Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-05 / 256. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 5. Sport 25 Elsősorban a gólerős Masatykra kell vigyázniuk a sárga-kékeknek DAC: hiba nélkül védekezni Idén augusztusban 2:0-ra győztek a rózsahegyiek Dunaszerdahelyen (Somogyi Tibor felvétele A jó formában levő rózsahegyi együttes otthonában lép ma délután (14.30) pályára a sereghajtó DAC a labdarúgó Corgoň Liga 15. fordulójában. Utóbbi három bajnoki mérkőzésüket elvesztették a dunaszer- dahelyiek, s már 280 perce nem lőttek gólt. SZABÓ ZOLTÁN A régóta sérüléssel bajlódó Ďuricán és Stájeren kívül az eltiltott Laštovkára sem számíthat a DAC edzője, ráadásul az aranyosmarótiak elleni mécsesén Marcin begyűjtötte negyedik sárga lapját, így ő is hiányozni fog. ,A ViOntól elszenvedett peches vereség lelkileg nagyon megviselte a játékosokat. Több változás lesz a kezdőcsapatban, remélem, akik lehetőséget kapnak, élnek majd vele. A rózsahegyiek az edzőcsere óta feltámadtak, utóbbi öt találkozójukból négyet megnyertek, egyszer pedig döntetleneztek. Csak úgy van esélyünk, ha védelmünk hiba nélkül fog játszani. Hiszen az elmúlt meccseken hátvédjeink legkisebb bakiját is gólokkal büntették a riválisok - mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC 36 esztendős szakvezetője. - Többször láttam soros ellenfelünket, amely fegyelmezett és egységes csapattal rendelkezik. Elöl pedig Pavol Ma- saryk, a liga legjobb csatára okozza a legnagyobb fejtörést, aki 10 találattal biztosan vezeti a góllövőlistát. A balszerencsés összecsapások után már nem is beszélek az esetleges pontszerzésről, elsősorban jól kell futballoznunk. Aztán majd a meccsen elválik, hogy ez mire lesz elég.” Tegnap délután edzést tartottak a csallóköziek, akik csak a mérkőzés napján utaznak Rózsahegyre. A DAC várható kezdőcsapata: Kováč-Obert, Struhár, Konečný, Németh Zsolt-Boya (Lénárth), Hílek-Helísek (Kabele), Coric, Matúš-Delarge. Megtáltosodott a rózsahegyi együttes, amióta Aleš Kreček ül a kispadon. A cseh tréner a 9. fordulót követően váltotta fel Ladislav Jurkemikot, s azóta menetel a gárda: Tmava 2:0 (idegenben), Banská Bystrica 2:0 (otthon), Zlaté Moravce 4:0 (o), Trenčín 1:1 (o), Nitra 3:2 (i). „Egyáltalán nem becsüljük le a sereghajtó dunaszerdahelyi- eket, de csalódott lennék, ha nem gyűjtenénk be a három pontot” - olvasható Aleš Kreček edző nyilatkozata a liptóiak honlapján. A DAC három évvel ezelőtti élvonalbeli visszatérése óta Rózsahegyen ötször találkoztak a csapatok, az első három meccs döntetlennel zárult: 2008 augusztusában 2:2 (g.: Bakos, Kucka, ill. Kweuke 2), 2009 májusában és októberében 0:0 volt az eredmény. A további két összecsapáson hazai siker született: 2010 júliusában Kroupa két találatával 2:0-ra, 2011 áprilisában pedig Ďubek tizenegyesgóljával l:0-ra nyert a liptói gárda. Legutóbb idén augusztusban