Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-25 / 272. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 25. Sport 21 Csak jövő év elején dönt a CAS a doppingügyben Meghallgatták Contadort MTl-JELENTÉS Lausanne. Befejeződött a négynapos meghallgatás a háromszoros Tour de France- győztes országúti kerékpáros Alberto Contador doppingü­gyében a nemzetközi Sport­döntőbíróságon (CAS). A világ jelenlegi legjobb or­szágúti kerekesének tartott spanyol versenyzőt szerdán és tegnap hallgatta meg a CAS háromtagú testületé, de arról, hogy mit mondott, Contador nem volt hajlandó nyilatkoz­ni. Még a tárgyalás megkezdé­se előtt a kerékpáros ügyvédei jelezték, a négy nap során hu­szonhárom személy jelenik meg a testület előtt a sportoló védelmében, aki emellett ha­zugságvizsgálatnak is aláveti magát. Contador a Tour de France- ot 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d’Italiát 2008-ban és idén, míg a Vuel- ta a Espanát 2008-ban nyerte meg, ő volt a világon az ötö­dik, aki mindhárom nagy há­romhetes viadalon diadal­maskodni tudott. Jövő évi versenyzése azonban erősen kérdéses, ugyanis 2010-ben lebukott a Touron, szerveze­tében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüg­gesztették versenyzői engedé­lyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingel­lenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál. A ver­senyző ártatlannak vallja ma­gát, elmondása szerint fertő­zött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton. Döntés csak a jövő év elején várható, mivel a bizottságnak - korábbi közlése szerint - hat-nyolc hétre lesz szüksége ahhoz, hogy megalapozott íté­letet hozzon. Jövőre a Premier League-ben mutathatják be Elektronikus gólbíró? MTl-JELENTÉS London. Jövőre az angol Premier League-ben mutat­kozhat be az elektronikus gólbíró az Angol Labdarúgó­szövetség (FA) tervezete sze­rint. „Lehet, hogy a következő idényben bevezetjük, ha sike­rül mindenütt telepíteni az új technológiát” - jelentette be tegnap Alex Home FA-főtit- kár. A végső döntést befolyásol­ja az is, hogy a sportág sza­bályalkotó testületé (IFAB) - melynek Home is a tagja ­márciusban dönt arról, med­dig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban meg­könnyítő eszközöket. A BBC értesülése szerint jelenleg ki­lenc megoldás hatékonyságát vizsgálják. A játékvezetők technikai támogatása azt követően ke­rült hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavaly nyári, dél-afri­kai világbajnokságon a meccsek eredményeit döntő­en befolyásoló hibákat követ­tek el a bírók, ez pedig világ­szerte felháborodást váltott ki, egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. Jövőre is a szlovák bajnokságban szerepel a Slovan és a kassai csapat (SITA-felvétel Tizenhárom hokiklub a pozsonyiak és kassaiak részvétele ellen szavazott Nemet mondtak a csehek Velká Bites. A cseh élvo­nalbeli hokiklubok el­utasították a pozsonyi Slovan és a kassai együt­tes kérelmét, hogy a jövő szezontól kezdve csatla­kozhassanak a cseh Tip- sport Ligához. S1TA-JELENTÉS A cseh hokiegyesületek a Profi Klubok Szövetsége (APK) tegnapi rendkívüli ülésén tár­gyaltak a két szlovák