Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-08 / 283. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 8. Kultúra 11 Kellemes, sokszor újranézhető mozi a mától látható Szilveszter éjjel című romantikus vígjáték Szerelem, minden formájában Michelle Pfeiffer és Zac Efron kiragyognak a szilveszteri bolondozásból (Foto: Continentalfilm) Ez az a film, amelyet majd meg kell venni dvd-n is. Pontosabban talán nem is lesz rá szükség, mivel minden bizonnyal szilveszter táján vagy éppen aznap ott lesz a képernyőn amúgy is. A nézőt pedig odaszegezi majd a készülék elé, mert minden kockájával frenetikus jóérzéshangulatot sugároz. Összességében pedig azt sugallja, hogy semmi sem fontosabb, mint a szerelem, minden formájában. TALLÓSI BÉLA Nézzük ezt a filmet, s egyre inkább úgy érezhetjük, ez a nagyszerű rendező, Garry Marshall megint olyan mozit csinált, mint amilyet korábbi örökzöldjével, a Micsoda nő!-vei sikerült megalkotnia. Olyan üdítő mozgóképes opust „gyártott” újból, ami jó, ha ott van elérhető közelségben a polcon, bármikor leemelhető, amikor, mondjuk, magunk alá kerülünk, és nem akarunk másnaposságot okozó tudatmódosítókhoz nyúlni, mert megteszi egy mozi is. Mint ez a romantikus vígjáték, amely a szeretet- és szerelemtöltetén kívül a reménynyújtásban is igyekszik odatenni magát. Rengeteg apró, egymással párhuzamosan futó, egymást átszövő történet bomlik ki benne 2011 utolsó napján arról, hogyan élvezzük (már most filmen, előre) a 2012-re virradó szüveszter éjjelt. Ám történetei nem nyálas kis cu- korszirup-sztorik: ott van bennük némi szociális és lélektani háttér, a bohóckodás mögül előbukkannak egy kicsit szilveszterire hangolt hétköznapi gondjaink is, amelyeket nem szilveszterkor sokkal nehezebben viselünk. Az év utolsó napján azonban valahogy tompítja a baj ok élét a kezdet - az új év - reményével feltöltött hangulat. Nem csak hótlaza, torokszorító jelenetei is vannak e vígjátéknak. Az egész filmre vonatkoztatva elmondható, hogy abszolút emberi léptékű. Ám az a monológ, amelyet szerepe szerint kórházi ágyán Robert de Niró tói hallunk, azokkal a mondatokkal, amelyeket a mellette elszunnyadó nővérnek mond el vallomásként, a film egyik legemberibb sugallata. A szeretet fontosságának hangsúlyozásánál többet nem közöl ez a Robert de Niró-i vonal, meg talán annál sem üzen többet, mint amit már a Kis hercegből is tudunk, vagyis hogy kellenek a visszatérő momentumok, amelyektől egyik nap különbözik a másiktól. Mégis jó újra meggyőződni arról, hogy jól csak a szívével lát az ember. Van ennek a Szüveszter éjjelnek a szerelemről elmondott több csodája mellett egy mindenek elé tehető: a Michelle Pfeiffer és a Zac Efron alakította figurák története. Mintha egy új Harold és Maude-féle sztori bomlana ki előttünk (a Harold és Maude egy 1971-es, élvezetes édes-bús amerikai vígjáték egy elkényeztetett gazdag ficsúrról és egy habó- kos öreg hölgyről). Ez a két színész - Pfeiffer és Efron - olyan meghatóan, magával ragadóan alakítja a szerepét s játszik el egy ötletes, sziporkákkal teli jó sztorit, hogy ők vállnak ennek a bazi nagy szilveszteri bongás- nak a felfedezettjeivé. Az ő sztorijuk külön filmként is pompásan megélne. S van bőven nyüt (pl. a gyerekszülésverseny) és rejtett humora ennek a sok szálon ki- bomló sztoriláncnak. Az