcs felemelkedésük záloga? Elmondhatjuk-e még, hogy az elvekért néha szenvedni kell, néha nagyon drágák, néha bénítónak tűnnek, de amíg vannak, addig van remény egy jobb világra? Václav Havel élete kétharmadát csak a reményben élhette le, hogy amit tesz, jó. Hogy amiben hisz, az nemes. Hogy amiért harcol, az elérhető, sőt, elérendő. A huszadik század végének talán utolsó nagy idealistája volt, aki meghasonlott- ság, hazugság és önmagával való szembefordulás nélkül tudott aktív gyakorlati politkussá válni. Az ember, aki nemcsak azért volt hiteles, mert olyan szépeket mondott, hanem azért is, mert egy szál bölcsészpulcsiban, helyenként dadogva is meggyőző tudott lenni, és ezt az erőt a szmoking, a hradzsini iroda és a limuzin sem vette el tőle. Az ember, aki elszökött a testórség elől barátaival sörözni, aki a testőrség főnökét arról győzögette, hogy a Plastic People hosszúhajú zenészei nem jelentenek nemzetgazdasági és biztonsági veszélyt a Lucernabeli ünnepi fogadáson. Az az ember, áld vállalta, hogy első, nagyon okos és türelmes társát elveszítve másodszorra a cseh művészvilág egyik legszebb színésznőjét szereti, hiszen nem szoborba öntött író, politikus, hanem érző ember és férfi. Valahogy így maradt hiteles. Valahogy így szerették csehek és nem csehek. Őt. És az ő ideáljait. Az igazság és a szeretet legyőzi a hazugságot és a gyűlöletet. Milyen jó volt hallani. Milyen jó volt felidézni akkor, amikor a szemünkbe hazudtak régi és új hatalmasok, amikor a gyűlöletre építettek látszólag demokratikus politikát. Az igazság és a szeretet legyőzi a hazugságot és a gyűlöletet. Ismételgetjük. Vagy csak legyintünk? Élt köztünk egy ember, aki elhitte, amit mondott. Akinek távozásakor igenis kérdezzük meg: szabad- e hinnünk ideálokban? Szabad? Dehogy. Kell! Hinnünk kell az ideálokban, mert nélkülük statisztikai számok lennénk csupán. S ebben a hitben köszönhetjük meg a sorsnak, hogy olyan kortársunk lehetett, mint Václav Havel. Csendesen és békésen irtják őt meg jobb sorsra érdemes nemzettársait itten a Duna mentén Mit nem beszél az a színész?! BARAK LÁSZLÓ „Gál Kinga (Fidesz) és Bauer Edit (MKP) néppárti európai parlamenti (EP) képviselő meghívására a szlovák állampolgárságától megfosztott szlovákiai magyar színészt, Boldoghy Olivért látta vendégül az EP kisebbségügyi munkacsoportja, csütörtöki strasbourgi ülésén. Boldoghy Olivér előadásában felhívta a figyelmet az állampolgárságától megfosztott szlovákiai polgárok abszurd helyzetére. Szavai szerint „békés, csendes, kulturális népirtás zajlik Közép-Európában” - tudhattuk meg a minap a Magyar Távirati Iroda (MTI) vonatkozó brüsszeli tudósításából. Arról nincsenek konkrét információk, hogy a hír olvastán azonnal szükségállapotot hirdetett volna a szlovákiai magyarság en bloc. Csak annyi biztos, hogy e sorok írójának közveden és tágabb környezetében - értsd, a dunaszerdahelyi járásbeli Ki- sudvamokban - nem történt ilyesmi. Sőt, bizonyos magyar férfiak mintegy harmincfős baráti társasága olyan jóízűt, mondhatni, „vüágraszólót” mulatott hétvégén a helybeli kocsmában egyikük hatvanadik születésnapján, mint annak a rendje. És szó nem volt holmi sírvatagadásról. Nem csak azért, mert az úriemberek esetleg nem olvasták az idézett hírt. Egyszerűen azért, mert egyáltalán nem voltak és jelenleg sincsenek kiirtva! Sem testi mivoltukban, sem pedig kulturális értelemben. Ellenkező esetben, vagyis, ha „kulturálisan” ki vannak irtva, de legalább is csallóközi magyarokként torkukon érzik akár csak jelképesen is a „népirtó szlovák gyarmatosítók” késeit, egészen biztosan nem nótáznak, nótázhattak volna Nem csupán egy rögtönzött