Dunaszerdahelyen Masaryk és Krbeček találatával 2:0-re győztek a rózsahegyiek, és a meccset követő sajtótájékoztatón Štefan Horný, a DAC edzője bejelentette lemondását. SPORT A TEVEBEN Szombat SPORT 1 (magyar) - 15.00: Honvéd-Pécs bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) 17.30: Haladás-DVSC bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) 19.45: Fehérvár-Üsküdar női kézilabda KEK-meccs (élő) SPORT 1 (cseh) - 16.00, 20.00: Valenciai férfi tenisztorna (élő) SPORT 2 (magyar, cseh) - 14.30: Baseli férfi tenisztorna (élő) 20.00: Betis-Malaga labdarúgó La Liga-mérkőzés (élő) 22.00: Levante-Valencia foci La Liga-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 11.00, 13:30: Műkorcsolya-GP (élő) 17.00: Súlyemelő-vb, Párizs, nők, 48 kg (élő) EUROSPORT 2 - 7.30, 15.00: Műkorcsolya-GP, Kína (élő) 15.30: Dortmund-Wolfsburg labdarúgó Bundesliga-mér- kőzés (élő) 18.30: Leverkusen-Hamburg labdarúgó Bundesliga-mér- kőzés (élő) 20.30: Súlyemelő-vb (élő) DIGI SPORT (magyar) - 7.00: Báli női tenisztorna (élő) 16.15: Győr-Randers női kézilabda BL-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák, magyar) - 18.30: QPR-Man- chester City labdarúgó Premier League-mérkőzés (élő) 20.45: Novara-AS Roma foci Serie A-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 13.45: Newcastle-E verton foci Premier League-meccs (élő) 16.00: Manchester United- Sunderland labdarúgó Premier League-mérkőzés (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT PLUSZ - 13.00, 13.55, 15.00: Gyorsaságimotoros- vb, Valencia, 125 kem, Moto2, MotoGP, időmérő edzések (élő) DIGI SPORT PLUSZ - 18.00: Palermo-Bologna labdarúgó Serie A-mérkőzés (élő) 20.00: Csehország-Magyar- ország férfi kézilabdameccs, Négy Nemzet Tornája (élő) ČT 4 - 10.30: Oroszország- Csehország tenisz Fed-kupa- döntő (élő) 18.40: Olomouc-Sparta Praha cseh bajnoki labdarúgómérkőzés (élő) NOVA SPORT - 21.00: Lille- Evian francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) Vasárnap SPORT 1 (magyar) - 11.45: Jugra-Cseljabinszk jégkorong KHL-mérkőzés (élő) Ml-16.00: Videoton-Újpest bajnoki focimeccs (élő) SPORT 1 (cseh, magyar) - 15.00: Valenciai férfi tenisztorna (élő) 20.00: Bilbao-Barcelona foci La Liga-mérkőzés (élő) 22.00: Getafe-Atlético Madrid labdarúgó La Liga-mérkőzés (élő) SPORT 2 (magyar) - 12.00: Real Madrid-Osasuna labdarúgó La Liga-mérkőzés (élő) 15.00: Baseli férfi tenisztorna (élő) 18.00: FTC-Paks bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) SPORT 2 (cseh) - 12.30: Utrecht-Ajax holland bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) 17.00: Slavia Praha-Plzeň cseh bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 12.00: Műkorcsolya-GP, Kína (élő) 15.00: New York Marathon (élő) 18.00, 20.00: Súlyemelő-vb, Párizs (élő) EUROSPORT 2 - 15.30: Hannover-Schalke foci Bun- desliga-mérkőzés (élő) 17.30: Augsburg-Bayern