Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-09 / 284. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 9. Közélet-hirdetés 3 Kérdéses hogyan lesz törvény a memorandumban foglaltakból Munkában az orvosok Pozsony. Tegnaptól a kórházakban visszatért az élet a régi kerékvá­gásba. Valamennyi or­vos, aki szeptember vé­gén felmondott, aláírta az új munkaszerződését - tovább nem is halogat­hatta volna, hiszen Ivan Uhliarik miniszter a szerdai kormányülésen leszögezte: az, aki nem írja alá az új szerződést, elveszíti állását. SÁNDOR RENÁTA Szeptember végén kezdett komolyra fordulni a helyzet az egészségügyben: az orvosszak­szervezet által még tavasszal indított petíciót aláíró 3800 or­vos közül 2411-en adták be a felmondásukat, vagyis végül is ennyien követték cseh kollégá­ik példáját, akik az év legelején a „Köszönjük, elmegyünk” til­takozó akciójukkal jelentős béremelést csikartak ki a kor­mánytól. A helyzet nálunk azonban súlyosabbá vált, mint Csehországban, ott ugyanis nem állt elő olyan helyzet, hogy a betegek élete forgott ve­szélyben az orvoshiány miatt. Míg Csehországban csak a bér emelését követelték az or­vosok, nálunk az első helyen az állami tulajdonú kórházak részvénytársasággá való alakí­tásának leállítása volt a fő köve­telés. Az orvosszakszervezet ugyanis - Marián Kollár elnök magyarázata szerint - attól tar­tott, hogy a transzformációt a privatizáció követi, ezt pedig elutasították. T ovábbi követelés volt a munkatörvénykönyv be­tartása, a harmadik, hogy több pénz folyjon az ágazatba, majd utolsóként a bérek emelése. Szeptember végén, közvet­lenül azután, hogy több mint 2400 orvos benyújtotta fel­mondását, Ivan Uhliarik egész­ismét a dolgukat végzik (TASR-felvétel ségügyi miniszter azt nyilat­kozta, bízik abban, hogy az or­vosok nem távoznak, s ha még­is, a tárca megoldást talál, rö­vid időn belül orvosokat tud felvenni az esetlegesen távozók helyére. Szakértők szerint ek­kor Uhliarik alábecsülte a hely­zetet, többet kellett volna tár­gyalnia az orvosokkal. Időköz­ben a kormány az államfő kéré­sére a jövő évi parlamenti vá­lasztásokig leállította a transz- formációt, tehát az orvosok fő követelése teljesült. Ők azonban mind a négy pont teljesítéséhez ragaszkod­tak. November 29-én, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a fel­mondott orvosok fele december elsejéig mégsem vonja vissza felmondását, a kormány szük­ségállapotot rendelt el, mind­amellett hangsúlyozta, hogy a kormánynak krízishelyzet ese­tére van egy B terve, amelyben többek közt kórházi osztályok összevonásával, kórházak meg­szüntetésével számol. Mint később kiderült, a B terv nem működött. A kormány 16 kórházban rendelt el szük­ségállapotot, de hiába. A fel­mondott orvosok beteget jelen­tettek, nem léptek munkába, így lassan már-már az életmen­tő műtétek elvégzése is ve­szélybe került. December 2-án, az utolsó pillanatban a LOZ el­fogadta a kormány ajánlatát, a valamivel több, mint 300 eurós havi béremelést, visszalépett a saját, 700 eurós követelésétől. Ez utóbbi, szakértők szerint, úgyis irreális volt. A helyzet ezután bár döcög­ve, de lassan normalizálódott. Pavol Paška Smer-képviselő azonban tegnap arra hívta fel a figyelmet: egy dolog a kor­mány és a LOZ közti megegye­zés, de kérdés, lesz-e, aki a tör­vénymódosító