Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-14 / 288. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 14. www.ujszo.com Átértékelte véleményét az oktatásügyi tárca Zöldet kaptak a Simon-féle történelemkönyvek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Visszakerülnek a hivatalos tankönyvlistára a Kovács-Simon szerzőpáros ál­tal készített magyar történe­lemkönyvek. Erről hivatalos le­vélben értesítette az oktatás­ügyi miniszter Rudolf Chmel (Híd) miniszterelnök-helyet­test. „Az erről szóló szóbeli ígé­retet még a nyár folyamán meg­kaptuk, most azonban hivata­lossá vált az oktatásügyi tárca álláspontja” - közölte lapunk­kal Juhász László, a kormány- hivatal kisebbségi főosztályá­nak vezetője. Eugen Jurzyca szakminisz­ter leveléből kiderül, az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) és a Szlovák Tudományos Akadé­mia (SAV) Történettudományi Intézete is felülvizsgálta a ma­gyar tannyelvű gimnáziumok számára készült Történelem 1. és 2. tankönyvet, mindkét esetben pozitív eredménnyel. Az akadémia értékelésében a két tankönyvet „modern, tar­talmilag korrekt” kiadványnak minősítette, a pedagógiai inté­zet pedig megerősítette: össz­hangban vannak az állami ke- rettanterwel. A két tankönyv kimondottan a szlovákiai ma­gyar diákok számára készült. A szlovák tankönyveknél lénye­gesen bővebben tárgyalja a magyar történelmet, ugyanak­kor - ellentétben a magyaror­szági tankönyvekkel - tartal­mazza a Szlovákiával kapcsola­tos történéseket. „Több hónapos tárgyalás után sikerült elérnünk, hogy a minisztérium felülvizsgálja a tárca korábbi döntését, és is­mét taníthassanak a Kovács László, Simon Attila és Simon Beáta által írt tankönyvekből” - tette hozzá a főosztályvezető. A két tankönyvet még évekkel ezelőtt hagyta jóvá a szaktárca - a második kötetet 2007-ben -, majd 2009-ben levette a hi­vatalos tankönyvrendelési lis­táról. Mostantól újra megren­delhetik az iskolák. (MSz) Még 7700 tonna élelmiszer van a raktárakban Február végéig osztják a segélyt a rászorulóknak DEMECS PÉTER Pozsony. Továbbra sem ha­lad zökkenőmentesen az állami élelmiszersegély-program, a rá­szorulóknak szánt élelmiszer­csomagokat eddig 281 ezer szo­ciálisan hátrányos helyzetben élő ember kapta meg, azaz a jo­gosultak 56,27 százaléka. Si­mon Zsolt földművelésügyi mi­niszter ezért úgy döntött, Brüsszeltől kérvényezi a prog­ram meghosszabbítását. Az EU jóváhagyta a szlovák kérést, ami azt jelenti, hogy egé­szen 2012. február végéig lehet eljuttatni a segélyt az emberek­nek. Azok a jótékonysági szerve­zetek, melyek szeretnének be­kapcsolódni az élelmiszerse- gély-programba, december 28-áig jelentkezhetnek. (A la­punkban tegnap megjelent in­formáció, mely szerint két hét van az élelmiszercsomagok ki­osztására, pontatlan volt, az érintettektől elnézést kérünk.) A földművelésügyi miniszté­rium tájékoztatása szerint még több mint 7700 tonna élelmiszer vár kiosztásra, a rászorulók 43 százaléka ez idáig nem jutott hozzá a 20-20 kilogramm lisztet és száraztésztát tartalmazó csomaghoz. A segély kiosztását tekintve kilenc, főleg nyugat- és észak­szlovákiai járásban haladja meg az 50 százalékot asegélyhez ju­tott rászorulók aránya. Ahelyzet a Korponai j árásban a legjobb, itt a jogosultak több mint 75 száza­léka már átvette az élelmiszert. Egyes kelet-szlovákiai járások­ban ezzel szemben még senki nem kapott a segélyből - vázolta az aktuális helyzetet a miniszter. A déli járásokban átlagosan a rá­szorulók 25 százaléka jutott hozzá a segélyhez, csak a Duna- szerdahelyi járásban mozgott az arány 50-75 százalékközött. A miniszter szerint ennek leg­főbb oka, hogy a 18 ezer tonna segély kiosztását vállaló Élelmi­szerbank képtelen volt teljesíte­ni a vállaltakat. Eddig kevesebb mint tízezer tonnát juttatott el a