Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-08 / 283. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 8. Vélemény És háttér 7 A Merkozy-paktumot az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította Lenyomják a többiek torkán A Standard & Poor's azért fenyegette meg le- minősítéssel az euróövezet 15 országát éppen most, hogy ezzel gyors cselekvésre ösztönözze az uniós állam- és kormányfők ma kezdődő, kétnapos értekezletét. MAL1NÁK ISTVÁN Ugyanakkor az S&P igazgatója sem biztos abban, hogy sikerül olyan döntéseket hozni, amelyek gyorsan megnyugtatnák a piacokat. Az EU-csúcs fő témája a Merkel-Sarkozy paktum lesz, amelynek lényege, hogy gyorsan, márciusig módosítani akarják az unió alapszerződését. A szépséghiba: a német és a francia elnök a többiek nélkül megegyezett valamiben, s úgy döntöttek, hogy azt mindenképpen lenyomják a többiek torkán. A német-francia megállapodás eddig megismert legfontosabb pontjai: 1. a Lisszaboni Szerződés módosítása mind a 27 tagállam beleegyezésével, de ha ez nem megy át, akkor csak a 17 eurózóna-tag számára. 2. Megszűnik a vétójog, elég lesz 85 százalékos egyetértés, hogy egy ország ne blokkolhassa a megállapodást. 3. Az EB automatikusan szankcionálná a 3 százalékos deficit- határ túllépését. 4. A tagállamok alkotmányukban rögzítik az adósságféket. 5. Hamarább életbe léptetik az EFSF-t. Mindebből nyilvánvaló, hogy tovább nyirbálnák a tagállamok szuverenitását, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Merkel az adópolitika terén is szigorítani akar. Már most le lehet fogadni, hogy ebbe a britek - és nem lesznek egyedül - nem mennek bele, s egyébként is: Cameronnak referendumot kellene erről tartania. És akkor máris szakadt az unió. Emlékezzünk vissza, milyen nehezen született meg a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés, 2005-ben a franciák és a hollandok is nemet mondtak az akkor még uniós alkotmánytervezetre, elvetették az írek is, majd Klaus cseh elnök az utolsó pillanatig blokkolta - kivételek reményében - a ratifikálást. Úgyhogy a kérdés az, hogy a Mer- kozynek nevezett német-francia duó terve módosítaná, vagy pedig teljesen kivégezné a Lisszaboni Szerződést. Nem lebecsülhető kísérőjelenség: sokan berzenkednek a német-francia diktátum, az uniós demokrácia egyre nagyobb hiánya miatt. A világsajtó pedig arról cikkezik, hogy Merkel most tanulja kormányozni Európát. Azt az Európát, amelynek egy része valóban a németektől várja a megoldást, más része pedig egyre németel- lenesebb. A jelenleg ellenzéki német SPD 92 éves nagy öregje, Helmut Schmidt exkancellár is a német dominanciától való félelmekre figyelmeztetett vasárnap. A francia baloldal nyilatkozatai miatt a párizsi külügy is bepánikolt, mondván: kiszabadulhatnak a palackból a német- ellenesség régi szellemei. A francia szocialisták Merkel kapcsán bismarcki politikát, porosz jobboldalt emlegetnek, egy francia képviselő pedig a Merkozy-paktumot az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította. Többen azt vetik Merkel szemére, hogy tétovázott, s bizonytalanságával tovább mélyítette a krízist, mivel visszautasított minden olyan lépést, amelyet a német adófizetők zsebe bánt volna. Lehetett olvasni elemzéseket arról, hogy Berlin az euró legnagyobb haszonélvezője, Németország - a válság ellenére - sosem volt olyan erős, mint most. Ezt nehéz megítélni, hiszen az adatokkal lehet zsonglőrködni. De érdemes megemlíteni két e heti hírt. A német export most először lépi át az ezermilliárd eurós küszöböt, idén 12 százalékos lehet a növekedése. Németországban másfél éves csúcsra nőttek az iparnak adott megrendelések októberben, az ipari vállalatok a válság ellenére összességében 5,2 százalékkal több megrendelést kaptak, a külföldi megrendelések növekedése 8,2 százalékosvolt. Azért felmerül az emberben a kérdés, a szegényebb tagállamokon segítenek-e azok a játékszabályok, amelyeket Merkel boszorkánykonyhájában sütöttek ki.