javaslatokat be­nyújtsa a parlamentbe. Pedig annak még a most folyó de­cemberi ülésen meg kellene születnie, hiszen a memoran­dum értelmében januártól emelkednie kell az orvosok bé­rének. Ráadásul Ivan Miklós pénzügyminiszter jelezte: a jö­vő évi állami költségvetésben nincs pénz az orvosok bérének emelésére. Marián Kollár ked­den azt mondta: reméli, az or­vosoknak ez az első és utolsó ilyen akciójuk, most már min­den a parlamentben múlik. VÁLASZOL Peter Pažitný az Egészségpolitikai Intézet (HPI) vezetője, Rudolf Za­jac egykori egészségügyi miniszter főtanácsadója Hogyan érté­keli a kormány és az orvos­szakszervezet által kötött egyezséget? Az orvosok és a kormány által elfogadott me­morandumban harmincszor szerepel az orvos szó, míg a be­teget csak kétszer említik, elő­ször a 9. cikkelyben. Ez min­dennél többet elmond. A do­kumentum az orvosok helyze­tét erősíti, a pácienseké válto­zatlan marad. Mi a hazai egészségügy kulcsproblémája? Nincs világosan meghatá­rozva a páciens törvényből fa­kadó joga az egészségügyi szolgáltatásra. Ebből rendkí­vül sok konfliktus adódik. Ezt a jogot nagyon konkrétan kelle­ne megfogalmazni, tehát le kel­lene fektetni, hogy a biztosí­tottnak milyen egészségügyi szolgáltatás jár, azt mennyi időn belül kell megkapnia, seb­ből mennyit térít a biztosító, mennyit a beteg. Amíg a kor­mányzat ezt így nem határoz­za meg, addig nehéz lényegi előrelépést elérni az egészség­ügyben, függetlenül a többi át­alakítástól. A rendszerbe évente ha­talmas összeg áramlik, ez mégsem mutatkozik meg a szolgáltatás minőségében. Miért? A törvényi jogosultság hiá­nya nem teszi lehetővé, hogy a biztosítottak jogilag igényel­hessék a szolgáltatást, amely jár nekik. Úgy véli, hogy a kórházak részvénytársasággá való át­alakítása minőségi javulást hozna? Igen, ha helyesen lesz végre­hajtva. Ez a páciens jogosult­ságának pontos meghatározá­sa mellett az egyes kórházi osz­tályok és orvosok eredményei­nek nyilvánosságra hozatalát jelenti - most ilyen informáci­ókkal nem rendelkezik a páci­ens. Ön szerint a maival azo­nos finanszírozás mellett kaphatna a páciens jobb minőségű ellátást? Igen, de ehhez ismernünk kell a páciens preferenciáit, és ez nem megy az önrész beveze­tése nélkül. így ugyanis nem tudjuk meg, mely szolgáltatá­sokat részesíti előnyben, s me­lyek azok, amelyekre nem tart igényt. Nagy problémának tartja az egészségügyben létező korrupciót és hálapénzt? Igen, bár ez inkább csak kö­vetkezménye annak, hogy az alkotmány garantálja az „ingyenes” egészségügyi ellá­tást. J. C. Goodman liberális egészségügyi közgazdász sza­vaival élve: az egészségügyi el­látás lehet ingyenes vagy könnyen hozzáférhető. Mind­kettő egyszerre sosem, (czk) Különleges ajándék a Hollóházi porcelán. NEW Profile $.r.o. Kizárólagos forgalmazó Szlovákiában Cím: Družstevná 2. 945 Ol Komárno Márkabolt: Európa udvar. Angol ház, Komárno Tel./Fax.: 035 7741 822 Mobil: 0903446226 E-mail: newprofileWnextra.sk http://wwwhollohazi.sk A kiválasztott terméket az egész ország területére 48 órán belül kiszállítjuk. MP91100730 Rendelje meg karácsonyi ajándékait még olcsóbban Magyarországról! Az internetes kereskedője 2005, 2009, 201 Az ingyenes kiszállításról* most mi gondoskodunk. *70 Euro feletti vásárlás esetén MP91100753

Next

/
Thumbnails
Contents