Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-25 / 272. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 25. Vélemény És háttér 7 Miért olyan rossz a szabályozás, hogy legalább öt intézmény hallgathat le legálisan? Katonásdi milliárdokért Azt hihettük a hét elején, mára lerágott csont lesz a lehallgatási műbalhé. Csakhogy, mint minden zűrös esetben, a balhét követő trágyalécsorgás pontosan azt igazolja, hogy a probléma nem maga a lehallgatás, hanem az a beteg és tarthatatlan közeg, amelyben ez az egész zajlik - milliárdokért. Nézzük csak meg szépen sorjában. LOVÁSZ ATTILA Először: A szlovák titkos- szolgálatok botrányok sorát voltak képesek legyártani, de kérdezzük csak meg, hány maffiózó ül a rácsok mögött azért, mert a titokszolgák megfelelő mennyiségű muníciót szolgáltattak a bűnüldöző szerveknek. Ha van is üyen, fél kezünk ujjai elegendők a nyilvántartáshoz. Másodszor: Mi történik a titkosszolgálati módszerekkel szerzett információkkal? A legális, bíró által engedélyezett felvételek is eljuttathatnak oda, hogy bűncselekmény nem történt. Ez esetben a felvételt 30 napon belül meg kell semmisíteni. Legalább egy esetben e lapban szerezhettünk tudomást arról, hogy egy márciusi, bűncselekményt nem tartalmazó felvételt decemberben, kampánycélokból szivárogtattak ki. Harmadszor: Hány olyan titkosszolgálati megfigyelés van, ahol a titokszolga saját zsebére dolgozva konkurens környezetnek adott el pl. gazdasági jellegű információkat? Nem tudjuk, de hogy vannak ilyenek, arra akár fogadni is lehetne. Negyedszer: Ki fizeti azt a titokszolgát, aki információkat szivárogtat ki? Ne feledjük, ha a közélet tisztaságát célozza a kiszivárogtatás, akkor miért hónapokkal később jutnak felvételek vagy átiratok a nyilvánosság elé? Két-három hónapja, amikor valamelyik felvétel készült, akkor nem volt fontos a nyilvánosság? Csak most? Ötödször: Ha a titkosszolgálatok valamelyike nem képes a saját maga által összegyűjtött információhalmazt megvédeni, vajon miként védi meg a hazát? Az információ hatalom, ha nem vigyáznak rá az adóeu- rókból rendesen, akkor kit szolgálnak, milyen alantas célokat követnek, és ki lesz a következő áldozat? A kérdés független attól, hogy most Kovács, Vavrová vagy Galko tekintendő-e áldozatnak. S végül: Ha már annyira felháborította a sok honatyát és honleányt ez a lehallgatási botrány, vajon az elmúlt 18 esztendőben ez ügyben mi a jó fenét csináltak? Miért olyan rossz a szabályozás, hogy legalább öt intézmény hallgathat le legálisan, ki tudja, milyen megfontolásból? A szlovák titkosszolgálatok történetében egy (amnesztia miatt soha tisztességesen le nem zárható) gyilkossági ügy is szerepel. A honi információs Szolgálatok eddig csak azt voltak képesek bizonyítani, hogy bármelyikünk, sőt, saját maguk kompromittálására van elég muníció, de az ország valós gazdasági, politikai, katonai érdekeinek védelme kapcsán inkább nemzetbiztonsági kockázatokról beszélgethetnénk. A legszomorúbb ebben az ügyben pedig az, hogy van egy párt, amelyet nem kell szeretni, sőt, még választani sem kell, de valahogy kilóg a sorból. S most a szemünk előtt zajlik ennek a pártnak a karaktergyilkossága. Ami nem azt jelenti, hogy Galko angyal és az SaS-t védeni kell, hanem azt, hogy holnap bármelyik garnitúra megkaphatja a magáét. Mindez zajlik az adófizetők pénzéért, játsszák a fiúk a ka- tonásdit. Csak nehogy úgy járjanak, mit e sorok írójának egykori laktanyája, amelynek őrségét a diszkóból hazatérő, részeg falusi legények megverték és megitták a titokban trezorba zárt borovicskát (a titkos katonai iratok mellé rakottat). A laktanya elsővonalas harci alakulat volt... így védtük a hazát. S anno a szüléink állták a számlát. Most meg mi. Vegyék tudomásul, hogy akik az újságírókat