- A mi síparadicsomunk tökéletes, önöknek csak havat kell hozniuk, ha síelni akarnak. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Bosszú a plázában LAMPL ZSUZSÁN NA atömeg. keverednek. Az emberek kör- be-körbe sétálnak, mint valamikor nagymamám falujában, vasárnap este a főutcán, csak a hordozható magnók hiányoznak, meg a farzsebben lapuló fésű. Azt a párt hetven körülinek és kisnyugdíjasnaksacco- lom, nem plázajárók, de nem a koruk miatt. Bizonytalanul lépegetnek, aztán úgy tűnik, találomra bemennek az egyik butikba. Utánuk settenkedem. Az unokájuknak szeretnének ajándékot, az elárusítónő mutat is nekik ezt-azt, kényszeredetten, ezek itt úgysem fognak vásárolni, gondolja. S valóban, az árakat látva csöndben, s kicsit megalázottan távoznak. Fel a fejjel, mondanám nekik, épp a legdrágább márkaboltba tévedtek, de vannak itt más üzletek, ahol biztosan kapnak szép ajándékot jó áron, de akkor meghallom, mit mond az eladó a kollégájának. Láttad ezt a két parasztot? Láttad, hogy voltak felöltözve? Minek jönnek ide a kínai gönceikben? Miért nem mennek a Lidibe, az való az ilyen nyugdíjasoknak! Eszembe jut egy vicc. Sétál az erdőben a ruhát. Találkozik a medvével. Mondja neki, én vagyok a ruhát, és most hamm, bekaplak. És bekapja a medvét. Jön egy oroszlán. Én vagyok a ruhát, és most hamm, bekaplak. Felfalja az oroszlánt is. Jön egy ember. Ilyet a ruhát még sosem látott, meg is kérdezi tőle, hogy ő kicsoda. Én vagyok az ember, és most felfallak téged. S azzal bekapja a ruhatot. Mi ebből a tanulság? Nem a ruhát eszi az embert. Nem a ruha teszi az embert. A szociológus szerint azért a ruha nagyon sokat jelent, de most nem erről akarok írni. Másnap egy kölcsönkért, nagyon drága, márkás táskával a karomon belibegek az üzletbe. Tudom, hogy ott lesz az undok elárusítónő, mert előző nap azt is hallottam, amikor mondta a kollégának, hogy neki most mindig itt kell lenni, mert biztosan fogjönni a BK (ez egy szlovák milliomos), és amikor utoljára itt volt, meg akarta őt hívni kávéra, csak aztán valami közbejött neki. Mármint BK-nak, sajnos. S ott is van a nő. Köszönés nélkül bevonulok. Köszön. Elfogadom. Lanyhán. Mit parancsolok? Körül akarok nézni, mondom olyan hangon, hogy értse, nem kívánom a társaságát. Elkezdek turkálni. Minél többet turkálok, annál unottabb képet vágok, legalábbis remélem, hogy úgy néz ki. Aztán odahívom, és megkérdezem tőle, miért nincs nekik egy bizonyos áru, amiről a turkálás közben meggyőződtem, hogy valóban nincs. Kiderül, hogy ilyenről nem hallott. Hiba, mondom. Ez a legújabb kollekcióban van, megemlítem, hogy ki tervezte, mikor mutatták be. Elképesztő, hogy maga ilyesmit nem tud, mondom megvetően és enyhe undorral. Nem értem, hogyan dolgozhat maga ebben az üzletben. Aztán sarkon fordulok, és köszönés nélkül távozom. Kint már egy kicsit sajnálom őt. De muszáj volt bosszút áll- nom a kisnyugdíjasokért. Meg azokért, akik szeretik a (márkás) ruhákat, de nem szűntek meg emberségesnek lenni. KOMMENTÁR Bizalmatlanság KOCUR LÁSZLÓ Két fontos intézményrendszerben is megingott a társadalmi bizalom az elmúlt hetekben: a sajtóban, és az egészségügyi ellátórendszerben. Persze, amikor a globális pénzpiacot soha nem látott bizalmi válság tépázza, vagy, hogy csak a saját portánk előtt söprögessünk, Szlovákiában pedig talán csak a harmadik Mečiar-kormány idejéhez mérhető mélyponton van a kormányba és a parlamentbe vetett bizalom, az igazságszolgáltatási rendszer esetében pedig ugyanez kormányoktól függetlenül tartósan a bányászbéka feneke alatt van, ez a hír már keveseket ráz meg, sajnos, napjainkban inkább a közbizalom hiánya tekinthető alapállapotnak. A lehallgatási botrányról korábban írtunk e hasábokon, s továbbra is úgy gondoljuk, annak az esélye, hogy az „igazság” valaha is tóderüljön, minimális, mivel a védelmi minisztériumból és az általa