csapat kérvényéről, és egyértelműen amellett foglalt állást, hogy minden maradjon a régiben. A tizennégy cseh élvonalbeli klub közül tizenhárom a Slovan és a kassai gárda cseh ligás csatla­kozása ellen szavazott, egy pe­dig tartózkodott. A szlovák javaslat november elején érkezett meg a cseh klu­bokhoz. A két egyesület írás­ban közölte, hogyan képzelik el az együttműködést. A cseh egyesületek az anyag áttanul­mányozása után úgy döntöt­tek, nem értenek egyet a pro­jekttel, amelyben a cseh pont- vadászat létszámát a jelenlegi tizennégyről tizenhatra vagy tizennyolcra emelnék fel. A szlovákok tervezete szerint há­rom csoportban zajlott volna az alapszakasz, s utána került volna sor a rájátszásra. „Nem fogadtuk el az anyagot, továbbra is jelenlegi formában zajlik majd a bajnokság. Több élvonalbeli klub komoly anyagi gondokkal küzd, igyekszünk nekik segíteni - mondta a tár­gyalás után Ctibor Jech, az APK elnöke. - Az sem mellékes, a marketingpartnerünk sem akarta a közös pontvadászatot.” Érdekes, hogy a Slovan és kas­sai együttes rajtja ellen szava­zott a Slavia, a Sparta és a Karlo­vy Vary képviselője is, pedig ve­zetőik korábban azt nyilatkoz­ták, támogatják a két szlovák együttes szereplését. A magyar hokiválogatottat vezető Kevin Primeau a negyedik tréner, aki a fehérvári kispadról került a nemzeti csapathoz Kettős szerepvállalás: ha a kapitány klubedző is BŐDT1TAN1LLA Lehet-e egy válogatott edző egyúttal klubedző is? A sport­világban nem szokatlan ez a megoldás, de nem mindig vá­lik be. A kérdés most Kari Erik Böhn, a magyar női kézilab­da-válogatott kapitánya kap­csán merült fel, akit szerdán kineveztek a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjévé is. A dön­tést nem fogadta osztatlan lelkesedés: a Ferencváros a „győri hegemónia” ellen tilta­kozva azt is kilátásba helyez­te, hogy nem engedi el játé­kosait a nemzeti csapatba, a szövetség pedig csak úgy egyezett bele a kettős szerep- vállalásba, hogy Böhn csak az aktuális szezon végéig ír alá. Mocsainak ment, Mátéfinak nem A magyar férfi kézilabda­válogatottat az a Mocsai Lajos vezeti, aki egyben a Veszprém vezetőedzője is, de ez ellen senki nem emelte fel a hang­ját. A mostani elégedetlenke­dők szerint ugyanis különb­ség, hogy valaki előbb volt klubedző, s utána lett szövet­ségi kapitány, vagy az elvileg független kapitányi funkció­ból kerül egy klubcsapat élé­re. Mocsai 2007-től edzi a veszprémieket, míg a váloga­tott - melynek gerincét épp a veszprémiek adják - irányítá­sát csak 2010-ben vette át, ezzel szemben Böhn szerződ­tetésekor éppen azt hangsú­lyozta a szövetség, hogy főál­lású trénert szeretne. A korábbi női kapitány, Má­téit Eszter a Békéscsaba szak- vezetőjeként került a váloga­totthoz, de nehezen birkózott meg a két feladattal - előbb klubcsapata teljesítménye romlott le, s a nemzeti együt­tessel sem tudta teljesíteni a célkitűzést, azaz a vb-részvé- tel kiharcolását. Korábban Németh András is egyidejűleg dolgozott a válogatottnál és a Ferencvárosnál - s azokban az időkben éppen az akkori győri vezetőség hangsúlyozta vehemensen, hogy össze­egyeztethetetlen a két pozíció... A gyakorlat Szlovákiában