Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-07 / 282. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 7. Horgász - hirdetés 15 Jó lesz résen lenni - a menyhal mohón veti rá magát a csalira, előfordulhat, hogy tül „nagyot nyel" Didergős történet, menyusokkal A horgászat szépségét számomra egyebek mellett az adja, hogy testközelből szemlélhetem a természet évszakonkénti változását. Néha azon kapom magam: nem is annyira a horgászélmény, mint inkább a tiszta, csillagos éjjeli égbolt látványa miatt vagyok kint a vízparton, így, év vége felé akár némi didergés árán is. DRENKO FLÓRIÁN Október derekán jócskán túl járunk, amikor hosszú idő után ismét menyhalhorgászatra szottyan kedvem. E titokzatos halfajta értékét a szememben növeli, hogy csak a kemény hideg beálltával, embert próbáló körülmények közt lehet horogra akasztani. A kihívás nagy, nincs türelmem novemberig várni. Ideális helyszínként kitippelem a Sajó lénártfalai szakaszát, s megejtem az első portyát. Mivel e kékszemű lény többnyire sötétedés után kezd táplálkozni, a szürkület beállta után cserkészem be a vízpartot. Hiába próbálkozom; úgy látszik, nincs még elég hideg. Ki kell várni az első fagyokat, november közepét, vagy még inkább második felét, amikor fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A várakozás hosz- szú hetei következnek; erősen viszket már a markom. Keményen bele! Az első számú harci feladat: kishalat kell fogni csalinak! Az időközben állandósult hidegben valamirevaló snecit beszerezni korántsem könnyű, így hálás szívvel gondolok a tűzoltókra, akik az oltóvíz tárolására kisebb tavat hoztak létre a focipálya tőszomszédságában. Vörösszámyú keszeg bőven terem a „tűzoltópocsolyának” nevezett tócsában, könnyű úszóval, csontira sikerül néhányat kiemelnem a sás mellől. Ezután már semmi sem állhatja utamat, hogy belevessem magam az éjjeli kalandba. A Sajóhoz közel parkolom le járgányomat, majd terepszemlére indulok. A folyó vízállása szokatlanul alacsony; nem is csoda, hetek, talán hónapok óta nem esett. Szinte mindeRövid fotózás után visszaengedem őket hideg világukba nütt látom a kövezés, gödrök és kisebb zátonyok alkotta medret - halat viszont egyet sem fedezek fel. Hová lettek? Hol vannak a paducok, márnák és domoly- kók népes csapatai? Sehol egy pikkelyes. A természetes egyensúly a Sajón annak idején az iparosítás miatt bomlott meg; az az érzésem támad, hogy a folyónak bizony elkelne a segítség. A fokozatos lehűlést követően estére végre beáll a fagyás, s elérkezettnek látom az időt, hogy előkészítsem és hadrendbe állítsam grafitszál alapú pe- cabotjaimat. Orsóimon 0,25-ös damil; mindkettőre közepes, 30-40 grammos ólmot fűzök, a szerelék végére pontyozó horog kerül. Csak semmi finomkodás! Botjaim véggyűrűjébe csörgőt csippentek - ez fölöttébb hasznos olyankor, amikor az orra hegyéig sem lát az ember -, s indulhat a portya...! Egyik a másik után Csaliként a kishalak farokrészét tűzöm a horgokra, s közel a part vonalához dobom be mindkét pecát. Aztán fülelek és fagyoskodom. Botjaimra ráfagy a folyóból felszálló pára; reménykedem, hogy nem törnek el, amikor megakasztom azt a bizonyos kapitális példányt. Kis idő múltán, megdermedt ujjaimat melengetve, elmerengek, milyen gyarló is az ember, s mit meg nem tesz a kaland kedvéért? Magasröptű elmélkedésemet a csengők egyike zavarja meg; hirtelenjében azt sem tudom, melyik oldalról jön a csilingelős. Miután belövöm a megfelelő pecabotot, nem sokat teketóriázok - odaügetek, s a következő cibálásra határozottan bevágok. A megdermedt damil úgy elpattan, hogy időm sincs felmérni, megtapasztalni a horogra akadt hal erejét. Nem adom fel; másik, hasonlóan szerelt botot veszek elő Egyik kezemmel a bot nyelét, a másikkal az orsót markolom; bal kezem egyszerűen hozzáfagy a tekerőkarhoz. a kocsiból, halszeletet tűzök a horogra, s kudarcom helyszínén bedobom. Csak azért is... Épphogy legurítok egy bögre forró kávét, amikor a csengő