irányított alrendszerekből az egyébként indokolt törvényi szabályozás végett nem juthatunk olyan könnyen információkhoz, hatványozottan igaz ez a két katonai titkosszolgálat tevékenységére. Ezekből a struktúrákból (jobbára) csak célzottan, és közvetítve kerülnek tó információk, a közvélemény pedig leginkább azt tudja, amit az információ újraelosztásában érdekeltek szeretnének, hogy tudjon. A Katonai Elhárítás szakmai munkájáról egy viszonylag szűk körnek lehet kvalifikált véleménye, a belé vetett közbizalom pedig standard eszközökkel nem mérhető fel releváns módon. Arról azonban mindenkinek lehet véleménye, amikor egy politikus szinte lediktálja egy újságírónak, hogy mit kellene írnia. Miután az egyre eszkalálódó lehallgatási botrány során felkerült a világhálóra Vanda Vavrová, a Pravda szerkesztője, és Róbert Kaliňák smeres parlamenti képviselő beszélgetése, melynek hitelességét később elismerték, az újságolvasók joggal gondolhatják, hogy ez a ceruzafogós József Attila-i helyzet az általános a sajtóban. Mert ki gondolta volna... És pontVavrováról (akit egyébként e sorokírója nagyon jó újságírónak tart). Az orvosok tiltakozásáról is már sokan sokat írtak. Ha minden igaz, a kedves olvasó a jelen lapszámot már egy olyan napon tartja a kezében, amikor Szlovátóában már nincs vészhelyzet, és a kórházak újra normális módon működnek. (Persze, arról, hogy a szükséghelyzet előtti állapot visszaállítása normálisnak nevezhető-e, bővebb terjedelemben kellene értekezni.) És még ha tudjuk is a napokban unalomig sulykolt tényeket, hogy az Orvosszakszervezet nem egyenlő az összes orvossal, hogy a Szlovátóában praktizáló összes orvos közül „csak” 2400-an adták be a felmondásukat, hogy a tiltakozás csak a kórházi orvosokra terjedt tó, valószínű, hogy a váróteremben órákig várakozó, a rendszert szidó betegek- nyilvánvalóan helytelen módon - nem tesznek különbséget orvos és orvos között, mint ahogy - nyilvánvalóan helytelen módon - a jó és a rossz doktorok egyaránt megkapják a háromszáz eurós fizetésemelést. Miközben a lakosság egy népes csoportja ennél alig valamivel többért egy hónapig dolgozik. Félreértés ne essék, nem az orvosok méltányos keresetét szeretnénk elvitatni, de Kollár doktorék a bérharcban túl messzire mentek, 800 eurós béremelést követelni akkor, amikor az ország gazdasága eresztékeiben recseg, minimum nem adekvát, de ezt lehetne csúnyábban is mondani. Ez, a személyes érintettség - hisz beteg bárki lehet- és a halálos zsarolási potenciál az, ami a lakosságot elfordította a tiltakozóktól. Az egyébként is véznácska közbizalom így alig több mint két hét alatt két pofont is kapott, melyek közül az utóbbi a súlyosabb, mert, ha az olvasó hitvány bértollnokoknak tartja az újságírókat, legfeljebb nem vesz újságot, vagy nem azt, amit eddig. Orvosokkal nem ilyen egyszerű a helyzet. TALLÓZÓ SZABADSÁG Alaposan megromlott az RMDSZ és az ellenzéki pártok viszonya. Kelemen Hunor kijelentette: Crin Antonescu Románia legújabb Comeliu Vadim Tudoija, aki az utóbbi időben úgy viselkedik, mint a szélsőségesen nacionalista politikus. Az RMDSZ-nek soha nem volt túl szoros viszonya a Szociáldemokrata Párttal (PSD), leszámítva egy-két politikust, de a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) általában szívélyes viszonyt ápolt. Ezt legutóbb 2005-2008 közötti kormányzással szilárdították meg, majd 2009-ben, amikor az ellenzékben folytatták az együttműködést. Idén azonban Crin Antonescu többször élesen bírálta az RMDSZ-t. Legutóbb egy televíziós műsorban kijelentette, hogy az RMDSZ-esek magyar „pédéelesekké vedlettek”. Victor Ponta, a PSD elnöke kijelentette, hogy 2012-ben az RMDSZ-re az ellenzék szerepe vár, a PD-L-nek a korrupcióellenes ügyészségre kell vonulnia. Kelemen kijelentette, Antonescu az új Vadim Tudor, de már bebizonyosodott, hogy „amelyik kutya ugat ugat, nem lesz sem államelnök, sem az ellenzék vezére”.
