Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-10 / 285. szám, szombat
2011. december 10., szombat SZALON 5. évfolyam, 49. szám Az emberi jogokról és méltóságról - válság idején. Konferencia egy alkotmánylevél tartalmának és szellemének felidézésére Vissza az alapokhoz (mennyire távolodtunk el?) (Kép: TASR/Michal Svítok Kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett a héten a kormányhivatal Emberi jogok - vissza az alapokhoz címmel. CSANDA GÁBOR Az előadás-sorozat apropója már a levezetőelnök, Petőcz Kálmán szavaiból kiderült: december 10-e az emberi jogok napja, ugyanakkor épp húsz éve, hogy nálunk (akkor még Csehszlovákiában) is aláírták az alapvető jogokról és szabadságjogokról szóló nemzetközi alkotmánylevelet. Nem mintha egy ilyen konferencia tartásához különösebb apropó kellene: se nálunk, se másutt nem biztosítottak, nem mindig és nem mindenkinek biztosítottak az alapvető jogai. Erről egyébként Iveta Radičová, a konferenciát megnyitók egyike is úgy beszélt, konkrét példákat említve, hogy senkiben egy pillanatra sem merült föl, ezen a téren esetleg talántán nem is akkora a lemaradásunk. De, akkora (nagy), s hasonló cipőben járnak mindenütt szerte a világon, legföljebb nem mindenütt ugyanúgy szorít ez a cipő. A különbségek árnyalatokban ragadhatok meg, mondjuk, annyiban jelentősek lehetnek, hogy nem mindegy - maradva a cipőnél -, vajon csak szorít-e, vagy egyáltalán nincs (nem is volt, nem is tervezik), illetve hogy volt, de alkalmasint levetetik az emberrel. Nagyjából ezt a kérdéskört járta körül a két tárcavezető, az igazságügyi miniszter meg a kormány emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese is: mind Lucia Žitňanská, mind Rudolf Chmel a maga felelősségéről is beszélt. Mivel a kétnapos tanácskozás több délutáni és délelőtti sorozatban zajlott, s mindegyiknek voltak főelőadói és előadó résztvevői, a meghívottak teljes névsorától eltekintve csak megemlítem a szlovákiai magyarokhoz közvetlen köthetőket: Hunčík Péter pszichiáter, Mészáros Lajos alkotmánybíró Öllös László politológus, Szapu Marianna filozófus, Szarka László történész. A rendezvény első napja gálaesttel zárult, melyen Rudolf Chmel négy kiemelkedő személynek adta át az emberi jogok díját: a két évtizeddel ezelőtt elhunyt Milan Šimečkának (posztumusz), Agneša Kalinovának, Miroslav Kusýnak és Anton Sr- holecnek. A miniszterelnök - épp a múltban félreállított vagy üldözött, most pedig a díjat elnyerő szabadgondolkodók kapcsán - meggyőzően beszélt arról is, hogy a totalitárius rendszerekben általában, nálunk pedig a múltban nem az állam szolgálta az embert, hanem az ember az államot (lásd még a hazámat szolgálom szlogent), s távolról sem ez volt a múlt legnagyobb bűne. Ezeket (a bűnöket, gaztetteket, gyilkosságokat) pedig, bár a rendszer elemei voltak, konkrét emberek követték el - miközben húsz év demokratikus berendezkedése sem volt elegendő ahhoz, hogy közülük akár csak egyet is elítéljenek. Sőt, ma ott tartunk, hogy már azt sem mondjuk, bűnösök voltak - lásd ehhez például: az autonóm Szlovákia első igazságügyi (!) miniszterének, akit háborús bűnökért (háborús bűnösként) halálra ítéltek, a közelmúltban Szlovákiában mellszobrot állítottak. Végképp nem bosszúról van szó, hangsúlyozta Iveta Radičová, hanem hogy ne csakazokismerjékaz emberiség (és az emberiesség) ellen elkövetett bűncselekményeket, akik ezek elszenvedői voltak, hanem azok is, akik nem, s főként a felnövekvő új nemzedékek. Hogy lássák-hallják, mi a faj, a kisebbség, az ember ellen elkövetett bűn - vagyis a bűn néven nevezéséről van szó. Erre van ma nagy szükségünk, mondta a kormányfő: hogy mindenki tudja, mi az, amit bűnnek kell tartanunk, az emberi jogok, az alapvető jogok ellen elkövetett bűnnek. Hogy erre mekkora (a véltnél is mennyivel nagyobb) szükségünk van, az egyebek közt a Radičová-beszédet kommentáló internetes beszélgetésekből tíz másodperc alatt lemérhető. Persze, ugyanebből lemérhető, miként vélekedik a tömeg (a sokaság?, a nép? - nehéz eldönteni) arról, amit a miniszterelnök úgy fogalmazott meg, hogy „a demokrácia gyakran fontosabb, mint egy falat kenyér”; sajnos, úgy tűnik, nem fontosabb, a falat kenyérnél leggyakrabban csak a két falat kenyér fontosabb a ma anonim, de mindenen rögtön átlátó és főként mindenhez a legjobban értő tömegeknek. Nem számoltunk el két totalitárius rendszer bűneivel, miként kívánjuk rendezni demokráciánk két évtizedes bűneit - kérdezhetnénk. Vagy még inkább: mit kívánunk tenni azért, hogy holnap vagy később megint ne tiporják sárba alapvető jogainkat (mások alapvető jogait)? Radičová a méltóság szót nevezte alapfogalomnak, értelmezésemben méltányosságot és tisztes tartást is értett alatta; ezekre azért volna ma különösen nagy szükség, mert szerinte mély erkölcsi válságban élünk, és a szolidaritás hiányában. Mintha azt mondta volna, méltatlan demokráciában élünk. Vállalkozás, kultúra, polgárosodás: Heckenast Gusztáv (1811-1878) Kassán született, Pozsonyban hunyt el VESZTRÓCZY ZSOLT Heckenast neve hallatán a legtöbb embernek 1848. március 15-ejutaz eszébe, amikor Pe- tőfiék nála nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Ugyanakkor tévedés lenne a neves nyomdatulajdonos életművét kizárólag ehhez a naphoz kötni, hiszen közel fél évszázadon át tartó munkássága révén komoly hatást gyakorolt a korabeli magyar irodalmi és szellemi életre. Ezt az eredményekben gazdag életpályát mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár új kiállítása Vállalkozás, kultúra, polgárosodás címmel, Lipták Dorottyarendezésében. Heckenast Gusztáv 1811. szeptember 2-án született Kassán. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd az eperjesi Evangélikus Kollégiumban folytatta, de családja anyagi helyzete miatt ezt félbe kellett hagynia. 1826-ban Pestre költözött, ahol Wigand Ottó könyvkereskedőhöz állt be segédnek. Amikor a tulajdonos 1831-ben Lipcsébe költözött, Heckenast megvette tőle az üzletét, és Magyarország egyik legjelentősebb könyvkiadójává fejlesztette. 1840-ben társult a pozsonyi származású nyomdatulajdonossal, Länderer Lajossal, aki közös munkájuk során a nyomtatás technikai kérdéseivel foglakozott, míg Hec- kenast a könyvkiadással és a terjesztéssel. A Landerer-Heckenast nyomda nemcsak a pesti forradalom napján játszott fontos szerepet. 1848-49-ben itt készült az akkori magyar fizetőeszköz, a Kos- suth-bankó is, ráadásul Länderer tevékeny politikai szerepet is vállalt, amiért a szabadságharc után jó ideig bujdosni kényszerült. Heckenastot szintén perbe fogták, de felmentették. Ettől kezdve lényegében ő vezette egyedül a céget Länderer 1854-ben bekövetkezett haláláig, majd az örökösöktől később meg is vásárolta társa tulajdon- részét. 1873-ban vállalatát eladta a Franklin Társulatnak, melynek igazgatótanácsában még egy ideig tagként vett részt 1874-ig. Ekkor Pozsonyba költözött, és élete hátralevő részét ott töltötte, s főként német nyelvű műveket adott ki. 1878. április 10-én hunyt el, és a városban temették el. Heckenast cége egyszerre volt nyomda, könyv- és lapkiadó, könyvkereskedés és könyvtár. Mintegy négy évtizedes kiadói tevékenysége során csaknem 1300 különböző műfajú kiadványt jelentetett meg, többek között szépirodalomi, történeti, jogtudományi, közgazdaságtani, természettudományos műveket, lexikonokat, útleírásokat és nyelvkönyveket. Ezek csaknem háromnegyede magyar, negyede német, öt darab pedig szlovák nyelvű volt. A 19. század magyar szépirodalmának egyik legjelentősebb kiadója volt, nála láttak napvilágot többek között Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Virág Benedek, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Vajda János, Petőfi Sándor, Eötvös József, Czuczor Gergely vagy Jósika Miklós művei. O indította el az első magyar könyv- sorozatot, a Magyar remekírókat is, és készítette el az első hazai színes nyomatot. Később egy kölcsönkönyvtárat is alapított, melynek állománya 8000 kötetre rúgott. A hazai sajtótörténetben is fontos szerepet játszott, nevéhez fűződik többek között az Életképek és a Vasárnapi Újság, valamint az első magyar könyvészeti folyóirat, a Bibilio- graphiai Értesítő elindítása. Szintén ő volt a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap kiadója. A kiállítás előterében a Hec- kenast által kiadott gyermek- és ifjúsági irodalom, valamint sajtótermékek láthatók. Az első terem a Landerer-Heckenast nyomda történetét, a vállalat kiépülésének folyamatát mutatja be. Ezt olyan korabeli dokumentumok segítségével teszi, mint például a cég gazdasági szerződései, Heckenastnak a Helytartótanácshoz intézett kérvényei a nyomdászattal, könyvkereskedelemmel és a könyvtárral kapcsolatban, a Pesti Hírlapot engedélyező királyi okirat vagy a Kossuth szerkesztői levelezését dokumentáló postakönyv. Az egykor használt tárgyak és berendezések közül is több látható, mint például a cég pecsétnyomója, betűkészlete vagy az a nyomdagépe, melyen 1848. március 15-én a 12 pont és a Nemzeti dal készült. A második terem Heckenast kiadói tevékenységet mutatja be az általa kiadott könyvek, a szerzőkkel folytatott levelezés és kézirataik segítségével, de itt látható az általa kiadott Vasárnapi Újság szerkesztőségi asztala is. A harmadik teremben Heckenastot, a magánembert mutatja be egykori lakhelyén, a pilismaróti villán keresztül. A Feszi Frigyes tervei alapján készült épület az 1850-70-es években a magyar szellemi élet egyik fontos találkozóhelye volt, ahol a magánélet és a társadalmi élet szorosan összefonódott. Rendszeres látogató volt itt például Deák Ferenc, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Gyulai Pál, Vajda János, Kemény Zsigmond vagy Tompa Mihály. Több darab látható itt a villa egykori berendezéséből, ami egyben képet ad a Heckenast család magánéletéről és a korabeli lakás- kultúráról is. A kiállítás alapvetően könyv- és művelődéstörténeti szempontból mutatja be Heckenast négy történelmi korszakon is átívelő színes életútját, de kitér a korabeli szellemi élethez fűződő rendkívül gazdag kapcsolatrendszerére is. A tárlat 2012. március végéig látható.
