Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-14 / 288. szám, szerda
16 Hirdetési melléklet ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 14. www.ujszo.com Varga Janos- Csata polgármestere A válságos időszakot minden község megérezte az elmúlt évben. Csatát sajnos ez még érzékenyebben érintette. Sok kész pályázat hever az asztalon, azonban ezek nagy része korábban, és most sem járt sok sikerrel. A problémákról, illetve az elért eredményekről a falu polgármesterét, Varga Jánost kérdeztük. • Mióta polgármester? Elhunyt elődöm után kiírt időközi választásokon (fe'bruár 2010) elnyert bizalom alapján kerültem a községi hivatal élére, amit a 2010-es év végi önkormányzati választásokon megvédenem is sikerült. • Hogyan jellemezné az elmúlt közel két évet? Nehéz folyamatnak, aminek még nincs vége és erre még a gazdasági válságnak is sikerült rátennie egy lapáttal. Ennek ellenére vallom: nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani - csak akarni kell. Sajnos, sokszor éppen az akarat hiányzik sokakból. • Milyen a falu anyagi helyzete? Anyagi helyzetünket sikerült racionalizálnunk, stabilizálnunk, legalább is remélem. De hát az embert mindig érik„meglepetések". • Melyek a legégetőbb kérdések a községben? Jelenleg a kilenc évfolyamos alapiskola épületének javítására igyekszünk pénzt előteremteni. Bízom benne, hogy erre mihamarább sor kerül - mert pénz nélkül ugye mindent mégsem lehet. Sajnos, régiónk munkalehetőségekben nagyon szegény, így sokan tengődnek a megélhetés határán. Befektetőt idecsalni szinte lehetetlen, hiszen környékünk infrastruktúrája nem megfelelő és még a meglévőért is harcolnunk kell, gondolok itt a vasútvonalak leépítésének visszatérő veszélyére. Függetlenül attól, hogy szinte minden kormány programjában szerepel a régiók közti különbségek eltörlése, mi valahogy ennek hatását nem nagyon érezzük. Pedig munkahelyek nélkül nehezen javul lakosságunk helyzete, ezt pedig a községek maguk nehezen oldják meg. • Mi az, amit önerőből meg tudnak valósítani? Sikerült modernizálnunk a közvilágításunkat, javítanunk a községhez tartozó utakat. Folyamatosan rendezzük közterületeinket - utóbbi legfőképpen közmunkásaink érdeme, amit ezúton is köszönök. • Pályázati eredményeik milyenek voltak? Vegyesek, volt, ami sikerült, mint például a komposztáló tartályok vásárlása minden háztartásba, ami most van folyamatban. Volt, ami sajnos nem járt sikerrel, mint például a szennyvízhálózat bevezetése, a szociális munkakör megoldása. Bár nem kis anyagi kiadásokkal jár, ezeket a lehetőségeket midig meg kell ragadnunk. • Mi a helyzet a kultúra, sport terén? Rendszeresen megrendezésre kerülő rendezvényeink (anyák napja, falunap, idősek napja) és községünk sportéletének (futball) színvonala egyre növekvő tendenciát mutat. Nem mindig egyszerű előteremteni a támogatásukhoz szükséges anyagi hátteret, bár igyekszünk. Kétségtelen, hogy jellegénél fogva a kultúra és a sport lehet - remélem, lesz is - az a közösségépítő kapocs, ami rádöbbenti lakosainkat, hogy együtt bármire képesek vagyunk. • Hogy látja a jövőt? Sok feladat vár még ránk és ezek szinte naponta gyarapodnak, mégis bizakodó vagyok. A becsületes, kitartó munka elöbb-utóbb meghozza gyümölcsét, még ha ez néha „áldozatokkal" is jár. Gondoljunk csak arra, ha az ember vetni akar - előbb föl kell ásnia a kertet. Ezt sokszor izomláz, testi fájdalom kíséri, de a jó termés mindig kárpótol. Egy a fontos - ha tudjuk, mit miért teszünk: közösségünkért, magunkért. • Mit üzen a falu lakosságának karácsony közeledtével? Ne felejtsük el, hogy az összefogásban van a jöv& nem a széthúzásban. Ebben a szellemben kívánok minden csatái lakosnak békés karácsonyi ünnepeket szerettei körében, és egy sokkal sikeresebb, boldogabb, anyagiakban bővelke-,< dő új esztendőt! MP91100790 Valamit sikerült önerőből is megoldaniuk? Igen, az árkok tisztítását. Nálunk is komoly gondot okoznak a nagy esőzések, ilyenkor általában megemelkedik az Egeres-patak. Tavaly a megemelkedett vízszint miatt több napig nem lehetett bejutni a faluba. Ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy közmunkások segítségével kitisztítsuk az árkokat. De az árvízvédelem érdekében rendbe kell tenni még a patak medrét, meg kell erősíteni a gátakat, de épül egy áteresz is, amely elvezeti a patakba a faluból a belvizet. Remélhetőleg ezt a Vízgazdálkodási Vállalatnak sikerül megvalósítani jövőre, a munkálatokat jövő márciusban szeretnénk elkezdeni. • Milyen tervei vannak még a jövőre nézve? A kilenc osztályos alapiskolánk kívülről már szép látványt nyújt, de belül még van sok tennivaló, a legfontosabb a régi vezetékek cseréje lenne. A többi községi épület hő- szigetelése is várat magára, fel kell újítani az egészségügyi központ épületét, folytatni kell a vízelvezető árkok építését és mélyítését, a víztározóként szolgáló Cigány-tó is kimélyítésre vár. A távlati tervek között szerepel a szennyvízelvezeMgr. Ozsvald Arnold- Ipolyszakállos polgármestere tő csatornahálózat, az ivóvízhálózat bevezetése. A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően testvértelepülésünkkel, Nagysáppal karöltve egy vízierőművet létesítenénk, amelynek köszönhetően a község éves szinten 20 000 eurót tudna spórolni. Ez a beruházás egy mintaprojekt lenne, amelynek köszönhetően megnőne a falu iránt is az érdeklődés. Be akarjuk adni a pályázatot egy osztályozott hulladék- telep létesítésére, de fel kell újítani az elavult gépparkunkat is. A jövőre nézve azonban a fő terv a pénzügyek rendezése, hiszen az említett 3 nagy beruházás önrészének biztosítása teljesen felemésztette tartalékainkat. Addig is igyekszünk rendben tartani a községet, és azokat az apróbb munkákat elvégezni, amelyekre önerőnkből futja. Mit kíván a közelgő ünnepekre vonatkozóan a lakosságnak? Nagyon örülök annak, hogy építő jellegű összhang működik a testületben, mindenki aktívan kiveszi a munkából a részét, és a falu érdekében dolgozik. AÜt kívánom, hogy ez az összefogás a jövőben is megmaradjon. A lakosoknak szeretetteljes karácsonyi ünnepeket békességet, boldogságot a család körében, az új évben pedig erőt, egészséget és sok sikert kívánok mindenkinek. Változást akart Ipolyszakállos fiatal polgármestere, Ozsvald Arnold, ezért indult tavaly az önkormányzati választásokon. A változás azonban, saját bevallása szerint, természetesen nem megy egyik napról a másikra. Még akkor sem, ha sok fontos beruházás valósult meg, főleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz benyújtott sikeres pályázatoknak köszönhetően. • Milyen nyertes pályázatokkal büszkélkedhet a község? Az elmúlt időszakban három nagyobb beruházás is megvalósult a községben. Megújult a közvilágítás, a régi égőket takarékosakra cseréltük, néhány helyen új világítótesteket is kihelyeztünk. Új elosztószekrények is felkerültek, ennek köszönhetően jelentős anyagi részt megtakarít a község. A beruházás a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség nyertes pályázataként valósult meg, az unió ezt 235 000 euróval támogatta. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Regionális Fejlesztési Programjának keretén belül az iskola modernizációjára 454 000 eurós összeget kapott a falu még az előző választási időszakban, amelynek köszönhetően megtörtént a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés. A kazánok cseréje az idei évben valósult meg. A beruházásoknak köszönhetően itt is jelentős energiát takarít meg a község. • Megújultak az utcák is... Igen, szintén egy korábbi sikeres pályázatot fejeztünk be idén. Ennek köszönhetően megújult a kul- túrház előtti tér, és a mögötte található park. A beruházás értéke 502 000 euró volt. Új aszfaltburkolatot kapott a főutca, de épült egy új híd is, amely két mellékutcát köt össze, amelyek szintén új aszfaltburkolatot kaptak. MP9II00786