performanszt, egy készakarva abszurdra hangolt jelenetet értett félre a tudósító? olyan jóízűt az anyanyelvükön, a legkiválóbb csallóközi cigányzenészek közreműködésével... Szóval, hogy mindenki értse: aki per pillanat akár egy kocsmában, de ami mindennek a teteje, az Európai Parlamentben az egyébként bizonyos tekintetben valóban hektikus szlovák-magyar viszonyra utalva közép-európai népirtást vizionál és emleget, az az ember hülyeségeket beszél. Elegánsabb kifejezéssel élve: elvesztette a józan ítélőképességét. Hadd ne térjünk ki most annak kikutatására - bár kétségkívül megérne egy külön misét lehetséges-e egyáltalán, és ha igen, miként lehetséges „csendesen”, mi több, „békésen” népet irtani... Hanem azon érdemes lamentálni egy sort, hogy Boldoghy Olivér, aki hivatását tekintve színész - egyébként a jók közül való valóban azt mondta-e, ami a brüsszeli szerepléséről szóló tudósításban szerepelt? Mármint, hogy csendesen és békésen irtják őt meg jobb sorsra érdemes nemzettársait itten a Duna mentén. Miközben köztudott, a Szlovák Nemzeti Színház deszkáin is szereplési lehetőséget kapott már! Lehet, hogy nem is azokat a kifejezéseket használta, amelyeket idéz az inkriminált hír, hanem egyszerűen sunyi hatásvadászati céllal lettek azok a szájába adva? Vagy, ha valóban kulturális népirtásról beszélt, nem csupán egy rögtönzött performanszt, egy készakarva abszurdra hangolt jelenetet értett félre a tudósító? Legyen bárhogy, ha az emberben legalább nyomokban létezik hajlam a tárgyilagosságra, Boldoghy Olivér ÉP-szereplése kapcsán arra a következtetésre kell jutnia, hogy hősünk sokkal többet ártott, mint használt az ügynek, amelyet felvállalt és képviselni igyekszik. Nevezetesen, hogy bátor civilként szembehelyezkedett a kétségkívül bután kirekesztő és kártékonyt!) szlovák állampolgársági törvénnyel. Mivel annak betűje szerint csak azért veszti el valaki a szlovák állampolgárságát, mert szert tett egy másikra. Boldoghy esetében a magyar állampolgárságra. Miközben arról valahogy mindenki megfeledkezik, sem a szlovák, sem a magyar értelmiség meg a sajtó nem ragozza, tupírozza, hogy a szóban forgó törvény alapján már közel kétszáz szlovák nemzetiségű ember is elvesztette állampolgárságát. Csak mert osztrák, német, brit, amerikai, kanadai stb. állampolgárságot is igényelt és kapott! Nos, ha mindezek után még mindig nem lenne elég világos, hogy miért ártott az ügynek, egyszersmind önmagának, valamint sorstársainak Boldoghy, álljon itt feketén-fehéren: azért, mert mások baján nyerészkedő becstelen politikusok és agyhalott szélsőségesek ostoba kliséit visszhangozta Strasbourgban. Hiteltelen ripacskodássá silá- nyítva ezzel az általa felvállalt szerepet. Kár, hogy így esett! KOMMENTAR Koki a konok kobakon S1DÓ H. ZOLTÁN A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációja pénteken a magyar félre borította az aszfalt és a legelső géppel elrepült Budapestről. Úgy látszik, az Orbán-kormány túlságosan elővigyázatlanul akarta módosítani a Magyar Nemzeti Bank működéséről szóló törvényt, ami miatt megorroltak az újabb elővigyázatossági hitelről éppen csak tapogatózó tárgyalásokat folytató nyugati szakértők. „Hogy valaki karácsonyra hazautazik, és a Jézuskát máshol várja, nem Budapesten, azt meg tudom érteni” - próbált poénkodni Lázár János, a Fidesz par- íamenti frakcióvezetője. Apró tévedés, ugyanis az unió és az IMF delegációja nem az aranyvasárnapi halaszthatatlan vásárlás okán távozott ilyen sietve, arra talán elég a Váci utca. Az egyébként udvarias szakértők azért választották a diplomácia nyelvén csattanós pofonnak - vagy ahogy Orbán Viktor mondaná: kokinak - számító