sem ismereden: a női váloga­tottat nyár óta irányító Peter Sabadka a WHIL-ben induló Veselí edzője is. Asszisztense, Lenka Černá ráadásul Veselí- ben még aktív játékos, s a baj­nokság egyik legjobb kapusa. Weiss kudarcai A két fő érv a kettős szerep- vállalás ellen az elfogultság il­letve a túlzott elfoglaltság szo­kott lenni. A konkurens klubok nehezen tartják hihetőnek, hogy az adott szakember nem részesíti előnyben klubcsapata játékosait, s az is valószínű, hogy egyik vagy másik feladat idővel háttérbe szorul a tréner­nél, s erre valaki ráfizet: vagy a klub, vagy a nemzeti együttes, vagy mindkettő. Valami ilyesmi figyelhető most meg a szlovák labdarúgó­válogatottnál, amelynek szö­vetségi kapitánya, Vladimír Weiss augusztustól a pozsonyi Slovan vezetőedzője is. Eleinte minden rendben ment, az ég­színkékek Weiss irányításával nyerték a meccseket, de aztán jöttek a problémák a Slovan- ban és a válogatottban is. Az égszínkékek a bajnokságban csak a negyedikek, az Európa Ligában eddig mindössze egy pontot szereztek. A szlovák nemzeti együttes pedig, amelynek az őszi selejtezők előtt még reális esélye volt az Európa-bajnoki részvételre, az utolsó négy meccsen csak két pontot szerzett, mindkét hazai találkozóját elvesztette, s csu­pán a csoport negyedik helyén végzett. Weiss esetében azon­ban nem a kettős funkció, ha­nem a tréner és a szövetség kö­zötti szerződés okozott közfel­háborodást, amely szerint a szakvezető csillagászati össze­geket keres: bevétele havi 35000 euró. Három szerepkörben S mi a helyzet a többi csapat­sportban? A magyar jégko­rong-válogatott új szövetségi kapitánya a kanadai Kevin Primeau, aki egyúttal a fehér­váriak edzője is. Primeau már a negyedik kapitány a sorban, aki a fehérvári kispadról került a nemzeti csapathoz: a szlovák Ján Jaško, a kanadai Pat Corti­na és az amerikai Ted Sátor is ugyanezt az utat járta be. Pri­meau elismerte, a klubnál foly­tatott munka egész embert kí­ván, és nem tud annyit foglal­kozni a magyar bajnoksággal, amennyit szeretne (a fehérvá­riak az osztrák ligában indul­nak). A röplabdázóknál még hár­mas szerepvállalásra is volt példa: Kántor Sándor 2008-ban úgy lett szövetségi kapitány a magyar férfi váloga­tottnál, hogy még aktív játékos volt, majd - még mindig játé­kosként - ő lett a kaposvári együttes vezetőedzője is. A női röplabda-válogatottat a Vasas trénere, Jókay Zoltán vezeti. A magyar kosárlabda-válogatot­taknak jelenleg nincs szövetsé­gi kapitánya (az eredményte­lenség miatt mind a férfi, mind a női csapat szakvezetőjét me­nesztették), a szövetség de­cemberben fogja kiértékelni a posztra beérkezett pályázato­kat. Magyarországon a futballis­tákon kívül a csapatsportokban egyedül a vízilabdázóknál te­vékenykedik főállású szövetsé­gi kapitány: a férfiakat Kemény Dénes, a nőket Merész András irányítja. ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 5. forduló. E csoport: Bayer Leverkusen-Chelsea 2:1 (0:0), g.: Derdiyok (73.), Friedrich (90.), ill. Drogba (48.). Valencia-Genk 7:0 (4:0), g.: Jonas (10.), Soldado (13., 36, 39.), Pablo Hemández (68.), Aduriz (70.), Costa (81.). 