Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-07 / 257. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 7. Vélemény És háttér 5 A Híd már nem maga a megtestesült istenverte árulás, önfeladás, az asszimilálódás pestise? Paradigmaváltás, parasztvakítás? Úgy tűnik, az MKP Orszá­gos T anácsának szombati ülésén valamilyen kollek­tív megvilágosodás nyo­mán földrengésszerű ideo­lógiai paradigmaváltás mentvégbe. BARAK LÁSZLÓ Kétségkívül lehet üyen ma­gyarázata is annak a testületi döntésnek, amely szerint a párt­elnöknek, Berényi Józsefnek az „egyenrangúságon” alapuló vá­lasztási együttműködésről kell tárgyalásokat kezdeményeznie Bugár Béla pártjával, a Híddal. Mintha kő kövön nem maradt volna abból a zsigerivé érlelt egyéni és kollektív utálatból, amit a Híddal és annak politiku­saival szemben tápláltak eddig az MKP vezetői. Önmagukban, a párttagságban és általában a szlovákiai magyarokkörében. Még konkrétabban, azt is je­lentheti a szóban forgó elhatá­rozás, hogy szombat délutántól az emkápésok számára a Híd po­litikusai egyszeriben már nem antimagyarkollaboránsok, nem a szlovákiai magyarok érdekeit áruba bocsátó nyerészkedő la­bancok, a Híd továbbá nem hol­mi szlovák-magyar öszvérpárt, amely minden jónak elrontója, és arra sem érdemes, hogy szóba álljon vele egy önmagára vala­mit is adó tisztességes, öntuda­tos szlovákiai magyar és „anya­országi” politikus... Nos, ha minden így van, nyil­ván bele is lesz, avagy van írva abba a levélbe, amelyet az MKP OT döntése értelmében Berényi Bugárnak küldött. Merthogy minimum egy üyen, khm, több mint gesztus kellene, az holtbiztos. És egyál­talán nem Bugárék kényes lelki világa miatt...! Hanem főként azért, hogy legyen érkezésük magukhoz térni a hirtelen „gyű­löletmegvonás” okozta sokkból azoknak a szlovákiai magyar vá­lasztóknak, akik azzal voltak masszírozva eddig, hogy a Híd számukra tulajdonképpen maga a megtestesült istenverte árulás, önfeladás, az asszimilálódás pestise, Szodoma és Gomorra stb. Hogy a kínkeserves komp­romisszumok árán kialkudott estleges választási együttmű­ködést őszinte, önzeden, ezért katartikus összeborulást követő „egységként” élhessék meg. És a márciusi előrehozott parlamenti választásokon már hosszú, tö­mött sorokban nyomuljanak az urnákhoz megdönteni az eddigi választási részvételi rekordokat. Hát nem egy szuper happy end-nek lennénk a részesei itten egységesen, magyarvéreim? Csakhogy mielőtt a szlovákiai magyarság himnuszává avat­nánk Katona Klári Gömbölyű da­lát, minden kétséget kizáróan meg kellene győződni arról, hogy az MKP-ban valóban para­digmaváltás történt-e. És nem egy kampánynyitó parasztvakí­tás áldozatai már megint a szlo­vákiai magyarok, hogy vígan és dalolva tartsák a gyertyát egy olyan érdekházasságra szomja­zó pár(t)nak, amelyet kizárólag a hozományvadászat motivál. Vagyis a lehető legtöbb parla­menti mandátum megszerzése. Hogy aztán a választások után azonnal ugyanolyan acsarko- dással fűszerezett könyörtelen pozícióharc, kiszorítósdi folyta­tódjék az „egyenrangúság” jel­szavával, mint amüyennek ez idáig tanúi lehettünk. Az olyan választási, majd az esetieges parlamenti együttműködésre azonban már most keresztet le­het vetni, amely kizárólag a sza­vazatmaximálás kényszerén alapul: az egy magyar szavazat se vesszen kárba zsarolástól szagló lózungja jegyében. Az olyan szövetséget ugyanis mi­előbb el kell felejteni, amelynek aktorai annyira egyenrangúak akarnak lenni, hogy az első adandó alkalommal tesznek majd a csapatjátékra, amely a parlamenti politizálás alfája és ómegája! És ezért nem mernek majd hátat fordítani egymás­nak, nehogy késsel a hátukban végezze bármelyikük. (Lásd a választásokig kénytelen-kellet­len ügyvezetőként regnáló je­lenlegi hat párti, vagyis „hat érdekű/értékrendű” kormány- koalíció által előadott