faultolják, a büntetőpadon a helyük! (Peter Gossányi rajza) A botrány miatt a jelenlegi kormánypártok bizonyára rosszabbul szerepelnek március 10-én Kémtörténet MÓZES SZABOLCS A hétfőn kirobbant kémbotránnyal kapcsolatban két dolgot jelenthetünk ki biztosan. Az egyik, hogy biztos voltak lehallgatások. A másik pedig, hogy ebben az ügyben sohasem fogjuk megtudni a teljes igazságot. Soha. Mire ugyanis a történészek 30, 60 vagy 80 év múlva kutathatnák a dokumentumokat, vagyis lejár a titkosítás, addig már a kutya sem fog emlékezni a sztorira - öt év múlva is már csak homályos emlékeink lesznek róla -, s így kutatni sem fogja senki. A botrány szereplőinek - a lehallgatónak és lehallgatók - nagy része addig már régen nem fog élni, így egy esetleges kutatás csak a (feltételezhetően hiányos) levéltári dokumentumokra támaszkodhat. Az összes többi, ami a botrány kapcsán leírható, csak valószínűsíthető állítás - a szinte biztostól a feltételezhetőig terjed a skála. Nézzünk párat! Az ügy célpontja Ľubomír Galko voít, akit valaki félre akart állítani vagy le akart járatni - a kettő nem ugyanaz. De bármelyik is a helyes válasz, az ügy kirobbantóihoz nem visz közelebb: az ellenzéki vagy a koalíciós pártok politikusai között ugyanúgy kereshetők, mint a vállalkozói szférában. A védelmi tárcával bizniszelni ugyanis nagyon kifizetődő. Galko a lehallgatásokkal csak megkönnyítette ellenfelei dolgát. A lehallgatások feltehetően nem voltak kóserek: sem jogi szempontból, sem a kivitelezés szempontjából. A volt miniszter pechjére ez az a szituáció, amikor - hacsak nem akarja teljesen kiborítani a bilit és megsérteni a törvényeket - nem is lehet hatékonyan védekezni. Ugyanis nem mondhat el mindent, amit tud. Sőt, szinte semmit sem mondhat el. A botrány valószínűleg az ellenzéki Smer támogatottságát fogja növelni, vagy ha nem is, az szinte biztosnak tűnik, hogy aje- lenlegi kormánypártok - beleértve a „félkormányzati” SaS-t is - emiatt csak rosszabbul szerepelnek március 10-én. Már ha akkor még ez lényeges momentum lesz a választók döntése szempontjából. Emellett az is biztosnak tűnik, hogy a lehallgatási ügy miatt még több ember kedve megy el a politikától, s a politikusokat en bloc gyanús alakoknak fogja tartani. Ami baj, még ha egyébként sosem árt az óvatosság. Végezetül pedig szinte biztosan állítható, hogy a politikusok mostani fogadkozásai ellenére gyakorlatilag semmi sem változik a titkosszolgálatok ellenőrzése terén. Lehet, hogy megváltoztatnak pár vonatkozó törvényt, de a nyakunkat tehetjük rá, hogy ez nem fogja gátolni a szolgálatokat a lehallgatások terén. Ha pedig egy újabb ügy robban ki a jövőben, ennek kivizsgálása ugyanolyan nehézkes - pontosabban lehetetlen lesz -, mint most. S ne feledjük Ján Slota politikai elemző intő szavait: lehallgatások voltak, vannak és lesznek. Szent igaz! KOMMENTAR Öngyilkos jobboldal MOLNÁR IVÁN A Radiéová-kabinet miniszterei és politikusai a kormány csúfos bukását követően is mindent megtesznek azért, hogy a jobboldali pártok jelenleg sem túl nagy népszerűsége az előrehozott választásokig történelmi mélypontra zuhanjon. A hét elején kirobbant lehallgatási botrány csak a jéghegy csúcsa, bárhogy végződjön is azonban, az ostor végül a jobboldali pártokon csattan, hiszen az SaS miniszterén kívül az SDKÚ is érintett az ügyben, miközben az ő választóik sokkal érzékenyebbek az ilyen botrányokra, mint a lehallgatásokban szintén nyakig benne levő Smer szavazótábora. Persze, ha ez nem jönne be, vagyis nem csökkenne a várt mértékben a jobboldali szavazók száma, több olyan intézkedés is van a kormány tarsolyában, amelyekkel végleg elvehetik az emberek kedvét a voksolástól. Ők is jól tudják, hogy van valami, amire a többség még az ország demokratikus rendje ellen indított támadásnál is érzékenyebben reagál. Semmi sem kelt olyan felháborodást, mint ha a kormány a pénztárcájukat veszi célba. Ha közben sikerül azt az érzetet keltenie, hogy a tehetősebb rétegeket részesítik előnyben a kevésbé vagyonosakkal szemben, a „siker” garantált. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? A kormány egészségügyi minisztere lassan sírva könyörög egy orvosokból álló önjelölt csoportnak, hogy fogadják már el a havi 300 eurós béremelési javaslatát, miközben az országos átlaghoz képest így is nagyon jól kereső orvosok fanyalogva tiltakoznak, hogy márpedig őket ilyen vicces összeggel nem lehet lekenyerezni. Hogy emiatt sok választónak már most elrobban az agya? Mindez még nem elég - vallja Ivan Miklós pénzügyminiszter, akinek a javaslatára a kormány e héten úgy döntött, hogy a lakás-takarékpénztári ügyfelek állami prémiumának a felső határa a mostani 66,39 euróróljövőre 15 euróra csökken. Az erről szóló törvénytervezetet ugyanakkor a parlament az elmúlt hónapban egyszer már elutasította, így a hatályos jogszabályok szerint egy hasonló javaslat csak fél év elteltével kerülhetne ismételten a törvényhozás elé. Ráadásul a kormány azon érvelése sem állja meg a helyét, hogy ennek köszönhetően 30 millió eurót takaríthatunk meg az állami költségvetés számára, hiszen a megszorítás miatt csökken a lakás-felújítási és építkezési kedv, ezért a lakás-takarékpénztárak szerint 100 millió euróval kevesebb folyhat be az állami költségvetésbe. Miért van szükség akkor az egészre? Nos, a lakás-takarékpénztárak szolgáltatásait nagyrészt épp azok a kevésbé tehetős középrétegek veszik igénybe, amelyeknek a szavazataira a jobboldal is számít. A cél egyértelmű: minél több szavazót elkergetni a jobboldaltól. Elnézve a sok elhasznált, a rendszerváltás óta a porondon levő jobboldali politikust azonban talán nem is kellene csodálkoznunk azon, hogy egy részük a következő választási ciklusban esetleg már valami mással szeretne foglalkozni, messzire elkerülve a parlamentet. FIGYELŐ A baloldal és a szélsőjobb harca A baloldal és a szélsőjobb küzdelméről fejtették ki nézeteiket politológusok azon a konferencián, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány (FEA) és a Policy Solutions politikai elemző intézet rendezett Budapesten. Bíró Nagy András, a Policy Solutions politológusa szerint abban, hogy a szélsőjobb előretört Magyarországon, az is szerepet játszik, hogy az aktuális közéleti kérdésekre demagóg, sokakat megszólító válaszokat adott. A cigányságot érintő kérdésekre a 2010 előtt parlamentben levő pártok nem adtak olyan válaszokat, amelyek „sokak számára megfelelőek lettek volna”, s ezt a szélsőjobb kihasználta. Utalt arra is, hogy a korrupciós botrányok kirobbanásakor „átnyergeltek a politikusbűnözés” kifejezésre, ma pedig mindennél erősebb lett a szociális demagógia hangján megszólaló „multi- és bankellenes” retorika. Kitért arra is, hogy az MSZP 2009-es támogatói között 68%-ban a társadalmi elit állt, második helyen az értelmiség, harmadikon a kisebbségek, ezen belül is a cigányság. Az MSZP a legkevésbé a bérből és fizetésből élőket, a fiatalokat és a szegényeket képviselte - tette hozzá Bíró Nagy András. Závecz Tibor, az Ipsos politológusa elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly az 560 ezer választópolgárból 320 ezer ment el szavazni, a választáson az MSZP vesztett 120 ezer, a Jobbik pedig nyert 80 ezer szavazatot. A volt MSZP-szavazók nagy hányada nem ment el szavazni tavaly, és országosan 200-250 ezer választó átpártolt a szélsőjobbhoz. Beszélt arról is, hogy az utóbbi három választási kampányban az emberek mind egyszerűbb megfogalmazásokkal találkoztak, s csak a Jobbik vezetői kampá- nyoltak szinte minden faluban személyesen. (MTI)