München labdarúgó Bundes- liga-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (magyar) 6.00, 8.00: Báli női tenisztorna (élő) 15.00: AC Milan-Catania labdarúgó Serie A-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 12.30: Genoa-Intemazionale foci Serie A-mérkőzés (élő) 14.30: Trnava-Slovan foci Corgoň Liga-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák, magyar) - 17.00: Fulham-Tot- tenham labdarúgó Premier League-mérkőzés (élő) 20.45: Napoli-Juventus foci Serie A-mérkőzés (élő) DIGI SPORT PLUSZ - 15.00: Lazio-Parma labdarúgó Serie A-mérkőzés (élő) 19.00: Braga-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) 21.00: Bordeaux-PSG francia bajnoki focimeccs (élő) ČT 4 - 10.30: Oroszország- Csehország tenisz Fed-kupa- döntő (élő) 18.10: Slavia Praha-Plzeň cseh bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT (magyar) - 10.30, 12.00, 13.25: Gyorsaságimotoros- vb, Valencia, 125 kem, Moto2, MotoGP, futamok (élő) NOVA SPORT - 23.05: Florida-Tampa Bay jégkorong NHL-mérkőzés (élő) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EUROPA LIGA, csoportkor, 4, forduló - A csoport: Rubin Kazany-Tottenham Hotspur FC 1:0 (0:0), g.: Natcho (57.); Shamrock Rovers FC-PAOK Szalonlki 1:3 (0:3), g.: Dennehy (51.), ill. Salpingidis (8., 38.), Fotakis (35.). 1. PA0K 4 2 2 0 7:4 8 2. RubinKazany 4 2 11 6:3 7 3. Tottenham 4 2 11 4:2 7 4. Shamrock Rovers 4 0 0 4 3:11 0 B csoport: Vorszkla Poltava-Standard Liége 1:3 (1:2),g.: Rebenok (4.), ill. Seijas (17.), Kanu (45.), M. Tchité (74.): FC Köbenhavn-Hannover 1:2 (0:0), g.: D. N'Doye (67.), ill. Schlaudratf (71.), Stindl (75.). 1. Standard Liege 4 2 2 0 6:1 8 2. Hannover 96 4 2 2 0 6:4 8 3. FC Kôbenhavn 4 1 1 2 4:7 4 4. Vorszkla 4 0 1 3 2:6 1 C csoport: Legia Warszawa-Rapid Bukarest 3:1 (0:0), g.: Radovics (54., 69.), Kucharczyk (90.), ill. Teixeira (65.); PSV Eindhoven-Hapoel Tel-Aviv 3:3 (1:2), g.: Wijnaldum (12.), Toivonen (59.), Stroot- man (87.), ill. Damari, Tamuz (33,48.). 1. PSV Eindhoven 4 3 1 0 8:4 10 2. Legia Warszawa 4 3 0 1 7:4 9 3. Rapid 4 1 0 3 3:7 3 4. Hapoel 4 0 1 3 5:8 1 0 csoport: Vaslui-Sporting Lisboa 1:0 (1:0), g.: Zmeu (30.); Lazio-FC Zürich 1:0 (0:0), g.: Brocchi (62.).. 1. Sporting 4 3 0 1 6:2 9 2. Lazio 4 12 1 5:5 5 3. Vaslui 4 12 1 5:6 5 4. FC Zürich 4 0 2 2 3:6 2 E csoport: Maccabl Tel Aviv-Stoke 1:2 (0:0), g: Colautti (90.), ill. Whitehead (51), Crouch (64); Besik- tas -Dinamo Kijev 1:0 (0:0), g.: Korkmaz (68). 1. Stoke City 4 3 1 0 8:3 10 2. Besiktas 4 2 0 2 7:4 6 3. Dinamó Kijev 4 12 1 3:3 5 4. Maccabi Tel-Aviv 4 0 1 3 3:11 1 F csoport: Red Bull Salzburg-Athletic Bilbao 0:1 (0:1), g.: Ander Herrera (37); Paris Saint-Germain- ŠK Slovan Bratislava 1:0 (0:0), g.: Pastore (63). 