újra kapást jelez. Megint ugyanarról a helyről, s én ezúttal sem kéretem magam sokáig - nehogy mélyre nyelje a horgot a kis mohó. Néhány tekerést követőn már a folyóparton üdvözlöm az első menyhalat, amely valahogy nem osztja lelkesedésemet. Leakasztom a horogról, egy vödör vízbe helyezem, s épp a kezeimről mosom (A szerző felvétele) le a nyálkát, amikor jelez a másik botomra akasztott csengő. Odarohanok; egyik kezemmel a bot nyelét, másikkal az orsót markolom, aminek megvan az a szépsége, hogy mire a halat a parthoz terelem, a bal kezem hozzáfagy a tekerőkarhoz. Sebaj - fő, hogy a vödörben kuksoló menyhalamnak van társasága. Ők hárman, meg az ufó Újabb bedobás és várakozás következik, s már-már levonnám a következtetést, hogy erre az éjszakára ennyi volt rendelve, amikor pecabotom felől biztató csilingelőst hallok. A horgászra ez úgy hat, mint kisgyerekre a Télapó csengettyűje - beindul a nyálkiválasztása, fejvesztve rohan a hang irányába, s az sem érdekli, hogy a sötétben esetleg összetöri magát. A harmadik menyhalam nagy falánkságában, mely e halfajtának amúgy sajátja, megakasztja magát. Gond nélkül emelem ki a partra; nagyjából akkora, mint az előzők, s nemsokára velük együtt szemléli a vödörből a csillagos eget. Meg azt az . idétlen, emberszabású földönkívülit, aki világító homlokkal (a fejlámpa, ugye...) olykor elégedetten föléjük hajol. Lefogadom, az jár az eszükben: milyen bolond is az ember, annak is e különös, nyughatatlan fajtája, a horgász... Szünidei horgászélményem: eredményhirdetés Varga István Dominik felső- Csőz Balázs 11 kilós csuká- patonyi „kárásztermésével" jával A rovat támogatójának, a bősi Manopory nagylelkű felajánlásának köszönhetően az első helyezett 3,5 m hosszú, 100 g dobósúlyú horgászbotot és 3 csapágyas Gull orsót, a második helyezett 4 csapágyas Gull orsót, a harmadik helyezett pedig merítőszákot nyer. Mátis Rudolf a Duna egyik ruganyán Rapalával fogott harcsájával Kedves ifjú horgászok! Örömmel vettük leveleiteket, fotóitokat, s Ígéretünk szerint eredményt hirdetünk. Mivel nem az volt a célunk, hogy a kezdő és gyermekhorgászokat rekordhajhászás- ra késztessük, elsősorban azokat díjazzuk, akik kóstolgatják a műfajt, s akiknek élménybeszámolóiból egyértelműen kiderül, maguk fogták a halat. Figyelembe vettük azt is, hogy ki tekinti nem zsákmányszerzésnek, hanem hasznos időtöltésnek a horgászatot. Az sem mellékes szempont, hogy élő vízen, vagy fizetős horgásztavon pecázik-e egy-egy ifjú horgász. Ezek alapján nyerteseink: 1. Mátis Rudolf (12 éves), Medve - a Duna-ruganyon fogott harcsájáért 2. Varga István Dominik (11 éves) - Felsőpatony, szép kárászaiért; 3. Csőz Balázs (15 éves), Nádszeg -11 kilós csukájáért, amelyet visszaengedtek a vízbe. Megkérjük a nyerteseket, hogy postacímüket közöljék velünk a horgasz@ujszo.com mail-címen. A nyereményeket karácsonyig postázzuk. (A szerkesztők) Bős, Mlynársky rad 250. [Szolgáltatások háza] tel.: G31/558 4329, mobil: 0905 325 D52 Vásárát, Fő utca Ili. [Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 1723, mobil: 0917 335 553 MP91100547 A SÉF AJANLASAVAL Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa főszakácsa Hozzávalók: 1 kg menyhal, 0,5 dkg félgrízes liszt, 1 tojás, víz, 30 dkg fűzfagomba, 2 del tejszín, 1 póréhagyma, 2 del Sungarden olaj, 1 kávéskanál só, 1 mokkáskanál bors, 0,1 kg krémsajt, 1/2 mokkáskanál majoránna, 2 del fehérbor. Elkészítése: Hagyományos módon tésztát készítünk, majd vastagabb csíkokra vágjuk, és sós vízben kifőzzük. A rovat támogatója a Búšiah' Dunatőkés - Dunajský Klátov Az apró kockákra vagdalt fűzfagombát Sungarden olajon megpirítjuk, pórét metélünk hozzá, felöntjük fehér borral, majd puhára pároljuk. Hozzáadjuk a tejszínt és a krémsajtot, megsózzuk, majoránnát hintünk rá, és összekeverjük a tésztával. A menyhalat filézzük, vékony szeletekre vagdaljuk, majd serpenyőben két percig pirítjuk. A tésztára szórva tálaljuk. (Fotók: Kanovits Gábor)