1. Leverkusen 5 3 0 2 7:7 9 2. Valencia 5 2 2 1 12:4 8 3. Chelsea 5 2 2 1 10:4 8 4. Genk 5 0 2 3 1:15 2 F csoport: Olympique Marseille—Olimpiakosz Pire­usz 0:1 (0:0), g.: Fetfacidisz (82.). Arsenal-Borussia Dortmund 2:1 (0:0), g: van Per- sie (49,86.), ill. Kagava (90.) 1. Arsenal 5 3 2 0 6:3 11 2. Marseille 5 2 1 2 4:2 7 3. Olimpiakosz 5 2 0 3 5:5 6 4. Dortmund 5 113 4:9 4 G csoport: Sahtar Donyeck-FC Porto 0:2 (0:0), g.: Hulk (79.), Rat (90, öngól) Zenit Szentpétervár-APOEL Nicosia 0:0. 1. APOEL Limasszol 5 2 3 0 6:4 9 2. Zeni 5 2 2 1 7:5 8 3. FC Porto 5 2 1 2 7:7 7 4. Sahtar 5 0 2 3 4:8 2 H csoport: AC Milan-FC Barcelona 2:3 (1:2), g.: Ib­rahimovic (20,), Boateng (54.), ill. van Bommel (14, öngól), Messi (31,11-esből), Xavi (63.). BATE Boriszov-Viktoria Plzeň 0:1 (0:1), g.: Bakos (42.). 1. Barcelona 5 4 10 16:4 13 2. Milan 5 2 2 1 9:6 8 3. Plzeň 5 113 2:9 4 4. Boriszov 5 0 2 3 2:10 2 SKÓCIA, 2. forduló (pótolt meccs): Celtic- Dunferm­line 2:1. ■ Jégkorong NHL: Washington-Winnipeg 4:3, NY Islanders- Phi­ladelphia 3:4 - Mészáros (Ph) 1+0; Pittsburgh-St. Louis 2:3; Detroit-Calgary 5:3; New Jersey- Colum­bus 2:1 ; Buffalo-Boston 3:4 -Chára (Boston) 1+0; Carolina-Montreal 3:4; Florida-NY Rangers 2:1, Gá- borik (NYR) 0+1; Minnesota-Nashville 3:2; Dallas- Los Angeles 3:2; Phoenix- Anaheim 4:2; Colo- rado-Vancouver 0:3; San Jose-Chicago 1:0. TIPSP0RT EXTRALIGA, 24. forduló: U20-Poprad 2:5 (0:1, 2:2,0:2), g.: Jakúbek (26.), Matoušek (39.), ill. Rapáč (7, 23,32.), Vaic (42.),Koskinen (52.). ■ Tenisz MESTEREK KUPÁJA, London - A csoport, 2. fordu­ló: Ferrer (spanyol, 5.)-Djokovics (szerb, 1.) 6:3,6:1 HELSINKI FÉRFI TORNA, nyolcaddöntő: Brown (német)-Lacko (szlovák) 1:6,6:4,7:6.. ■ Kosárlabda NŐI EUROLIGA, C csoport -7. forduló: Good Angels Kóficé Brno 71:54 (37:27), legeredményesebbek: McCray 19, Vieru 16, ill. Hejdová 16. FÉRFI EXTRALIGA, 15. forduló: Sp. N.Ves-Levice 83:65 (23:17,20:16,17:19,23:13), legeredménye­sebb: Ulman 20, Jones 17, ill. Keller 19, Lutovský 13; Komárno-Handlová 84:73 (12:19, 22:15, 22:19, 28:20), L. Johnson, Bilic 15-15, Szabó 12, ill. Hamp­ton 31; Svit-Žilina 96:80 (22:22, 25:20, 27:20, 22:18), Polakovič 21, Roberson 20, ill. Soška 24, Perrin 22: B. Bystrica—Prievidza 114:90 (28:24, 29:23, 28:17, 29:26), Hovaňák 36, Grznár 35, ill. Guede 21,Phillips 18. ■ Röplabda FÉRFI OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, Poprád - A cso­port: Spanyolország-Szlovákia 1:3; B csoport: Észt- ország-Montenegró 2:3. ■ Sportfogadás A T0TÚ 47. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlo­pa: 1,1, X, 2, X, X, 1, X, 1,1,1,2,2 - 2. Nyeremények: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 ta- lálatosok 79 400, a 11 találatosok 4280, a 10 találato- sok 910 forintot érnek GÔLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokral 6 845 forintot fizetnek. KENŐ: 1,3,9,10,11,20,21,22,39,51,52,55,61, 64,68,69,71,76,79,80. Kenő Plusz-szám: 39. Péntek, november 25. Szlovák ho­kiliga: 5584. Slovan-Ska- lica 1,85-4,2 -2,93-1,32- 1,73-1,13; 5585. Košice-B. Bystrica 1,55-4,4-4,04-1,19 -2,11-1,12. Labdarúgó NB I: 6568. Honvéd-Haladás 1,65-3, 5-4,2-1,13-1,91-1,18.

Next

/
Thumbnails
Contents