1. Athletic Bilbao 2. Paris St, Germain 3. Salzburg 4. Slovan Bratislava 4 3 1 0 7:3 10 4 2 11 4:3 7 4 112 6:6 4 4 0 13 1:6 1 G csoport: Metaliszt Harkov-Malmö 3:1 (0:0). g.: Taison (46, 56), Fininho (90), ill. Ranégie (66); Austria Wien-AZ Alkmaar 2:2 (0:2), g.: Ortlechner (58), Barazite (61), ill. Elm (19., tizenegyesből), Wernbloom (44). 1. Metaliszt Harkov 4 3 10 10:4 10 2. Alkmaar 4 1 3 0 9:6 6 3. Austria Wien 4 12 1 7:7 5 4. Malmö 4 0 0 4 4:13 0 H csoport: Sporting Braga-NK Maribor 5:1 (3:0), g.: Lima (4), Alan (7), Elderson (38), Vinicius (85), Merida (90), ill. Volas (62); Birmingham City-FC Bruges 2:2 (0:2), g.: Beausejour (55), M. King (74, tizenegyesből), ill. Meunier (29), Akpala (44). 1. Braga 4 2 11 10:5 7 2. FC Bruges 4 2 11 7:5 7 3. Birmingham 4 2 11 7:7 7 4. HK Mari bor 4 0 1 3 3:10 1 I csoport: Celtic Glasgow-Stade Rennes 3:1 (2:1), g.: A. Stokes (30,43), G. Hooper (82), ill. K. Mangáne (2); Atlético Madrid-Udinese Calcio 4:0 (3:0), g.: Adrián (7,12), Diego (36), Falcao (67). 1. Atlético Madrid 4 2 1 1 7:3 7 2. Udinese 4 2 1 1 5:6 7 3. Celtic 4 1 2 1 5:5 5 4. Rennes 4 0 2 2 4:7 2 J csoport: Schalke 04-AEK Lamača 0:0; Steaua Bukarest-Maccabi Haifa 4:2 (2:2), g.: Tatu (13), Costea (28), Tanase (65, 84), ill. Meshumar (36), Katan (40). 1. Schalke 4 2 2 0 8:1 8 2. Maccabi Haifa 4 2 0 2 9:7 6 3. Steaua 4 1 2 1 5:8 5 4. AEK Lamača 4 0 2 2 1:7 2 K csoport: Twente—Odense 3:2 (2:1), g.: Hoegh (35, öngól), Landzaat (37 j, Fér (82), ill. D. Fall (11., 62); Fulham-Wisla Krakow 4:1 (2:1), g.: D. Duff (5), Andy Johnson (30,57), SidWbll (79), ill. Kirm (9). 1. Twente 4 3 10 12:5 10 2. Fulham 4 2 11 7:3 7 3. Odense 4 1 0 3 6:10 3 4. WislaKrakow 4 1 0 3 4:11 3 Lesöpört: AEKAthén-Lokomotiv Moszkva 1:3 (0:0), g.: Leonardo Rodriguez Pereira (60, tizenegyesből), ill. Glusakov (50), Malcon Marques Bitencourt (72), Ignatyev (80); Anderlecht-Sturm Graz 3:0 (1:0), g.: G. Gillet (23), M. Suarez (74), De Sutter (81.). 1. Anderlecht ■ 2. Lokomotiv Moszkva 3.SturmGraz 4.AEK Athén 4 4 0 0 11:1 12 4 3 0 1 8:5 9 4 1 0 3 3:8 3 4 0 0 4 4:12 0 NB 1,15. forduló: Győr-Pápa - a mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, 9. forduló, pótolt mérkőzés: Zvolen-Slovan Bratislava 1:0 (0:0,0:0,1:0), g.: V. Báláz (60). 18. torduló: U20-Nitra 2:3 (1:0,0:1,1:2), g.: D. Hudec (14), Zigo (42), ill. Korhoň (38), J. Fojtík (54), G. Saliji (58): Martin-Poprad 3:1 (2:0,0:1,1:0), g.: Macejka (10), Martin Výborný (19), Matejka (52), ill. Kraft (37); Žilina-Nitra 6:2 (2:0,4:1,0:1), g.: Li- net (3), Devečka (18), Richard Huna (23., 30), Smotrila (25), Drábek (33), ill. Klíma (40), Barinka (53). A többi mérkőzés lapzárta után ért véget. NHL: New York Rangers-Anaheim 2:1 - rávezetésekkel, Marián Gáborík (R) 0+1 és belőtte a sorsdöntő rávezetést; New York Islanders-Winnipeg 0:3, Philadelphia-New Jersey 3:4 - rávezetésekkel, Columbus-Toronto 1:4, Florida-Chicago 2:3 - rávezetésekkel, Marián Hossa (Ch) 1+0; Detroit-Calgary 1:4, Minnesota-Vancouver 5:1, Phoenix-Nasville 0:3, San