szomorú­játék végkifejletét.) Egy ilyen helyzet ráadásul, minden ellen­kező feltételezéssel szemben egyáltalán nem az érintett poli­tikusok, esetünkben a Híd meg az MKP politikusainak problé­mája lenne. Hanem megint azoknak a szlovákiai magyarok­nak a megvezetése, tragédiája, akikre ők oly átszellemülten szoktak hivatkozni, amikor ép­pen a támogatásukra hajtanak! (Peter Gossányi rajzaj Na, keressünk egy csehót, addig se várjunk tétlenül a májrákra, amíg elkezdődik a kampány! L4 íWíí Ir \' V// V X V F/ y / \ / v ly /X / 1 r/ \ u / rr/L (V\ tMj tŽ) * j 0 y I X S/, --U / / 1 t/\ KOMMENTAR Tajtékzó tengeren S1DÓ H. ZOLTÁN Lassan már a közbeszéd szerves részévé válnak az olyan kifejezések, mint a leminősíté's, a men- tőcsomag, az államcsőd és a deficitcsökkentés. Aki csak az utóbbi néhány nap gazdaságpolitikai történéseit figyelte, úgy érezhette magát, mint­ha több év történéseit sűrítették volna néhány órába. Volt vüággazdasági csúcsértekezlet Can- nes-ban, ahol a vezető politikusok élő adásban nézhették az athéni parlament előadásában a görög drámát, volt zsarolással felérő népszavazási kezdeményezés Jeóijiosz Papandreu mi­niszterelnöktálalásában (volt kitől tanulnia, hiszen apja, And- reasz Papandreu szintén kormányfőként az 1980-as években többször is falhoz állította az akkor még Európai Közössége­ket) . Volt egy erőteljes leminősítés, melynek elszenvedője Cip­rus, végezetül most Olaszországot veszi szárnyai alá a Nemzet­közi Valutaalap, ami sohasemjelentjót. Ebben a vad körfor­gásban már a gazdasági szakkommentárok is lazára veszik a fi­gurát, amikor azt írják: „Olaszország, Isten hozott az arénában, a kihívók (befektetők) már készen állnak, a gladiátor (Olaszor­szág) azonbanmégnem.”Az egész eurózónánakjobb lenne, ha Silvio Berlusconi lefújná soron következő unga-bunga partiját és inkább súlyosan eladósodott országa helyzetével foglalkoz­na. Különben még igaza lesz Angela Merkel kancellárnak, aki a hétvégén azt találta mondani: az uniónak akár tíz évébe is tel­het, mígúrra lesz az adósságválságon. Hét szűk esztendőről már hallottunk, de 10 sanyarú évet a II. világháború után még nem élt meg Európa-az elvesztegetett évtized fogalmával ed­dig csak néhány latin-amerikai országot és az 1990után lépést veszítő Japánt ülettük. Nos, ilyen haragos tajtékot vető, hábor­gó tengerenhánykolódiknapjainkbanSzlovákia törékeny bár­kája. És éppen az újabb recesszió felé araszoló időszakban ve­szítjük el a veszekedés, torzsalkodás mellett takarékoskodni is tudó Radičová-kormányt. Ilyenkor volna a legnagyobb szükség a valódi szaktudásra, a gazdaságot nem megbénító takarékos- sági intézkedéscsomag kidolgozására, ehelyett az örömtelen ábrázatú Robert Fico egyetlen ötlete a Jánošík-adó bevezetése. Lengyel László közgazdász-közíró után szabadon: A viharzó tengeren összevissza hányódunk, miközben egy balatoni átke­lőre se jogosított Fico kapitány folyamatosan marhaságokat mond be a hangosbeszélőn. Ivan Miklós pénzügyminiszter az egyikhétvégi tévévitában meg is jegyezte: a Smer olyan recep­teket vesz elő, amilyenekből az Orbán-kormány is főz és ame­lyek zsákutcába vezetnek. Magyarországtól eltérően mi még kiverhetjük a nadragulyalevest már készítő Fico kezéből a fő­zőkanalat. Hanem, akkorjövőmárciusátólnagyokatkortyol- hatunk a bolondítófű főzetéből. FIGYELŐ Szentvagy 1 ff •• rr r\ bunozo? Nem valószínű, hogy Es­terházy János amerikai kitün­tetése elősegíti szlovákiai re­habilitációját, ahogy a gróf hí­vei remélik - véli a Sme kom­mentárja. Arra pedig végképp nem lehet számítani, hogy az államfő bocsánatot kér, mert Esterházyt fasisztának minő­sítette. „Ivan Gašparovič talán tudja is, hogy Esterházy nem volt fasiszta, de ez mellékes, ha neki és a hozzá hasonló szlovák nacionalistáknak arra van szükségük, hogy fasisztá­nak állítsák beőt. (MTI) A