megoldást, mert megelégelték a magyar fél egyre érdesebb stílusát. Azt a kiszámíthatatlanságot, a hitelességnek azt a teljes hiányát, ahogyan Budapesten akár egyetlen éjszaka, a normákat felrúgva alapvető törvényeket szab át a fideszes kétharmados gőzhenger. Az utolsó cseppet a jegybanki törvény módosítása, ezen belül az utolsó mohikánként ellenálló Simor András bankelnök tervezett félreállítása jelentette. Ám emellett Viviane Reding uniós igazságügyi biztos éppen a napokban kért magyarázatot a januárban életbe lépő új magyar alkotmány erősen aggályos részeivel kapcsolatban, Thomas O. Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár pedig a független demokratikus intézmények kiiktatása miatt emelte fel a hangját a magyar médiában. Ugyan mi köze van Brüsszelnek és Washingtonnak ahhoz, hogy mit csinál a zászlajára a nemzeti szuverenitást tűző Orbán-kormány? Ha egyszer Magyarország önkéntesen, sőt, a küszöbön türelmetlenkedve kért bebocsátást az Európai Unióba és a NATO-ba, akkor kéretik ennek megfelelően viselkedni. Az nem úgy van, hogy Botond buzogányával bezúzom Brüsszel kapuját, majd jól megdézsmálom a valutaalap pénzeszsákját, az utánam loholó öltönyös nyugati diplomatákat, bankárokat pedig nyergemben visszafordulva lazán lenyilazom. A Fidesz szerepet tévesztett, egyre gyakrabban úgy tesz, mintha a kétharmados többsége mindenkire vonatkozna. Orbán Viktor a válság hullámait kecsesen szelő gyorsnaszád kapitányának képzeli magát, pajkos tekintetű gazdasági csúcsminiszterével álmokat kergető növekedési terveket készíttet, miközben a nem hagyományosként aposztrofált gazdaságpolitikájával mának élő dzsentriként már elherdálta a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, és most nyúlja le a 102 ezer, eddig ellenállt magánpénztári tag megtakarítását. Az általános forgalmi adót jövőre Európában példátlan magasságba emelik, 2012-es állami költségvetése máig nincs az országnak, a forintot elhagyta az ereje, de azért kemény a kormány, mint a megfagyott macskatetem. A gazdaság ágazatait sújtó extraadókat már rég kivetették, s most jobb ötlet híján gyorsan ne- kiugranak a nemzeti banknak (trezoijaiban a hőn áhított mil- liárdok), és foghegyről, csak úgy biztonság okán kérnek valamennyit (az idő múlásával egyre nagyobb összeg merül fel) a Nemzetközi Valutaalaptól. Mindeközben nincs megszorítás, csak „költségvetési átszervezés”, nincs magántulajdon államosítása, csak „nyugdíjak megvédése”, nincs perifériára sodródó, stagnáló Magyarország, csak „interkontinentális tér- szerkezeti fordítókorong”. Nyelvi leleményekből, kibeszélé- sekből (az elmúlt 8 év a hibás) nincs hiány, realitásérzékből viszont annál inkább. Lehet nagy arccal tárgyalni, magas lóról kalapozni, ám ezt a stílust már megunták a nyugati partnerek. Ha Orbánék így folytatják, legkésőbb 2012 tavaszára akkora gazdasági-pénzügyi kokiba futnak bele, hogy abba beleremeg egész Magyarország. TALLÓZÓ LE MONDE A magyar kormány legújabb intézkedései miatti brüsszeli kritikákkal foglalkozott szombati számában a Le Monde. A mértékadó liberális francia napilap szerint egy évvel a médiatörvény által kiváltott tiltakozás után Magyarország ismét a kritikák kereszttüzébe került: a kormányzatot az a vád érte, hogy „maga alá akarja rendelni az igazságszolgáltatást és a jegybankot, megsértve ezzel az európai és nemzetközi szabályokat, amelyek annak függetlenségét garantálják”. A lap arra is kitért, hogy a jegybankot érintő törvény Washingtonban is „megdöbbenést” váltott ki, „negatív reakciók” érkeztek a Nemzetközi Valutalap és az Európai Központi Bank részéről is, valamint „fokozta a befektetők félelmeit”. (MTI)