egyik nagyon rejtve van, azért is érdemes utalni rá, meg azért is, mert jó! A Jon Bon Jovi által alakított rocksztárért epeked- nek a női rajongók, köztük egy luxuskonyha előkelő alkalmazottja, aki elolvad az énekes közelségében. S mikor a körbe- rajongott idol megjelenik a zöldségekkel-gyümölcsökkel gazdagon ellátott konyhában, a lány aléltan érdeklődik, hogy kaphat-e tőle autogramot. „Lehet-e banánra? - kérdezi. - Minthogy papír nincs kéznél!” - indokolja. E megszólalás groteszk szeüemisége sokféleképpen értelmezhető, még obsz- cén fantáziával is. Parádés színészgárda tolmácsolásában annyi ötleteset, meglepőt és jót ad ez a film (még ha talán olyat is, amire azt mondhatjuk, nem is olyan eredeti - mint pl. a liftbe rekedés), annyi reményt nyújt, és annyi melegséget sugároz féktelenül bolondos szilveszteri hangulattal körítve, hogy naponta jól érezhetjük tőle magunkat. És néha nem is kell több. A multifunkciós szerkezet az eddigi előkészületeket és a tervezett programot hivatott bemutatni A színpadon Európa kulturális fővárosa JUHÁSZ KATALIN Kassa. Januártól Kassa lesz Európa Kulturális fővárosa, ám ez a tény még mindig nem köztudott, legalábbis a helyi szervezők szerint az átlagpolgár keveset tud az eddigi előkészületekről és a tervezett programokról. Ezt a hiányosságot lehet pótolni december 13-tól egy héten át. Ebben az időszakban turnézik az országban az a multifunkciós objektumként szolgáló „guruló pódium”, amely a győztes projektet hivatott bemutatni az érdeklődőknek, méghozzá izgalmas és szórakoztató formában. A KULTOUR 2013 Pozsonyban kezdődik, majd Zsolna, Besztercebánya és Eperjes érintésével érkezik vissza Kassára. A négyórásra tervezett program valamennyi városban 16 órakor kezdődik a főtéren, ü-így nézett ki a tervezőasztalon (Képarchívum’ letve a belváros egy-egy frekventált terén. A szervezők előzetesen csak annyit árultak el, hogy helyben is értékes díjakat lehet nyerni, aki pedig veszi a fáradságot és kitölt egy kulturális témájú kérdőívet, bekerül a sorsolásba, és egy szlovák nyelvű Márai-kötetekből álló könyvcsomagot kaphat a karácsonyfa alá a Kalligram kiadó jóvoltából. A kiadó néhány éve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kassai születésű Márai Sándor valamennyi művét megjelenteti szlovák nyelven. „Ez a speciális mobil-színpad építészek, formatervezők, grafikusok és marketing-szakemberek közös munkájának eredménye. A decemberi turné után sem kerül a raktárba, hiszen évekig használható. Az a tervünk, hogy végigjárjuk vele a hazai fesztiválokat, ületve a jelentősebb kulturális- és sport- rendezvényeket”- tudtuk meg Jozef Mőciktól, a kassai kezdeményezés koordinátorától. A multifunkciós szerkezet egyaránt használható szabadtéri prezentációra, művészeti alkotások létrehozására (fényfestészet, video-art), valamint különböző izgalmas interaktív játékokra. (juk) PENGE Testes, erős Ritkán találkozunk olyan első kötettel, amely nagyobb tétet vállal a szerző egyéni hangjának, beszédmódjának, stílusának felmutatásánál. Amely az olvasót „érdek nélkül” képes magával sodorni, a téma és a nyelvi megfor- máltság szerencsés harmóniájának köszönhetően. Kálmán Gábor novelláskötete ilyen. A Nova érett alkotás, szerzője (aki egyébként érsekújvári születésű) sokat tud a nyelvről, az írásról, az életről: vannak