Jose-Pittsburgh 4:3 - rávezetésekkel, Michal Handzuš (SJ) 0+1; Los Angeles-Edmonton 0:3. ■ Kosárlabda NŐI FIBA-KUPA. G csoport, 1. forduló: Partizán Ga- lenika Beograd-MBK Ružomberok 103:89. NŐI EUROLIGA, 4. forduló, A csoport: Győr-Galata- saray Istanbul 82:106; B csoport: Fenerbahce-Sop- ron 91:60; C csoport: Cras Basket Taranto (olasz)- Good Angels Košice 56:61. FÉRFI EXTRALIGA, 13. forduló: Spišská Nová Ves-Nitra - 69:81-es állásnál, a 40. percben az egyik játékvezető inzultálása miatt félbeszakadt. ■ Kézilabda FÉRFI BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS: Franciaország- Szlovákia 28:30 (14:14), legeredményesebb szlovák góldobó: Volentics 6/3. NÉGY NEMZET TORNÁJA, Szerbia, 1. forduló: Magyarország-Szerbia 32:25 (16:14), legeredményesebb magyar góldobó: Zubai 8. ■ Röplabda NŐI KŐZÉP-EURÚPAI LIGA: Slávia EU Bratislava- Linz Steg 3:0 (14,19,11). FÉRFI KŐZÉP-EURÚPAI LIGA: Mladost Zagreb- Humenné3:Q (23,22,18). NŐI SZLOVÁK KUPA, 1. torduló, visszavágó: Žllina-Žlar nad Hronom 1:3 (-21,12,-19,-23) -az első meccsen: 1:3, tj.: Žiar. ■ Tenisz BÁLI NŐI TORNA, negyeddöntő: Lisicki (német, 3.)- Hantuchová (szlovák) 7:5,6:2. ■ Műkorcsolya KÍNAI GP, rövidprogram - férfiak: 1. Artur Ga- csinszki (orosz) 81,64 pont; 2. Juzuru Hanju (japán) 81,37; 3. Jeremy Abbott (amerikai) 79,32. Nők: 1. Carolina Kostner (olasz) 61,88 pont; 2. Mirai Nagasu (amerikai) 60,96; 3. Adelina Szotnyikova (orosz) 53,74. Páros: 1. Juko Kavaguti, Alekszander Szmirnov (oroszok) 64,45 pont; 2. Kirsten Moor-Towers, Dylan Moscovic (kanadaiak) 60,78; 3. Csang Tan, Csang Hao (kínaiak) 60,57. Jéglánc: 1. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (oroszok) 65,73 pont; 2. Maia Shibutani, Alex Shibu- tani (amerikaiak) 57,79; 3. Penny Coomes, Nicholas Buckland (britek) 53,89. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 44. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2,1,1, X, X, 1,1, 2,1, X, 1,1,1-1. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényekre 592 830, a 13 találatosokra 196 700, a 12 találatosokra 6955, a 11 találatosokra 395, a 10 találatosokra 110 forintot fizetnek. GÖLTOTÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 18190 forintot érnek. KENŐ: 6,11,14,17,18,19,21,30,34,41,44,50, 56,57,59,61,67,71,74,79. Kenő plusz-szám: 50. EUR0MILLIÚK, a 44. játékhét nyerőszámai: 8,18, 19,22,23,25,28, pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 1985,60 euró (3 nyertes); 5. díj: 152,70 euró (39); 6. díj: 44,40 euró (134); 7. díj: 12,00 euró (694); 8. díj: 5,80 euró (2668); 9. díj: 4,20 euró (4438); 10. díj: 3,70 euró (7360). NIKE Szombat, november 5. Labdarúgó Corgoň Liga: 7499. Ružom- berok-DAC 1,55-3,5-5,021,09-2,06-1,18; 7500. Zlaté Moravce-Košice 1,65-3,4- 4,35-1,14-1,91-1,2; 7501. Banská Bystrica-Prešov 1,67 -3,3-4,38-1,12-1,88-1,21; 7502. Žilina-Senica 1,9-3,2- 3,43-1,23-1,66-1,22.