rászorulókhoz, közben képtelen volt a vele együttműködő szállí­tók számláit kifizetni, így azok már nem hajlandók tovább együttműködni a szervezettel. Már nyáron egyértelmű volt, hogy két jótékonysági szervezet nem tud 20 ezer tonna élelmi­szert kiosztani mintegy félmillió rászorulónak. Az új felhívásra, melyet de­cember végéig meghosszabbí­tottak, már több szervezet je­lentkezett, ezért Szlovákia jó eséllyel képes lesz teljesíteni a vállalását. „Ha mégsem, Szlová­kia lesz az egyetlen uniós ország, amely képtelen kiosztani a segélyt” - hangsúlyota a minisz­ter. Hogy ez ne történhessen meg, három raktárból (Nagy­szombat, Diószeg, Oroszka) elő­ször a legtávolabbi, kelet-szlo­vákiai járásokba szállítják ki az élelmiszert, február végén, már­cius elején pedig a nyugat-szlo­vákiai településekre juttatják el a segélyt - ecsetelte a megoldást atárcavezető. (dem) Becslések szerint egy négytagú háztartásnak 50 euróval többet kell majd fizetnie a fűtésért Jövőre drágábban melegedünk Pozsony. Átlagosan 6,9 százalékkal emelkedik jövőre a távhőszolgálta­tás díja; a drágulás kö­rülbelül 4 százalékos lesz azok esetében, akik biomasszával fűtenek - tájékoztatott tegnap a Szlovák Hőgazdálkodási Szövetség elnöke, Miro­slav Obšívaný. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Hogy mit jelent ez a drágu­lás euróbán kifejezve? A csak­nem 7 százalékos áremelés egy átlagos négyszemélyes háztartás esetében az idei év­hez képest 40-50 eurós több­letkiadást jelent. Arról, hogy a távhőszolgálta­tás minden bizonnyal drágulni fog, már hónapok óta lehetett hallani. A hőszolgáltatók u- gyanis az Árszabályozási Hiva­talnak még ősszel jelezték, hogy Drágul a földgáz, emelkedik a távhő díja (Peter Zókovič illusztrációs felvétele) a hőtermelésre használt földgáz árának emelkedése miatt elke­rülhetetlen a hőszolgáltatás árának emelése is. Ugyanez a forgatókönyv játszódott le ta­valy, amikor az árakat átlagban 2-10 százalékkal emelték meg. A jövő évi fűtési szezon tehát ismét drágább lesz. Obšívaný szerint a hőszol­gáltatás díjára több tényező is hatással van, például a gazda­sági válság befolyásolta magas kőolajár, a klímaváltozás, vagy az, hogy a hőszolgáltatók ese­tében Szlovákiában eltörölték a gázár szabályozását, magya­rán: a hőszolgáltatók piaci áron jutnak hozzá a meghatá­rozó energiahordozóhoz, a földgázhoz. Szlovákiában je­lenleg a hő 80 százalékát föld­gázból termelik, ezért ennek ára lényegében befolyásolja a hőszolgáltatást. Ugyanakkor az elmúlt években számos be­ruházás valósult meg, kifeje­zetten azzal a céllal, hogy a megújuló energiaforrásokat hasznosítsa fűtésre - például Galántán számottevő mérték­ben a geotermális energiára épül a hőszolgáltatás. „Egye­bek között ezért is nagyok le­hetnek az árkülönbségek az egyes szolgáltatók közölt” - mondta Obšívaný. A drágulás a biomasszával fűtő háztartásokat is érinti. „Ebben az esetben az árkalku­lációnál fontos a biomassza ára, a biomassza és a földgáz aránya a hőtermelés során, vagy a földgáz árának világpia­ci alakulása” - pontosított Obšívaný. Nem a távhő az egyetlen szolgáltatás, amelynek jövő évi drágulására fel kell készülniük a háztartásoknak. Tegnap köz­zétették: a víz- és csatornadíj is emelkedik. A jövő évre vonat­kozó díjszabásokról Gazdaság rovatunkban, a 4. oldalon ol­vashatnak. (dem) A KDH képviselői mégis támogatták az SDKÚ jelöltjét, márciusban lép hivatalba az új biztos Megválasztva: Dubovcová az új ombudsman Egy éve az SDKÚ képviselője, most kiszáll a politikából (Tomáš Benedikovič felvétele) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Pavol Kandráč mandátumának lejárta után, 2012. március 27-étől az egyko­ri bírónő és az SDKÚ parlamenti képviselője, Jana Dubovcová kerül az emberjogi biztos szé­kébe. A parlament tegnap sza­vazta meg