történetei, amelyekről elhisszük, hogy meg is történhetnének, és különleges karakterei, amelyek ü- leszkednek az általa teremtett sajátos világba. A tizenegy novella egy fiktív, Jasná Horkának nevezett szlovák faluban játszódik. A település mitológiáját, lakóinak életét meghatározza a Nova nevű bor, amely mérgező és ,,[m]egbolondítja az embert, így beszélték, a férfiak farkát is, és ütődött gyerekeket tudnak csak csinálni”. Különálló szövegekről van szó, amelyek azonban a szereplők, motívumok, szituációk révén folyamatosan felülírják, kiegészítik egymást, a cselekményszálak összefonódnak. Egy-egy epizódot gyakran több látószögből, eltérő kontextusokban, eltérő forrásokból (például a falusi pletykák, babonák közvetítésével) ismerünk meg: Kálmán Gábor elbeszélés-technikájára jellemző az anekdotikus szerNagy Csilla kritikai rovata kesztésmód, amely segítségével fokozatosan bomlanak ki Jasná Horká családtörténetei, kollektív, történelmi és személyes traumái, idézve a Sinistra körzet világát is. A kötet szerkezete, a novellák egymáshoz való viszonya meglehetősen átgondolt, emellett a Novát nyelvi tudatosság is jellemzi. Á szöveget szlovák kifejezések („beszélő” személy- és településnevek, a szóbeliséget idéző fordulatok) fűzik át, amelyek itt az atmoszférateremtés, a „couleur locale” egyik legfontosabb elemeként szolgálnak, Jasná Horká közösségének zártságát nyelvi szinten is érzékelhetővéteszik. Kálmán Gábor első kötete testes és erős, mint a címben szereplő bor. Csak néhány ponton éreztem azt, hogy a szöveg túl van írva, hogy az ismétlődő szerkezetekkel való játék talán túlzás, túlcsordul. Kálmán Gábor: Nova. Kalligram, Pozsony, 2011 Értékelés: ♦♦###>♦##0 RÖVIDEN Kicsiknek és nagyobbacskáknak Dunaszerdahely. Feliinger Károly Mákom van című kötetének bemutatójára invitálja az érdeklődőket a Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó ma 18 órától a dunaszerdahelyi Seven bárba. A kötetet bemutatja Z. Németh István költő, prózaíró, az estet Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Kiadó igazgatója vezeti, közreműködnek az apácaszakállasi speciális iskola diákjai. Ez a többnyire mulatságos, verseket tartalmazó gyűjtemény a Jókán élő Feliinger Károly negyedik gyerekeknek szóló könyve. A kötetben szereplő alkotásokat korhatár nélkül olvashatja minden gyerek és felnőtt, hiszen a sok vidámság mögött a költészet kategóriákat nem ismerő hatásait és érvényességét fedezheti fel az olvasó, (juk) Könnyűzene az újítások jegyében Kassa. Egy év után visszatér a Tabačka kulturális központba (Gorkij u. 2.) a pozsonyi Longital duó, az ország egyik legizgalmasabb könnyűzenei formációja. Akusztika és elektronika, jazz és alternatív gitárzene, trip-hop és ambient találkozik zenéjükben. Dániel Salontay, a duó egyik fele évekig Amerikában tanult dzsesszgitározni, aztán hazatérése után szegényesnek érezte ezt a műfajt, társult egy Shina nevű basszusgitáros lánnyal, valamint egy laptoppal, és saját világot alkottak. Tíz éve zenélnek együtt, azóta nyolc albumot adtak ki, az elsőket még Dlhé Diely néven. Longital a pozsonyi városrész latin elnevezése. A névcserére azért kényszerültek, mert az évek alatt Moszkvától az USA-ig bejárták a világot, és mindenütt másképp ejtették a nevüket. Ä kassai koncert szombaton 20.30-kor kezdődik, (juk)