Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-06 / 281. szám, kedd
o N Real Madrid-Barcelona: már csak négyet kell aludni az El Clásicóig 15. oldal 2011. december 6., kedd, VII. évfolyam, 46. szám A HÉT KEPE. A Chelsea brazil középhátvédje, Alex ugrik rá a liverpooli Craig Bellamy hátára a keddi Chelsea- Liverpool (0-2) Ligakupa-negyeddöntőben. A mérkőzés előtti gyászszünet során Bellamy megsiratta barátját és mentorát, Gary Speedet, majd könnyeit letörölve felvette a harcot a Chelsea-vel, s a meccs legjobbjának bizonyult: mindkét liverpooli gólt ő készítette elő. (Fotó: SITA/AP, Kirsty Kigglesworth) Egy futballfüggő naplójából (kedd este Londonban) Ülök egy londoni restiben, néhány utcányira a Stamford Bridge-től, kedd van, greenwichi idő szerint 17 óra, ez itt a Chelsea Kitchen nevű hely, az ablaknál könyökölök, várom, hogy kihozzák a paradicsomlevest. A rádióból a Coldplay halk, szomorkás száma szól (Trouble), odakünn megvillannak az esőcseppek az esti fényben, én pedig el-elnézem, hogy robognak tova az emeletes autóbuszok a londoni sötétben. A repülőgép délben indult Budapestről. „Köszöntjük kedves utasainkat”, az oxigénmaszk szükség esetén kitéphető a plafonból, a mentőmellény szájjal is felfújható, „kellemes utazást kívánunk”. Ha a retúr repülőjegyet három héttel az indulás előtt vesszük meg, illetékekkel együtt 50 euróból is kifűthető (aztán egyre drágul). Ez az 50 euró nem sokkal több, mint egy Pozsony-Kassa-Pozsony vonatjegy ára (Intercity, másodosztály). Az úti cél a Stamford Bridge, Chelsea- Liverpool negyeddöntő az angol Ligakupában. Egy laikus nehezen érti meg, hogy hogyan válhatott a futball, ez a „testi erőfeszítést igénylő, labdával űzött szabadidős foglalatosság” azzá, ami. Főleg Angliában. Hogy miért megy ki 40 ezer ember egy sokad- - rangú Ligakupa-meccsre, hétköznap, szakadó esőben, amikor tudni lehet, hogy mindkét oldalon csak tartalékos csapatok lépnek pályára. Olyan ez, mint a vallás. Az ember nem azért jár templomba, hogy szórakozzon, hanem mert egyfajta spirituális élményre vár. Meccsre sem szórakozni járunk. Hanem miért? A közösségi élményért? A kollektív identitás megtapasztalásáért? A stilizált harcban való részvételért? Vagy egyszerűen csak mentálhigiénés okokból, hogy kinyissuk a szelepet, és kieresszük a gőzt? Mindenki másért. De hogy nem szórakozni, az biztos. A belépőt online vettem 25 fontért, a Matthew Harding Standre szól. Ez a hazai „béközép” kellős közepe, ennél „béközepebb” már nem is lehetne. Körülöttem csupa veterán fazon, kábé róluk szólhatott A futballfaktor, csak ma már nem fogócskáznak a pályán a Millwallal, hanem nagykabátot viselő derék családapák lettek, de arcukon még mindig felfedezhetők az enyhe (vagy nem is enyhe) pszichopata vonások. „Blue is the colour, football is our game.” A stadionban elvileg nem szabad állni, de szerencsére itt fütyülnek a hülye szabályokra. Ez a Matthew Harding Stand, a Chelsea béközép, itt mindenki állva énekel, állva üvölt, állva rázza az öklét. Nincs az a tökös steward, aki ide merne jönni, ezek közé a sebhelyes homlokú faterok közé, hogy üljenek le, uraim, mert az előírások éneimében tilos állva nézni a meccset. n A stadionban elvileg nem szabad állva nézni a meccset, de szerencsére itt fütyülnek a hülye szabályokra. Végül persze úgyis plázamozit csinálnak a futballstadionokból. A tendencia nyilvánvaló. Klubtagsági kártyák, kitöltendő űrlapok, bónuszok és kedvezmények, családi kuponok, hűségpontok, amik beválthatók egy zacskó gluténmentes pattogatott kukoricára, kérem, foglaljanak helyet, és érezzék jól magukat, nemsokára kezdődik az előadás, de addig még vetítünk egy kis reklámot. És tényleg vetítik, már most is, az eredményjelzőn. A meccs jó, a fegyelmezett Liverpool leveszi a pályáról a Chelsea-t. A hangulat még jobb. Hangulat? Ez nem hangulat. Ez izzó szenvedély. Az egész meccsen nem az volt a legszebb, amikor Bellamy háttal állva kiosztott egy kötényt Torresnek, bár az sem volt semmi, hanem ahogy a hatezer liverpooli szurkoló begerjedt az első gólnál. A vendégszektor hangja. A Fields ofAnfield, a Just cant get enough, meg a Never walk alone. Ülök a lutoni reptéren. Greenwichi idő szerint 0 óra 45 perc. Hajnali csendélet horkoló nagykabátokkal. Mindenki aludni próbál. Összegömbölyödve a bőröndökön, vagy csak végignyúlva a hideg padlócsempén a hallban, a fal mellett. Bárszékeken gubbasztó, álmos szemű hinduk és kockás pokrócok mélyén szuszogó lengyel gyerekek. A budapesti gép csak nyolc óra múlva indul. Nem baj, addig megírom ezt a cikket. Az lesz a címe: Kedd este Londonban. Gazdag József YAKUBU CÉLBA RIBÉRY, ROBBEN: „MESSI NEM FUTBALLVILÁG: 1 VETTE A KAPUT DUPLA ÖRÖM ÉRDEKEL ENGEM" HETI KRÓNIKA Kik rúgtak 4 gólt egy meccsen A Bayern München telel A World Soccer interjúja Gyász, bilincs, gólok: az elmúlt a Premier League-ben? az élen a Bundesligában. Cristiano Rónáidéval. hét legfontosabb eseményei. 12. oldal 13. oldal 16. oldal 17. oldal 1 ,Á