kinevezését, s bár ő volt az egyetlen jelölt, megvá­lasztása közel sem volt biztos. Dubovcová múlt pénteken csak az öt jelölő SDKÚ, az SaS és a Híd szavazataira számítha­tott, a KDH képviselői nem vol­tak biztosak benne, hogy támo­gatni fogják. Háttérinformációk szerint ugyanis a keresztény- demokraták azt akarták: cseré­be a szavazataikért az ő jelöltjük kerüljön a számvevőszék élére. Ezt viszont az SaS utasította el, Richard Sulik pártelnök indok­lása szerint azért, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a választá­sok után a Smer és a KDH fog kormányt alkotni, ezért kizárt­nak tartja, hogy korábbi koalí­ciós partnerük bármilyen jelölt­jét támogassák. Tegnap végül a KDH mégis úgy döntött, rábólint Dubov­cová kinevezésére. Radoslav Procházka kereszténydemok­rata képviselő szerint azért változtatták meg véleményü­ket, mert nem akarták, hogy a tisztség sokáig betöltetlen ma­radjon. Ha ugyanis a parla­menti választásokig nem tud­tak volna megegyezni az om­budsman személyében, a vá­lasztások után három-négy hónapig is eltartott volna az új jelölt kiválasztása. Procházka szerint Dubovcová bölcs dön­tés volt, még ha ezzel a véle­ménnyel a KDH-ban nem ért is egyet mindenki. „Minden fel­tétel megvan ahhoz, hogy jó ombudsman legyen” - nyilat­kozta a képviselő. Robert Fico szerint nagy hiba volt emberjogi biztossá válasz­tani Dubovcovát. A Smer elnöke azt kifogásolja, hogy a tisztség­be ismét pártjelölt került. Du­bovcovát azért is bírálta, mert az szerinte korábban úgy tett, mintha független bíró lenne, majd amikor képviselővé vá­lasztották, a legkeményebb pártpolitikát folytatta. Dubovcová húsz évig dolgo­zott az igazságszolgáltatásban, tavaly februárban mondott le tisztségéről, hogy az SDKÚ listá­ján indulhasson a parlamenti választásokon; a bíróságtól azért távozott, mert ellenezte, hogy Štefan Harabin került a legfelsőbb bíróság élére. Miután tegnap emberjogi biztossá választották, bejelen­tette, nem indul az előrehozott választásokon. „Mindig is vágy­tam erre a tisztségre, nagyon boldog vagyok, hogy megvá­lasztottak. Úgy gondolom, hogy elődöm, bár nagyon szorgalma­san dolgozott, mintha háttérbe szorult volna. Én főleg azt aka­rom elérni, hogy hivatalom elő­térbe kerüljön, hogy az embe­rek ismerjék az ombudsman irodáját” - mondta tegnap az új biztos. Azt'sem tartja kizártnak, hogy a jövőben kezdeményezni fogja az ombudsman jogköré­nek bővítését. Egyébként Dubovcová köz­vetlenül az emberjogi biztos hivatalának létrehozása után, 2002-ben is megpályázta a posztot, akkor Kandráčot vá­lasztották meg. Most, tíz évvel később nem látja értelmét an­nak, hogy gyökeresen változ­tasson a hivatal működésén. „Az ügyintézés szerintem eredményes, aránylag sok be­advánnyal foglalkozunk” - nyilatkozta az új emberjogi biztos, (dem, SITA) NÉVJEGY Jana Dubovcová Évekig a Besztercebányai Járásbíróság elnökeként te­vékenykedett az 59 éves Jana Dubovcová. 2010-ben mon­dott le tisztségéről, mielőtt belépett az SDKÚ-ba. Azon bí­rók közé tartozott, akik gyö­keres változásokat, korrup­cióellenes intézkedéseket szorgalmaztak az igazság­szolgáltatásban. Amiért saját bíróságán felmérést készített avesztegetésekről, többen azt követelték Ján Čarnogurský akkori igazságügyi miniszter­től, hogy menessze tisztségé­ből. A felmérésért a Transpa­rency International kitüntet­te. 2009-ben megkapta a Fair Play Szövetség Fehér Holló ki­tüntetését is, amiért bíróként elsőként jelentette ki nyíltan, hogy Štefan Harabin akkori igazságügyi miniszternek tá­voznia kellene tisztségéből, amiért kapcsolatai vannak az albán drogmaffiával, kijelen­tései után fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene, me­lyet a bíróság elnöke csak az­után állított le, hogy az eset nyilvánosságra került, (dp)

Next

/
Thumbnails
Contents