Híd elutasítása az MKP választóinál - éppen az eddigi politikai marketing miatt - lényegesen nagyobb, mint az MKP elutasítása a Híd választóinál Most kell abbahagyni, uraim! Amíg lehet... LOVÁSZ ATTl LA Amíg lehet. Amíg a politikai erők nem esnek saját kommuni­kációs csapdáikba, amelyekből tisztességesen, szavazatvesztés nélkül kikerülni lehetetlen. Még mielőtt valaki „száll a madár ágrul ágra” gyakorlattal vádolná e politikai elemzés író­ját, jegyezzük meg: igenis pon­tosan emlékszem, hogy a kor­mány bizalmi szavazása utáni legelső napon jómagam biztat­tam együttműködésre a Hidat és az MKP-t. Mint ahogyan arról sem feledkeztem meg, hogy amikor a két párt világossá tette, a választások előtti formai együttműködésben nincsenek mindkét fél számára elfogadha­tó keretek, naivan és keményfe- jűen fejtettem ki ama álláspon­tomat, hogy akkor találjanak közös témákat és platformokat, mert egyébként háborúzni fog­nak és szavazókat veszítenek. A kormányválság idején összehívott Híd Országos Ta­nácsról Bugár Béla üzente meg, hogy a koalíció nem járható út, s helyeket kínált fel a listán. A csak egyenrangú partnerségről szóló nyilatkozatában Bárdos Gyula pedig azt üzente, ez a nem járha­tó út. Mindkét párt vüágossá tet­te álláspontját, amiből pedig lo­gikusankövetkezik, hogyformai együttműködés, lett légyen az koalíciós, közös vagy nyitott lis­tás, az előrehozott választások előtt nem lesz. Punktum, itt akár egy űj történetet kezdhetnének írni, s ha olyan fontosnak tartják a hazai magyar választót, akkor a reá való tekintettel esetleg visszahívhatják a nehéztüzérsé­get, a lovas bandériumokat és a tankhadosztályokat, meg nem támadási szerződést is köthet­nének és kész. Erre szombaton mi a vezető hír? Az MKP továbbra is nyitott arra, hogy választási koalícióra lépjen a Híddal. Ha e sorok írója nem ismerné annyira a politikai kommunikáció bevett mondata­it, akár el is ájulhatna, lám mennyi önfeladás, mekkora ál­dozat a szavazó kegyeiért. Csakhogy a politika a lehetséges művészete. Azok után, ami az elmúlt két hétben elhangzott, ez a nyilatkozat legalább annyira értékes, mintha Matovič az ál­lampolgársági törvény kapcsán elkövetett koalíciós kisgazem- berségei után átfogó nemzetisé­gi stratégiára válna nyitottá, au­tonómiástul. Még mielőtt az MKP azt hin­né, támadni akarjuk, előre szó­lunk: a koalíciós indulás bármily pozitív indíttatásúnak mutatott szajkózása mostantól kezdve kommunikációs csapda. Ezen a helyen az MKP-t ettől a csapdá­tól óvjuk, mert ha a közös indu­lás továbbra is kommunikációs stratégia marad, akkor a most látszólag Fekete Pétert tartó Híd kevésbé veszít vele, mint az MKP. Hihetetlennek tűnhet kommunikációs stratégák szá­mára, de így van: a Híd elutasítá­sa az MKP választóinál - éppen az eddigi politikai marketing következtében - lényegesen na­gyobb, mint az MKP elutasítása a Híd választóinál. Mindkét párt választóinál viszont geometri­kusán nőhet az elutasítás, ha azt látják, hogy az együttműködési szándék nem kizárólag a szlová­kiai magyar szavazó érdekkép­viselete mentén fogalmazódik meg, kizárólag politikai marke­tingcélokat követ. Politikus uraim, továbbra is hiszem, hogy a szavazatmaxi­málás érdekében rengeteg kö­zös mondanivalója lehet a két pártnak, s legyen is. Pont azért, hogy pártharc, és ne valláshábo­rú legyen a kampány. De a koalí­ciós indulás szajkózására csak egy jó párhuzam említhető: a rendszerváltás első napjaiban a szlovákiai magyar újságírók kongresszusán szépemlékű Du- sza István kollégánk felszólalása volt a legrövidebb. így hangzott: „Kérek mindenkit, ne arról akar­junk most vitatkozni, hogy a pártállam idején melyikünk volt a kisebb ká...” Igaza volt, mert hogy ki mekkora volt és ki mek­kora maradt, az a rendszerváltás utáni első években úgyis kide­rült.

Next

/
Thumbnails
Contents